<
2011. szeptember – Vízgazdálkodási különszám: vízgazdálkodás

A jövő útja az egy kezelői kézben lévő belvízi csatornarendszer?

Sok tekintetben valóban újragondolásra érdemes a magyarországi belvízi védekezés egész rendszere. Ez egyszerre igaz a védekezés pénzügyi és szervezeti kérdéseire, valamint az ide tartozó feladatellátásra. A szerteágazó témáról Ugrai Bálinttal, a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat igazgatójával beszélgettünk.


A vízgazdálkodási társulathoz tartozó 96 700 hektáros érdekeltségi terület kivétel nélkül mély fekvésű és kötött talajú, ami azt jelenti, hogy a belvíz által fokozottan veszélyeztetett. A tavalyi évre Szentesen is csak úgy gondolnak vissza, hogy emberemlékezet óta nem volt olyan belvíz, mint akkor. A 2010-es helyzet rávilágított arra az egyébként is nyilvánvaló tényre, hogy a belvízi védművek felújítása, karbantartása, fejlesztése mennyire fontos.

Ugrai Bálint sürgető feladatnak látja a birtokrendezés és a csatorna-nyilvántartások haladéktalan rendbetételét, valamint vagyonkezelői szerződés megkötését, ami a védekezés hatékonyságát növelhetné. Véleménye szerint a vízgazdálkodási társulatoknak mindenképpen meg kell maradniuk, s ezt elsősorban azzal indokolja, hogy ezek a minden elemükben demokratikus szervezetek – ezt bizonyítja, hogy felügyelőbizottságuk, intézőbizottságuk és közgyűlésük van – a helyi gazdálkodók ellenőrzése alatt állnak, velük szoros kapcsolatot tartanak. Sőt a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat igazgatója saját példájukon keresztül a társulatok feladatellátásának bővítése mellett érvelt.

Mint elmondta: érdekeltségi területükön 480 kilométer csatorna áll a társulat tulajdonában, 220 kilométer az állami csatornarész, 200 kilométer csatornának pedig a helyi önkormányzatok a gazdái. A gondot a szakember szerint nem az okozza, hogy a csatornák gazdái mások, hanem sokkal inkább az, hogy az állami tulajdonban lévő csatornák üzemeltetésével megbízott vízügyi igazgatóságoknak nincs megfelelő munkaszervezetük e feladat ellátásához. Ha lehet, még ennél is rosszabb a helyzet az önkormányzati csatornák esetében. Egészen nyilvánvaló, hogy a helyhatóságoknak semmilyen eszköz nem áll rendelkezésükre a tulajdonukban lévő csatornáknak még a karbantartására sem.

Belvízátemelő építés előtt

 

Belvízátemelő építés után

Ugrai Bálint szerint ez viszonylag könnyen orvosolható lenne azzal a megoldással, hogy az állami és az önkormányzati csatornák kezelői jogát a jövőben átengednék a helyi vízgazdálkodási társulatoknak. Értelemszerűen a tulajdonviszonyokat ezzel nem bolygatnák, és egy ilyen típusú vagyonkezelői szerződéssel a vízgazdálkodási társulatok feladatává válna az üzemeltetésre átvett csatornák karbantartása és fejlesztése. Ezt a megoldást több szempontból is nagy előrelépésnek tartaná Ugrai Bálint. A megfelelő munkaszervezet és eszközhiány miatt elmaradt csatornaszakaszok karbantartásának problémája rövid időn belül megoldódhatna. Értelemszerűen a megnövekedett feladatok elvégzésére állami normatívára tartanának igényt a társulatok, aminek indokoltságát a szentesi példa is messzemenően alátámasztja. A példaként felhozott esetben közel duplájára nőne az érdekeltségi területen lévő és a társulat által üzemeltetett csatornahálózat hossza, így az eredeti 480 kilométer helyett immár 900 kilométer csatorna karbantartása volna a vízgazdálkodási társulat feladata, egyéb teendői mellett. A szakember szerint ezzel a megoldással elkerülhetővé válna a kritikus belvizes helyzetekben visszatérő probléma. A vízgazdálkodási társulat gyakran hiába vezeti le a fölös vizet a termőföldekről, ha az állami főművek nem képesek azt a megfelelő mennyiségben fogadni. A védekezés már attól is hatékonyabbá válhatna, hogy az állami és önkormányzati kézben lévő csatornák üzemeltetéséért a jövőben is a társulatok felelnének. Ez ugyanis arra kényszeríteni őket, hogy a lehető legjobb műszaki állapotba hozzák ezeket, és így a korábbinál jobban biztosítsák a belvíz levezetését. (Ezzel megszűnhetne a belvízzel sújtott területeken a védekezésben részt vevők egymásra mutogatása is.)

Mélyvonulat, lehetséges belvíztározó

Az állami főművek és az önkormányzati tulajdonban lévő csatornák kezelői jogának társulati kézbe helyezésének még egy komoly hozadéka lehet, ami akár áttörést is hozhat az öntözővíz-szolgáltatás területén – vélekedett az igazgató. Jelenleg a legnagyobb gondot az okozza, hogy az öntözővíz drága, éppen ezért a szolgáltatást kevesen veszik igénybe. Legalábbis annál, ami a mezőgazdasági szükséglet oldaláról nézve indokolt volna. Ám ha a földekre eljuttatott öntözővíz nem „vándorolna” állami és társulati csatornákon és szivattyútelepeken át a fogyasztókig, bizonyára olcsóbban kínálhatnák a gazdáknak. Az olcsóbban kínált öntözővíz pedig nagyobb kereslethez vezethetne, ami önmagában árleszorító hatású. Mindebből értelemszerűen következik, hogy az öntözött földeken a termésátlagok növekedhetnek, ami a mezőgazdasági termelés szempontjából döntő. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy az öntözésbe vont területek növelése a leghatékonyabb válasz az időjárási viszontagságoknak (elsősorban: csapadékszegénységnek) kitett mezőgazdaságnak.

A karbantartási és a fejlesztési munkák azonban más kérdéseket is felvetnek. Mint Ugrai Bálint megfogalmazta: eddig is igen aktív pályázó volt az uniós kiírásokon az általa irányított vízgazdálkodási társulat. Ennek bizonysága, hogy vissza nem térítendő támogatás formájában jóval egymilliárd forint fölötti összeget nyertek el az utóbbi években. Belvízi védekezéssel, öntözésfejlesztéssel és -korszerűsítéssel kapcsolatos pályázatokon 30 százalékos önerő mellett a beruházási költségek 70 százalékát nyerhették el a társulatok vissza nem térítendő támogatásként.

Dónáti öntözőtelep

A mezőgazdasági termelőkkel összefogva alakítják fejlesztési elképzeléseiket. A közös összefogás révén valósult meg a Dónáti öntözőrendszer fejlesztése, ahol két lineár öntözőtelepet alakítottak ki.
Az EU-s pályázatok eddig nem adtak módot az eszközbeszerzésre, miközben a vízgazdálkodási társulatok gépparkja elavult és elöregedett, emiatt a (pályázatokhoz nem kapcsolódó) karbantartási munkák is egyre nehezebben végezhetők el. Igen komoly segítség volna a társulatok számára, ha a jövőben kiírt pályázatok az eszközbeszerzésre is lehetőséget adnának. 2013-ban zárul az Európai Unió jelenleg futó költségvetési ciklusa, 2014-től új pályázatok, új pályázati kiírások lesznek érvényesek. Ilyen módon a kiírások a jövőben figyelembe vehetik a társulatok gépparkcseréjének finanszírozására vonatkozó elképzelést.

A belvízi védekezés kapcsán is az egyik kulcsszó a megelőzés, a prevenció, de a valóság gyakran mást mutat – fogalmazott kritikusan Ugrai Bálint, a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat igazgatója. Közhelynek számít, hogy a prevencióra fordított összeg mindig lényegesen alacsonyabb, mint utóbb a károk megtérítése. Igaz ez a belvízi védekezésre is.

A globális felmelegedés következtében Magyarországon is egyre szélsőségesebbé válik az időjárás. Jól példázza ezt a 2010-es esztendő, amikor nagyon szélsőséges eloszlásban az évi csapadékmennyiség több mint kétszerese (900–1060 mm) hullott a szentesiek érdekeltségi területén is. Ennek következetében a hozzájuk tartozó közel 97 ezer hektáros területen 17 ezer hektáron ment tönkre a termés. Az érintett gazdák állami kártalanítása óriási összegeket emésztett fel. Mindez részben megelőzhető lett volna, ha a belvízi védekezésre az elmúlt évtizedekben többet költenek.

Szakmai berkekben egyöntetű a vélekedés, emlékeztet Ugrai Bálint, hogy a természetes mélyvonulatokban kialakított többcélú tárazók létesítésével egyszerre lehetne orvosolni az aszályos időszakokban a vízhiányt, javítani a belvízhelyzeten, és ugyanakkor ezek a tározók az extenzív haltenyésztés révén gazdálkodásra is lehetőséget adnának.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka