Mindig a célt kell látni – interjú Benke Kálmán szívsebésszel

Mikor határozta el, hogy az orvosi pályát választja?
– Az én utam annyiban rendhagyó, hogy a családban nem volt orvos. Szüleim az 1991-ben alapított rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumba írattak, ahol katolikus nevelést kaptam. Az intézmény egyik fontos üzenete, hogy segítsük az embereket. Általános iskolásként én is elgondolkodtam azon, hogyan segíthetnék másokon. Két utat láttam magam előtt: a papi hivatást és az orvosi pályát. Az utóbbi állt közel hozzám. Döntöttem, és attól kezdve erre az útra koncentráltam.
Van olyan élmény, ami ezt a döntést erősítette?
– Az már korán kiderült, hogy stresszes helyzetekben tudok tiszta fejjel dönteni. Ez a tulajdonság alapvető a betegellátásban. Egy esetre máig emlékszem. A fiatalon elhunyt Riz Levente 2006 és 2019 között Rákosmente polgármestereként dolgozott, de előtte a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban az osztályfőnököm volt. Ő szervezett nyolcadikos korunkban egy erdélyi túrát, aminek részeként eljutottunk a Békás-szoroshoz. Az osztályfőnök ott megcsúszott egy kövön, és olyan szerencsétlenül esett, hogy az ujjai kificamodtak. Emlékeztem egy filmből, hogy mit kell ilyenkor tenni. Meghúztam, és visszatettem a helyére mind a négy ujját. Ez az eset benne és bennem is mély nyomot hagyott. A gimnáziumból egyébként én kerültem be elsőként a Semmelweis Egyetemre.
Az osztályfőnök ott megcsúszott egy kövön, és olyan szerencsétlenül esett, hogy az ujjai kificamodtak. Emlékeztem egy filmből, hogy mit kell ilyenkor tenni. Meghúztam, és visszatettem a helyére mind a négy ujját.
Ami akár másként is alakulhatott volna, hiszen egy sportsérülés alaposan átírta az akkori elképzeléseit…
– Azt mondják, egészen ügyes focista voltam. A Grund FC-ben rúgtam a labdát. Az egyesületnek jó kapcsolata volt egy svéd egyesülettel. Tizenhét éves lehettem, amikor egy társammal próbajátékra hívtak. Próbameccset játszottunk a svéd negyedosztályban, majd szerződést kaptunk. Örültem, hogy profi focista leszek, azonban az egyik meccsen egy szerencsétlen becsúszás következményeként elszakadt a keresztszalagom, a porc is levált. Viszonylag gyorsan megműtötték a térdem, a lábadozás ellenben hosszú ideig tartott. Fociról szó sem lehetett, jobb híján, tisztességgel felkészültem az érettségire. A jó eredményeimnek köszönhetően felvettek a Semmelweis Egyetemre. Úgy éreztem, fentről kaptam egy figyelmeztetést: nem biztos, hogy nekem a focit kell erőltetnem. Nem erőltettem, de az egyetem mellett a magyar bajnokság harmadik osztályában is futballoztam. Az egyetem után a hazai orvos válogatottban kergettem tovább a bőrt.

Sohasem érezte hátrányát annak, hogy nem orvosdinasztia tagjaként dolgozik?
– Otthonról nem hozhattam a szakma szeretetét, hiszen nem forogtam ilyen körökben. Azt mondják, hogy aki ilyen háttérrel indul, annak többet kell bizonyítania. A másik oldal: orvos szülők gyerekeivel szemben magasabbak az elvárások. Én onnan indultam, ahonnan. A magam útját járom annak minden nehézségével és szépségével. Embert próbáló a választás, de erősíti a jellemet.
Summa cum laude diplomával végzett az egyetemen. Csak a tanulásra koncentrált, vagy a bulik is belefértek az életébe?
– Harmadéves koromig nagyon sok bulinak voltam a részese, majd megismertem a feleségemet, onnantól kezdve a formálódó családomra és a pályámra koncentráltam. Nem volt kérdés, hogy mi a prioritás.
Mikor került a célkeresztbe a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika?
– Középiskolás koromban szívsebész szerettem volna lenni, hiszen milyen jól hangzik, hogy valaki szívsebész. A Városmajorba jöttem ápolástani gyakorlatra, majd harmadéves koromtól egyre sűrűbben megfordultam a klinikán. Először a kardiológia érdekelt, de ott hiányzott a vér, a mellkas felnyitásának élménye, a dobogó szív látványa. Felkerestem Hüttl Tivadar főorvost, akiről azt érdemes tudni, amellett, hogy kiváló szívsebész, dédanyja Semmelweis Ignác egyik lánya volt. Neki mondtam el, hogy szívsebész szeretnék lenni. Ő hozott össze Szabolcs Zoltán professzorral, aki az Osztály akkori vezetője volt. Nevéhez köthető többek között a magyar Marfan-szindróma-kutatás és betegellátás elindítása és programmá fejlesztése, melyet másik mentoráltjával és kiváló kollégámmal, Pólos Miklóssal próbálunk továbbvinni. Szabolcs Zoltán támogatott, segítette az indulásomat. Ő az az ember, aki nemcsak a munkát látja, hanem az arra vállalkozó embert is. A képességeidet is figyelembe veszi, amikor felméri, hogy milyen pálya állhat előtted. Mentorom lett, rengeteget köszönhetek neki.
Mit látott Önben?
– Rámenős voltam, akiről sütött, hogy ezt a szakmát szeretné művelni. Feladatokat adott, amiket becsülettel elvégeztem. Minden esetben minőségi munkára törekedtem, nem kerestem kifogásokat. Az ő támogatásának köszönhetően kerültem az intézetet vezető Merkely Béla professzor látókörébe, akinek ugyancsak sokat köszönhetek.

Az egyetem elvégzése után PhD-hallgató lett…
– Ami szép kis eset volt, mert sohasem akartam az lenni. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát nyertem, két évig köztársasági ösztöndíjas voltam, cikkem jelent meg neves szakmai lapban. Azt hittem, ilyen eredményekkel kérdés nélkül felvesznek rezidensnek. A végzésem évében azonban a Városmajorba senki sem jelentkezett PhD-hallgatónak. Merkely Béla professzor felhívott, hogy azt szeretné, jelentkezzek PhD-hallgatónak. Én azt mondtam, hogy nem szeretném ezt. Szabolcs Zoltán azonban azt mondta, ha valakit lököget az élet, mindig a célt kell látni. Végül elfogadtam, és milyen jól tettem…
Sokszor járt Németországban tanulmányúton. Mi indokolja ezt az irányt?
– A szívsebészet terén Európában Németország a legjobb hely. Megragadtam az onnan érkező lehetőségeket. A koronavírus-járvány idején állásajánlatot kaptam a Hallei Egyetem Szívsebészeti Tanszékéről, melyet Szabó Gábor professzor vezet, aminek örültem, mert megtanulhattam egy minimálinvazív mitrálisbillentyű-beavatkozást, amit addig nem végeztek a klinikán. A feleségem akkor volt várandós a harmadik gyermekünkkel. Megbeszéltük otthon, és elfogadtam a lehetőséget. Miközben lakást kerestem, letettem a német különbözeti vizsgát. Két hónapos volt a kisebbik lányom, mikor kijött utánam a családom. Izgalmas időszak volt. Az ott töltött két év alatt nagyon sokat tanultam és köszönhettem Veres Gábor professzornak.
Olyan pályát választott, ahol csak részben rendelkezik az idejével. Nem tervezhető az élete, hiszen általában nem tudhatja, hogy egy adott napon milyen problémát kell megoldani. Kezelhető ez a kiszolgáltatottság?
– Rengeteg agyalás, idegeskedés és stressz van ebben a munkában, hiszen emberek életéről hozunk nap mint nap döntést.
Erőt és értelmet az ad a munkánknak, hogy a jól sikerült műtétek után látványos a javulás.
Minden műtétet úgy kezdünk el, hogy az csak jól sikerülhet, de ez a vágyunk, reményünk nem minden esetben teljesül. Az utóbbi helyzetet a családtagok mellett mi sebészek is nehezen dolgozzuk fel. Erőt és értelmet az ad a munkánknak, hogy a jól sikerült műtétek után látványos a javulás.

2018-ban a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika szakorvosjelöltjeként vehette át az Európai Szív- és Mellkassebészeti Konferencia Young Investigator Award díját, amely az egyik legrangosabb, fiatal kutatókat elismerő európai kitüntetés a szakmában. Díjnyertes absztraktját és előadását a patkányszív-átültetésről tartotta. Miért hasznos a patkányszív-átültetés?
– Kardiovaszkuláris hatáspontú gyógyszereket vizsgáltam kísérleti állatmodelleken annak érdekében, hogy a humán szívátültetésben használhatóvá váljanak a különböző farmakológiai előkezelések, és gyorsabban épüljön fel a beteg. Nagy dolog, hogy az én előadásomat díjazták akkor Milánóban.
Ami nem az első elismerése volt, hiszen egyebek mellett elnyerte az Ullman Imre transzplantációs kongresszus különdíját, a Kiváló Rezidens különdíjat és a Kúnos István-díjat is. Mit üzennek ezek az elismerések?
– Talán azt, hogy a befektetett munkát előbb-utóbb elismerik. A szakmai sikerek köteleznek, nem kényelmesedhet el az ember. Aki lazsál, aki nem fejlődik, az lemarad. Nem élhetünk meg a múlt eredményeiből. Engem egyébként sem a díjak érdekelnek, fontosabbak a szívműtétek, a speciális beavatkozások, az elégedett betegek. Ezek az élmények jelentenek igazi motivációt. Ugyanakkor a díjaknak köszönhetően olyan feladatokat végezhetek el, amelyek nehéz műtétek. Külföldi kapcsolataimnak köszönhetően tehetséges fiatalokat küldhetek például élvonalbeli külföldi centrumokba.
Fiatalokat említ, miközben idén lesz 36 éves…
– Valóban, én is fiatal vagyok, de sokat megélhettem az utóbbi tíz évben. Lehet, hogy néha lassítanom kellene, ugyanakkor az is bennem van, hogy a tapasztalatokat gyűjteni kell. A szívsebészetben a tapasztalat igen értékes tudás, hiszen azt meg kell élni, hogy bizonyos nehéz helyzetekben hogyan reagáljon az ember.
2024 májusától a Szívsebészeti Tanszéki Csoport docense, illetve a Kísérletes Kardiológiai és Sebészeti Műtéttani Tanszéken 2025 januárjától osztályvezető főorvos. Hogyan rendezi át az életét ez a változás?
– Merkely Béla rektor és Hartyánszky István egyetemi docens támogatásának köszönhetően kaptam bizalmat. Terveim szerint még több időt és energiát fektetek a szakmába, a minimálinvazív szívsebészeti programot is továbbfejlesztve. Célom, hogy hatékonyan és jókedvűen működjön ez az osztály. Docensként az egyetemen előadásokat tartok, csoportokat oktatok, de szakmai életemben a betegellátás és a kutatás van a fókuszban. Ennek az a magyarázata, hogy a nálam fiatalabbak – és ebbe a saját gyerekeimet is beleértem – nevelésében a meglévőnél több türelemre van szükség. Azaz, az oktatásnak ezen a területén még fejlődnöm kell. A műtőasztal mellett is néha vehemens vagyok, mert ott a precizitáson túl a gyorsaság is számít. Olyan műtéteket végzek, melyek nehezebbek, és kevesebben végeznek ilyen beavatkozásokat Magyarországon.
Mire gondol?
– A szívsebészet egyik iránya, hogy egyre kisebb lyukakon keresztül operáljuk meg a szívet. Németországban tanultam meg a minimálinvazív mitrálisbillentyű-műtétet, aminek az a lényege, hogy kisebb lyukakon keresztül operáljuk az egyik szívbillentyűt. Ehhez speciális eszközök és tudás, illetve csapat szükséges. A szívsebészet mindig csapatmunka, hiszen aneszteziológus, másik szívsebész, kardiotechnikus (aki a szív-tüdő motort kezeli) és műtős személyzet is segíti ezt a munkát. Mindennek klappolni kell, hogy a beavatkozás az elvárt eredményt hozza. Ez az egyik kedvelt műtétem, de hasonlóan megragad a minimálinvazív aortaműtét is. Megmozgatnak az aneurizmaműtétek, illetve az akut érrepedésekkel járó műtétek. Ezek nagyobb, hosszabb műtétek, a betegek általában éjszaka érkeznek, ráadásul 20-30 százalékos a halálozási ráta. Egy ilyen eset ellátásába úgy megy bele az ember, hogy ha sikerül a műtét, megmentett egy életet. Hasonló kihívás a szívátültetés is. Ebben az az izgalmas, hogy egy rossz szív helyére egy jót teszünk, aminek eredményeként nagyon markáns javulás érhető el. Egyébként ez nem tartozik a technikailag legnehezebb beavatkozások közé, de el lehet rontani.
2024-ben elnyerte a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. Mire vállalkozott?
– Ez szorosan kötődik a másik szakmai érdeklődésemhez. A Magyar Marfan Alapítvány tagjaként a Marfan-szindrómás betegekre koncentrálok. Ez egy autoszomális domináns öröklődésű betegség, melynek legjellegzetesebb tünetei a vázrendszeri eltérések, ám a betegek életére a súlyos szív- és érrendszeri elváltozások jelentik a legnagyobb veszélyt. A rossz kötőszövet miatt fiatalkorban elrepedhet az aorta, amit sürgősen műteni kell, de a gyors beavatkozás ellenére is magas a halálozási arány. Mi azt nézzük, hogy kik azok a betegek, akiknél erre esély van, és még a repedés előtt kezeljük őket, illetve kicseréljük az aortájukat. Erre szerveztünk egy kutatócsoportot, az egyik PhD-hallgatóm ebben a témában védi meg a disszertációját. A patkányszív-transzplantáció mellett német kollégákkal kutyaszív-transzplantációt is végzünk. Azt kutatjuk, hogy miként lehet a szívet a lehető legjobb állapotban tartani a kivétel és a beültetés közötti időben.

Kutatási eredményei közül mit tart a legfontosabbnak?
– Olyan előrejelző laboratóriumi paramétereket és faktorokat találtunk, amelyek Marfan-szindrómásoknál aortafal-repedésre hajlamosít. Ezeket sokszor idézett cikkekben írtuk le Ágg Bence kutatótársammal és barátommal.
Magyar szívsebészként milyen a megítélése külföldön?
– Más megítélés alá esünk. Kimondatlanul is könnyebben megjelenik egy amerikai kutató publikációja, mint egy kelet-európai felfedezés. Ebből a régióból nehezebben publikálhatunk az amerikai lapokban. Ennek ellenére én itthon érzem jól magam. Itt van a családom, itt vannak feladataim.
Kimondatlanul is könnyebben megjelenik egy amerikai kutató publikációja, mint egy kelet-európai felfedezés.
2004 után 2022-ben ismét világbajnok lett a magyar férfi labdarúgó-válogatott az orvosok és egészségügyi dolgozók portugáliai világjátékán. A 41. alkalommal megrendezett Medigamesen (World Medicine and Health Games) a magyar csapatban egyedüliként képviselte a Semmelweis Egyetemet. Mit jelent most az Ön számára a foci?
– Megnyugvást, kikapcsolódást. A Budakeszi öregfiúk csapatában – ha éppen nem ügyelek – csatárként kergetem a labdát. Egyszer telefonos ügyeletes voltam, ami azt jelenti, hogy sürgős esetben behívhatnak a klinikára. Beöltöztem, hogy talán nem kell bemennem. Kellett, mert vérzett egy beteg. Úgy, ahogy voltam, focimezben rohantam a klinikára. Mez le, műtőruha fel, és irány a műtő.
Oktat, kutat, betegeket lát el és még focizik is. Mennyi ideje jut a három gyerekére?
– Jogász feleségemnek, Dettinek rengeteget köszönhetek, mert ő biztosítja a nyugodt és kiegyensúlyozott családi hátteret. A sok elfoglaltságom ellenére a lehető legtöbb időt töltöm a gyerekekkel. A fiam is focizik, őt hozom-viszem az edzésekre, ha ráérek. Közösen kirándulunk, az elmúlt években sok helyen jártunk. Legújabban a borászat érdekel, hiszen édesapám ágán érdekeltek voltunk a bortermelésben. Néha túltolom a feladatokat, de igyekszem normális keretek közé szorítani az életemet. Amit időnként felülír a szakma. Például, amikor váratlanul szólnak, hogy donorszívért kell menni külföldre, vagy éppen be kell ültetni egyet. Ezt az életmódot meg lehet szokni, de ehhez kell a kollégák segítsége is. A nehéz helyzeteket meg kell beszélni, hogy tanuljunk azokból.
Kivel folytassuk ezt a sorozatot?
– Bödör Csaba rákkutató biológussal. Csaba a molekuláris genetikai diagnosztika és a rákkutatás terén szerzett elvitathatatlan érdemeket.•
Címlapkép: Reviczky Zsolt