A nemesi származású, római katolikus bonyhádi Perczel család sarja. Mit tudhatunk meg szüleiről, nagyszüleiről és őseiről?

– A szüleim debreceniek, én már Budapesten születtem. Építész, festő és grafikus édesapám a Középülettervező Vállalat (Közti) munkatársaként a BME (Budapesti Műszaki Egyetem – a szerk.) több épülete mellett számos hazai és külföldi középületet tervezett. Szabadidejében számos templom és templombelső tervezője is volt, édesanyám laborasszisztensként dolgozott. Gyermekkoromban három évet éltünk Algériában, mivel édesapám felkérést kapott egy olajipari egyetem épületének megtervezésére. A nemesi származásunkról kevés szó esett otthon. Azzal természetesen tisztában voltam, hogy az 1848–49-es szabadságharc egyik tábornoka, Perczel Mór testvéré­nek az egyenesági leszármazottja vagyok. Családunk mindennapjait nem a nemesi múlt határozta meg, hanem a szocializmusban a megélt hitünk. Két fiútestvérem­mel a budapesti Piarista Gimnáziumba jártunk. Szerencsés időszakban lehettünk ennek a kivételes intézménynek a diákjai.

Hálás vagyok, mert emberséget, munkaszeretetet és rengeteg tudást kaptam a piarista tanáraimtól.

Milyen emlékeket őriz a középiskolás évekből?

– A tornatanártól eltekintve az összes tanárom és nevelőm szerzetes paptanár volt. A hit mellett a tudásátadás volt az életük. Reggel hattól éjfélig bármikor a rendelkezésünkre álltak. A hittantanárom Jelenits István volt. Informatika tantárgy akkoriban nem létezett, de Kovács Mihály osztályfőnököm már kibernetikát tanított nekünk – számítógépet és logikai hálózatokat építettünk közösen. Öveges József professzornak néhány fizika szakkörét is hallhattam. A kémiatanárunk felügyeletével puskapor­receptet is kísérleteztünk. Vascsőbe töltöttük, majd kilőttünk vele egy golyót. Elemeztük, hogy az adalékanyagok változtatásával milyen röppályát ír le. Ezt olyan tökélyre fejlesztettük, hogy egy alkalommal a szomszédos tanterem ajtajába fúródott a kilőtt golyó. Ezután áttértünk a színezékek tanulmányozására.
Nem voltam kitűnő tanuló ebben a kemény iskolában. Nem nyertem tanulmányi versenyeket, mégis ugyanúgy odafigyeltek rám, mint az osztályelsőkre, éreztem, hogy bíznak bennem. Hálás vagyok, mert emberséget, munkaszeretetet és rengeteg tudást kaptam a piarista tanáraimtól.

Nehéz elképzelni, de az egyetemre először sikertelenül felvételizett. Egy évig laboránsként dolgozott az ELTE-n. Hogyan került az egyetemre?

– Kajtár Márton, az ELTE professzora tanártovábbképzőt tartott, ahol találkozott a középiskolai kémiatanárommal. Egykori oktatóm, Fórián-Szabó Zoltán atya megemlítette neki, hogy van egy diákja, akit nem vettek fel vegyész szakra, de szívesen foglalkozna kémiával. Így lettem laboráns az ELTE-n, ahol közelről megtapasztalhattam, hogy mivel foglalkozik egy kutató. Ott varázsolt el a molekulák világa. Sokszor emlegetett példám: vegyél egy kockacukrot és vágd ketté. Majd a felet felezd meg és ezt folytasd. Nagyjából a tizenötödik felezésnél jutunk el a molekulákig. Ott van a molekula-varázs, egy csodaszép, titokzatos világ.
Egyébként nem vagyok klasszikus kémikus, mert a szintézis mellett engem főleg az érdekel, hogy mi a moleku­lák formavilága, ez ragadott meg. Ebben édesapám hatását is érzem, aki építészként rengeteget rajzolt, tervezett és modellt készített. Azt látom, hogy egy épület makettje és egy molekula modellje lényegét tekintve nem külön­bö­zik egymástól, csak az utóbbi milliárdszor kisebb. A szakdolgozatomat egyébként nem az egyetemen, hanem az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében készítettem el, cukrokat szintetizáltam. Döntésem hátterében az állt, hogy más kutatóhelyet is látni akartam.

Vegyészként az iparban is elhelyezkedhetett volna. Mi tartotta az egyetemen?

