Milyen emlékeket őriz a gyerekkorából?

– Kizárólag pozitívakat. Hatéves voltam, amikor anyu­kám posztdoktori ösztöndíjat kapott az Egyesült Államokba, Bostonba. Ott kezdtem el az első osztályt, ami azért eléggé mély víz volt. Édesanyám – aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének professzora – pályakezdőként kezdett el kapilláris elektroforézissel, azaz egy elválasztástechnikai módszerrel foglalkozni. Az 1990-es évek elején futott fel ez az eljárás. Boston­ban ezt a módszert tanulmányozhatta fiatal kutatóként. 1990-ben mentünk ki, és három évig maradtunk. A szüleimben felmerült, hogy hazajöjjünk-e vagy maradjunk, hiszen a kutatási lehetőségek ott lényegesen jobbak voltak. A nagyszüleim miatt azonban az a döntés született, hogy hazatérünk. A szintén gyógyszerész végzettségű édesapám akkor a Semmelweis Egyetemen, a korábban Gyógynövény- és Drogismereti Intézetnek, ma Farmakognóziai Intézetnek nevezett intézetben dolgozott. Hazatérésün­ket követően váltott, a gyógyszeripari minőségbiztosításban teljesedett ki.

Ezek szerint a természettudományos irányultság vas­tagon benne volt a családban, hiszen mindkét szülője gyógyszerész…

– Sőt! A keresztanyám is és a férjem is az. A gyerekeim­mel szemben azonban nem elvárás ez a pálya. Túl korai lenne erről beszélni az esetükben, hiszen a kisfiam há­rom-, a kislányom hat és fél éves. A kislányom – aki egyébként nagyszerűen bánik a pipettával – most állatorvos szeretne lenni…

Gyógyszerészek között felnőve ezt a hivatást választotta. Erre kötelezte a családi hagyomány, vagy a gének ezt a szakmát hordozzák?

– Igyekeztek nem befolyásolni. A budapesti Eötvös Jó­zsef Gimnázium matematika–angol tagozatára jártam, fakultációs tárgynak a történelmet és a matematikát választottam abban a reményben, hogy közgazdasági pályára megyek. Majd egyszer csak azon kezdtem el gondolkodni, hogy nem lesz-e az a pálya nekem nagyon száraz? Mit fogok én csinálni közgazdászként? A gimnázium utolsó évében a matematika helyett felvettem a biológia fakultációt, kémiából pedig magam készültem fel. A családi hagyományt követve a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára jelentkeztem. Támogató közösségbe kerültem, nagyon szép emlékeim vannak az egyetemről. A szüleim egyébként azt szerették volna, ha Szegeden tanulok tovább. Ebben az a gondolat motiválta őket, ha kikerülök a komfortzónámból, hamarabb leszek önálló. Ezt a leválást ők az érettségi után tették meg. Édesapám ugyanis győri, édesanyám pedig hevesi születésű. A Semmelweis Egyetemen csoporttársak vol­tak, a kollégiumuk is közös volt. Fővárosiként teljes értékűnek éreztem a budapesti egyetemi életet. A közösség része voltam, a koleszos bulikra eljártam. Sűrű, nehéz évek voltak ezek, nagy volt a terhelés az egyetemen. A vizsgaidőszakok különösen húzósak voltak. Ha valakinek valami nem ment, egymást segítettük. Azóta is tartjuk a kapcsolatot több volt csoporttársammal.

Gyógyszerészként sokféle irányba mehet az ember. Ezek egyike a kutatás. Mi szólt mellette?

– Az egyetem alatt tudományos diákköri munkát végeztem. Úgy gondoltam, ha megtetszik, ha komfortosan érzem magam abban a helyzetben, akkor az talán nekem való. A diákköri munkát az Orvosi Biokémiai Intézetben kezd­tem. Azért ott, mert mindkét tárgyat – a biológiát és a ké­miát – egyaránt szerettem. Abban az intézetben megta­pasztaltam, hogy a kémiai tudásom miként hasznosul orvosbiológiai témákban. Azaz, a kutatás pozitív élményeket adott. Az egyetem elvégzése után PhD-hallgató lettem, de azzal párhuzamosan az Országos Gyógyszerészeti Intézetben is dolgoztam. A hatóság gyógyszerminőségi főosztályán beadványokat értékeltünk: alapvetően azt néztük, hogy a beadott dokumentáció alapján törzskönyvezhető-e az adott gyógyszer. Strasbourgba is jártam, ahol uniós szinten végeztük az értékelést. Hasznos tapasztalatokat szereztem ezen a téren is.

Az Orvosi Biokémiai Intézetben megtapasztaltam, hogy a kémiai tudásom miként hasznosul orvosbiológiai témákban. Azaz, a kutatás pozitív élményeket adott.

Az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetben végzett PhD-kutatásai során az extracelluláris vezikulák hatékony proteomikai vizsgálatára dolgozott ki mód­szereket. Mi ennek a lényege?

– Az extracelluláris vezikulák a sejtek által kibocsátott, membránnal körülvett képletek. Ezek kutatása 2010 után indult robbanásszerű fejlődésnek. A Nemzetközi Extracelluláris Vezikula Társaság idei áprilisi konferenciáján több mint kétezren voltunk. Az extracelluláris vezikulák minden sejtes életformára jellemző kibocsátásáról mára bebizonyosodott, hogy fontos szerepet játszik például a sejtek közti kommunikációban. Témavezetőm, Vékey Károly professzor irányításával – a munkába a Semmelweis Egyetem akadémikusa, Buzás Edit révén kapcsolódtunk be – módszereket dolgoztunk ki arra, hogy viszonylag kis mintamennyiségekből is meg tudjuk határozni a fehérjéket, hogy megértsük, milyen szerepük lehet az információátadásban. Ebben segített a tömegspektrometria. Ennek a műszeres analitikai eljárásnak akkor van kiemelkedő szerepe, ha különböző összetett minták komponenseit kell nagy érzékenységgel, minőségi és mennyiségi szempontból meghatározni. Ez főként a fehérjéknél fontos, hiszen ezzel a módszerrel akár kis mennyiségű szövet-, vér- vagy vizeletminta is elemezhető. A legújabb készülékekkel több ezerféle fehérje határozható meg egyetlen mintából. A fehérjék mennyiségi változásából vagy módosulásából a különböző betegségek lefolyásával kapcsolatos biológiai következtetések vonhatók le, de akár új gyógyszeres célpontok is azonosíthatók.

2013-ban került Bostonba. Véletlenül tért vissza, vagy tudatosan választotta ezt a várost?

– Aki a kutatói pálya mellett dönt, annak szakmai szempontból mindenképpen fontos állomás, ha posztdoktorként külföldön is kipróbálja magát. Az én területemen az Egyesült Államok evidens célpont volt. Úgy gondoltam, ha odamegyek, akkor a legjobb lenne, ha visszatérhetnék gyerekkorom egyik helyszínére, Bostonba. Vékey Károly szerencsére ismert ott egy kutatócsoportot. Felvettek, mehettem, miközben a budapesti állásom is megmaradt. Édesanyám korábban a Northeastern Egyetemen volt, én pedig a Boston Universityn kaptam állást, ahol korábban édesapám is dolgozott. Posztdoktori éveim alatt kicsit eltávolodtam a vezikuláktól – Bostonban különleges cukrok analitikai vizsgálatával foglalkoztunk. Eleinte nagyon bonyolultnak tűnt a fehérjékhez kapcsolódó cukorláncok analitikája, végül beletanultam.
Amerikai kutatásaim során olyan munkafolyamatokat dolgoztam ki, amelyek segítségével többféle cukortípust, illetve magukat a fehérjéket is tudtuk tömegspektrometriával vizsgálni, tárgylemezre rögzített szövetmetszetek felületéről. Az így kidolgozott minta-előkészítési eljárást alkalmaztam hazatérésem után a rákkutatás területén, mely során tüdőtumoros és tumor környező normál szöveteket hasonlítottunk össze.

Miért jött haza két és fél év után?

– Nagy volt a kísértés, hogy tovább maradjak, de a szüleimhez hasonlóan nekem is nagyon fontos a családom és a barátaim. Amikor hazaköltöztem, az intézetbe visszatérve először prosztatarákos szövetekkel foglalkoztam, majd ezt követően a tüdőrákra fókuszáltam, mert utóbbi betegség esetén rosszabbak a betegek túlélési esélyei. A tüdőráknál magasabb az incidencia, illetve a halálozás is Magyarországon. Különösen nagy problémát okoz, hogy sok esetben a daganat ellenállóvá válik az adott kezeléssel szemben.

A daganatkutatásban miért hasznos a gyógyszerész végzettség?

– A rákkutatás nagyon komplex terület, ahol sokféle szakértelemre van szükség.

Az alapos biológiai tudással megtámogatott analitikai kémiai módszerek ismerete alapvető ezen a téren, melyhez a gyógyszerész végzettség jó alapot biztosít.

Adott kutatócsoport egyetlen tagja sem érthet mindenhez, túl sok fronton kell ma már szakértőnek lenni, ami elképzelhetetlen. A mesterséges intelligencia sem tud mindenben segíteni. A specializált szaktudások összehangolása, az együtt gondolkodás a célravezető. Nagy szerencsém van, hogy a vizsgálatokhoz szükséges mintákat nagyon jó klinikai tapasztalat­tal rendelkező szakemberektől kapjuk. Az alapos biológiai tudással megtámogatott analitikai kémiai módszerek ismerete alapvető ezen a téren, melyhez a gyógyszerész végzettség jó alapot biztosít.

Másfél évvel azután, hogy megszületett a kisfia, Lendület kutatócsoportot alapíthatott. Hogyan tudta ezt véghez vinni?

– A szüleim, a férjem, anyósom és a tágabb család hat­hatós segítségével sikerült. Minden olyan feladatot elláttam a kisfiam körül, amire csak én, az édesanyja voltam képes. A családom által biztosított szünetekben pedig írtam a pályázatot. Úgy vélem, színvonalas anyagot sikerült összeállítanom. A döntnökök is így láthatták, hiszen 2023-ban Lendület pályázatot nyertem, és megalapíthattam az MTA–HUN-REN-TTK Lendület Glikán Biomar­ker Kutatócsoportot.

Mire vállalkozott a lendületes kutatócsoporttal?

– Fő célunk, hogy hosszú távon a vérből izolált extracelluláris vezikulák glikozilációjának jellemzésével (vagyis egyszerű vérvétellel) előre jelezhető legyen, hogy a beteg jól reagál-e egy adott terápiára. Nagyon sok vizsgálat zajlik ezekkel kapcsolatban, de a vezikulák membrán­jába ágyazott membránfehérjék módosulásait, például a hozzájuk kapcsolódó cukorláncokat még nagyon kevesen jellemezték. Ennek az az oka, hogy ez a vizsgálat – részben a csekély mintamennyiség miatt is – nagy kihívás analitikai szempontból. Mi nem milligrammos, hanem gyakorta mikrogrammos mintamennyiséggel dolgozunk.

Milyenek a kutatási feltételek?

– Lehetnének jobbak. Van olyan műszerünk, amit több mint két évtizede használunk, miközben a világ vezető kutatóhelyein az öt-hat éves berendezéseket már leselejtezik. Egy minden igényt kielégítő tömegspektrométer például egymillió euróba kerül. A központi régióban dolgozó kutatók versenyhelyzetét rontotta, hogy a GINOP-pályázatokból ki voltak zárva.
Ahhoz, hogy megfelelő körülmények között dolgoz­­zunk, folyamatosan pályázni kell. A legtöbb kutató azonban nem szeret pályázatot írni, mert az anyag összeállítása rengeteg időt elvesz, és sok esetben elutasítják a beadványt. De pályázatok nélkül nincs kutatási forrás, márpedig a tudomány a versenyről is szól. Aki nem a legkorszerűbb műszerekkel dolgozik, az lemarad. Az általunk használt berendezések bizonyos vizsgálatokra nem alkalmasak. Ha mégis ilyenekre van szükségünk, akkor hazai, illetve külföldi partnerek segítségével végeztetjük el a mérést.

Folyamatosan pályázni kell. A legtöbb kutató azonban nem szeret pályázatot írni, mert az anyag összeállítása rengeteg időt elvesz, és sok esetben elutasítják a beadványt.

Mehet az anyaság és a kutatás egymás mellett tel­jes értékűen?

– Ez örök dilemma. Az ember mindig azt érzi, hogy valahol le van maradva, leginkább a kutatásban. Engem azonban az anyaság megerősített. Meggyőződésem, hogy a gyerekek nélkül nem élvezném ennyire a kutatást. Nekem így van rendben a magánéletem. Azt még tanulnom kell, hogy amikor otthon vagyok, akkor a családra fókuszál­jak, és engedjem el a kutatócsoport feladatait. Idővel felnő­nek a gyerekek, ezért nekem most kell jobban jelen lenni az életükben, és elfogadni, hogy emiatt egy kicsit lassabban haladok a kutatásaimmal.

Két PhD-hallgató végzett témavezetése alatt, jelenleg négy PhD-hallgató, két MSc és három BSc hallgató témavezetője. Tanítványai közül többen az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) versenyén I. és II. helyezést értek el. Mi a titka?

– A tehetségek folyamatos motiválása. Munkatársaimmal félszavakból is megértjük egymást. Korábbi főnökeimtől mindig minden segítséget megkaptam, csoportvezetőként hasonló a célom. Arra különösen büszke vagyok, hogy az OTDK-versenyeken negyedik alkalommal az analitikai kémia tagozat első helyezettje valamelyik diákom. Olyan év is volt, amikor a fődíjas mellett a második helyezett és a különdíjas is a tanítványom volt. Ez a visszajelzés azt mutatja nekem, hogy a diákjaim megfelelő felkészítést kapnak. Jó kutatási témákkal foglalkoznak, tudják, mi a feladatuk. Segítem őket, mint ahogy ők is segítenek nekem. Két korábban végzett PhD-hallgatóm már külföldön dolgozik. Az egyikük Svédországban, a másik Dániában kutat. Az elválást nehezen éltem meg, de el kell fogadni, hogy a fiatal szakemberek csak átmenetileg vannak velem. Ahogy egykoron én, ők is a saját útjukat akarják járni, és ebben támogatom őket.

Jut idő a pihenésre?

– Ritkán. Néha a nagyszülők segítségét kérjük a férjemmel, hogy kettesben elmehessünk vacsorázni, moziba vagy színházba. Idén télen régi vágyam teljesült – újra snowboardozhattam. A mozgást heti rendszerességgel szeretném visszavezetni az életembe. A futás tűnik erre a legjobb megoldásnak. Esténként igyekszem szépirodalmat is olvasni, nem csak szakirodalmat. Olykor lelki­ismeret-furdalást érzek, hogy nem minden percemet fordítom a családomra és a szakmámra, de az énidőre nagy szükségem van. Nem könnyű egyensúlyt találni az igények és az elvárások között. Szerencsére a férjemre maximálisan számíthatok.

Jól érzem, hogy időtálló döntésnek tartja, hogy gyógyszerészként a kutatói pályát választotta?

– Olyan dolgokkal foglalkozhatok, amikkel szeretek, amik feltöltenek, élvezem a kutatómunka változatosságát. Nekem a munkám a hobbim is.

Kivel folytassuk ezt a sorozatot?

– Perczel András vegyészprofesszor akadémikussal, akinek kutatásai elsősorban biomolekulák modellezésére, szintézisére és térszerkezet-vizsgálatára fókuszálnak, különös tekintettel különböző betegségekhez köthető fehérjék tulajdonságainak minél pontosabb megértése érdekében. Jelenleg ő a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának elnöke.•

Címlapkép: Reviczky Zsolt