A Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként kezd­te a pályáját, de négy éve már mint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kollégáját faggat­tam, nem sokkal később HUN-REN-es lett. Most, amikor beszélgetünk, az ELTE tudományos főmunkatársa, intézetvezető, de nem zárható ki, hogy a viharos gyorsasággal zajló folyamatok eredményeként ismét az MTA kutatója lesz – miközben végig ugyanabban az épületben dolgozott. Nekem ez túl sok változás. Önnek?

– Örömmel kihagytam volna az életemből az elmúlt hét év folyamatos átszervezéseit. Rengeteg energia és idő ment el arra, hogy megújult reményekkel próbáltunk alkal­mazkodni a megváltozott helyzetekhez: folyamato­­san új terveket, víziót álmodtunk, kommunikációs stra­té­giát dolgoztunk ki, szimpóziumokon vettünk részt, tanul­­tuk az új vállalati környezet nyelvét. Ennek nyilván volt pozitív hozadéka is, hiszen megismertem sok kiváló embert, bepillantást nyertem más kutatóintézetek munkájá­ba. Még­is én alapvetően minden erőmmel a tudományra sze­ret­tem volna fókuszálni.

Cél a biológia különböző részterületeinek eszközeivel a régészet segítése.

2024 óta az MTA–BTK Lendület Biorégészet Kutatócsoport vezetője. Mi a biorégészet?

– A biorégészet egy több tudományterületet csokorba foglaló kifejezés. Cél a biológia különböző részterü­le­teinek eszközeivel a régészet segítése. Azért adtuk ezt a nevet, hogy jelezzük, nemcsak genetikával foglalko­zunk, hanem a biológiához kapcsolódó más tudományterületek, például az antropológia módszereit is bevonjuk.

Lendület pályázatában („Élet és halál a római civilizáció peremén”) Pannonia határterületeiről, elsősorban Északkelet-Pannoniáról ígér új információkat. Mire jutottak az indulás óta?

– Alapvetően arra keressük a választ, hogy az i. sz. 1–4. század között milyen népességek éltek itt, és mit tudhatunk meg az életükről. Aquincum területéről összehasonlítjuk például a villanegyedben élt előkelőket a katona- és polgárváros temetőiben nyugvó egyénekkel. Kiderülhet, hogy Pannonia lakossága mely más térségek lakóival volt biológiai kapcsolatban. Az eredeti célkitűzéseink szerint haladunk. Körülbelül 300 sírt dolgozunk fel Aquincum, illetve Esztergom térségéből. Egy római katonai tábor, azaz egy castellum temetőjét, illetve egy falu temetőjét vizsgálva arra voltunk kíváncsiak, hogy genetikai szempontból van-e különbség az eltemetettek között, milyen rokonsági viszonyban álltak egymással, illetve honnan érkezhettek az itt eltemetettek vagy a felmenőik.

Vannak esetek, amikor ez egészen egyszerűen megválaszolható, ilyen például egy afrikai származású bevándorló vagy egy távoli vidékről idevezényelt katona eredetének meghatározása. De vannak olyan esetek, amikor bizonytalanok vagyunk, mert már a helyi vaskori népesség is igen változatos.

Egy római katonai tábor, azaz egy castellum temetőjét, illetve egy falu temetőjét vizsgálva arra voltunk kíváncsiak, hogy genetikai szempontból van-e különbség az eltemetettek között, milyen rokonsági viszonyban álltak egymással, illetve honnan érkezhettek az itt eltemetettek vagy a felmenőik.

A program izgalmas eleme, hogy a római kori Panno­niában használt lovak és tevék vizsgálatát is tervezik. A lovak jelenléte érthető, de hogyan kerültek tevék a térségbe? Ismerünk tevetemetőt?

– A római kori kocsisírokba temetett lovak vizsgálatával megérthetjük, hogy milyen lófajtákat használtak Pannoniában. Ebben az időszakban a lovak mellett tevék is előfordultak a Kárpát-medencében, ami egy ritka lehetőség jó minőségű ősi teve DNS-hez jutáshoz. Nincsenek teljes tevecsontvázaink, de szemétgödrökből előkerült csont- és fogmaradványokat vizsgálhatunk.

Az életrajzában olvastam, hogy kamaszkora óta lenyűgözte a régészet. Mi fogta meg a régi korok tárgyi emlékeiben?

