Mik lehetnek a vízgazdálkodási társulatok működésének főbb kitörési pontjai?
– Az okos gazdálkodás, a közmegbecsülés elérése, valamint a tisztességes szolgáltatás. Valamennyi tevékenységnek a harmonikus fejlesztést kell szolgálnia. Szakmánkból, illetve tevékenységünkből eredően a társadalom és a környezet kiegyensúlyozottságára kell törekedni. Mind a döntéshozóknak, mind a térség tulajdonosainak érezniük kell a mindenkori elkötelezettségünket, amellyel több konfliktus, illetve félreértésből adódó ellenérzés előzhető meg.

Ligetvári Ferenc

Milyen politikai feladatok vannak a vízi társulatok helyzetének stabilizálása érdekében?
– Kiemelten fontos a társadalom iránti elkötelezettség. A tulajdonosokkal is meg kell értetni az átfogó, a közösséget szolgáló tevékenységünk szükségességét. Fontos a felelősség felismerése. Jellemző példa néhány igazgatónak a közmunkához való hozzáállása. Miközben egymillió – nem saját hibája miatt – inaktív tagja van a társdalomnak és terheli az állami költségvetést, nem lehet kényelmi szempont a cselekvési kötelezettségünk, akár romákról, akár nem romákról van szó. Szakmánk velejárója olyan lehetőségek kihasználása, amelyek a munkanélkülivé váltak részére visszaadja a hitet, s azzal az ön- és társadalmi megbecsülésüket is. Tekintettel arra, hogy a képzetlen közmunkások leginkább a mi területünkön végezhetnek nagy számban munkát, ezért a társulati vezetők – a társadalmi feladatok irányításával – közvetlen részvételükkel új elismerésre tehetnek szert. Nekünk valamennyi feladatot szakmai oldalról kell megközelítenünk. Kiemelt felelősségünk a természeti értékek megőrzése, a környezeti elemek közül az egyre értékesebbé váló közeg hasznosítási módjának magas szintű ismerete, a műszaki megoldások alkalmazása és a legjobb szakembereinknek a fejlesztésekben való aktív közreműködése. Mindezek felvállalásával teljes értékű tagjai lehetünk a szűkebb vagy tágabb társadalmi közösségeknek. Ha viszont egyoldalú, fölényeskedő magatartást mutatunk, akkor az állandó ütközeteket idéz elő.

Át kell-e alakítani a vízitársulati rendszert, s ha igen, hogyan?
– Leginkább nem a rendszerrel van a gond, hanem annak működésével, illetve a működtetésével. Az átalakítás szükséges­ségét szakemberként nem érzem, mert azt feltételezem, hogy mindenki átérzi a felelősséget, és tenni kíván a saját területén. Persze változás már most is van, hiszen a szakmai felügyelet a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokhoz került, és ez garanciát je­lent a döntéshozóknak a pénzek átláthatóbb felhasználására azokon a helyeken, ahol ez – felelős politikai vezetők feltételezése szerint – korábban másként történt. Annak érde­kében, hogy ne érje vád a munkatársainkat, fontosnak tartom a tulajdonosok megszólítását a közös látogatásra, a szerzett tapasztalatok alapján történő együtt gondolkodás kialakítására.

Van-e remény arra, hogy ez év végéig stabilizálódjon a társulatok helyzete?
– Nehéz a kérdésre válaszolni. Az eddigi beszélgetések inkább pesszimizmusra adnának okot. Reménnyel töltenek el ugyanakkor azok a döntések, amelyek szerint 2011-ben – a vízi társulatok által végzendő területi vízgazdálkodási feladatokra és az év első három hónapjában végzett kárelhárítási feladatok ellátásáért – a központi költségvetésből, továbbá a közfoglalkoztatási központi pályázati rendszerből, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap EU-s támogatásból csaknem 14 milliárd forint forráshoz jutnak a vízi társulatok. Az előzőekben felsorolt feladatok ellátása mellett, a védekezések után a csatornahálózatok helyreállítása, a közfoglalkoztatottak minél nagyobb arányú megtartása – aszály esetén segítségnyújtás az érdekelt termelőknek – lehetőséget ad a vízi társulatok életképességének és társadalmi szükségességének bizonyítására.•