A kutatói pályamodell korábban is felmerült a családban, vagy új irányt választott?

– Édesapám gyógyszerészként végzett, és a csillebérci Izotópkutató Intézetben dolgozott. Pontosabban dolgozik. 93 évesen is heti rendszerességgel feljár a központba, hogy folytassa a kutatásait. Az ő korában külső kényszerről nem beszélhetünk, a szakmai kíváncsiság hajtja. Még most is, ha például észrevesz egy növényt, ami télen nem fagyott meg, rögtön arra gondol, hogy azt alaposan meg kellene vizsgálni, mert esetleg eddig nem ismert fagyálló anyag vonható ki belőle. A mai napig imponál a szerteágazó érdeklődése. Bevallom, én sokkal fókuszáltabban élem az életem. Édesanyám laboráns­ként szintén az Izotópkutató Intézetben dolgozott. A szüleim sohasem mondták, erőltették, hogy fiam, te is kutató legyél, de a példájuk bizonnyal hatott rám. Kifinomul­tabb eszközökkel keltették fel az érdeklődésemet a ku­ta­tás iránt. Gyerekkoromban édesapám például haza­ho­zott egy berendezést, amivel illóolajat vontunk ki a növényekből. Volt egy minibárszekrény a szobámban, ahova a legfontosabb dolgaimat raktam. Ez a szekrény idővel miniatűr laboratóriumra hasonlított.

Mikor dőlt el, hogy kutató lesz?

– A budapesti Eötvös József Gimnázium biológia–kémia tagozatára jártam, azaz a természettudományos irány már középiskolás koromban egyértelmű volt. A Semmelweis Egyetemen gyógyszerészként végeztem. Azért itt tanultam, mert úgy éreztem, hogy ez a képzés kellően széles spektrumú, az elméleti és a gyakorlati oktatás egyaránt magas színvonalú. Az egyetem alatt ugyanakkor volt némi megingás, mert a kémiai tematikájú tárgyak – kilencféle kurzusra kell gondolni – kevéssé fogtak meg. Mentő­övként jött a molekuláris biológia, amivel kapcsolatban azt éreztem, hogy ez igazán érdekel, ezt akarom csinálni. Az egyetem elvégzése után még mindig nem voltam biztos abban, hogy kutató leszek. Azt azonban tudtam, hogy PhD-fokozatot szeretnék szerezni, amire az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet PhD-hallgatójaként nyílt lehetőségem.

Mi fogta meg az urológiai onkológiában?

– A metodikák sokrétűsége vonzott. Elbűvölt, hogy DNS-vizsgálattal mi mindent lehet megállapítani és kimutatni. Betegek vizeletének üledékéből mikroszatellita-vizsgálatokat végeztünk, amelyek célja daganatok kimutatása volt. Amikor az eredményeket összevetettem a klinikai adatokkal, rájöttem, hogy ez egy hihetetlenül izgalmas világ. A kutatásomhoz szükséges mintákat az Urológiai Klinikán gyűjtöttem. Négy év alatt azonban kevés minta gyűlt össze. Itt szembesültem azzal, hogy bizonyos kutatási irányok esetén mennyire nehéz hozzájutni a megfelelő számú mintához. A helyzet hamarosan alapvetően megváltozott: az Urológiai Klinika akkori igazgatójának, Romics Imre professzornak köszönhetően elnyertem egy tíz hónapos német ösztöndíjat. Irány a Duisburg-Essen Egyetem Urológiai Klinikája.

Elbűvölt, hogy DNS-vizsgálattal mi mindent lehet megállapítani és kimutatni.

Mi vitte külföldre?

– Kutatói körökben szinte elvárás, hogy aki erre a pályára készül, jól teszi, ha a PhD-fokozat megszerzése után külföldön is megméretteti magát. Számomra is alapvető volt, hogy másutt is ki kell próbálnom magam. Új impulzusokra, munkakörnyezetre és kollégákra volt szükségem. Sokan azonban nem élnek ezzel a lehetőséggel. Saját diákjaimon gyakran azt látom, hogy kevésbé vágynak igazán külföldre, de aki menni akar, annak segítek a helykeresésben.

Milyen körülmények fogadták a német klinikán?

– Az intézményben másfél évtizede épített szérum- és tumorbank várt, ahol mintákban nem volt hiány. Hatalmas lendületet adott ez a lehetőség, és két év után rám bízták a laboratórium irányítását. Akkor és ott döntöttem el végleg, hogy kutatással szeretnék foglalkozni. Addig kételkedtem magamban, hogy valóban ez az én utam, de Essenben megjött az önbizalmam, megkaptam ugyanis azt a szabadságot, amit reméltem a kutatói életmódtól. Hat év után mégis váltottam. Esseni kollégáim próbáltak marasztalni, ám egyre inkább azt éreztem, közelebb akarok kerülni a hazámhoz. Már nem volt elég, hogy csupán hosszú hétvégéken és nyaralások idején legyek itthon. Kiváló infrastruktúrájú, jó körülményeket biztosító, neves intézményt kerestem. A Bécsi Egyetem Urológiai Klinikáján kaptam állást, ami megfelelő helynek tűnt, hiszen jóval közelebb kerültem Magyarországhoz. A bécsi időszak 2014-ben fejeződött be. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy a bécsi klinika élén bekövetkezett vezetőváltás ismét új mederbe terelte az életemet. Ha az nincs, akkor lehet, hogy most nem lenne saját laborom Budapesten, és ezzel párhuzamosan nem lennék professzor Essenben.

Szerintem nincs olyan kutató, akit ne motiválna, hogy a saját igényeinek megfelelő kutatóhelyet hozhat létre.

Mi történt? Kopogtatott, vagy meghívásokat kapott?

– A budapesti és az esseni klinikával is folyamatosan fennmaradt a kapcsolatom, sok közös kutatáson dolgoztunk együtt, így mind a két helyre hívtak. Nyirády Péter professzor 2012-ben vette át a budapesti Urológiai Klinika vezetését, és arra bátorított, hogy az Urológiai Klinikán indítsuk el a laboratóriumi kutatást. Szerintem nincs olyan kutató, akit ne motiválna, hogy a saját igényeinek megfelelő kutatóhelyet hozhat létre. 2014-ben belevág­tunk, a szükséges anyagi forrásokat pályázatokból fedeztük. Ezek segítségével a laboratóriumot 2018-ra felújítottuk és felszereltük. Egy PhD-hallgatóval kezdtem el az itteni munkát, majd szép lassan benépesedett a labor.

Milyen feladatokra koncentrálnak a kutatólaboratóriumban?

– Munkáink az úgynevezett transzlációs kutatás témakörébe sorolhatók: az urológiai daganatok molekuláris sajátságait vizsgáljuk a betegektől gyűjtött mintákban. Célunk, hogy a talált molekuláris mintázatok alapján jobban megértsük, és ezáltal előre jelezhessük a dagana­tok különböző kezelésekre adott eltérő válaszait, ezzel javítva a betegek túlélését és életminőségét. 2018 óta gyűjtünk mintákat a sebészileg vagy gyógyszeresen kezelt urológiai daganatokban szenvedő betegektől, ami évente mintegy ezer minta szisztematikus feldolgozását jelenti. A klinikai referálókon az urológusok és az onkoló­gusok naponta megbeszélik a betegek kezelését, és ilyenkor egyre gyakrabban kerülnek szóba a molekuláris vizsgálatok eredményei is, amelyek interpretálásában mi is részt veszünk. Nagyon sokat tanulok abból, hogy az itt dolgozó szakemberek munkájuk során milyen problémákkal találják szembe magukat. Biológusokkal, biomérnökökkel és orvosokkal dolgozunk a laborban, ami azért jó, mert a sokféle tudás és tapasztalat hatékonyan egészíti ki egymást. Tapasztalataim szerint ebben a helyzetben az összes résztvevő sokat tanul a másiktól.

Hogyan viszonyulnak egymáshoz a budapesti és az esseni kutatások?

– Az adatbankok és a kutatási témák kapcsolódnak. Hasonló tematikájú információkat gyűjtünk a két helyen. Időközben a bécsi egyetem urológiai klinikájával is szoros lett a kapcsolatunk, melynek munkatársaival évente három alkalommal egész napos kutatási találkozókat tartunk. Ezeknek az együttműködéseknek az eredményeképpen kutatá­saink szinte azonnal multicentrikus módon indulnak, és jelentős tapasztalatcserét, valamint nemzetközi szinten is versenyképes méretű adatbázisok kialakítását teszik lehetővé.

Biológusokkal, biomérnökökkel és orvosokkal dolgozunk a laborban, ami azért jó, mert a sokféle tudás és tapasztalat hatékonyan egészíti ki egymást.

A sokféle kutatás közül melyik áll a legközelebb Önhöz?

– A fő érdeklődési területem a húgyhólyag- és a prosztatarák, illetve a ritkán előforduló daganatok molekuláris biológiai hátterének feltárása. A ritka daganatos betegségeknél a személyre szabott kezelések vezethetnek eredményre, ám ehhez ismerni kell ezeknek a kóroknak a jellemzőit és molekuláris hátterét. Ha ezeket feltárjuk, olyan információkat nyerhetünk, amelyek új kutatási területet is megalapozhatnak. Az urachus karcinóma néven ismert ritka daganatot már az 1800-as évek vége felé leírták, de a terület szakértői­nek az első irányelvek kidolgozására szervezett szakmai találkozójára csupán másfél éve, Dublinban került sor. Ez a betegség ugyanis olyan ritka – hazánkban évente átlagosan tíz eset fordul elő –, hogy eddig nem jutott kellő figyelem a megisme­résére és a kezelésére. Ez a daganat a húgyhólyag és a köldök között elhelyezkedő embrionális maradványból alakul ki. A felnőttek 20-30 százalékában ez a struktúra zárvány formájában megmarad, ami általában nem okoz problémát. Nagyon ritkán azonban agresszív daganat fejlődik ki belőle – a kiváltó okokat nem ismerjük. Az orvosok az ilyen betegek gyógyításának megkezdésekor abba a problémába ütköznek, hogy hiányoznak a – gyakori daganatok esetében elérhető – bizonyítékokon alapuló kezelési irányelvek, ezért főleg a gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban jelent problémát. Bármilyen irányelv, szakmai összefoglaló anyag hatalmas segítség ilyenkor az onkológusnak. Most jutott el arra a szintre a szakma, hogy erre a daganattípusra kezelési irányelveket lehetett kidolgozni. Az urachus karcinómás betegnél az a kérdés, hogy egyáltalán mivel próbálkozzanak. A prosztatadaganatok kezelésében ellenben már egyre inkább az okoz nehézséget, hogy a szóba jöhető sok gyógyszer közül melyiket alkalmazzák.

Mit tart a legfontosabb eredményének?

– A laboratórium felállítását, ahol eltérő végzettségű szakemberek multidiszciplináris módon tudnak együttműködni. Szakmai szempontból a ritka daganatok kutatásában elért eredményeinket emelem ki. Összegyűjtjük az ilyen betegek kórtörténeteit, majd szisztematikusan kiértékeljük azokat. Az elmúlt években a munkám annyiban módosult, hogy manapság legalább annyit foglalkozok klinikai adatkutatással, mint molekuláris vizsgálatokkal.

Ismeri a magyar, a német és az osztrák statisztikai adatokat. Mi tényleg későn keressük fel az orvosokat?

– Daganattípustól függ. Húgyhólyagrák esetén a jellemző szimptómák hamar megjelennek – legszembetűnőbb a véres vizelet –, ezért az érintettek gyorsan felkeresik a szakembert. A prosztatarák esetében más a helyzet, hiszen mire az első tünetek megjelennek, már előrehaladott a betegség. Ezzel kapcsolatban egy meghökkentő ellentmondásra szeretném felhívni a figyelmet. Boncolási adatokból tudjuk, hogy a nem prosztatarákban elhunyt 30-40 éves férfiaknál meglepően nagy arányban találnak a prosztatájukban daganatsejteket. Éltek, mit sem tudva erről a helyzetről. A szakirodalom szerint nagyon sok férfi éli le úgy az életét ilyen, látens módon jelen lévő daganatsejtekkel, hogy náluk nem alakul ki tüneteket okozó daganat. Izgalmas szakmai probléma, hogy mit tegyünk a populációszintű szűréseknél felismert esetekkel? Hiszen ezek során olyan embereket is kiszűrnek, akik daganatsejtekkel élnek ugyan, de náluk vélhetően nem fejlődne ki tüneteket okozó daganat. Tehát van egy gyakori daganat, amely késői stádiumban mutat tüneteket, amikor már csak ritkán gyógyítható, de a tünetmentes, korai stádium­ban megtalált esetek jelentős részében soha nem fejlődne ki tüneteket okozó daganat, ezért nem igényelnének kezelést. A PSA-szűrés nagy érzékenységgel mutatja ki a prosztatadaganatot, azonban, mint mond­tam, sok érintettnél nem fejlődne ki tüneteket okozó daganat. Szükség van szűrésre, ám az eddig használt eszkö­zök­kel nehezen tudjuk eldönteni, hogy kinél fejlődik ve­szé­lyes daganat. Kellene egy második lépcsőfok, ami egyértel­­műen eldöntené, hogy a betegség korai stádiumú agresszív, vagy korai stádiumú indolens kilátású. Ezért a tünetmentes férfiakkal a prosztatarákszűrésen fontos előre tudatni, hogy pozitív eredmény esetén sincs szükség minden esetben beavatkozásra.

A ritka daganatos betegségeknél a személyre szabott kezelések vezethetnek eredményre, ám ehhez ismerni kell ezeknek a kóroknak a jellemzőit és molekuláris hátterét.

A Semmelweis Egyetemen 15 PhD-hallgató, a Duisburg-Esseni Egyetemen további öt hallgató végzett, illetve végez az irányítása alatt. Könnyen talál csillogó szemű fiatalokat a laboratóriumába?

– Sok tettre kész, okos ember érdeklődik a pálya iránt. Nagyon jó érzés, hogy nincs gond az utánpótlással. A Semmelweis Egyetemen és ezen belül az Urológiai Klinikán nagyon felértékelődött a kutatás. Egyértelműen felívelő pályát érzek Budapesten. A kutatói lét egyik szépsége az a szabadság, hogy megválaszthatja az ember, hogy kivel dolgozik együtt. Ha megtalálja azokat a kollégákat, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, nagyon nagy örömöt jelent a közös munka. Ezt a kapcsolatrendszert őrizni és ápolni kell. Jól érzem magam, ugyanakkor minden lehetne a jelenleginél is jobb. Nem mondhatom azt, hogy elég, ha a lendület visz tovább, mert akkor nem érem el a magam elé kitűzött célokat.

Mi az előnye és mi a hátránya a kétlakiságnak?

– Apró hátrány, hogy a két nép eltérő mentalitása miatt legalább egy nap kell az átállásra. Németországban az emberi kapcsolatok intenzitása, hőfoka alacsonyabb. Sokkal formálisabb és kevésbé közvetlen, mint amihez itthon szokott az ember. Odakint az újonnan érkező esetében sok energiát fordítanak a kutatáshoz szükséges struktúra és infrastruktúra felépítésére, egy-egy új kolléga beépítésére, míg itthon többnyire azonnal bedobják a mély vízbe, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy kutasson, a többi majd kialakul magától.
Előny, hogy mindkét helyen magam oszthatom be az időmet. Ez hatalmas segítséget jelent, hiszen a közelmúltban született meg a kislányom, akinek az életében a lehető legintenzívebben szeretnék részt venni. A szintén kutatóként dolgozó feleségemmel éppen a gyarapodás miatt azon gondolkozunk, hogy meddig tartható fenn ez a kétlakiság? Két hónap Essen, két hónap Budapest, majd újra Essen. Ha azt látjuk, hogy jobb lenne valahol megállapodni, akkor megnézzük, hogy a két – egyébként tökéletesen felszerelt – helyszín közül melyik ad többet hármunknak.

Mire jut ideje a kutatáson túl?

– Régen sokat fotóztam, horgásztam, vízitúráztam, ezek helyét a munka vette át. A mozgást manapság a futás és tenisz jelenti, illetve újabban babakocsis séta a családommal.

Kivel folytassuk interjúsorozatunkat?

– Turiák Lilla gyógyszerésszel, a HUN-REN Természet­tudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézet tudo­mányos főmunkatársával, a frissen alakult MTA–TTK Len­dület Glikán Biomarker Kutatócsoport vezetőjével. Kutatásai a daganatsejtek felszínén található cukoroldalláncok hatásának tanulmányozására összpontosítanak.•

Címlapkép: Reviczky Zsolt