2022. november 9.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

A világot természeti törvények mozgatják

Alapelvem, hogy fölösleges erőfeszítéseket nem kell tenni. Ha egy ajtó be­zárul, van másik, amelyik nyitva áll előttem – nyilatkozta magazinunknak Trócsányi Zoltán, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, akit Szekanecz Zoltán ajánlott. Az akadémikus szerint a természeti törvényekkel szemben nincs visszabeszélés, hogy ez így nem jó, legyen másképp. Ezt a helyzetet, ezt a szigorúságot az emberek túlnyomó többsége nem tudja elfogadni.


Előző megszólalónk, Szekanecz Zoltán azért ajánlotta, mert Debrecenben indult a pályája, hosszú időn keresztül a cívisváros tudományos életét erősítette. Jelenleg az ELTE Fizikai Intézetének professzora. Szekanecz Zoltán számára Ön az, aki a Higgs-bozon lényegét is érthetően elmagyarázza a laikusoknak. A brit elméleti fizikus, Peter Higgs és munkatársai által elméleti úton feltételezett részecskét, a Higgs-bozont 2012-ben fedezték fel. A következő évben a felfedezést Nobel-díjjal jutalmazták, amelyet Higgs megosztva kapott meg François Englert belga elméleti fizikussal. Mi a lényeg?

– Mi, fizikusok, folyamatosan kutatjuk az alapvető kölcsönhatásokat. Az erős kölcsönhatás az atommagokat tartja össze, az elektromágneses kölcsönhatás mindennapjaink része. A gyenge kölcsönhatás a radioaktív jelenségekért felelős. Ezeknek az erőknek a matematikai modellje a részecskefizika Standard Modellje. Egy rendkívül tömör egyenlet formájában megfogalmazható alapvető fizikai törvény, amelynek segítségével nagy pontossággal leírható minden jelenség a mikrovilágban. Ez a tökéletesen működő modell ugyanakkor abból indul ki, hogy a részecskéknek nincs tömegük, ami nyilvánvaló ellentmondás, hiszen több mint száz éve ismerjük például az elektron tömegét. Az összes többi részecske is tömeggel rendelkezik – az egyetlen kivétel a fénysebességgel haladó foton. Minden más részecske, éppen a tömege miatt, a fotonnál lassabban halad. A rejtély tehát az, hogy miként lehet tökéletesen működő modellünk, ami teljesen értelmetlen, ha a részecskék tömegéről beszélünk. Ez úgy lehet, ha a modellben lévő szimmetria a természetben sérül. Erre adtak magyarázatot hárman hatvan évvel ezelőtt: a világegyetemet kitölti egy úgynevezett skalármező, amely alapállapotban sérti a szimmetriát. Ennek a mezőnek az elemi csomósodása a Higgs-részecske. A mezőnek alapvető szerepe lehet a világegyetem fejlődésében.

Hogyan került kapcsolatba a reumatológus Szekanecz Zoltánnal?

– Széles érdeklődésű személyiség, akinek kapcsolata volt a debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziummal. Ő kért fel jó évtizede, hogy tartsak előadást a részecskefizikáról és az akkor felfedezett Higgs-bozonról. Láthatóan neki és a középiskolásoknak is tetszettek a hallottak.

Gyakran vállalkozik a tudományos eredmények népszerűsítésére?

– Évente két-három felkérést kapok, és szinte mindegyiket elfogadom, ügyelve arra, hogy ne helyezzem magam túlságosan előtérbe.

Fontos feladatomnak tartom, hogy rendszeresen beszámoljak a középiskolai fizikatanároknak a genfi CERN kutatóközpontban folyó munkáról, a neutrínókkal kapcsolatos kísérletekről.

A hazai médiában professzor Neutrínónak nevezte az egyik újságíró, hiszen fizikusként egy speciális szakterülettel, a részecskefizikával, ezen belül a neutrínókkal is foglalkozik. Miért éppen ez a részecske érdekli, amely a tudomány eddigi megállapításai szerint másodpercenként milliószámra hatol át rajtunk, de ezt még senki nem vette észre. Ha ennyire hatástalan, miért érdekes?

– Azért, mert a Standard Modell a neutrínókat is magában foglalja,és a Modell szerint a neutrínók tömege nulla. Ugyanakkor két évtizede tudjuk közvetve a kísérletekből, hogy a neutrínóknak is van tömegük, amit még a Higgs-mechanizmus sem tud értelmezni. Az ellentmondással foglalkozunk itt az ELTE-n néhányan. A nyáron a bolognai nemzetközi részecskefizikai konferencián mutattam be, hogyan lehet a Standard Modellt úgy bővíteni, hogy továbbra is pontos leírást adjon a jelenségekről, egyben a neutrínók tömegét is tudja értelmezni. Még egy izgalmas kérdés a Standard Modellel kapcsolatban: eszerint anyag és antianyag, részecske és antirészecske egyforma mennyiségben van a világegyetemben, ami nem igaz, hiszen mi létezünk. Ha ugyanannyi anyag és antianyag lett volna, a két forma már régen találkozott volna, és a tömeg teljes mértékben energiává alakult volna. Elektromágneses sugárzás töltene ki mindent. Ezzel szemben mi itt vagyunk. Azaz, picit több anyag volt, mint antianyag. A pici nagyon pici. Kétszázmilliárd antianyagra eggyel több anyagi részecske jutott. Az anyag és antianyag találkozásából keletkezett a kozmikus háttérsugárzás, a kevéske anyagi többletrészecskék pedig évmilliárdok során addig rendeződtek, amíg létrejöttek a csillagok, a bolygók, illetve beszélgetni képes szerkezetek.

Gondolom, nem a neutrínók miatt lett fizikus. Mi vitte erre a területre?

– A családban a természettudományos érdeklődés, a gondolkodás az életről mindig előtérben volt.

Tízéves korom körül vetítette a Magyar Televízió a tanár úr bemutatóit, kísérleteit, amelyeket nagy élvezettel figyeltem. A könyvtárból kivettem a könyvét, a benne ismertetett kísérleteket magam is megcsináltam. Tízévesen egy alkalommal kimentem a konyhába, és bejelentettem anyukámnak, hogy fizikus leszek. Megsimogatta a fejem és annyit mondott, „jól van, kisfiam”.

Ilyen szemlélettel, gondolom, egyenes út vezetett a híres miskolci intézménybe, a Földes Ferenc Gimnáziumba?

– A kiváló oktatók mellett az is szerepet játszott, hogy a lakásunktól ez volt a legkönnyebben megközelíthető gimnázium. Szerettem odajárni. Jól éreztem magam Miskolcon, de tudtam, hogy többet szeretnék annál, mint amit nekem az a város a természettudományok terén nyújtani tud. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem nem vonzott. Ezért jelentkeztem az ELTE fizikus szakára.

Ahova nem vették fel, miközben maximális felvételi pontszámot ért el. Mi történt?

1979-ben jelentkeztem, és egészen 2018-ig kellett várni, mire az intézmény polgára lehettem. Igaz, 2018-ban egyetemi tanárként léptem át a küszöböt. Hogy a maximális pontszám ellenére miért nem vettek fel? Nem tudom, találgatni nem szeretnék. Levélben közölték, hogy a területileg illetékes debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre átirányítottak. Utólag visszahallottam, hogy az egyik felvételiztető tanár, későbbi akadémikus társam, élete egyik legnagyobb tévedésének nyilvánította az átirányításomat. A döntést kézhez kapva nem estem kétségbe, mert alapelvem, hogy fölösleges erőfeszítéseket nem kell tenni. Ha egy ajtó bezárul, van másik, amelyik nyitva áll előttem. A debreceni egyetemen kiváló képzést kaptam. Nem éreztem hátrányát, hogy ott kötöttem ki. A pályafutásom visszaigazolja, hogy onnan is messzire juthat az ember. Például az ELTE-n az Elméleti Fizika Tanszék vezetője lehetek.

Könnyen hagyta ott négy éve a cívisvárost?

– Szerettem ott élni, a négy gyermekünk ott nőtt fel. Debrecenben sokkal könnyebb volt a nagycsalád életét megszervezni, mint Budapesten. Amikor 2017-ben megkeresett Frei Zsolt professzor, intézetigazgató, hogy örömmel látnának az ELTE-n, akkor már mind a négy gyermekem a főváros 50-60 kilométeres körzetében élt. A szakmailag kedvező javaslat – a kísérletekhez kötődő elméleti fizikát segítő csoport építését várták tőlem – nagyon tetszett, hiszen Debrecenben a Kísérleti Fizika Tanszéket vezettem, pedig világéletemben elméleti fizikus voltam. Itt az Elméleti Fizika Tanszékre jöhettem, azaz testhez állóbb volt itt a feladat.

A kérdésre visszatérve, valóban nem ment egyszerűen a váltás. Magyarországon nem divat, hogy valaki ősz fejjel több száz kilométerrel áttegye a székhelyét. De ahogy említettem, 2017-re már mind a négy gyermekünk és öt unokánk a főváros közelében élt. Tehát a szakmai és a családi motivációk egymást erősítették.

Az USA-ban tanult, doktorált, és Svájcban, a világhírű CERN kutatóintézetben is dolgozott. Itthon kevés fizikus foglalkozik részecskefizikával. Azért, mert nagyon költséges, eszközigényes a kutatás?

– Ha gyerekkoromban azt látom, hogy a kísérleti fizika perspektivikus terület Magyarországon, talán azt választom. Én azonban azt tapasztaltam, hogy a kísérleti részecskefizikának korlátozottak itthon a lehetőségei – a debreceni Atomki ellenére, amely korszerű kísérleti kutatóhely. Pályám során gyakorlati kérdésekkel is foglalkoztam, ami a CERN-hez kötődik, ahol több mint tízezer kutató dolgozik, köztük mi, magyarok is. Én 1996-ban csatlakoztam az egyik ott folyó kísérlethez – e munka részeként modelleztem, hogy a genfi gyorsítóban, ahol akkoriban elektront pozitronnal, manapság pedig protont ütköztetnek protonnal, milyen valószínűséggel fognak a különféle részecskék keletkezni. Felhasználták a számításaimat a kísérleteket végző kollégák. Számolni itthon is lehet, mert nem eszközigényes, csupán számítógépes hozzá­férés, papír, ceruza kell, meg egy kis gondolkodás.

Trócsányi Zoltán 1961-ben, Miskolcon született. 1979-ben érettségizett a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. 1985-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizikus szakán, 1990-ben szerzett PhD-doktori fokozatot az Amerikai Egyesült Államokban, majd posztdoktori kutató volt a zürichi székhelyű Svájci Szövetségi Műszaki Egyetemen. Az ezredfordulón egy évig a svájci CERN nemzetközi kutatóközpontban dolgozott. Kutatási területe a nagyenergiás részecskefizikai kísérletekhez kapcsolódó elméleti fizikai kutatások. 2001-ben nevezték ki egyetemi tanárrá, 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja. A Debreceni Egyetem Kísérleti Fizika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt 2021-ig. Jelenleg az ELTE TTK Fizikai Intézet Elméleti Fizikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Díjai: Akadémiai díj, 2003; Eötvös Loránd Fizikai Társulat Marx György Nívódíja, 2007 és 2019; Debreceni Egyetem Tankó Béla-díj, 2017; Hajdú-Bihar megyei Prima díj, 2018.
Az egyik legtöbbet idézett hazai kutató. Mi a titka?

– Nem tartom számon ezt. Hivatkozásaim jelentős része a CERN-ben végzett kísérleti eredményekre érkezett, ezekre büszke vagyok, de sohasem ez volt a súlypont az életemben.

Amikor az Akadémián arról megy a vita, hogy hogyan kell mérni a tudományos teljesítményt, azt szoktam mondani, hogy a részecskefizikában kizárólag a számok alapján nem dönthető el valakiről, hogy milyen teljesítményt ért el. Az a fontos, hogy az érintettnek van-e olyan önálló tudományos eredménye, amelyre a világ felfigyelt, amire több százan hivatkoztak. Nekem legalább fél tucat ilyen eredményem van.

Ezek közül mit tart a legfontosabbnak?

– Egy módszertani fejlesztésre vagyok a legbüszkébb. Ebben azt írtam le, hogy miként lehet a Standard Modellben a részecske­folyamatok valószínűségét kiszámítani nagy pontossággal. Lé­nyegesen pontosabb leírását adtam a folyamatok valószínűségének, mint amilyen azelőtt elérhető volt. Nagyon fontos eredmény volt a szakma fejlődésében.

Azt nyilatkozta valahol, hogy ezt a csodálatos világot csak néhány természeti törvény vezérli, s hogy viszonylag kevés tudással sok mindent meg lehet érteni a világból. Ha csak néhány törvényről van szó, miért nem vonzóbb a természettudomány?

– Azért, mert nagyon szigorú a természettudomány. Mi nem azzal foglalkozunk, hogy törvényeket hozzunk. Egy politikus ellenben azt gondolja, hogy szabadon hozhat jogszabályokat, majd a világ ahhoz alakul. A világot azonban természeti törvények mozgatják, amelyeket mi, természettudósok próbálunk megismerni. Mi ezekhez idomulva élünk, mert ha nem tartjuk be ezeket, beverjük a fejünket. 2022-ben azért tartunk ott, ahol, mert nem ismertünk fel, illetve nem tartottunk be létező törvényeket. A természeti törvényekkel szemben nincs visszabeszélés, hogy ez így nem jó, legyen másképp.

Ezt a helyzetet, ezt a szigorúságot az emberek túlnyomó többsége nem tudja elfogadni. Inkább visszabeszél. A fizikában ellenben nincs helye magyarázkodásnak. Ott csak az lehet, amit a természeti törvények megengednek. Aki ezt nem ismeri fel, és nem teszi magáévá fiatalkorában, az nagy hátránnyal indul az életben.

A négy gyermeke ennek a szellemében él?

– Az életben nagyon lényeges az egyensúly. Én olyan párt választottam – már a középiskola óta együtt vagyunk –, aki értékeli a természettudományt, de alapvetően közelebb áll a bölcselethez. Azért ezt az utat választottam, mert úgy gondoltam, hogy a gyerekek kiegyensúlyozott családban nőhetnek így fel. A feleségem agrármérnök, akivel együtt szereztünk PhD-fokozatot az Egyesült Államokban. Hosszú időn át tanított a debreceni egyetemen. A mi két világunknak köszönhetően a gyerekek nyitott szemmel jártak az életben. Az egyik lányom biotechnológiából doktorál, a kisebbik fiam mérnöki alapképzettségét megfejelve fizikus hallgató. Nagyobbik lányom gyógypedagógus, míg a nagyobbik fiam pék, aki pszichológiát tanul levelező formában. Mindegyiküknek biztosítottuk, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő utat válasszanak. A családi törvények kellően lazák, de azt is mondhatom, hogy tág látókört biztosítanak. Értékeljük egymás teljesítményét.

Kedveli a történelmet, a festészetet, sportos életet él. Mit jelentenek ezek az életében?

– Ötven éve folyamatosan sportolok. Hatvanéves kora felett az embernek több időt kell fordítania testének karbantartására, mint fiatalabb korában.

Úgy érzem, megfelelő állapotban vagyok, hiszen a nagyatádi váltó­triatlont – négy kilométert úsztam, egy órát kerékpároztam és futottam öt kilométert huszonöt percen belül – idén nyáron teljesítettem. Jövőre elindulok a tiszafüredi triatlonon. Szenior kate­góriában országos dobogós helyezésem van tájékozódási futó­versenyen. A sport mellett kedvelem a francia impresszionista festőket, szívesen olvasok, illetve hallgatok történelmi tárgyú történeteket, beszélgetéseket. Az életem annyiban változott, hogy Debrecenben négy gyermeket neveltünk, emellett a szakmát is intenzíven műveltem. A gyerekek felnőttek, több idő jut a feleségemre, a szakmára és a sportra. És az unokákra, de az ő nevelésük elsősorban a szüleik feladata.

Hogyan volt ideje a négy gyerek mellett némi fizikára is?

– Szerencsés vagyok. Jó génekkel születtem. Édesapám kilencvenéves elmúlt. Hetente pingpongozik, úszik, kerékpárral közlekedik.

Kimaradt valami az életéből?

– Ha valami ki is maradt, nem lehetett fontos, mert teljesnek érzem a mögöttem hagyott évtizedeket. Talán azért, mert sohasem gondoltam, hogy én vagyok a legfontosabb. Az emberi élet célja borzasztóan egyszerű. Természeti célunk a gének átadása. Társadalmi célunk környezetünk segítése erőnkből telhetően. Az egyéni célom pedig az, hogy az előzőeket úgy végezzem, hogy közben jól érezzem magam.

Kivel folytassuk a portrésorozatot?

– Az ELTE rektorát, a kiváló régészt, Borhy Lászlót javaslom. A szakma művelése mellett igen nehéz időszakban kormányozza az ország legrégibb egyetemét. Felnézek rá.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022
Címkék

Innotéka