<
2011. szeptember – Vízgazdálkodási különszám: vízgazdálkodás
2011. szeptember 13.

Szerző:
Nyéki Zsolt

Kelet-Út Kft.
42/787-910

A vízből is merítenek munkát és erőt

Ismét nívódíjra esélyes vízkormányzói műtárgy átadására készül a Kelet-Út Kft. — tudtuk meg Vincziczki Csaba ügyvezető igazgatótól.


„Már az indulásunk első évében komoly vízügyi beruházást könyvelhettünk el Tarpánál, a beregi árvízvédelmi rendszer komplex fejlesztéséhez kapcsolódva. Ez volt az országban az első, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósított töltésfejlesztési munka, melyből mi másfél kilométeres szakaszra kaptunk megbízást. Itt alapoztuk meg a vízügyi építési profilunkat, hiszen kifogástalan minőségben sikerült elvégezni a ránk bízott feladatot” – utal az 1999-ben alapított Kelet-Út Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Kft. egyik meghatározó profiljára Vincziczki Csaba ügyvezető igazgató.
A nyíregyházi székhelyű társaság a következő években a Felső-Tisza különböző szakaszain vett részt gátépítési munkálatokban, végzett gáterősítéseket. Újabb mérföldkövet ebben egy sajnálatos esemény hozott: a 2001. március 6-án bekövetkezett gátszakadás után azt a szakaszt építették újjá, ahol a gát átszakadt (Tarpa–Tivadar). Vitathatatlanul nagy szakmai elismerés, hogy az egyik, ha nem a legnehezebb feladattal épp a Kelet-Út Kft.-t bízták meg.

Folyókon és holtágakon

„Ettől kezdve hol fő-, hol pedig alvállalkozóként nyertünk el munkákat a Felső-Tiszán. A gergelyiugornyai strandig számos ponton, több éven keresztül, folyamatosan különböző védművek építésében vettünk részt. Csatlakoztunk a Cigánd–tiszakarádi árapasztó tározó építéséhez, az A és a B szakaszban egyaránt, utóbbiban konzorciumi tagként; a töltésépítéstől kezdve a komoly szakmai felkészültséget, szaktudást igénylő vízügyi műtárgyak építéséig. Nagy örömünkre az első, fővállalkozói minőségben megvalósított vízügyi műtárgyunkkal nívódíjat nyertünk” – jelzi a szakmai igényesség mércéjét Vincziczki Csaba.
Az elismerés jeleként értékelhető az is, hogy sorra jöttek az újabb megbízások, nyertes pályázatok. Jelenleg a Nagykunsági árvízszintcsökkentő tározó építésénél dolgoznak konzorciumi tagként, ahol a tározó által érintett tiszai fővédvonal rekonstrukciója, a vízbeeresztő és leeresztő csatorna és műtárgy kivitelezése a feladat. Az utóbbi a maga nemében különleges építmény, szeretnének ezzel is nívódíjra pályázni.
Ezzel párhuzamosan a Vásárosnamény és Lónya közötti elsőrendű árvízvédelmi vonal komplex fejlesztését célzó projektnél is konzorciumi tagok. Mintegy 28 kilométeren valósul meg az árvízvédelmi töltések rekonstrukciója töltéserősítéssel és kerékpározásra is alkalmas korona stabilizáció kialakításával. Korábban Tiszanagyfalu mellett a Morotva-holtág egy részének kotrását, komplex rehabilitációját oldották meg, és kiterjedt vízügyi beruházásokat végeztek más folyókon is (a Duna mederkotrása, teljes mederrendezéssel).

Hangsúly a környezetvédelmen

A vízügyi munkák mellett a cég mind markánsabban érvényesítette tevékenységi köreiben a környezetvédelmi szempontokat, vetette alá a környezetvédelemnek technikáját és technológiáját. Több kármentesítési, valamint rekultivációs megbízást nyertek el, és jó ideje hulladéklerakók építése is a profiluk része.
A vízügyi munkákhoz kapcsolódva az elmúlt években csatlakoztak a belvízcsatornák rehabilitációjához, a csapadékvíz-csatornák építéséhez, továbbá a külső összekötő csatornák kotrásához. Aktív részesei voltak a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által meghirdetett 201 kilométer főművi belvízcsatorna kotrásának és depónia képzésének. Ezen a nyáron a Közép-Tisza-vidéki Környezet­védelmi és Vízügyi Igazgatóság a Harangzugi-, Milléri-, Hanyi-éri bel­vízfőcsatornákat ismét használatba vette, melyek mederfejlesztését és rekonstrukcióját a kivitelező konzorcium tagjaként végezték el.Továbbra is szeretnének részt venni az ország egész területén vízügyi beruházásokban, minden ilyen munkára pályáznak. Jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye különböző vízügyi építési beruházásaira tett ajánlataikat értékelik a szakértők.
„A Kelet-Út Kft. menedzsmentje szűk stábot jelent, viszont a cég sok-sok embert foglalkoztat: ha az alvállalkozói kört is belevesszük, 250-300 embernek ad munkát éves szinten a cég. Tavaly 7,4 milliárd forintos árbevételt produkált a társaság, idén is ezt célozzuk meg, dacára annak, hogy egyes programok valamelyest csúsztak” – tekint előre optimistán Vincziczki Csaba.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka