2021. augusztus 2.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Óriások vállán naggyá lenni

„Hihetetlen érzés volt, hogy van egy módszerünk, amelynek segítségével előre meg tudjuk mondani, hogy egy daganatos beteg egy adott gyógyszerre reagál. Azt gondoltuk, miénk a világ” – nyilatkozta magazinunknak Schwab Richárd gasztro­enteroló­gus, kutatóorvos, akit ifj. Duda Ernő ajánlott. A szakember szerint a negyven-ötven éves kor felett jelentkező betegségek részben az anti­biotikumok túlzott használatához köthetők.


Előző nyilatkozónk, ifj. Duda Ernő azért ajánlotta, mert kevés példát tud arra, amikor valaki orvosként, kutatóként és üzletemberként is kimagasló eredményeket tud elérni. Szerinte az Ön életútja példakép minden fiatal számára. Hogyan fér meg egymás mellett a három – orvos, kutató és üzletember – világ?

– Elsősorban orvosnak és kutatónak tartom magam. Meggyőződésem, hogy az orvosi szakma mesterségszerűen tanulható, az újabb és újabb belépők elődeik, a szakma óriásainak vállain jutnak előre. Elvétve van arra példa, hogy valaki „generációs előzmények” nélkül hoz létre maradandót. Hatalmas szerencsémnek tartom, hogy eddigi életemet végig meghatározták olyan szakmai óriások, akiktől folyamatosan tanulhattam, illetve akik a maguk területén mind maradandót alkottak.

Kik az Ön óriásai?

– Az elsők között szeretném Pap Ákos professzort említeni, akinek a mestere a magyar gasztroenterológia megalapítója, Varró Vince professzor volt. Utóbbi a legendás magyar belgyógyásztól, Hetényi Gézától tanult, ő pedig Korányi Sándor tanítványa. Ákos ennek a Korányi–Hetényi-iskolának a letéteményese, aki nemcsak nagy elméleti tudással és kivételes klinikai tapasztalattal rendelkezett, de már az 1970-es években a világ vezető tudomá­nyos folyóiratában közölt első szerzős cikket saját beteganyagon végzett megfigyelésekről, melyekhez a gyógyszer­ható­anyagok fejlesztését, szintetizálását is saját maguk végezték. Amikor csatlakoz­hattam hozzá tanítványként, az akut hasnyál­mirigy-gyulladás kezelésével kapcsolatos klinikai kutatásai folytak. Ákos munka­­csoportja ismerte fel először, hogy a gyulladás súlyossága a bélben dől el – az onnan felszívódó bakteriális fragmensek felelősek a magas halálozást okozó szövődményekért –, a kezelést teljesen új alapokra kell helyezni. Ezt a munkát is patkányokon, majd szarvasmarhákon kezdték. A klinikai alkalmazás kezdete volt abban az időben, amikor diákkörösként dolgozni kezdtem Ákosnál. Az addig 40 százalékos halálozással járó betegséget négy százalékra csökkentette a módszer. Egy magyar kisiparossal gyártatta le a betegek kezelésében alapvető szerepet játszó tápszondát. Később Ákossal részt vehettünk a Semmelweis Egyetem égisze alatt induló első ipari-egyetemi kutatóközpont életre hívásában, melynek születésénél Duda Ernő mellett a néhai Kéri György professzor és Sarkadi Balázs akadémikus is rész vett. A célkitűzés az volt, hogy az ipar igényeit összehozzuk az Egyetemmel és oktató kórházakkal. Ezek közül az egyik intézmény a MÁV Kórház volt, ahol az akkori igazgató, Kamuti Jenő segítségével közel ezer négyzetméteres területen a kutatás központja jöhetett létre, szoros fizikai kapcsolatban Ákos osztályával.

Az orvoslás, kutatás, üzleti véna közül melyik hozott érték, vagy mindegyik önálló út?

– A vegyész végzettségű nagyapám a háború előtt gyáriparos és kutató-fejlesztő szemléletű ember volt, a nyolcvanas években volt olyan szabadalma, amit értékesített. Orvosként viszont családi előzmények nélküli a pályám. A nagy­mamám mesélte mindig nevetve, hogy az egyik ükapja volt orvos előttem.

