Sorozatunk előző interjúalanya Müller Veronika volt, akinek a lányát mentorálta. Könnyű dolga volt vele?

– Megismerkedésünk idején nem a Gépészmérnöki, hanem az Építőmérnöki Karon dolgoztam. Azzal kopogott be hozzám, hogy tudja, biomechanikával foglalkozom, ami őt nagyon érdekli. Elkezdtünk együtt dolgozni. Tökéletes hallgató volt rengeteg ötlettel, amihez hihetetlen szorgalom társult. A műszaki érdeklődése mellett – orvos szüleinek köszönhetően – alapos anatómiai ismeretei is voltak. A két irányt hatékonyan ötvözte.

Azt nyilatkozta, hogy egykori oktatói, mentorai hittek Önben, engedték, támogatták, hogy a saját útját járja. Most Önön a sor, hogy segítse a fiatalokat. Kötelessége a megszerzett tudás átadása, mert enélkül megszakadna a generációk közötti kapcsolat. Lát-e különbséget a saját, illetve a jelenlegi egyetemi generáció tudásszomja között?

– A környezet teljesen más. Amikor egyetemista voltam, alig volt számítógép az egyetemen. Sorban álltunk a géphasználatért. Mobiltelefon nem létezett. Zárt világban éltünk. A külföldi ösztöndíj hatalmas lehetőség volt, amihez jól kellett tanulni. Sokat olvastunk, időt hagytunk arra, hogy az ismeretek leülepedjenek, amivel mélyen beágyazott tudásunk lett. A mai gyerekek mindent azonnal akarnak.

Esetükben nem arról van szó, hogy megtanulják az ismereteket, hanem azt tanulják meg, hogy az internet melyik bugyrából szedhetik elő azokat.

Azt nagyon tudják, hogy a mobiltelefonon vagy a laptopon hogyan érjék el a szükséges információt. Nagyon nehéz feladat annak elérése, hogy meggyőzzük őket arról, bizonyos tudáselemeket be kell ültetni az agyukba, hisz elengedhetetlen a továbblépéshez. Feladatunk, hogy megtanítsuk nekik az összefüggéseket, a gondolkodást. De mi is sokat tanulunk a hallgatóinktól. Érdekes módon a mai gyerekek nem ugranak a külföldi féléváthallgatásra, nekünk kell meggyőzni őket a legkülönbözőbb érvekkel. Ha külföldre mennek, általában a teljes szakot külföldön végzik, és akkor a visszatérés szinte lehetetlen. Egy másik különbség, hogy a mi időnkben nagyon kevesen dolgoztak folyamatosan az egyetem mellett a szorgalmi időszakban. Jobban fókuszáltunk a tanulmányainkra. A mostani hallgatók zöme már az alapképzés idején munkát vállal a tanulmányai mellett. Ennek az az oka, hogy valóban nem tudnak megélni, vagy függetlenedni akarnak a családtól. Tény, a hallgatók a munka mellett rosszabbul teljesítenek.

Mérnök családból származik, édesapja építészmérnökként dolgozott, így a műszaki, kivitelezési munkával járó feladatok és szakmai kérdések a családi mindennapok részét jelentették. Már gyermekkorában fogékony volt a természettudományi és reáltárgyak iránt. Ez miben nyilvánult meg?

– A budapesti Árpád Gimnáziumban nyelvi tagozatos osztályba jártam, de rengeteg matematikaversenyen szerepeltem. A nyelvek mellett nekem valóban fontos volt a természettudomány.

A tanulmányi elismerések mellett a figyelmeztetéseket is gyűjtötte…

– Rossz gyerek voltam. Betörtem az ablakot, emiatt elrepültek az iskola pintyei. Kicsit másképp gondolkodtam a fegyelemről, ám a tanáraim hatalmas türelemmel kezeltek és irányítottak.

Geológus szeretett volna lenni, de pályaválasztása időszakában, 1986-ban nem vettek fel női hallgatókat a geológia szakra. Miért volt ez a megkülönböztetés?

– A kövek szeretete, a földtudomány ágai nagyon érdekeltek – építész édesapám nagyon sok kővel dolgozott. Az ELTE-re akkor legfeljebb 10-12 hallgatót vettek fel, és kiderült, hogy nőként egyedül én jutottam volna be, de az egyetem jelezte, hogy képtelen garantálni a koedukált képzéssel járó kihívásokat. Egy napot adtak arra, hogy válasszak magamnak másik pályát. Így lettem építőmérnök. Az élet úgy hozta, hogy az első vizsgám a geológia volt, a beugró feladaton – kövek felismerése – elvéreztem. Párszor. Majd ötösre vizsgáztam. Elismerem, nem vettem komolyan, hiszen, gondoltam, én azt úgy is tudom.

Időben jött a figyelmeztetés?

– Az első félévben tanultam meg az egyetemi tanulás alapjait. Rögtön az első évtől kezdve tudományos diákköröztem, ami azt jelentette, hogy a tudomány felé terelődtem. Az Építőanyag Tanszéken kutathattam. Sűrűn megfordultam a Mechanika Tanszéken, ami az elméleti ismeretek bázisa volt. Az első év végén már tudtam, hogy a mérnöki tudásomat nem az iparban, hanem a tudomány világában szeretném hasznosítani.

Kik voltak a mentorai az egyetemen?

– Balázs György professzornak nagyon sokat köszönhetek. Ő fedezett fel, ő szerettette meg a kísérleteket. Bojtár Imre és Hegedűs István a mechanika és a matematika világába vezetett be, ezek fontosságára hívták fel a figyelmemet. Kurutzné Kovács Márta – a női hallgatók példaképeként – tökéletes ötvözete volt a nőiességnek és tudóslétnek. Megmutatta, hogy mennyire másként működik az a tanszék, amit nő vezet.

Egy tanszékvezető nő megpróbálja az okokat minden szinten feltérképezni, megérezni.

Szerintem a nők sokkal következetesebbek és megértőbbek, mint a férfiak.

Az egyetemi Biomechanikai Kooperációs Kutatóközpontnak 2012 óta az igazgatója. Milyen stratégiát alkalmaz ahhoz, hogy a férfiak elfogadják az ötleteit, döntéseit?

– Először nem értik a vezetési stílust, de elfogadják. Kicsit csodálkoznak. Sok „aha-élménnyel” fűszerezett az együttműködés.

Érezte azt a pályáján, hogy a női mivolta miatt többet kell teljesítenie azért, hogy elismerjék?

– Sohasem. A szakmában – az Építőmérnöki, majd a Gépészmérnöki Karon – sosem éreztem hátrányos megkülönböztetést. Nem vártam el, hogy kivételezzenek velem. Fontos volt nekem, hogy a munkám, az eredményeim alapján kapjak elismerést, professzori kinevezést, vagy válasszanak meg akadémikusnak. Nem szeretem a női kvótákat, de azt messzemenően támogatom, hogy az oktató- és kutatónők minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy a szakmában is előre tudjanak haladni. Nem várható el hasonló teljesítmény az elvileg tíz éve a pályán lévő mérnöknőtől – aki közben szült két gyermeket –, mint a szintén tízéves szakmai múlttal rendelkező férfi kollégától. A mi feladatunk, hogy fiatal nőknek megteremtsük a zökkenőmentes visszatérésüket, előrehaladásukat.

1991 és 1995 között a Vasbetonszerkezetek Tanszéken lett MTA TMB (Tudományos Minősítő Bizottság – a szerk.) ösztöndíjas Hegedűs István és Kollár László szárnyai alatt, akiktől megtanulta az elméleti kutatások és a kísérleti vizsgálatok párhuzamosságának fontosságát és egymásra épülését. Fiatal kutatóként közel két évet töltött a Stanford Egyetem Kompozit Laboratóriumában Springer György mentorálása mellett. Ottani kutatásaiban téglaszerkezetek kompozit szalagokkal történő megerősítésével foglalkozott, később ebből írta kandidátusi értekezését is. Miért volt fontos a kandidátusság, hiszen az már a PhD-korszakra esett?

– Hálás vagyok a mentoraimnak azokért az időkért, mert azok meghatározzák a mai gondolkodásomat is, oktatói és kutatói tevékenységemet. Itthon akartam kutatni, megszerezni a kandidátusi fokozatot, aminek családi oka van. Édesapám 1982-ben lett a műszaki tudományok kandidátusa. A védést fogadás követte az MTA Székház Tudóskávézójában, amelyen gyerekként nem vehettem részt, kint kellett várnom. Petró Bálint professzor, a Műegyetem Épületszerkezetek Tanszékének vezetője behívott, és megkérdezte tőlem, hogy büszke vagyok-e az édesapámra, aki nem egyetemi emberként lett kandidátus. Mondtam, igen. A professzor azt is megkérdezte, hogy én akarok-e kandidátus lenni? Mondtam, igen, de nem ilyen öregen. Hát, ezért lettem kandidátus.

Mi vitte a biomechanikához?

– Az első lökést Springer György professzor adta. Észlelte, hogy az angoltudásom még javítható, ezért azt javasolta, hogy vegyek fel egy kurzust, ahol gyakorolhatom a nyelvet. Az egyetlen elérhető kurzus a biomechanika volt. Az alapokat ott tanultam meg. Utóbb kiderült, ez lett az életem meghatározó része, hiszen a kilencvenes évek végén bekapcsolódtam az egyetemi biomechanikai kutatásokba. Hogy minél alaposabb legyen a tudásom, hat félévet tanultam az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet keretein belül.

Rövid ideig a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán is dolgozott. Oda hogyan került?

– Megszűnt a kutatócsoportom, az egyetemen csupán félállású adjunktusnak vettek fel. Abból a fizetésből nem tudtam volna megélni. A Pécsi Tudományegyetem docensi állást kínált, amit elfogadtam. De félig itt maradtam a Műegyetemen, és rövid időn belül szóltak, hogy a műegyetemi tanszék teljes állásban tud alkalmazni.

A mozgásvizsgálatok mellett kötelezte el magát, habilitációját, majd az MTA doktora cím elnyeréséhez szükséges munkáit is e területen készítette. A témából adódóan számos PhD-ző orvostanhallgatóval dolgozott együtt, majd 2014-ben tanszéket váltott: meghívást kapott a Gépészmérnöki Kar Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika (MOGI) Tanszékére a biomechatronikai specializáció és az ott zajló kutatások erősítésére. 2019 közepe óta tanszékvezető. Miként szeretné megreformálni a szakmai munkát?

– A legfontosabb, hogy a tanszéket megszerettessük a hallgatókkal.

Fontosnak tartom, hogy érezzék a kollégáim és a hallgatóink, hogy hiszünk bennük.

Érezzék ugyanazt a bizalmat, amit én kaptam. Különös célom, hogy belátható időn belül én legyek „a legöregebb oktató” a tanszéken. Ehhez az kell, hogy minél több hallgató nálunk szerezze meg a PhD-fokozatát, és utána maradjon a tanszéken. Azt szeretném, hogy a karon mi legyünk a legerősebb tanszék, és egy összetartó, támogató közösség. Szerencsénkre a tanszék munkatársai minden korosztályt képviselnek – ami az elődeim eredménye.

Ehhez a mai fiatalok számára értéket jelentő perspektíva kell. Mit tud ajánlani?

– A mechatronika, az optomechatronika, a biomechatronika olyan lehetőséget kínál, ami idevonzza a fiatalokat. A versenyképes fizetés biztosítása nehéz, de garantáljuk a kutatói szabadságot. Itt szárnyalhat a fantázia, nem megrendelésre kell kutatni, mint az ipari kutatóintézetekben. Széles palettán tudják kipróbálni képességeiket. Emellett oktathatnak, ami folyamatos szellemi csúcsteljesítményt igényel tőlük.

Több mint két évtizede foglalkozik biomechanikai kutatásokkal, főként humán anyagok mechanikai vizsgálatával és mozgáselemzésekkel. Fiatal kutatótársaival éveken át elemezte az egyik leggyakoribb sportsérülés, a keresztszalag-szakadás folyamatát, majd az ínnal történt terápiás szalagpótlás hatását az alsó végtagra járás és futás közben. Fényt derítettek arra, hogy a saját ínnal történő pótlás nemcsak gyengíti az adott ízületet, hanem a további sérülések valószínűségét is növeli. A lányom esetében mégis ezt a megoldást alkalmazták öt éve. Lassan mozdul a rendszer?

– Ma már nagyon pontosan tudjuk, hogy a saját inas pótlás hogyan változtatja meg a járást, a térdízület mozgását. Tudjuk, mire kell figyelni a rehabilitáció során. A nem-saját inas pótlás még gyerekcipőben jár, kutatócsoportunkkal elemezzük, hogyan változnak a különböző inak mechanikai tulajdonságai a tárolás és sterilizáció hatására, melyik ín közelíti legjobban a keresztszalag viselkedését. Ez egy lassú, többlépcsős folyamat.

A kutatásaik során egyre nagyobb szerepet kapnak olyan helyszíni mérések, amelyek versenyen és edzésen rögzítik a sportolók (atléták, kosárlabdázók, futók) mozgását.

– Kedvenceim a mozgásvizsgálatok, ahol a cél egy-egy mozdulat, mozgássor számokkal történő leírása. A laboratóriumban található középkategóriás optikai alapú mozgásvizsgáló rendszerrel a kijelölt anatómiai pontok térbeli helyzetét rögzítjük, és ebből különböző paramétereket számítunk, mint a lépéshossz vagy az ízületi szögek. Ezzel segítjük az orvosok munkáját, hogy egy adott betegség, műtét hogyan változtatja meg a mozgást, illetve, hogy egy adott műtéthez kapcsolódó rehabilitációval hogyan követhető a gyógyulás. Elemezzük, hogy sportoló esetében a terhelés hatására – az izmok savasodásával arányosan – miként módosul a mozgás.

A MOGI Tanszék kellően korszerű ahhoz, hogy versenyképes legyen a mozgásvizsgálat területén?

– Abszolút versenyképes.

E kutatások egyik új válfaja a hangalapú mozgásvizsgálat, amelynek lehetőségeit munkatársaival vizsgálják. Ez mit jelent?

– A hangalapú mozgásvizsgálat különleges világ. Egy ortopéd orvos a beteg járásának hangja alapján tudja, hogy valami nincs rendben. De mi is felismerjük ismerőseinket a járásuk hangja alapján. Felvetődött bennünk, milyen információkhoz jutunk, ha van egy nagyon jó mikrofonunk, amellyel a megfelelő minőségben fel tudjuk venni a járás hangját, majd megfelelő matematikai módszerekkel kiszűrhetjük a környezeti zajokat. A megmaradó mozgás hangjai alapján kellene eldönteni, hogy van-e és milyen neurológiai, ortopédiai elváltozás. Ehhez ad segítséget a mesterséges intelligencia. Ennek azonban az a feltétele, hogy rengeteg különböző járást felvegyünk, hogy a különböző befolyásoló tényezők hatását is kezelni tudjuk. Jelenleg ezen dolgozunk.

Nagy álmom, hogy 10-15 éven belül a mobil­telefonunk a mozgásunk alapján jelzi majd, ha valamilyen ortopédiai problémánk lenne.

A hallgatók mentorálása mellett örömmel vesz részt például a Gyerekegyetem programjain. Mi ez a kezdeményezés?

– A legjobb dolog a világon. Dallos Györgyi és Lángné Lázi Márta kitalálta, hogy alsó és felső tagozatos gyerekeket hívjunk meg az egyetemre július első és második hetében, és mutassuk meg nekik a mérnöki pálya szépségeit. Ebben a projektben az egyetem összes kara részt vesz. Ezen a nyári két héten a gyerekekből egyetemisták lesznek, akik előadásokat hallgatnak, laborokban gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt. Házi feladatot is adunk, majd a végén diplomával zárul a kurzus. Óriási sikerrel zajlik már hosszú évek óta. Néhány első és másodévesünk említette, hogy annak idején részt vettek a Gyerekegyetem előadásain.

Amilyen lelkesen beszél a műegyetemi feladatairól, azt érezni, hogy nem bánja, hogy annak idején nem lehetett geológus. Minden bejött?

– Hatalmas ajándék – sok munkával fűszerezve –, amit az elmúlt harminc évben megélhettem. Hálás vagyok, hogy mindig hittek bennem. Néha körülnézek, hogy ki az a Kiss Rita Mária akadémikus asszony… Ez mind velem történik?

Mi tudható meg az egyetemen kívüli életéről?

Életem hatalmas ajándéka, ahogy szüleim, úgy a szűkebb és a tágabb családom támogatott, és mindig számíthattam rájuk, ahogy ők is rám.

Imádom az operát és a balettet, elbűvölnek a természet szépségei, az utóbbiakat nagy örömmel fotózom. Az utazás örök szerelem – bármikor, bárhova képes vagyok elmenni.

Kivel folytassuk a sorozatot?

– Stépán Gáborral, a BME professzorával, aki rengeteget tett azért, hogy a biomechanika meghonosodjon Magyarországon.•