Édesapja 47 évig dolgozott Sajószentpéteren, köztiszteletnek örvendő körzeti orvosként. Nyolc gyermeke közül három, az unokák közül öten lettek orvosok. Nehéz eldönteni, hogy az édesapja példája követendő volt vagy sem az utódok számára…

– Az egyik orvos húgom hat fiából öt lett orvos, az ő példája egy­értelműbb. Édesanyám sokszor mondta, ha nincs igazán tehetséged valamilyen speciális dologhoz, legyél orvos. Lehetsz sebész, orvos-történész, higiénével foglalkozó, laboros, klinikus, körzeti orvos vagy éppen kutató. Az igazi pályaválasztás 24-25 éves korra tolódik. Akkor már éretten hozol egész életre szóló döntést. Édesapám példája mellett ez is szempont volt a pálya­választásom idején.

Milyen emlékeket őriz a gyerekkorából?

– Édesapám sokszor magával vitt a betegekhez már gyerekkoromban is. Láttam fiatal falusi halottat, arcán horgolt terítővel. Sajószentpéter bányásztelepülés, előfordult, hogy a ker­tünk­ben döfködték egymást az ittas bányászok – házhoz jöttek a páciensek. Az egyik nyári éjjel édesapám azt álmodta, hogy bányász áll az ágya mellett, fején lámpával, kezé­ben csákánnyal. Felébredt, és valóban egy bányász állt az ágya mellett és keltegette. „Doktor úr, doktor úr!” Elkésett az esti műszakból, orvosi igazolásért jött. A csengő nem működött, ezért átmászott a kerítésen, bejött a hálószobába.

Hogyan került Pannonhalmára a gimnáziumba?

– Vallásos családban nőttem fel, szüleim egyházi iskolában látták biztosítottnak a megfelelő nevelést – a három Csiba fiú ezért került a 350 kilométerre lévő Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. A másik szempont, hogy háromszobás lakásunkban a nyolc gyerek nagyon szűkösen fért el. 1966-ban volt az ’56-os forradalom évfordulója. A rendszer annyira félt még a gimnazistáktól is, hogy le kellett adni a zsebrádiókat, és a diákok nem sétálhattak együtt a kritikus október napokban. Gimnáziumi éveimre esett az 1968-as csehszlovákiai szovjet–magyar bevonulás. Édesanyám megélte a második világháborút, az éhezést. Annyira benne éltek az emlékek és a félelem, hogy küldött egy nagy szalonnát, amit nem volt szabad megenni, csak háború esetén.

Mit kapott az egyházi iskolától?

– Kinyitotta a világot. Az egyik tanárunk, Bánhegyi Jób, Habsburg Ottó nevelője volt. Ő írta meg a magyar írónők történetét, ennek köszönhetően bekerült a múlt század harmincas éveinek művészvilágába. Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt, Karinthy Frigyest a barátai között tartotta számon, rengeteget mesélt róluk. Gyakran látogattuk Mécs László költőt is, aki száműzöttként élt Pannonhalmán. Szinte minden szerzetes-tanárom éveket töltött külföldön, missziót járt, több nyelven beszélt hihetetlen tudással.

Az egyetemen érték meglepetések?

– A Debreceni Orvostudományi Egyetemre jelentkeztem – egy lány miatt. Őt nem vették fel, én bekerültem. Idegsebész akartam lenni, ám a Neurológiai Klinika akkori vezetője azt mondta, ha nem elsőosztályú a kézügyességem és nem kiemelkedő a térlátásom (mind­kettő átlag alatti), ne ezt az irányt válasszam, mert viszonylag sok az idegsebész. Legyek ideggyógyász, annak nem kell operálnia, és sok a beteg. A mai napig hálás vagyok neki, mert igaza volt.

A Csiba család tagjai Alaszkától Párizsig, az Egyesült Államoktól Genfig laktak, illetve laknak. Miért szóródott szét a család?

– A testvéreimet és a gyerekeiket a munkájuk vitte külföldre. Egyik húgom a L’Oréal vegyészmérnöke Párizsban, nővérem Genfben újságíróként, férje a genfi CERN-ben dolgozott fizikusként. Unokaöcsémet Koszovóba biztonsági szakértőnek hívták, a másik a Lausanne-i, a harmadik a Lille-i Egyetemen tanít, és még sorolhatnám. Unokahúgomat férje állása repítette Alaszkába, majd Hollandiába. A világra való nyitottság, érdeklődés, de a hazaszeretet is a Csiba család vérében van. Orvos édesapám a második világháború végén amerikai hadifogságba került, mehetett volna az Egyesült Államokba, de Magyar­ország mellett döntött. Én egyébként gyerekként hajóorvos akartam lenni, mert azt gondoltam, a hajóorvos sokat utazik, és közben gyógyít. Egy szempontot azonban – akkor még – nem tudtam: a legkisebb hullámzástól is rosszul leszek.

Klinikája nemzetközileg ismert klinikai és oktatási stroke központ, német, holland és japán orvosok kutatóhelye. Ami azért érdekes, mert hozzánk nem jönni szoktak a fejlett országokból, hanem mi megyünk hozzájuk. Mit kapnak ezek a szakemberek Debrecenben, amit otthon nem?

– Németországban kísérleti módszereket tanultam, Japánban az ultrahangos eljárásokban mélyedtem el. Az ultrahang­módszereket sikerült olyan magas szinten megteremteni és annyi tudományos publikációt közzétenni, hogy az Európai Neuroszonológiai Társaság elnökévé választott, klinikám neve ismert lett, és több nyugati kolléga töltött éveket tudományos munkával Debrecenben. A debreceni klinika abból a szempontból is unikális, hogy itt nagyon sok kliniko­patológiai vizsgálatot végzünk – nyugaton egyre kevesebb boncolásra kerül sor, pedig a boncolás a gyógyítás utolsó állomása. Alap­vető információk­kal szolgál az alkalmazott kezelés hatékonyságáról, a mellék­­hatásokról, a társult betegségek­ről és arról is, milyen szövőd­mények­kel járt a beavatkozás. A hozzánk érkező nyugati kutatók klinikai és patológiai vizsgálatokat egyaránt végezhetnek. Hát ezért is jönnek.

Az Ön által bevezetett ellátási modellnek köszönhetően évek óta Debrecenben végzik országosan a legtöbb vénás vérrög­oldást akut stroke-ban, régiójának stroke halálo­zása az egyik leg­alacsonyabb az országban. Mi ez a modell?

– Magyarországon évente 35-40 ezer új stroke-beteggel számolhatunk. Sajnos a betegség nem válogat. A közelmúlt ismert alakjai közül Pasteur, Roosevelt, Sztálin, Winston Churchill, Sharon Stone, Ariel Sharon izraeli miniszter­elnök is stroke-ot szenvedett. Mindenki hallotta a közelmúltban elhunyt Kaszás Attila és legutóbb Schobert Norbert esetét, aki néhány hete szenvedett szélütést. A stroke gyakoribb oka az érelzáródás. Sokkal kevesebb az igazi agy­vérzés. Az érelzáródás kezelésének nagy nehézsége, hogy jelenleg nincs olyan gyógyszer, amellyel megállíthatjuk az idegsejtek heveny pusztulását. A kezelés időablaka néhány óra. Az egyetlen eredményes beavatkozás az elzáródott ér gyors megnyitása, ami történhet kémiai módszerrel – feloldjuk a vérrögöt, illetve egy dugóhúzóhoz hasonló eszközzel megpróbáljuk kihúzni a vérrögöt az érből, ami csak elmondva egyszerű feladat. Sokszor kell a két módszert kombinálni.

A jelenlegi tudásunk szerint négy és fél órán belül vénásan meg lehet szüntetni az el­záródást (néhány válogatott esetben kilenc órán belül is), egyébként az idegsejtek pusztulásával számolhatunk. A dugóhúzós módszer időablaka – érdekes módon – akár egy nap is lehet. Nálunk azért jók a vénás vérrög oldás eredményei, mert a szélütés­gyanús betegeket nem a sürgősségi osztályra szállítják – minden perc számít –, hanem rögtön a CT-laboratóriumba, ott végezzük a neurológiai vizsgálatot is. A legrövidebb időn belül CT- vagy MRI-felvétel készül; a neurológus a CT-ben megvizsgálja a beteget, és a vizsgálat eredménye, valamint a CT ismeretében rögtön eldönti, mit kell tenni. Ez a debreceni modell, ami külföldi példákból gyúrt hazai változat.

Hazánkban a stroke évente 18-20 ezer ember halálát okozza, illetve 180 ezer stroke-ot elszenvedett ember él. Hozzuk a világátlagot?

– A szívinfarktusnak, az agyi stroke-nak és az érszűkületnek az érelmeszesedés a közös gyökere. Hasonló, mint amikor vízkő rakó­dik le a vízvezetékben és beszűkíti a csövet, nem jut kellő mennyiségű víz a fogyasztóhoz. Lassú folyamat, de a vége, a bénulás vagy a szívinfarktus már gyors. A legfontosabb rizikó­faktor a magas vérnyomás, a cukor­betegség, a dohányzás, a túlzott zsír­bevitel. Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy az egyik beteg miért szív­infarktusban, a másik miért stroke-ban vagy alsó végtagi ér­szűkület­ben fog először szenvedni, de sajnos sok páciensünk mindhárom betegséget megkapja élete során. Egyébként a stroke 85-88 százaléká­ban ér­elzáródásos, és csupán a maradék 15-12 százalék­ban van szó vérzésről. Érdekesség­ként említem, hogy a jelenlegi amerikai elnöknek, Joe Bidennek a nyolcvanas években volt agy­vérzése, meg­pattant egy ér az agyában, de eredményesen kezelték. Sztálinnak agyvérzése, Leninnek érelzáródása volt.

Külföldi egyetemeken és kutatóintézetekben dolgozott, ami azt bizonyítja, hogy Budapesten túl is van élet. Érezte hátrányát a vidékiségnek?

– Az a filozófiám, hogy a hátrányból kell előnyt csinálni. Kétségtelenül igaz, hogy Budapest egy vízfej, és aki közelebb van a tűzhelyhez az könnyebben melegszik… A cívisváros orvoskarának az előnye az, hogy a klinikák egymás szomszédságában működnek. Gyönyörű campus, ami megkönnyíti a klinikai konzultációkat és a tudományos kooperációt. Épületünk egyik felében a neurológia, a másik részén a kardiológia tevékenykedik – a stroke-os beteg esetében szükség van mindkét diszciplína vizsgálatára. Távol vagyunk a nyugattól, de közel Ukrajnához, Kárpátaljához és Erdélyhez. Tudatosan kerestem a kapcsolatot a nagyváradi, marosvásárhelyi, beregszászi kollégákkal. Sok erdélyi ösztöndíjas élvezte alapítványom támogatását. A mai napig szervezzük a továbbképző konferenciákat Erdélyben, ami nemcsak szakmai együttműködéshez, hanem mély barátságokhoz is vezetett.

Hallgatói nyolc alkalommal választották az év oktatójának. Mindenkit átenged, vagy ennél több kell ehhez a hallgatói elismeréshez?

– Éppen ellenkezőleg, nálunk a neurológia rettegett tantárgy. Pontos anatómiai ismeretek kellenek, nem lehet mellébeszélni. A legmodernebb oktatási módszereket használjuk. Videók készülnek azokról a betegekről, akik beleegyeznek. Gyakran előfordul, hogy tanítunk egy fontos betegséget, de ebben szenvedő beteg éppen nincs a klinikán. A filmjeink viszont egy ilyen beteg teljes sorsát bemutatják (angolul, magyarul): milyen panaszokkal jelentkezett, milyen kezeléseket kapott, milyen diagnosztikai kérdések merültek fel, mi lett a beteg sorsa, és mire kell ügyelnie az őt gondozó háziorvosnak. Évek óta szisztematikusan gyűjtöm, fejlesztem ezt a multimédia-bázist. Oktatási filozófiám két meghatározó eleme a sürgősség és a gyakoriság. Az első azt jelenti, hogy azokat a betegségeket kell részletesen oktatni, amelyek életveszéllyel járnak, vagy tartós rokkantságot eredményezhetnek. Például szélütés, epilepsziás roham stb. A másik a gyakoriság. A fejfájás nagyon gyakori betegség, ezért a fejfájás kezelésére nagy hangsúlyt kell fektetni. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy meg kell vizsgálni a beteget, nem hagyatkozhatunk csak a műszerekre, laborra és algoritmusokra. Aki krónikusan elhanyagolja a betegvizsgálatot, annál előbb vagy utóbb műhiba lesz a következmény. A beteget meg kell hallgatni és meg kell vizsgálni! A 21. század orvoslásának az a nagy veszélye, hogy a gépek rabszolgái leszünk. A mesterséges intelligencia csak segítője lehet az orvosnak, de helyettesítője sohasem!

Negyedszázadon át irányította a debreceni Neurológiai Klinikát. Beszélhetünk Csiba-iskoláról?

– A Debreceni Klinikáról elszármazott neurológus főorvos vezeti a miskolci, nyíregyházi, soproni, székesfehérvári, berettyóújfalui kórházat és több nagy budapesti kórházat is, beleértve a buda­pesti Neurológiai Klinikát. Sőt a haifai (Izrael), Kure City (Japán) és a müncheni egyik neuroradiológiai klinika vezetője is nálam kutatott hosszabb időn keresztül. Hogy tanultak-e tőlem valamit? Azt tőlük kell megkérdezni.

Kérem, boncoljanak fel! című novelláskötete két kiadást ért meg, lefordították angol, német, román és szerb nyelvre. Az ajánlóban arról írt, hogy sok év után már tudja, kevés betegséget lehet megelőzni, kevésen segíteni és még kevesebbet teljesen gyógyítani. De minden kiszolgáltatott, fájdalomtól, haláltól félő embernek lehet jó szót adni, odafigyelést, egy-egy mosolyt vagy simogatást. A pályáját azért tartja csodálatosnak, mert mindennap fontos lehet valakinek. Ennyi a lényeg?

– Ez a legfontosabb üzenet. Azt szoktam mondani, mindenkinek megvan, vagy meglesz a maga keresztje, csak a púposon látszik kívülről is, neki mi jutott. A legrosszabb, amikor az ember úgy érzi, már senkinek nincs rá szüksége. Még a négy végtagra megbénult betegek is élni akarnak, ha érzik, hogy fontosak a hozzátartozóknak. Ha a tisztába tett, mosdatott, etetett beteg érzi, hogy szeretik, hogy puszta jelenléte is fontos valakinek, nem akar meghalni. Az orvosnak is vannak, lesznek magánéleti keresztjei, lehet elkeseredett, magányos, de a műtőben, a kórteremben, a rendelőben mindig lesz valaki, akinek ő fontos, aki tőle várja a segítséget. Amíg segíteni tudsz – ha mással nem, egy jó szóval, biztatással –, addig van értelme az életednek.

2018-ban jelent meg második kötete Akit a Nagy Víz el­sodort címmel, melyet a debreceni Csokonai Színház művészei mutattak be, felolvasószínházi előadás keretében. Mi vitte az irodalom felé?

– Az olvasás szeretetét édesanyánktól kaptuk. Ő azt mondta, aki szeret olvasni, az sosincs egyedül. Talán családi vonás az íráskényszer, mert az öcsém éppen könyvet ír, a nővérem pedig jó tollú újságíró. A két kötet ellenére sem érzem magam írónak, csak olyan ember­nek, aki sok mindent látott az életben, sok tragikus és humoros esemény tanúja volt, és ezek örömét és tanulságát szeretné meg­­osztani másokkal. Mindegyik történet igaz, csak megváltoztattam az idő­pontokat, neveket, hogy senkit ne bántsak meg velük.

És mi az, ami az orvosláson és az irodalmon kívül leköti a figyelmét?

– Most született az ötödik unokám, szeretnék a gyerekeimmel minél többet együtt lenni. Szeretek kerékpározni. Napi rendszerességgel úszok. Egyébként az úszást nem szeretem, de fantasztikus érzés, amikor legyőzve álmosságom és lustaságom, egy kilométer után kikászálódok a medencéből. Mint sok más emberi érzés esetén, itt is a vége a jó…

„Többet kaptam az élettől, mint amit megérdemeltem” – szokatlan ezt olvasni egy sikeres, elismert embertől, akinek nem szállt a fejébe a dicsőség, miközben szélütést, stroke-ot kapott emberek ezreinek segített már, ahogy mondta: kitörni a betegség börtönéből.

– Fenntartom ezt a véleményem. Nagyon sok olyan embert ismertem, aki szorgalmas, céltudatos és okos volt, de egy váratlan tragédia, betegség vagy halál kettétörte az álmait. Senki sem mondhatja, hogy jár neki a siker, kötelező az elismerés. Minden napot adományként kell megélni, hiszen senki sem tudja, mikor csap le rá egy betegség, mikor jön el a vég, vagy mikor fordul úgy az élete, hogy minden álmát fel kell adnia. Hogy is írja Faludy György a híres versében? „»…nincs szív, mit kardom át ne járna, / enyém a föld!« …S hogy este lett, / egy csontváz tántorgott eléje, / elfújta, mint a porszemet. / – Kényúrként éltünk mindahányan, / s az évek szálltak, mint a percek…”

Ez a vers tökéletesen kifejezi, milyen törékeny az emberi élet, és mi orvosok ezzel az igazsággal mindennap találkozunk. Az esetlegesség, a törékenység tesz értékessé minden szép pillanatot. A gyógyítás pedig egy biztos lehetőség, hogy az ember hasznosnak érezze magát. Visszanézve sok mindent másként csinálnék, hiszen fiatal, negyvenéves klinikaigazgatóként sokszor voltam türelmetlen, megbántva értékes embereket. Sajnos, az ember élete végén rendelkezik azzal a bölcsességgel, amivel élete elején kel­lett volna.

Kivel folytassuk a sorozatot?

– Ábrahám Lászlót ajánlom, aki a közelmúltig vezette a debreceni National Instruments Hungary Kft.-t. Közvetlen, okos ember, akit szeretnek a munkatársai. Nem ül és álmodozik, hanem cselekszik. Úgy szoktam mondani, ő az, akinek a 2 × 2 mindig négy, sose 3,5 vagy időnként 4,5.•