– Születésem után orvos szüleim Líbiában dolgoztak. Én ott tanultam meg járni, méghozzá ókori romok között. Ugyancsak meghatározó élményt jelentett, hogy hatéves koromban végigutaztuk Görögországot. Tizenhárom éves koromtól dolgoztam nyaranta ásatásokon – többnyire cserepeket mostam, rajzoltam a Budapesti Történeti Múzeum feltárásain. A biológia szeretete is családi örökség, gimnazistaként pedig a genetika lehetőségeit bemutató ismeretterjesztő könyvek formálták az érdeklődésemet. 2001-ben tették közzé az emberi genom első olvasatát. Az egyik napilapban olvastam, hogy a technika fejlődésének köszönhetően hamarosan akár a neandervölgyi ember DNS-e is meghatározható lesz, ez pedig egészen lenyűgözött. Arra már az egyetemre készülve döbbentem rá, hogy mennyi régészeti lehetőség van a Kárpát-medencében is.

Az ELTE-n szinte egy időben két alapszakot vég­zett, a biológusi mellett régészetre is járt. Miért vállalta a kettős terhelést?

– Nehezen döntöttem el, hogy melyik szakra jelentkez­zek. A régészetet válasszam, vagy a biológiát? Én mindkettőt szerettem volna, de erre akkor nem nyílt lehető­ség. 2002-től a biológia szakot, majd 2003-tól a régészetet végeztem ötéves képzésben. Ez a két irány érdekelt, mindkettőre szükségem volt a szakmámhoz. Egyébként az archeogenetikusok nagy része biológia, genetika vagy informatika alapképzettséggel érkezik erre a területre. Bevallom, hosszú évek óta nem jutottam el ásatásra, de ez irányú végzettségem nagyon sokat segít, hogy szót értsek a régész kollégákkal.

Mit takar az archeogenomika kifejezés?

– Számomra a biológia, a genetika és a régészet az archeogenetika tudományában kapcsolódott össze. Amikor 2021-ben megalakult az intézet, az archeogenomika kifejezéssel már azt akartuk jelezni, hogy mi a teljes genom­ra vagyunk kíváncsiak, amely rengeteg lehetőséget rejt. Tehát nem egy-egy részletet szeretnénk vizsgálni, hanem teljes genomszinten keresünk válaszokat a kérdéseinkre.

Mire jó az archeogenomika?

– Ez a tudományág az egykor élt élőlények biológiai maradványaival foglalkozik. Ezek lehetnek állatok, növények, gombák és baktériumok is, amelyeknek az örökítőanya­gát, azaz a DNS-ét vizsgáljuk. Optimális esetben ma már akár kétmillió éves mintából is kivonható értékelhető DNS. A kétmillió éves DNS-minta jégfuratból szárma­zik, ilyen korú csontmintából még nem sikerült DNS-t ki­nyer­ni, de folyamatosan fejlődnek a módszerek, és velük együtt a tudomány is. Egyre messzebb megyünk vissza az időben. Sőt! Intézetünk egyik legújabb kutatási iránya, hogy nem csontból, bőrdarabokból vagy hajszálakból, hanem talajszemcsékből nyerünk ki ősi DNS-t. A Lendület-pályázatunk részeként az aquincumi latrinák tartalmának genetikai elemzését is végezzük. Ezzel az eljárással megismerhetjük az egykor ezeket használók egészségi állapotát. Megállapíthatjuk, hogy milyen parazitáik voltak, milyen problémákkal küszködtek. Ez a kutatás összekapcsolta az archeogenetikát, a mikrobiológiát, az orvosi mikrobiológiát és a parazitológiát.

Ez a tudományág az egykor élt élőlények biológiai maradványaival foglalkozik. Ezek lehetnek állatok, növények, gombák és baktériumok is, amelyeknek az örökítőanyagát, azaz a DNS-ét vizsgáljuk.

És mire nem alkalmas ez a tudományág?

– Tudományterületünk egyik érdekessége, hogy olyan kérdésekre is választ adhatunk néhány év múlva, amelyekre ma még nem tudunk. Rohamosan fejlődő területről beszélünk. Amiről pár éve azt hittük, hogy eljutottunk a módszertani lehetőségek határáig, hogy az adott min­tával kapcsolatban minden lehetséges technológiát ki­próbáltunk és nem jutottunk eredményre, azt újravizs­gálva releváns adatokat kaphatunk. Érdemes újra elő­ven­ni azo­kat a DNS-szakaszokat, amelyek korábban nem adtak információkat, mert az azóta fejlesztett techni­kák­kal esetleg szóra bírhatjuk őket. Azonban amikor azt kérde­zik tőlünk, hogy milyen nyelven beszélt a több ezer éve élt egyén, nos, erre a kérdésre nem adható érdemi felelet. Viszont azt meg tudjuk mondani, hogy milyen biológiai közösségbe tartozott az elhunyt. És hogy némileg ellentmondjak az előbbieknek, a biológiai hálózatok sok eset­ben nyelvi hálózatokat takarnak.

A régészek és az archeogenetikusok együttműködése mindig harmonikus?

– Ez sokszor attól függ, hogy milyen elvárásokkal indulnak neki a kollégák egy-egy projektnek. Illetve, hogy az eredményeink megerősítenek korábbi elméleteket, vagy ellenkezőleg, lerombolják azokat, amelyek akár évtizedek óta toposzként élnek a tudományterületen. Az utóbbi időben inkább pozitív együttműködésekhez van szerencsém.

Éppen a tudományterület látványos fejlődése miatt nem merült fel Önben, hogy egyes leletek elemzésével várni kellene, hogy majd még modernebb módszerrel elemezze azokat?

– Ez a gondolat bennem is felmerült a különleges lele­tek – királyi sírokból származó ereklyék, nagyon ritka őskori emlékek – kapcsán. PhD-hallgató koromban kaptam egy leletet, amelyet az akkor legkorszerűbbnek elfogadott módszerrel akartam feldolgozni, de nem lett belőle eredmény. Évekkel később a Harvard Egyetem kutatóival ismét elővettük a mintát – akkor sem jártunk sikerrel. Tehát vannak olyan leletek, amelyeknek a titkait még nem tudjuk feltárni. Ezekkel érdemes várni, és bízni abban, hogy pár éven vagy pár évtizeden belül „megszólalnak”. A kutató felelőssége, hogy milyen döntést hoz – a tudomány ér­de­kében. Az érme másik oldala, hogy óriási a verseny a világ­ban a leletekért, az első publikálás dicsőségéért. Hiába rendelkezünk egy adott korszakból származó lelettel, ha egy másik tudóscsapat előbb mutat be ugyanabból a korból és térségből egy hasonló mintasort. Ilyen esetben a lelet tudományos újdonságértéke csökken, és mi már nehezebben közölhetjük az eredményünket. A publikálás terén is folyamatos a verseny, és itt is az elsőé a dicsőség. Ennek a versenynek az egyik veszélye, hogy a mintavételek súlyosan rongálhatják a leleteket. Szerencsére ma már léteznek módszerek, amelyeknél nem kell ledarálni, szétfúrni egy-egy csontot, hanem elegendő egy speciális oldatba meríteni, és így is értékes eredmények nyerhetők.

Magyar kutatók által vezetett nemzetközi projekt sikeresen azonosította az Árpád- és Rurik-dinasztiába tartozó egykori macsói bán, Béla herceg maradványait. Ön és Borbély Noémi a genetikai elemzésekért felelt. Mi alapján jelenthető ki egyértelműen, hogy a herceg maradványait találták meg a 20. század elején?

– Minden eredmény egybevág. 1915-ben Budapesten, a Margitszigeten folytatott régészeti feltárás során a domonkos rendi kolostor sekrestyéjében egy meggyilkolt fiatal férfi maradványai kerültek elő. A lelőkörülmények, a történeti adatok, az eltemetés helye, valamint a csontokon látható sérülésnyomok alapján feltételezhető volt, hogy a maradványok egy Árpád-házi herceghez, Béla macsói bánhoz tartoztak, aki IV. Béla unokája volt. Genetikai módszerrel – az apai és az anyai felmenők mintáinak segítségével és a teljes genomi elemzésekkel – egyértelműen igazoltuk, hogy a több mint száz éve előkerült maradványok Béla macsói bánhoz tartoztak. A Rurik-dinasztia és az Árpádok genetikai állományáról ugyanis nagyon sok hazai és külföldi összehasonlító anyag áll rendelkezésre. A genetikai összehasonlítások alapján egyértelmű, hogy az 1915-ben előkerült fiatal férfi III. Béla ükunokája volt, és édesapja révén a Rurik-házból származott.

2026 márciusában ünnepelték az Archeogenomikai Intézet ötödik születésnapját. Ez a kutatóhely 2021 márciusában a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetéből kiváló Archeogenetikai Laboratóriumból alakult, befogadva a Mo­­lekuláris Antropológia Kutatócsoport tagjait. Honnan indultak, és hol tartanak most?

– Induláskor nagyjából féltucatnyian dolgoztunk a laborban, azóta sokan csatlakoztak hozzánk. Most hallgatók­kal, ösztöndíjasokkal együtt huszonhatan vagyunk. Rengeteget fejlődtünk az elmúlt öt évben. Eredményein­ket is­merve egyre több hallgató szeretné nálunk írni a szak­dolgoza­tát, vagy PhD-hallgatóként bekapcsolódna a kutatásokba. Az elmúlt években kialakult, hogy a kutató­intézeten belül ki mihez ért a legjobban, mivel segíti a leg­hatékonyabban a közös munkát. Érdekes tapasztalat, hogy a legtöbb jelenlegi kutatásunkat nem mi kezdeményeztük, hanem a megrendelőink. Többnyire régészek pályáznak a forrásokra, és ezekből kérnek tőlünk külön­böző vizsgálatokat. Vagyis egyfajta szolgáltató laboratóriumként is működünk úgy, hogy az eredmények értelmezésében és közzétételében is fontos szereplők vagyunk.

Sorra jelennek meg publikációik a világ tekintélyes tu­dományos folyóirataiban. Melyikre a legbüszkébb?

– Tavaly májusban, a Nature Scientific Reportsban megjelent angol nyelvű tanulmányunkban arról írtunk, hogy az Iráni-fennsík fontos szerepet játszott az emberiség történetében már akkor is, amikor őseink mintegy 60-70 ezer évvel ezelőtt elhagyták Afrikát, és benépesítették a világ többi részét. Azóta a fennsík folyamatosan lakott terület: a Zagrosz-hegység vidékén fejlődött ki először az újkőkori földművesség, és ez tette lehetővé több ókori civilizáció felemelkedését és terjeszkedését is. Évezredeken át belső és külső, kulturális és kereskedelmi kapcsolatok kötötték össze a fennsík embereit. Ez a kapcsolatrendszer az időszámításunk előtti 2. századra a Selyemúttá fejlődött, Kelet és Nyugat közötti híddá alakítva az Iráni-fennsíkot és a Pártus Birodalmat. Eredményeink szerint az Iráni-fennsík északi részén élt emberek genetikai állománya az őskor évezredein át mégis alapvetően folytonos maradt, csupán kisebb regio­nális eltérésekkel. Ezt az eredményt eddig itthon nem hirdettük, de a világ többi részén jelentős nemzetközi ér­deklődést váltott ki. Rengeteg ember volt kíváncsi rá, több mint százezren olvasták már. Ez a munka feltette az intézetet a tudományág világtérképére. Azóta többen jelentkeznek, hogy szeretnének ide jönni, velünk dolgozni.

Eredményeink szerint az Iráni-fennsík északi részén élt emberek genetikai állománya az őskor évezredein át alapvetően folytonos maradt, csupán kisebb regionális eltérésekkel.

Érezte-e bármikor, hogy nőként többet kell bizonyítania?

– Az egyetemen olykor éreztem, de nem ez volt a jellem­ző. Inkább az jelentett nehézséget, hogy külföldön vol­tam PhD-hallgató, és bár a végén már felsőfokon beszéltem németül, nem birtokoltam olyan szinten a nyelvet, mint a német kollégák. Ez folyamatos hátrányt jelentett abban a környezetben.

A kutatáson, az intézet ügyeinek intézésén túl mire jut ideje?

– A kilenc- és tizenhárom éves gyerekeimet még terelgetni kell. Szeretek minél több időt a természetben tölteni, ennek része a kertészkedés, a kertépítés és a szőlészkedés is.

Kivel folytassuk tizenhat éve indult interjúsorozatunkat?

– Dalos Anna zenetörténészt javaslom, aki a magyar zenetörténet, és kiemelten Kodály Zoltán munkásságá­nak nemzetközileg is elismert kutatója. Anna nagyon érdekes személyiség, egyébként szintén lendületes kutató volt. Biztos, hogy érdekes dolgokról hall majd tőle.•

Címlapkép: Reviczky Zsolt