– A tudásátadás élménye erre a magyarázat. Ahogy korábban említettem, a piarista gimnáziumban fantasztikus tanáregyéniségekkel kerültem kapcsolatba. Az egyetemen szintén. Találkozhattam például Bruckner Győző professzorral – megtisztelő táblatörlője voltam –, a 20. századi magyar szerves kémia kimagasló alakjával, aki a peptidkémia iskolateremtő egyénisége volt. Kajtár Márton és Hollósi Miklós professzorok lelkesedése elkápráztatott. Megfogott, hogy több évtizedes egyetemi pályafutással a hátuk mögött is komolyan vették az oktatást. Óra előtt átgondolták, hogy mit és hogyan akarnak mondani, mert nem hibázhattak. Visszatekintve a tanáraimra, azt gondolom, hogy folyamatosan szerencsém volt, mert kiváló ok­tatók és kutatók kezei alatt fejlődhettem, inspiráló közeg­ben dolgozhattam. Időnként röstellve gondolok arra, hogy talán nem adok annyit a tanítványaimnak, amennyit én kaptam a mestereimtől. Utódukként természetesen én is a maximumra törekszem. Egyre többször merül fel bennem, hogy ma mi lehet a tudásátadás hatékony módja.

Mi erre a válasza?

– Egyértelműen élményt kell adni az embereknek. A Mindentudás Egyeteme sorozat húsz éve óriási siker volt. Fedezzük fel, hogy napjainkban miként érhetjük el a fiatalokat. Egy biztos: kísérletezni kell, mert ettől és ezért érdekes a kémia. Ha nem fogjuk meg a fiatalokat, ha nem bűvöljük el őket, elfordulnak ettől a tudományágtól. Napjaink alapvető kérdése, hogy a modern technikai eszközöket miként építsük be a tudásátadásba, hiszen tetszik, nem tetszik, a gyerekek nem szállnak le a kütyükről. A kémiai reakciókat, folyamatokat, a kémiával kapcsolatos érdekességeket ezeken az eszközökön is be kell mutatni. Látványosan, az ő nyelvükön kell beszélnünk, felcsigázni az érdeklődésüket és megragadni a figyelmüket. Az MTA 200 programsorozat részeként a kémiai osztály jövő szeptemberben tizenegy részből álló bemutatóra készül. Mindegyik előadáshoz podcast és kisfilm is készül, hiszen ezek nélkül ma már nincs hatékony ismeretterjesztés. Ugyanakkor egy szempontból nem változott a világ. Jó kérdéseket kell feltenni, amelyekre okos válaszokat kell(ene) adni.

Napjaink alapvető kérdése, hogy a modern technikai eszközöket miként építsük be a tudásátadásba, hiszen tetszik, nem tetszik, a gyerekek nem szállnak le a kütyükről.

2011-ben kapott Bolyai-díjat. Attól kezdve sokkal aktívabban vállalt közéleti szerepet, legyen az tudománynépszerűsítés vagy kuratóriumi munka. Miért?

– A díjazottakkal szemben elvárás, hogy a következő két évben a tudomány nagykövetei legyenek. Ez az elismerés hozta el bennem a felismerést, hogy olyan sok embertől olyan sokat kaptam, hogy valamit vissza kell adnom a társadalomnak. A kutatók fontos feladata, hogy megértessék a természettudományokat az emberek­kel, a gyerekek és diákok esetében pedig kedvet csinál­janak a tanulásához. Ezért egyik fontos célom, hogy min­den olyan eszközt megragadjak, amely bemutatja azt, hogy milyen élvezetes és izgalmas a körülöttünk lévő világ, ezen belül a kémia, s milyen jó az, ha értjük, hogy mi és miért történik benne. Társadalmunk megannyi problémájára lehet megoldást találni, ha odafigyeléssel és körültekintéssel bánunk a természettel, ha megértjük a működését. Mi, kémikusok arra törekszünk, hogy olyan kémiai megoldásokat találjunk, amelyek megkönnyítik, szebbé és környezetbaráttá tehetik az emberek életét.

Mivel magyarázható a kémiával szembeni társadalmi ellenérzés, miközben szinte minden kémia körülöttünk?

– Egyértelműen rossz a PR-unk. Talán azért, mert nem foglalkoztunk a PR-unkkal elég komolyan. Körülöttünk az élővilág szerves molekulák varázslatos és titokzatos együttese, ezért a kémiának ebben a varázsban meghatározó a szerepe. Ezt azonban mégsem sikerült tudatosítani az emberekkel. A kémiát stigmatizálták: ami büdös, robban és veszélyes, na, az kémia, és az nem kell! Pedig ennek nincs valós alapja. Több előadásom is arról szól, hogy a kémiának köszönhetően naponta sok száz új termék – ruhák, ragasztók, liofilizált ételek – kerül a piacra. Hasznossága ellenére a kémia ma is kifejezetten megosztó. Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya ezért arra vállalkozott, hogy megmutassa: a molekulák világa elbűvölő, a kémia szép és hasznos. Ennek érdekében például 2022 óta minden hónapban figyeljük a magyar kémikusok legfontosabb tanulmányait és közleményeit. Kiválasztjuk közülük a néhány legjobbat, és azokat közérthető nyelven bemutatjuk az mta.hu-n. A hónap publikációjaként ismert sorozatunk sikerrel megy.

Több előadásom is arról szól, hogy a kémiának köszönhetően naponta sok száz új termék – ruhák, ragasztók, liofilizált ételek – kerül a piacra. Hasznossága ellenére a kémia ma is kifejezetten megosztó.

Egy alkalommal arról beszélt, hogy a környezetvédelem alapját és zálogát is a kémikus jelenti, aki a biológiától és a természettől eltanulhatja az anyagok előállításának nem szennyező módszereit. Be­indult a zöldkémia?

– Az igazi zöldmegoldások a mérnökök, a kémikusok és más szakemberek összefogásával születnek meg. A fosszilis energiahordozók elégetését vegyészként bűnnek tartom, mert sokkal hasznosabb dologra is használhat­nánk a szénhidrogéneket. Csakhogy, amíg nem tudtuk kiváltani a szenet, a kőolajat és a földgázt, addig jobb híján azt kell használnunk. A vegyészeknek köszönhető, hogy például a napenergiából már elektromos energiát állí­tunk elő. Ez az eredmény is a kémia terméke, de az is, hogy tudunk a sivatag száraz levegőjéből is vizet nyerni, vagy hogy meg tudjuk fogni molekuláris szinten a szén-dioxi­dot a kibocsátás helyén.

Miért nem megy át ez az üzenet?

– A kémia nagyon absztrakt. Ha már az általános iskola első osztályától tanítanák a tárgyat, nagyobb eséllyel értenék és szeretnék meg azt a gyerekek. Világszerte tapasztalható jelenség, hogy a kémikusok utánpótlása dö­cög. Magyarországon a szocializmusban a vegyipar és a gyógyszeripar kiemelt ágazat volt, akkor sokan vá­lasztották a vegyész pályát. Ez a lendület az elmúlt évtizedekben megtört. Generációs problémáink vannak – nincs elég fiatal szakember, miközben egészen jól meg lehet élni ebből a szakmából. Amikor én érettségiztem, akkor az ambiciózusok az orvosi, mérnöki, fizikusi, biológusi és vegyészi pályát választották. Ma a közgazdász és pszichológusi pálya a menő. Rájuk is szükség van, de az előbbiekre is. A társadalom átalakulásának másik as­pektusa, hogy a műszaki és természettudományos pályákon egyre több a nő. Ami persze jó, mert tapasztalataim szerint a nők sokszor összeszedettebbek és fókuszáltabbak a férfiaknál.

Az ELTE mit kínál a pályakezdőknek?

– Megtanítjuk őket gondolkodni, felfedezhetik és megszerethetik a tudomány lényegét. Minden segítséget megadunk nekik, hogy megtalálják a „saját tudományukat”. A középiskolásoknak azt tanácsolom, hogy merjenek tudományos pályára lépni, így élményekkel teli hivatásuk lesz, páratlan örömük lesz napi munkájukban. Mivel kis létszámú évfolyamokról van szó, a hazai egyetemi oktatás viszonylag személyre szabott, tutoriális rendszerű lett az ELTE-n. Napjainkban egyre nagyobb divat, hogy a középiskolások nyugati egyetemeken tanulnak tovább. Nem optimális ez a folyamat, mert gyakran éppen a személyesség vész el külföldön. 

Mert világot kell látni, a világhoz kell mérni magunkat, de nem mindegy, hogy ezt hogyan és mikor tesszük.

A jó nevű nyugati egyetemek nem attól jó nevűek, hogy nagy energiát fektetnek az alapozó oktatásba. Attól azok, hogy nagyon sok élvonalbeli kutató dolgozik náluk, akik folyamatosan szállítják a kiváló eredményeket. Nem szükségszerűen igaz az a vélemény, hogy az ilyen helyeken nagy kanállal osztják az alapozó tudományt. Tudom, hiszen éveken át kutattam és tanítottam is külföldön. Halkan jegyzem meg, itthon sokkal szívesebben állok a katedrára. A hazai oktatási rendszer – minden nehézsége ellenére – még mindig nagyon magas színvonalú. Olyan vád is éri a hazai egyetemeket, hogy nem a legkorszerűbb tudást adják át. A mi szerves kémia oktatásunk a legnépszerűbb angolszász tankönyvre épül, de magyar nyelven is hallgatható. Szerintem a doktori képzést, illetve még inkább a posztdoktori éveket kell külföldön tölteni. Mert világot kell látni, a világhoz kell mérni magunkat, de nem mindegy, hogy ezt hogyan és mikor tesszük. Nincs olyan, hogy magyar tudomány, csak Magyarországon művelt nemzetközi tudomány létezik.

Mit tart a legfontosabb eredményének?

– Meghonosítottunk egyes szerkezetkutatási módszereket, fejlesztettünk spektroszkópiát, hozzájárultunk az alkalmazott kvantumkémia segítségével a reakciók és térszerkezetek elemzéséhez. Emellett számos érdekes és izgalmas szakmai eredményünk is van. Az egyik legfrissebb az amiloidokkal kapcsolatos. Egyes polipeptideknek és fehérjéknek nemcsak az úgynevezett bioaktív globulá­ris formájuk van jelen a szervezetünkben, hanem „összeállva” rostszerű amiloid formában is léteznek. Bioszintézisüket követően pH-függő amiloid formában tárolódik egy sor hormon, melyek inger hatására a véráramba kijutva elvesztik amiloid jellegüket, és globuláris formát öltve fejtik ki jótékony élettani hatásukat. 2023-ban az általam vezetett ELTE–ELKH Fehérjemodellező Kutatócsoport a Nature Communications folyóiratban közölt publikáció­jában megmutatta, hogy ezeknek a hormonfehérjéknek mely szerkezeti tulajdonságai teszik lehetővé azt, hogy egyazon fehérje két formában is létezzen, azaz amiloid formá­ban raktározódjon, majd onnan kiszabadítva hasson egye­sé­vel a sejtfelszíni receptorokon, és szabályozza a szervezetünk egészét. A gyógyászati szempontból is jelentős hormonok esetében a jótékony, funkcionális amiloid forma alkalmazásával hosszan ható készítmények fejleszthetők ki, melyek könnyebbé teszik a betegek számára az adagolást. Azaz, az amiloid forma ideális raktározó szerepet játszik a szervezetünkben: azonnal felhasználható, ha szükség van az általuk bespájzolt „konzervek” tartalmára.

Mit tudhatunk meg a családjáról?

– Feleségem, Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője. Szerencsésnek érzem magam, hogy a nem mellesleg csodálatosan zongorázó párom igazi társam is. Három gyermekünket arra neveltük, hogy érdeklődéssel tekintsenek a világra, hogy értékeljék a tudományos pályát. Arra sarkalltuk őket, hogy olyan munkát válasszanak, amit akár ingyen is elvégeznek, ha kell. Ne a pénzért menjenek dolgozni. Mindhárman diplomások: Kristóf és György fiam orvos lett, lányom, Júlia pszichológus és művészettörténész. A szülői feladatok mellé a nagyszülői kihívások társultak: idén nyáron születik meg a hatodik fiúunokám. Időnként azt veszem észre, hogy a saját gyerekeimmel türelmesebb voltam, mint az unokákkal, de fejlődök azért. Azzal vigasztalom magam, hogy az én szerepem akkor kezdődik, amikor benőtt a fejük lágya.

A hite hogyan segíti a tudományos munkásságát?

– Bennem a hit és a tudomány összhangban működik. Mi, hívő tudósok az átlagnál komplexebben látjuk a vilá­got, hiszen a ráció mellett a hit világa is nyitott számunkra. Áldom a sorsot, hogy olyan családba születtem, ahol a hit jelen volt, hogy olyan iskolába jártam, ahol a tudás és a hit kéz a kézben járt.

Elégedett a pályájával?

– Folyamatosan a megértés élménye hajt. Talán nem vagyok olyan jó kutató, amilyen lehetnék, mert egyetlen témának sem vagyok a kizárólagos megszállottja. A szerkezetkémia titkain túl, a molekulák élő rendszere mellett, szeretném azért megérteni a kvarkokat, a fekete lyukakat. Irigylem a matematikusokat és az elméleti fizikusokat, akik leülnek az asztalhoz, és egy ceruza meg radír segítségével roppant bonyolult problémákat oldanak meg sikerrel. Esténként, az olvasáson kívül, néha én is matematikafeladatokat oldok meg passzióból, vagy hallgatom a feleségem zongorajátékát.

Kivel beszélgessünk legközelebb?

– Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét javaslom. Egy zseniális ember, akinek a gondolataira oda kell figyelni.•

Címlapkép: Reviczky Zsolt