Mikor dőlt el, hogy orvos lesz?

– Nagyon fiatalon. Négyéves lehettem, amikor kiderült, hogy édesanyám daganatos beteg. Eckhardt Sándor professzor volt az orvosa, aki számomra egy csodálatos példakép. A hazai onkológia fantasztikus alakja hihetetlen professzionizmusa mellett elképesztően embersé­ges és kedves volt. Olyan szerettem volna lenni, mint ő. Öt éven át jártunk az Országos Onkológiai Intézetbe, ahol mindent megtettek édesanyámért, de végül legyőzte a kór. Nem vad düh volt bennem, hanem az, hogy én is úgy szeretnék segíteni, mint az édesanyám orvosai, akikben feltétlenül bíztunk.

Azaz, a székesfehérvári József Attila Gimnáziumba úgy ment, hogy onnan csak valamelyik orvosegyetemre vezethet az útja?

– Már általános iskolásként tisztában voltam a jövőmmel. A közelmúltban hunyt el a biológia-tanárnőm, Vastagh Rita, aki deklasszált családból származott, emiatt nem vették fel az orvosira az ötvenes években, így végül biológiatanár lett. Azzal állt „bosszút” saját pályája kisiklása miatt, hogy az életét tette fel arra, hogy orvosokat neveljen. A csillogó szemű, érdeklődő ötödikes, hatodikos gyerekeket vette a szárnyai alá (lelkesedésből és teljesen ingyen) és terelte őket az orvosi pálya felé. A szakköröket a lakásán tartotta, délutánonként és hétvégén. Olyan hatással volt ránk, hogy a tanítványok évtizedek múltán is visszajártak hozzá, és konkrétan sorszámunk volt, hogy hányadikak vagyunk a sorban, akik az ő pártfogoltja­ként választottuk ezt a pályát. Ebben további inspirációt jelentett, hogy iskolánk diákja volt Semmelweis Ignác is. A megyei könyvtár falán, az egykori kollégium épületén van emléktáblája, ami mellett mindennap elmentem.

A Semmelweis Egyetemen évfolyamtársa volt Peták István – ő 2013-ban nyilatkozott sorozatunkban –, akivel évtizedek óta együtt dolgoznak. Mi a története ennek a különleges kapcsolatnak?

– Én már klinikus orvosként dolgoztam, István kutató volt az Egyesült Államok, sőt talán a világ vezető gyermek onkológiai kórházában, a St. Jude Children’s Research Hospitalban, Mem­phisben. A néhai Kéri György professzorral (akit mindenki Jókaként ismert) nekünk Ákossal akkor már évek óta nagyon sok közös kutatási projektünk volt. Jóka szakmai területe volt a célzott onkológiai hatóanyagok fejlesztése, és ebben hihetetlen nemzet­közi kapcsolat­rend­szere volt. Neki akkor alakult egy nagyon komoly gyógyszer­kutató cége német–amerikai háttérrel itthon, és az egyetemi együtt­­működés­hez nyert egy akkor gigantikusnak számító pályázati támogatást. Ennek az egyetemi projektnek lettem én a vezetője, és a régi barátság és egy kedves közös barátunk, Szegedi Zsolt révén Peták Pista hazacsábítása az első dolgunk volt. Akkor itthon nem nagyon lehetett a külföldi laborok finanszírozási hátteréhez hasonló feltételrendszerről álmodni sem. Jóka ebben is zseniális volt. Az, hogy ma mindketten itthon dolgozunk, túlzás nélkül az ő érdeme.
A „transzlációs” kutatólaborban Peták Pista nagy lehetőséget látott, amiért érdemes hazajönni az USA-ból. Ifj. Duda Ernő volt az is, aki hozzánk irányította annak a bizonyos első nemzetközi tudományos elismerést hozott betegünknek a lányát, akinek konkrétan már haldoklott az édesanyja áttétes tüdőrákban. Akkor nekünk a kor színvonalát (a klinikai gyakorlat tekintetében) messze meghaladó kutatási eszközök álltak a rendelkezésünkre. Az EGFR nevű onkogént vizsgáltuk vastagbélrákmintákon. És akkor jött ez a tüdőrákos beteg, akinél olyan eltérést találtunk, amit korábban még senki sem írt le, de sejthető volt, hogy egy épp klinikai vizsgálatokban megbukott gyógyszer ennél a betegnél mégis hatékony lesz a génhiba miatt. A többi már történelem. A készítmény hatására e beteg pár héten belül lábra állt, majd teljesen felépült. Mi írtunk egy nagy visszhangot keltett cikket egy vezető amerikai onkológiai szak­folyó­iratba, és eldöntöttük, hogy erre céget alapítunk. Olyan paradigma­váltás volt, hogy molekuláris diagnosztikával megismerhető, hogy miért nő egy daganat és ez gyógyítható, hogy 32 évesen az ember ilyenkor érzi azt: lépnie kell. És persze nagy szerencsénk volt, mert akkor lett erre jogilag lehetőség, hogy köz­alkalmazott­ként céget hozhattunk létre az orvos és kutatói állásunk mellett, továbbá hogy én pont végeztem a második szak­vizsgámmal, és utána fel tudtam adni a kórházi állásomat szak­orvosként, és még sok tényezőt említhetnék. De a lényeg, hogy a haldokló beteg „feltámadása”, amit a szakma a bibliai történet után Lázár-effektusként ismer, olyan inspirációt adott, hogy nem néztünk hátra, csak előre. És ez azóta is így van.

Miért döntött úgy, hogy az orvosi mellé gazdasági területen is egyetemi szintű képzésre van szüksége?

– Ezt Sarkadi Balázs akadémikusnak köszönhetem, aki a Kooperációs Kutatóközpont szakmai vezetője volt, és nem hagyott ezzel békén. Azt mondta, látszik, hogy fekszik ez nekem, és ügyesen szót értek az üzleti világ szereplőivel, de megfelelő képzettség nélkül a hályogkovácsok színvonalán maradok. És miután az ötödévet az egyetemen Londonban végeztem, ami hihetetlenül szemléletformáló volt, elhatároztam, hogy az angolszász világban szerzek diplomát. És olyan szerencsém volt, hogy a CEU Business School ösztöndíjpályázatát elnyerve nemzetközi MBA-képzésben vehettem részt három kontinensen hat országban két év alatt, ami tényleg jó alapot adott a későbbi üzleti tapasztalatszerzéshez. Utólag derült ki, hogy az ösztöndíj egyik szponzora a Demján Sándor Alapítvány volt. Édesapámmal a Balatonon voltunk, amikor megcsörrent a telefonom. Demján Sándor hívott fel személyesen, hogy a jövőmről szeretne velem beszélni. A sok hihetetlen fordulat közül az életemben azt hiszem, ez viszi a pálmát. A villájuk teraszán beszélt velem két órát. Nem gyakran történik ilyen az ember életében. Kértem tőle három nap gondolkodási időt, hogy újratervezzem az életem, de valójában ott és akkor eldőlt. Haláláig közvetlen munkatársaként dolgozhattam mellette.

Egyik interjújában a 21. század genetikai forradalmának egyik legnagyobb hatású munkája­ként említette a Humán Mikrobiom Projektet, amelynek keretében több száz ön­kéntes baktérium­flóráját azonosították. Mi az a mikrobiom, és milyen eredménye­ket hozott ez a projekt?

– Érdekes, hogyan kerültem kapcsolatba a mikrobiommal. Vettünk egy különleges, új generációs génszekvenáló eszközt 2010-ben, aminek kerestük az új klinikai alkalmazási lehetőségeit. Gyakorló klinikusként nagyon sokszor találkoztam olyan krónikus gyulladá­sok­kal, amelyeknek a kezelésére anti­biotiku­mot adtunk, de kórokozót nem lehetett kitenyész­teni a mintákból. Itt volt saját praxisom­ban a Helicobacter pylori, amelyet fény­mikroszkóp­pal könnyebb detektálni, kitenyészteni szinte lehetetlen. Evidens volt, hogy a molekuláris diagnosztikai módszerek sokkal érzékenyebbek lesznek. A 2013-ban publikált Humán Mikrobiom Projekt eredménye óriási döbbenet volt. Kiderült, hogy nem is a fertőzések lesznek az igazi diagnosztikus célpontok, ezek csak a jéghegy csúcsai… a velünk élő baktérium- (és vírus-) ökoszisztéma jellegzetességei, változásai sokkal nagyobb gyógyászati jelentőséggel bírnak, és például szoros kapcsolatban vannak az elhízással és a kettes típusú diabétesszel. A velünk élő baktérium­flóra faj­gazdagsá­gának a pusztulása, degenerációja – például az anti­biotikum-túlhasználat miatt –, illetve bizonyos fajok túl­szaporodása befolyásolja az egészsé­günket. Nem szoktunk ebbe így belegondolni, de annak ára volt, hogy a fertőző betegségek vissza­szorításával, a javuló élet­körülmé­nyekkel a vár­ható élet­tartamunk jelentősen nőtt: a jellegzetesen a negyven-ötven éves kor felett jelentkező betegségek össze­függésben vannak a bélflóra degenerá­ciójá­val, ami például az antibiotiku­mok és az élelmiszer-tömeg­termelés követ­kez­ménye. Ez az ára annak, hogy nem halunk meg tüdő­­gyulladás­ban vagy éh­ínségek­ben tíz-húsz-harminc évesen. A csodálatos persze az, hogy ezeket most célzottan, „oki” módon, ugyanúgy regenerálni, ezáltal a betegségek okát gyógyítani lehet. Csakúgy, mint 2003-ban a tüdőrákos nőbetegünk esetében. Ez a világ teljesen magával ragadott.

Schwab Richárd 1971-ben született Székes­fehérváron. 1989-ben érettségizett a székes­fehérvári József Attila Gimnáziumban. A Semmelweis Egyetemen 1995-ben diplomázott, majd a bel­gyógyá­szat és a gasztro­enterológia területén szerzett szak­­vizsgákat. 2008-ban a CEU-n és a Purdue Egyetemen duális képzésben nemzetközi MBA-diplomát szerzett. Tíz évig dolgozott a nagy forgalmú hazai gasztro­enterológiai centru­mokban Pap Ákos tanítvá­nya­­­ként. Éveket töltött külföldi egye­temeken (Bázel, Bécs és London), részt vett egy új gyógy­szer­­­ható­­anyag preklinikai és klinikai fejlesztésében. Számos nem­zetközi cikk szerzője és feltaláló szabadal­makban. Orvosi és tudományos eredményei elismeréséül 2006-ban a Magyar Gasztro­enterológiai Társaság Magyar Imre-emlékelőadás díjjal jutalmazta.
Hogyan befolyásolhatjuk a mikrobiomunkat? Miből kellene sokat, többet fogyasztani?

– Az egészséges mikrobiom – leegyszerűsítve a bélflóra – alapja a nyers zöldségekben gazdag táplálkozás, rendszeres testmozgás és az alvás. Nem elhanyagolhatók persze a környezeti ártalmak sem, a dohányzás, alkoholfogyasztás, légszennyezés, a stressz… Sajnos nyilvánvaló, hogy a nagyüzemi élelmiszer-termelés is fontos oka ennek. Vannak olyan adatok, hogy a fejlett világ mezőgazdaságában élenjáró államokban előállított sárgarépák – melyeket félreértés ne essék, nem is földben, hanem tápoldatokban, adott méretre és formára növesztenek pontosan kontrollált körülmények között, és optikailag tökéletesek –, nos, ezeknek a mikro- és nyomelemek diverzitása és beltartalma mintegy 80 százalékkal csökkent az ötven évvel ezelőtti hagyományos kertészeti, istállótrágyás, manufakturális termeléshez képest. Ugye annak megint „társadalmi” ára van, ha olcsó és szép árut lehet a szomszédos diszkont élelmiszerboltban venni, amit még csak meg sem kell mosni, és mind egyforma. Miközben arra koncentrálunk, hogy a termelés során a vegyszerek ne maradjanak a terményben, sajnos a földek baktériumdiverzitása vagy súlyosan károsodott, vagy eleve kontrollált tápoldatokban fejlődött a növény, ami nem is tartalmazhat a természeteshez közeli ásványi anyagokat.
Ha a földben élő baktériumok fajgazdagsága lecsökken, a növények sem tudják felvenni a számukra fontos mikro- és nyomelemeket, ezért védtelenebb lesz a növényi immun­rendszer a legkülönbözőbb kórokozókkal szemben. Ezt a folyamatot az élelmiszer­lánc csúcsán álló ember is megszenvedi, hiszen ásványi anyagban szegényebb termékek­hez jutunk, ami a mi bélflóránk diverzitását is tönkreteszi.

Némi túlzással állítható, hogy nincs olyan rádió- és tévécsatorna, ahova ne hívták volna meg az elmúlt években. Hogyan lett a gasztroenterológia celebje?

– A tudományos ismeretterjesztést nagyon fontosnak tartom, szakmai kérdésekről szívesen beszélek, de arra kínosan ügyelek, hogy ezek soha ne rólam szóljanak.

Ha már ismeretterjesztés: nem teljesen világos számomra, hogy mi a kapcsolat a bél és az agy között?

– Valóban egyre többször hangzik el a bél-agy tengely kifejezés. Harminc éve beszélünk erről, de a jelenség megfogható, leírható tudományos háttere sokáig hiányzott. Úgy tűnik, hogy a bél- és az idegrendszer között a mikrobiom a kapocs. A bennünk élő baktériumok által termelt anyagcseretermékek, hormonszerű anyagok, illetve az általuk keltett gyulladá­sok nagy szerepet játszanak egyes idegrendszeri betegségek kialakulásában.

Azt vallja, itthon is el lehet érni nemzetközi sikereket. Ebben azért benne van, hogy lehet, de nehezebb, mint Londonban vagy New Yorkban. Mégis miért?

– A hamis realisták mottója, hogy külföldön minden könnyebb, bezzeg itthon minden sokkal nehezebb, mert nincs se ez, se az. Nem igaz. Mindenütt nehéz, mindenütt meg kell dolgozni a sikerekért. Az elmúlt két évtizedben nem volt olyan ötletünk, ami azért hiúsult volna meg, mert itthon nem volt rá forrás. A siker egyik kulcsa, hogy a kudarc okát az ember ne csak keresse önmagában, hanem meg is találja, és utána tudjon változtatni. És ez nehéz.

Néhány éve arról beszélt, hogy az egyetemi év­fo­lyam­-talál­kozót Németországban tartották, mert az volt a legkézenfekvőbb helyszín a sok külföldön dolgozó egykori csoporttárs miatt. Hogyan lehetne a többieket hazahozni?

– Aki a mi korosztályunkból kiment és kint sikeres lett, az szerintem aktív éveiben már nem tér vissza. Nagyon összetett, hogy miért, erről könyvet lehetne írni. És az okok között a hazaszeretet hiánya nem szerepel. Én azt hiszem, hogy mindenki a lelke mélyén itthon érzi magát otthon. És talán nyugdíjasként hazajön. Én ezt nagyon remélem, mert ezek az emberi kapcsolatok nagyon hiányoznak.

Háromévnyi svájci kaland után költözött haza, mert az itthoni kulturális közegben érzi legjobban magát. Többször nyilatkozta, hogy imádja a színházat, a független társulatok produkcióit. A koronavírus-járvány idején ez az élmény nem adatott meg. Hogyan pótolta az efféle ingereket? Elmerült a munkában?

– Nagy szerelmem a színház, a természet és a gyógyfürdők. A járvány idején orvosként és a gyerekek mellett kikapcsolódásként ez borzalmasan hiányzott. Sokat jártuk a természetet és futottam, rákaptam a főzésre is. Most igyekszem mindennap pótolni és hálát adni a Jóistennek, hogy a szűkebb családunkat megkímélte a járvány. Rendkívül szerencsésnek érzem magam.

Kit ajánl következő interjúalanynak?

– Ki mást, mint Mechtler László neuro-onkológus professzort, aki Ausztráliában született, Amerikában él, de az egyik legnagyobb magyar hazafi és a legkiválóbb orvos, akivel valaha találkoztam. Ő indította el azt az ösztöndíjprogramot, amely eddig több mint ötszáz magyar orvos amerikai képzését támogatta az elmúlt huszonöt évben.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka