<
2020. október 6.

Szerző:
Szegedi Imre

Több lábon állva újat alkotni

„Folyamatosan azt érzem, hogy nincs elég időm, ellenben nagyon sok az ötletem” – nyilat­kozta magazinunknak Puskás László szegedi biológus-gyógyszerfejlesztő, akit előző interjúalanyunk, Krenács László ajánlott figyel­münkbe. A kutató álma egy olyan új gyógy­szer­hatóanyag felfedezésének és kifejlesztésének koordinálása, amely eddig gyó­gyít­ha­tat­lan betegségben szenvedők gyógyulását vagy jobb életminőségét eredményezi.


Sokan otthonról hozzák a példát, mások a szüleikétől tökéletesen eltérő pályát választanak. Ön melyik csoportba tartozik?

– Édesapám fül-orr-gégész orvos, édesanyám gyógyszerész. Mindketten támogatták azon ambíciómat, hogy megismerjem a természetet, új dolgokat fedezzek fel. A kémia igen fiatalon érde­kelt, irigyeltem is a három évvel idősebb bátyámat, mert ő már a pe­rió­du­sos rendszert tanulhatta. Némi gyógyír, hogy hamarosan ott­hon kísérletezhettem – az egyik, robbanással végződő próbál­ko­zásom eredménye méretes heg az ujjamon. A kémia mellett a ter­­mészet ugyancsak elvarázsolt. Alapvetően befolyásolta az éle­temet a Tu­do­mány című folyóirat megjelenése – ez a lap a Scienti­fic American magyar kiadása volt, naprakész, népszerűen meg­fogalmazott tudományos eredményeket közölt. Jellemző rám, hogy a cikkeket nem passzív befogadóként olvastam, hanem továbbgondoltam az abban leírtakat.

Hogyan jött ebből a biológusi pálya?

– A debreceni Kossuth Lajos Gimnáziumban elképesztően okos és ennek megfelelően renitens diákok közé jártam. A pályaválasztásom idején egyértelmű volt számomra, hogy biológus szeretnék lenni, de figyelmeztettek, hogy erre a szakra nehéz bejutni, ráadásul végzés után kevés a munkalehetőség. Akkoriban az agrár­mérnöki pálya az egyik leg­fel­kapot­tabb volt, ahol alacsonyabb volt a bejutási pontszám. Debrecenből mindenképpen el akartam jönni, ezért az utam Gödöllőre vezetett. Az ottani egyetem mellett akkor épült a Mező­gazdasági Bio­technológiai Kutató­intézet – azt reméltem, hogy a DNS kémiájával kap­csolat­ban folytathatok ott kutatásokat. Ám jött a biológia OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – a szerk.), amin harmadik lettem az országos döntőben, kémiából pedig a tizen­kette­dik helyet szereztem meg – a szüleim és a tanáraim meglepetésére. Én ellenben azt éreztem, végre azon az úton járok, amin járnom kell. Az egyéves katonai szolgálat végén megkaptam, hogy milyen tantárgyaink lesznek az első évben, és rádöbbentem, hogy én nem ezt akartam, hiszen molekuláris biológus szeretnék lenni. Az OKTV-eredményeknek köszön­hetően felvettek a József Attila Tudományegyetem biológus szakára.

Az MTA új elnöke, Freund Tamás is Szegeden kezdte el biológusi tanulmányait, ám ő végül az ELTE-n szerzett diplomát. Önt mi tartotta az alföldi városban?

– Volt egy ötletem, hogy miként állítható elő szintetikusan háromszálú DNS, amivel a gének kifejeződését lehetne módosítani. Az egyetem szerves kémia tanszékén kezdtem el a kutatást, majd onnan átirányítottak a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba, az SZBK-ba, mondván, ott többet tudnak segíteni. A központban kicsit meghökkentek, hogy egy egyetemista saját témával áll elő, de támogattak. Már akkor jellemző volt rám, hogy hajtom magam. Kísérletet kísérlet követett, hogy mielőbb cikk legyen az eredményből.

Miért hajtja magát?

– Kétféle kutatót ismerek. Az egyik egy, legfeljebb két témával fog­lalkozik élete során, abban ő szeretne a legjobb lenni. Én a másik tí­pusba tartozom, akit rengeteg téma érdekel. Ennek megfelelően több dolgot viszek párhuzamosan, talán azért, hogy ha valami zsák­utcába jut, legyen, ami kompenzálja a kudarcot. Egyébként folyama­tosan azt érzem, hogy nincs elég időm, ellenben nagyon sok az ötle­tem. Ha mindet meg akarom valósítani, akkor gyorsan kell dönte­nem. Időnként a gyorsaság hátrányos volt, mert ha alaposan átolvasom a szak­irodal­mat, akkor nem fecsérlek időt fölösleges kísérletre. Fontos, hogy az ember idejében észrevegye, hogy mikor jár tévúton.

Ilyen gyors döntés eredménye lett idén tavasszal a koronavírust kimutató ultragyors teszt kifejlesztése. Saját diagnosztikai mintavevő anyagot hoztak létre, amely egyetlen lépésben inaktiválja a vírusokat a garat-orr törletből, és stabilizálja azok örökítőanyagát. Akár 50 percen belül is lefuttatható a teszt, amely hagyományos módon két óráig tartana. Mi tette ezt lehetővé?

– A közel két évtizedes tudatos építkezés. A korábbi időszak szakmai befektetését egy teljesen új témában kamatoztathattuk. Olyan erős szakmai háttér alakult ki nálunk, ami egyedi az országban.

Öné a tesztet előállító cég, de az eredmény bemutatásakor mégsem magát tolta előtérbe, hanem a munkát irányító kutatónőt. Máskor is ilyen előzékeny?

– Szorosan fogom a gyeplőt, de nem vagyok egyeduralkodó. Ugyanakkor nagyon nem szeretem, ha más áll elő ígéretes ötlettel – eddig a stratégiai projektek szinte kizárólag tőlem származtak. Az elmúlt időszak a felkészülésé volt arra, hogy valami teljesen újat hozhassunk létre. Ilyen lehet az Alzheimer-kór elleni fejlesztésünk, amivel több mint tíz éve kezdtünk el foglalkozni.

Hogyan került a képbe ez a betegség?

– Véletlenül. Amerikai partnerem szívinfarktus elleni gyógyszer fejlesztésébe vont be. Találtunk egy ígéretes molekulát, amely az állatkísérletekben megbukott. Az együttműködés abba­maradt. Én ezt a molekulát odaadtam az egyik PhD-hallgatómnak, hogy nézze meg, milyen mellékhatása lehet a kísérleti állatra. A Q134R nevű anyag hatására a nőstény egér hihetetlen aktivitást mutatott; – egyértelmű volt, hogy a vegyület a központi idegrendszerre hatott. Addig nem akartam az aggyal foglalkozni, majd a véletlennek köszönhetően mára a legígéretesebb programunk fejlődött ki ebből. Állatkísérletekben ugyanis azt tapasztaltuk, hogy az Alzhei­mer-kórt hatásosan kezeli ez a molekula. Tudni kell, hogy sok vegyü­letet találtak a közelmúltban, amelyek alzheimeres egereket meggyógyítottak, de emberben nem működtek. És kutyákban sem. A mi vegyületünk kutyákban hatásosnak tűnik, ezért hisszük, hogy emberben is hatéko­nyan bevethető. Ez a molekula egyedülálló, mert egyszerre háromféle mechanizmussal fejt ki hatást: gátolja az agyszövet gyulladásos folyamatait, és – részben ezáltal – kivédi a neuro­nok pusztulását, emellett javítja a kognitív memória­működéseket. A gyógyszer­fejlesz­tés teljes folyamatát azonban nem tudjuk végig­vinni – addig szeretnénk eljutni, hogy ember­ben igazol­has­suk a hatásosságát. Óriási lehetőség előtt állunk, hiszen Alzhei­mer-kórban nap­jaink­ban több mint 50 millió ember szenved, ha­tal­mas terhet róva a gazdaságra, a társadalomra és a családokra. Látva a potenciális lehetőséget, Q134R molekulánk a világ összes nagyobb régiójában szabadalommal védett gyógyszerjelölt.

Befektetőket vont be a kísérletek folytatásához, ami meglepett, hiszen korábban azt hangoztatta, üzleti modelljük lényege az, hogy befektető nélkül működnek, és a kutatásra fordított pénzt pályázatokból, termékértékesítésből, valamint a saját szolgáltatásaik értékesítéséből teremtik elő…

– Ez már nem elég. Túlnőtt rajtunk a vegyület. Ezért alapítottunk egy olyan vállalkozást, amely kizárólag a Q134R-rel foglalkozik. Az óvatosság is szerepet játszott ebben a döntésben, mert ha mégis megbukik, ne rántsa magával a többi programot. Alapvető, hogy stabil alapokon álljon minden programunk.

Térjünk vissza a kezdetekhez. 1994-ben szerzett diplomát, három évvel később a PhD-fokozat is meglett. Csak és ki­zárólag a kutatói pályafutás jöhetett szóba?

– Az egyetem első évében egyértelmű volt, hogy számomra a kutatás jelent életre szóló kihívást.

1997-től két évig Japánban dolgozott. Eltévesztette az irányt? A magyar kutatók általában nyugatra tartanak…

– Tudtam, hogy posztdoktorként mielőbb külföldre kell mennem. Olyan helyet kerestem, ami szakmai téren jelentős előrelépést jelent és anyagilag is megéri – azaz, nem kell több ezer kilométerre az otthonomtól nélkülöznöm. Három opcióm volt. Padovában izgalmas program­mal vártak, de minimális összeget fizettek volna. A Hawaii Egyetemen szintén lett volna helyem, de a téma kevéssé érdekelt. A harmadik lehetőség Japán volt, nagy fizetéssel, izgalmas feladattal, ráadásul a keleti kultúra hihetetlenül vonzott. Két év két nap után haza­térve – hatalmas honvágyam volt –, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban a Funkcio­ná­lis Geno­mika Laboratórium létre­hozásával bíztak meg. Legfontosabb feladatom a DNS-chiptechnológia meghonosítása volt. Szakmai karrierem ezt követően gyorsult fel.

Biológusból hogyan lehet gyógyszerkutató?

– Egész életem a kémia, a biológia és az orvosi téma körül forgott. A kezdetek óta az volt az álmom, hogy olyan új gyógyszerhatóanyag felfedezését és kifejlesztését koordinálhassam, amely eddig gyógyíthatatlan betegségben a betegek gyógyulását vagy jobb életminőségét eredményezi. Olyan vegyületet állíthatunk elő, amely addig nem létezett az univerzumban, illetve elméletileg létezhet, de ennek igen kicsi a valószínűsége. Naivnak hangozhat, de engem ez a cél vezérel.

Korábban a cisztás fibrózis néven ismert örökletes betegség gyógyítása lehetett ez a cél, hiszen éveken át kutattak ezen a területen…

– Ezt a programot elengedtük, mint ahogy több daganatellenes hatóanyagainkat is, amelyek nem mutattak megfelelő hatást. Több olyan projekt is van, amit hamar le kell állítani és ezt be kell vallani, hogy új molekulák után tudjunk kutatni. Most a korábban említett Q134R-re koncentrálunk.

2002-ben SZBK-s kutatóként miért gondolta úgy, hogy céget alapít?

– Főigazgatói engedélyt kaptam arra, hogy olyan munkákat is végezhessek, amiket a kutatóintézeti keretek között nem tehettem volna. A világ számos országából – köztük Kínából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Angliá­ból – vegyszereket és műszereket forgalmazunk Magyarországon, ami biztos bevételi hát­teret jelent. Hasonlóan fontos irány az általunk fejlesztett genomikai és egyéb (sejt)laboratóriumi reagensek értékesítése, ami elsősorban az európai országokba és Japánba irányul. Ezt egészítette ki a gyógyszer­fejlesz­tés, amivel nem foglalkoztak a kutató­intézetben.

Azóta újabb két céget hozott létre. Jelenleg közel negyvenen dolgoznak a cégcsoporttá bővült kisvállalkozásban, többségükben fiatal kutatók: vegyészek, biológusok, gyógyszerészek. Mit tudnak ezek a vállalkozások?

– Lényegében miniatűr gyógyszerfelfe­dező és -fejlesztő cég vagyunk, amely három nagyobb egységre tagolódik. A kémiai részlegünk olyan új kémiai entitások szintézisére és optimalizá­lá­sára fókuszál, amelyek potenciá­lisan gyógyszerré fejleszthetők. Az ígéretesnek tűnő vegyüle­te­ket a biológiai laboratóriumi részlegben teszteljük különféle indikációkra, elsősorban köz­ponti idegrendszeri és dagana­tos betegségekre, gyulladásos kórképekre. A harmadik pillérünk az állatház, amelynek az a különlegessége, hogy steril körülmények között tartott immunhiányos egereken tudunk vizsgálni humán daganattípusokat.

Miért jelent perspektívát a kutatóknak ez a vállalkozás?

– A legfontosabb, hogy látják a munkájuk értelmét. Ha van egy ötlet, aminek a ki­próbálá­sá­hoz valamilyen vegyszer, műszer kell, akkor nem kell várni a tendereztetésre, hanem napokon belül megjön a szükséges felszerelés. Ez a gyorsaság – ami következik a kis cég rugalmas­ságá­ból – sehol másutt nem gyakorlat. Hasonlóan alapvető, hogy hihetetlenül jó a kollektíva. Nem egyszerű feladat kiválasztani a közénk valókat, de eddig sikerült. Mivel sokan vagyunk, a rendszer kidobja magából, aki nem idevaló. A konfliktusokat kezelni tudjuk. Több munka­társam korábban PhD-hallgatóm volt, tudtam, hogy mire képes. Úgy érzem, a legjobb embereim tűzbe mennének értem. Valamelyik vasárnap délelőtt tizenegykor derült ki, hogy délután kettőre be kell jönni dolgozni. Négy embert felhívtam, mind a négy igent mondott.

Honnan a vállalkozó szellem?

– Anyai nagyapámra ütöttem, aki háromszor kezdte újra nulláról az életét. A szüleimtől nem ezt kaptam, ők a megfontolva hala­dás hívei. A járatlan út nem az ő világuk. Nem nekik akartam megfelelni, hanem a bennem motoszkáló hihetetlenül erős kényszernek. Amikor azzal álltam elő, hogy könyvet szeretnék írni a legapróbb kórokozókról, azt mondták, ne törjem magam, nem érdekli ez a téma az embereket. Engem érdekelt, 2006-ban kiadtuk a Nano­bionták című könyvet. Ezt a munkát sokkal nagyobb tettnek éreztem, mint az MTA doktora cím megszerzését. Egy könyvet ugyanis nagyon nehéz megírni úgy, hogy az érdekes, de egyúttal közérthető is legyen.

A Szegedi Tudományegyetemen 2016-ban tartott előadásának Gyógyszerfelfedezés: a véletlen és a szándékos tervezés szerepe volt a címe. Ami jól passzol ahhoz a sokszor hangoztatott véleményéhez, hogy az elért eredmények a befektetett munka, az „irányított véletlen” és a szerencsefaktor együttes eredői.

– A befektetett munkára igen, a szerencsére nem alapozhat az ember, mert ha nincs szerencséd, az élet elfut melletted, és akkor hiába éltél. Az irányított véletlenen azt értem, hogy a begyűjtött ismereteket elraktározom, amikből véletlenszerűen összeáll egy olyan kép, ami csak az enyém, hiszen az én korábbi tanulásom eredménye. Véletlenszerűen tesztelsz vegyületeket, amelyek vagy hozzák az eredményt, vagy nem. Előfordul, hogy más eredményt kapsz, mint amit vársz. Erre példa a korábban említett Q134R.

Puskás László 1970-ben, Debrecenben született, a helyi Kossuth Lajos Gimnázium­ban érettségizett. Biológus diplomáját Szegeden, a József Attila Tudományegyete­men 1994-ben, PhD-fokozatát kémiából 1997-ben, a Szegedi Orvostudományi Egyete­men szerezte. 1997-től két évig Japánban dolgozott, majd 1999-től az MTA Sze­gedi Bioló­giai Kutató­központban a Funkcionális Genomika Laboratóriumot vezeti. A Nano­biont­ák című könyve 2006-ban jelent meg, amelyben a világ legkisebb kór­okozóinak jár utána. 2007-ben az MTA doktora lett. A 2002-ben alapított szegedi Avidin Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. társalapító tulajdonosa, 2007-től ügy­vezetője. Százharminc nemzetközi folyóiratban megjelent 100 cikkben szerző, emellett 13 sza­ba­dalomban feltaláló. 2018-ban Gábor Dénes-díjat vehetett át.
Mindent a Q134R-re tesznek fel? Mi történik, ha megbukik a humán kísérleteknél?

– Ezzel a lehetőséggel tisztában vagyok, hiszen a legtöbb molekulának ez a sorsa. Nem roppanunk bele. Több ígéretes tervünk van, a diagnosztikában például olyan kiteket szeretnénk kifejleszteni, amelyek más, a felső légutat támadó vírusokat is kimutatnak. Reményeink szerint meg tudjuk mondani, hogy ha nem koronavírusos a beteg, akkor milyen kórokozó fertőzte meg. Ha pedig koronavírusos, akkor van-e valamilyen társult betegsége.

2018-ban a Q134R-ért megkapta a Gábor Dénes-díjat. Akkor is elhangzott, hogy azok közé az elkötelezett kutatók közé tartozik, akik elképzeléseiket Magyarországon szeretnék valóra váltani. Kellően elismerik itthon a munkáját?

– Szakmai téren nem panaszkodhatok, ennek ellenére sokan be­skatulyáznak, mások irigyelnek, miközben nem látják, hogy az eredmények elképesztő mennyiségű energia és idő befektetése árán születtek.

Az SZBK-ról eddig nagyon kevés szó esett, pedig ott továbbra is működik a laboratóriuma. Ott mi a fő csapásirány?

– 2000-ben a chiptechnológia meghonosítását vállaltam fel. Jelenleg az immunsejtek fenotipizálására alkalmas technológiát építünk ki. Háromszáz milliós készülék segítségével érünk el Szebeni Gábor kollégámmal alapvető eredményeket különböző betegségek immunológiai hátterének felderítésével.

Mi a feladata az SZBK Szabadalmi, Szellemi Tulajdon Bizottságának elnökeként?

– Felkészült szabadalmi ügyvivőt keresek, illetve ötleteket adok a kutatóknak, hogy miként védjék szellemi terméküket. Például ne adjanak ki információkat, az értékes eredményeket próbálják szabadalmaztatni. Nehéz, mert a kutatók eddig nem voltak érdekeltek eredményeik hasznosításában.

Adódik olyan pillanat, amikor nem kísérleteken, lehetséges új diagnosztikán jár az agya?

– Nagyon ritkán. Nyaralni is a Scientific Americant viszem magammal. Ami kikapcsol, a ritkán gyakorolt horgászat és a sokkal gyakoribb tarokkozás.

Megannyi eredménye alapján azt hiheti az ember, hogy elégedett a befutott pályájával. Így érzi?

– Naiv voltam, amikor a cégeimet megterveztem. Azt hittem, sokkal előrébb tartok ötvenéves koromra, sokkal könnyebb lesz gyógyszert fejleszteni. Az elmúlt másfél év egy helyben toporgása rengeteg ősz hajszálat eredményezett. Nehezen viselem el, ha rajtam kívül álló okok miatt nem haladok a magam tempójában. Ennek ellenére elégedett és optimista vagyok, jól érzem magam Magyarországon. Eszembe se jut, hogy hasonló kutató­helyet másutt hozzak létre. Remélem, hogy a Q134R beváltja a reményeket, és akkor nem negyvenen, hanem nyolcvanan le­szünk, és sokkal-sokkal profibb szervezetben dolgozunk majd. Az álmom egy saját intézet.

Évtizedek állnak Ön előtt, de gondolom, időnként felmerül, hogy ki viheti tovább ezt a bázist? Lát olyat, akinek átadhatja a „művét”?

– Jelenleg nem, ami fájdalommal tölt el.

A gyerekek nem jöhetnek szóba?

– A tizenhat éves lányomnak és a tizenegy éves fiamnak eddig nem tudtam átadni a tudományos pályában rejlő örömöket. A természettudományok iránti lelkesedés, a természet iránti csodálat – még – hiányzik belőlük.

Interjúsorozatunk kivel folytatódjon?

– A Q134R programunk révén kerültem kapcsolatba Málnási-Csizmadia Andrással, az ELTE kutatójával. Látom benne azt az izzást, kreativitást, tenni vágyást, ami alapvető egy kutató­ban. Ke­vés hozzá hasonló embert ismerek.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka