2019. február: ökológia, portré, jegyzet, innováció, egyetem, kémia, tudomány, Nemzeti Agykutatási Program, mikroszkópia, orvostudomány, régészet, genomika, anyagtudomány, kiállítás/konferencia, atomenergia, energiagazdálkodás, agrárium, fenntarthatóság, megújuló energia, zöldkörnyezet, ipar 4.0, mesterséges intelligencia, it, nanotechnológia
2019. február 7.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Erdőkerülés télen-nyáron

Elvileg eljuthatunk oda, hogy a munkánknak nincs értelme, mert a világ nem a természetvédelmi értékek megőrzése felé halad, de a napi feladatokban mindig találhatunk sikereket. Aki ezt elfogadja, örömét leli ebben a munkában – nyilatkozta magazinunknak Standovár Tibor, az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének tanszékvezető docense, akit előző nyilatkozónk, Magyari Enikő ajánlott figyelmünkbe. Az ökológus szerint sok száz év kell ahhoz, hogy az őshonos fajokból ültetett fákból erdő legyen. Ezt a folyamatot az ember segítheti.


Különös nevet visel…

– Apai ágon Baranyából származik a család. A Délvidéken ma is él néhány Standovár. Én Budapesten, Lágymányoson nőttem fel egy lakótelepi lakásban. Most az ELTE déli tömbjében beszélgetünk, gyerekkoromban az épület helyén tó volt, ahova gyakorta jártam a barátaimmal.

Hogyan jött a képbe a természetvédelem?

– A szüleimmel sűrűn kirándultunk, de ezekből az utakból nem alakult volna ki élethosszig tartó elköteleződés. Ehhez az kellett, hogy egy erős, szuggesztív egyéniség hatása alá kerüljek. Czájlik Péterről van szó, akit tizenkét évesen ismertem meg – az általános iskolámban indította el a Vásárhelyi István Természetvédelmi Szakkört. Megtalálta a hangot a fiatalokkal, a természet szeretetét, megismerésének igényét oltotta belénk. Nyaranta táborozni mentünk, pesti gyerekek szabadultak ki teljesen nomád körülmények közé. Okos feladatokat kaptunk: a gyöngyösi Mátra Múzeum gyűjteményét gyarapítottuk, alapvető információkat szereztünk a Mátra nyugati térségéről.

A budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumban nem próbálták más irányba terelni az érdeklődését?

– Sok kiváló tanárom közül a biológiát oktató Oberczián Gézáné Ibi néni volt nagy hatással rám. Ő segített eldönteni a dilemmát, hogy erdőmérnök vagy biológus legyek. Az utóbbi mellett döntöttem, de a pályám mégsem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Abban az évben ugyanis nem volt szabad hely az ELTE biológus szakon – elvitték a keretet a külföldi diákok. Ezért abban a reményben jelentkeztem biológia–földrajz tanári szakra, hogy átjelentkezhetek a biológus képzésre. Az első év után ez sikerült, igaz, újra első éves lettem – jelentős számú felmentéssel. Az így felszabaduló időt az angol szakfordítói szakirány felvételével hasznosítottam.

Az egyetem befejezése után fel sem merült, hogy nemzeti parkban, esetleg a közigazgatásban dolgozzon?

– Komolyan nem, hiszen az egyetem utolsó két évében demonstrátorként dolgoztam a tanszéken, egyre jobban tetszett az oktatás. Mehettem volna a szombathelyi főiskolára, a Mátra Múzeum szintén szóba jöhetett, de az egyetemi állás számomra visszautasíthatatlan ajánlat volt. Ugyanazon a tanszéken dolgozom, ahol elkezdtem egyetemi tanársegédként.

Rengeteg hallgató a terepgyakorlaton szembesül először azzal, hogy a flaszteron túl is van élet. Leendő biológia­tanárok között is lehet ilyenekkel találkozni, hiszen nem csak megszállottak mennek biológia szakra. Talál közöttük csillogó szemű érdeklődőket?

– Kiváló hallgatók mindig voltak, vannak és remélem, lesznek is. A tömegképzés beindulásával jelentősen megnövekedett a létszám, amit nem követett a csillogó szemek számának emelkedése. Nehezebb megtalálni őket, illetve, ami még rosszabb, ők nehezebben találnak meg bennünket. Egyébként valóban döbbenetes, hogy biológiatanárnak jelentkező hallgatók között nagyok sok olyan van, aki életében először velünk jár a természetben. Ezért nagyon fontos, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére minden évfolyam számára meg tudjuk tartani a terepgyakorlatokat. Ha másként nem megy, akkor önköltséges alapon.

Minek tartja magát?

– Olyan természetvédelmi biológusnak, aki az erdőkkel foglalkozik. Amikor végeztem az egyetemen, Magyarországon nem tudtunk a természetvédelmi biológiáról, így – döntően Juhász-Nagy Pál hatására – ökológiai mintázatelemző vizsgálatokkal kezdtem a pályámat, a doktorimat is ebből írtam. A természetvédelmi biológia Amerikából indult el. Integratív tudomány, alapvető missziója a biodiverzitás csökkentésének lassítását, megállítását szolgáló elméleti és gyakorlati eszközök kidolgozása. Születésénél a legkülönbözőbb képzettségű szakemberek bábáskodtak: állatkerti szakértők, állattenyésztők, halászati kérdésekben jártasak mellett különböző biológiai szakterületek művelői határozták meg a tudományág kereteit. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jött létre, hazánkba egy-két évtizedes késéssel érkezett meg.

Annyi minden mással foglalkozhatna, miért éppen az erdők szerelmese lett?

– Czájlik Péter hatása egyértelmű. Középiskolásként a nyarakat az erdőkben töltöttem. Rengeteg izgalmas közös megfigyelés a hajnali madarászatoktól kezdve a császármadár életfeltételeit meghatározó erdőállapotok megismeréséig. Nálam ez vésődött be, ez lett az életformám.

1997. január 1-je óta van nagyon korszerű természet­­­vé­delmi törvényünk, ennek ellenére folyamatosan azt érzi az ember, hogy mindig megjelennek más érdekek, amelyek fontosabbak. Mégis miben bízik egy olyan szakember, akinek az élete a természetvédelem?

– Alapvető ez a felvetés, amikor az ember próbálja ezt a területet a hallgatókkal megkedveltetni. Minél többet tanítunk meg ugyanis a körülöttünk lévő világ biológiai állapotáról, annál nehezebb optimistának maradni. Elvileg eljuthatunk oda, hogy a munkánknak nincs értelme, mert a világ nem a természetvédelmi értékek megőrzése felé halad, de a napi feladatokban mindig találhatunk sikereket. Aki ezt elfogadja, örömét leli ebben a munkában. A természetvédelem itthon nem áll nyerésre, nagyon sok a megkeseredett ember, de néhány szakember lelkesedését semmi sem töri le.

Mit szól ahhoz, hogy a január elsején hivatalba lépett új brazil elnök programjának egyik fontos része az őserdők egy részének kiirtása?

– Kissé elcsépelt, de attól még igaz: az erdők jelentik a Föld tüdejét. A bolygón élő fajok nagyon jelentős hányada erdei körülmények között él. Azért van még számos faj a Földön, mert léteznek erdők. Aki ezt nem tartja önmagában értékesnek, az gondoljon arra, hogy az erdők nélkül mi emberek sem élhetnénk, hogy rengeteg nyersanyagot biztosít, hogy a vízforgalom szabályozásában és a termőtalaj megóvásában is meghatározó a szerepe. Sokszor eszembe jut a svájci Hans Leibundgut erdőművelés-professzor gondolata: „Emberi kultúránk az erdő irtásával kezdődött, és csak az erdő megvédésével maradhat fenn.” Néhány ország felismerte, hogy erdők nélkül nincs élet. Kínában, ahol minden talpalatnyi helyet élelmiszer-termelésre használnak, nagy ívű erdőtelepítési program indult. Évente 500 ezer hektárnyi területet ültetnek be, ami azt jelenti, hogy négy év alatt annyi erdőt telepítenek, amennyi összesen nálunk zöldell.

„Úgy beszélünk fenntartható fejlődésről, hogy valójá-ban nem módosítjuk világrendünket – ez pedig így nem tűnik működőképesnek. Kevesebb forrást kell felhasználni, és forráson értek mindent, ami a Földön keletkezik és gyártható, az olajkincstől kezdve a folyamatosan termelődő biomasszáig, aminek – ijesztő adat – évente negyven százalékát az ember hasznosítja valamilyen formában. Ilyet még egyetlen faj sem csinált a Földön, viszont így lehet, hogy nem is fogunk évmilliókig élni. Nagyon szkeptikus vagyok, amikor a fenntartható fejlődésről beszélünk” – nyilatkozta korábban. Tartja ezt a véleményét?

– A politikusok a fenntartható fejlődésen a fenntartható növekedést értik – saját rövid távú érdekeiket szem előtt tartva. Amíg a növekedés alapú, a környezetet egyre nagyobb ütemben kizsigerelő gazdasági szemlélet dominál, addig nehéz optimistának lenni.

Hazánk erdeinek mennyiségéről, állapotáról, a védettség szintjéről és hatékonyságáról nagyon eltérő véleményeket lehet hallani. Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy Magyarország erdősültsége az elmúlt nyolcvan évben megduplá­zó­dott, hiszen az ország területének 11,8 százalékáról nap­ja­inkra 21 százalékra nőtt a fákkal borított térségek kiterjedése. Mások a természetszerű erdők vészes megfogyatkozásáról, a gazdálkodás káros hatásairól és a védelem kiterjesztésének szükségességéről beszélnek. Hol az igazság?

– Óriási eredmény, hogy hazánk erdősültsége nő, ami azért fontos, mert az első világháború után az ország korábbi területének kétharmadát vesztette el, de erdőterületeinek jóval nagyobb hányada került a környező országokhoz. Az igazán értékes, nagy kiterjedésű erdők a Felvidéken és Erdélyben fejlődtek. Pusztán az ország faigényének biztosítása miatt is erdőket kellett telepíteni – ezt hősies erőfeszítések árán, nagy szakmai hozzáértéssel megtette, illetve teszi a mai napig az erdésztársadalom. Az más lapra tartozik – ha nagyon szőrös szívűek akarunk lenni –, hogy csupán a faállománnyal való borítottság növekedett. Faültetvények születtek, amelyek csak külső megjelenésükben erdők. Jogilag erdők, de biológiai értelemben sokkal szegényebbek, mint az igazi erdők. Különösen igaz ez a nemesített, illetve az idegenhonos fákból álló ültetvényekre. Ez utóbbiak mezőgazdasági területnek tekinthetők, ahol nem egy év alatt, hanem néhány évtizedenként takarítják be a termést, mint a nemesnyár- vagy akácültetvények esetében. Ha nem egy korábbi erdő helyére ültetünk fákat, akkor azok nőnek, de az erdőség számos tulajdonságával nem rendelkeznek.

Ön szerint mikortól erdő az erdő?

– Amikortól az adott típusú talajon, adott klimatikus környezetben fejlődő erdőre jellemző növény- és állatfajok megtelepszenek, és működnek a természetes erdő folyamatai. Ez hosszú folyamat. A Bakonyban vizsgálódva mutattak nekünk egy száz évnél idősebb tölgyes állományt. Gyönyörű volt a látvány. A házigazdánk erre azt mondta: ti szakemberek sem mondanátok meg, hogy másodlagos erdőt csodáltatok meg. Dokumentumok bizonyítják ugyanis, hogy az erdősítés előtt mezőgazdasági művelés alatt volt a terület. Kimentünk és közelebbről is megvizsgáltuk a tölgyest. Hihetetlen eredményt kaptunk. Az erdészeti út egyik oldala elsődleges erdő volt, a másikon az előbb említett másodlagos telepítésű erdő. Kimutattuk, hogy bizonyos növényfajok csak az elsődleges erdőben éltek. Nem a kétméteres erdei út jelentett akadályt. Bő száz év sem volt elég ahhoz, hogy azonos gazdagságú élőhely legyen a két terület. Azaz, ne higgyünk a szemünknek. Gyönyörű erdő láttán azt hihetjük, hogy ide még nem tette be az ember a lábát, és mégis. Sok száz év kell ahhoz, hogy az akár őshonos fa­fajokból ültetett faállományból igazi erdő legyen. Ezt a folyamatot az ember segítheti.

Erdőterületeink európai viszonylatban nagyon jó állapotban vannak. Mivel tudják innen, a tanszékről segíteni a gazdálkodókat?

– Ha olyan tudásanyagot produkálunk az adott erdőkről, amelyek korábban ismeretlenek voltak, s amelyeket a gazdálkodók is figyelembe vesznek. Mi 1996 óta vizsgáljuk az erdőket ért katasztrófákat – széldöntés, ónos eső, jéglerakódás okozta károkat mértünk fel. A Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt.-vel együttműködve nemcsak dokumentáljuk a károkat, hanem próbálunk válaszokat adni arra, hogy az egyik helyen miért nagyobb a kár, mint a másikon. Kielemezzük, hogy milyen állapotúak voltak a jobban károsodott erdőfoltok, amelyek alapján új típusú – más szerkezetű, fajokban gazdagabb erdőt eredményező – gazdálkodásra adunk tanácsot. A hatás eltérő. Van olyan gazdálkodó, aki felismeri, hogy hosszú távon jól jár, ha a mi útmutatásunkat követi, mások meghallgatnak bennünket, majd mennek a saját fejük után. A politikai környezet is érdemben hat a gazdálkodókra. Ha azt látják, hogy a nagypolitika a természeti értékeket sokra tartja, akkor figyelnek ránk, egyébként kevésbé.

Van ellentét a kutatók és az erdészek között?

– Hosszú munka eredménye, mire az erdészek elfogadnak valakit a másik oldalról. Missziónak tartom a két oldal közötti közvetítést. Nekem kell azokat az alkalmakat megtalálni, amikor elmondhatom a tudomány álláspontját. Ezért vállaltam el az oktatást a soproni egyetem Erdőmérnöki Karán, ahol hosszú éveken át tanítottam. Az ottani erdészeti ökológia tankönyv társszerzője lehettem. Az erdők védelmére húsz éve alapított Pro Silva Hungaria nevű szervezet alapító elnökségének tagja vagyok. Ezek közvetlenül nem tudományos munkák, de fontosak, mert azokkal kerülök kapcsolatba, akik az erdőkért az adott területeken felelnek.

Sok vagy kevés erdő van hazánkban?

– Ahhoz képest kevés, hogy mennyi lehetne. Egyes becslések szerint a mai ország területének akár 85 százalékát boríthatta erdő, mások a 65 százalékot tartják reálisabb értéknek. Nyilvánvaló, hogy az ötven százalékot sem érhetjük el, de a harminc százalékot nyugodtan megcélozhatjuk. Ennek azonban nem kedvez a klímaváltozás.

Van-e különbség a fokozottan védett és a nem védett er­deink között?

– A nem védett erdőkben sokkal több nem őshonos fafaj található. Kevesen tudják, hogy hazánkban legnagyobb területen a be­telepített akác fejlődik, és ez nem mindenkit tölt el örömmel. Az ökológiai szempontból értékes erdeink a védettek. Fontos tudni azonban, hogy a természetvédelmi oltalom alatt álló erdőkben is gazdálkodnak. Sok országban ez nem így van. A hazai erdők a fejlett országokkal összehasonlítva ennek ellenére jó állapotúak. Gazdasági fejletlenségünkből adódóan természeti környezetünk jobb, gazdagabb állapotban volt és van, mint a nyugati országokban. Az erdő lassan reagál, sok mindent kibír, de nem mindent. Az nem megy egyszerre, hogy megőrizzük a fokozottan védett értékeket, de fát is termeljünk, kisvasúttal turisták ezreit vonzzuk be a területre, ahol biciklizni, lovagolni is lehet.

Standovár Tibor Budapesten született, 1961. április 14-én. Három gyermek édesapja. Az ELTE-n 1985-ben angol szak­fordító, 1986-ban biológus diplomát vehetett át. 1995-ben PhD-fokozatot szerzett. Az ELTE Növényrendszertani és Ökoló­giai Tanszékének docense volt 1996 óta. Az időközben Növény­rendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékké alakult csoportot 2016-tól vezeti.
Meghatározó szerepet játszik a hazai erdőrezervátum-programban. Miért született ez a kezdeményezés?

– Olyan erdőterületekről van szó, amelyeket azzal a céllal hagytak meg, hogy megfigyeljék, az emberi hatástól mentesített környezetben milyen folyamatok zajlanak bennük. Azért, hogy az ott szerzett ismereteket a gazdálkodásban hasznosítsák. A legidősebb európai erdőrezervátumot 1838-ban határolták el. Közép-Európában az 1950-es évektől egyre több ilyen védett terület alakult. Hazánkban 63 erdőt jelöltek ki erre a célra. Napjainkban különösen fontos annak nyomon követése, hogy miként reagál a magára hagyott erdő a klímaváltozásra.

Mit tart a legfontosabb eredményének?

– A természetes erdődinamikai folyamatokat leíró eredményeinket, amelyeket döntően erdőrezervátumok elemzésével értünk el. Egyik legidézettebb munkánk a hazai és európai bükkösök változását írja le.

Ökológusként mi a véleménye a túltartott nagyvad-állományról?

– A hazai természetvédelem és erdőgazdálkodás egyik hot to­pic­járól van szó. Nyilvánvaló, hogy a nagy testű vadfajok jelentős hatással vannak az erdő megújuló képességére, általános állapotára. Vadbiológus kollégáim tiltakoznak a túltartás kifejezés ellen, mert ha így lenne, akkor szerintük az állatok maguktól elpusztulnának. Ugyanakkor például ma tízszer annyi vaddisznó és gímszarvas él az országban, mint amennyi a hatvanas években – és már akkor is panaszkodtak a gazdálkodók, hogy rengeteg kárt okoznak. A hazai erdők jövőbeni állapota szempontjából ez az egyik, ha nem a legfontosabb megoldásra váró probléma.

Nem unja az erdőjárást?

– Nagyon sokféle céllal megy az ember az erdőbe. Hallgatói terepgyakorlaton másként mozgok, mint amikor mintavételezési céllal indulok el. Munkánkat nem ismerők azzal szoktak elköszönni tőlem, hogy jó kirándulást! Ilyenkor arra gondolok, örömmel el­vinném ezt a kedves kollégát olyan „kirándulásra”, amikor hajnalban indulunk el, két órán át caplatunk a hegyre műszerekkel a hátunkon, egész nap dolgozunk, majd kora este visszaindulunk, és este tízre hazaérünk. Ez kőkemény munka. Tudatosan törekszem arra, hogy a fák közé időnként csak azért menjek ki, hogy nézelődjek, hallgassam a természet neszeit.

Három gyerekét sikerült beoltani a természet szeretetével?

– A legkisebbnél látom leginkább az érdeklődést. A másik kettőnek is megmutattam a lehetőséget, de egyiknél sem erőltettem az irányt. Én annak idején szerelembe estem, és nem ülnék itt, ha nem tartana ez az érzés napjainkban is.

Mi fér az erdőn túli életébe?

– Ha a kutatást és az oktatást, az ezekkel járó adminisztratív kötöttségeket összeadom, nem túl sok szabadidőm marad. Azért sem, mert próbálok nem rutinból tanítani. A felkészülés, az újdonságok összegyűjtése sok időt igényel. Ha mégis marad szabadidőm, akkor elmegyünk a pedagógus feleségemmel egy jó koncertre. Fiatalkoromban gitároztam, kórusban énekeltem. Remélem, hamarosan újra pengethetem a húrokat. Gödöllőn élünk. Szeretjük ezt a várost, mert emberléptékű település csodálatos kastéllyal, változatos kulturális élettel.

Kivel beszélgessünk legközelebb?

– Csóka György erdész-zoológus kollégát ajánlom, aki erdőmérnök alapvégzettséggel vált igazi ökológiai szemléletű kutatóvá.•

 
2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Hírlevél feliratkozás

Innotéka