2012. augusztus 2.

Szerző:
Szabó C. Szilárd

Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete • delkertesz.hu

Szentesen átállnak a talaj nélküli termesztésre

Három éve komoly pénzeket fordít a kísérleti termesztésekre a szentesi székhelyű Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete, mely folyamatosan állítja át a talajos termesztésről a talaj nélküli termesztésre a nagyobb területen, főként paprikát termelő tagjait. Ledó Ferenc elnök szerint így sokkal kisebb környezet­terheléssel tudnak sokkal nagyobb hozamot elérni a termelők.


– Rendkívül nehéz évet zártak a termelőink az uborkabotrány miatt. Az árbevétel-kiesés közel egymilliárd forint volt – annak ellenére, hogy nagyobb mennyiségű árut forgalmaztunk, mint 2010-ben. Ekkor döntöttünk úgy, hogy minden olyan pénzeszközt megmozgatunk annak érdekében, hogy a termelőinknek ne kelljen a technológiát szűkíteniük, illetve visszafogniuk azokat a fejlesztéseket, amiket elértünk az elmúlt tíz évben. Ez azt jelenti, hogy 350-400 millió forint hitelt adtunk ki kamatmentesen a termelőinknek – kezdte a beszélgetést Ledó Ferenc. – Mivel folyamatosan kínálati piac volt az elmúlt évben, nagyon sok új szabályozást vezettek be az áruházláncok és a külföldi partnereink, amit csak még szigorúbb technológiai fegyelemmel tudnak betartani a termelőink. Rákényszerültünk arra, hogy 2012-re a főbb növényeknél – a paprika­féléknél és a paradicsomnál – nagyon komoly fajtakiajánlást tettünk. Ennek lényege, hogy meghatároztuk, milyen fajtákat lehet termeszteni, amit elsősorban a piac oldaláról kellett definiálni, mert tavaly sok szabványt szigorítottak a vevőink. Három éve nagyon komoly kísérleti termesztést és kutatást folytatunk a tagjainknál. Ez abból áll, hogy a fajta- és tápanyagkísérleteket a különböző időszakokhoz, technológiai és technikai szintekhez igazodva, szaktanácsadók felügyelete mellett végzik el a termelőink. Ezeket később kiajánljuk a tagjainknak. Ez nagy előrelépés, amire komoly pénzeket fordít a szövetkezet.

Az elmúlt évek eredményeképpen idén az integrált biológiai növényvédelemmel védett területek, így a paprika és paradicsom esetében már megközelíti az árualapunk 90 százalékát. Magyarán: minden olyan termelőnknél, ahol erre a technológiai színvonal lehetőséget ad, biológiai növényvédelemmel termesztenek paprikát és paradicsomot. Emellett azokat a termelőket, akik legalább 1500-2000 négyzetméternyi felületen dolgoznak a hajtatásban, folyamatosan állítjuk át a talajos termesztésről a talaj nélküli termesztésre. Tesszük ezt főként azoknál, akik paprikát termesztenek. Így sokkal kisebb környezetterheléssel tudnak sokkal nagyobb hozamot elérni, s ha alacsonyabbak is az árak, magasabb hozamokat tudnak termelni, s így jövedelmük nem csökken. A termőterületeink, a hajtatott felületek az elmúlt években nem nőttek. Sok tagunk abbahagyja a termelést, hiszen kis területen termel, ami nem éri meg. A nagyobb területen termelők ugyanis nagyobb árualappal tudnak jelentkezni a piacon. A szövetkezet minden tagja, aki a hajtatásban dolgozik, szigorú tápanyagreceptek és talajvizsgálat alapján végzi a tápanyag-utánpótlást. Aki ezt jól csinálja, költségeket takaríthat meg. Mivel így kevesebb műtrágyát használnak, a környezetterhelést is tudják csökkenteni.

Idén a szövetkezet a telepen található épületek, gépészeti felújítások, fejlesztések végéhez érkezik. Hamarosan befejeződik a 25 millió forint értékű hűtőfelújításunk. Nemrégiben kaptuk meg az építési engedélyt egy 500 négyzetméteres, klimatizált válogató-csomagoló megépítésére. Itt azok a termelők végezhetik el felügyelet mellett a fenti munkát, akik otthon nem tudják előkészíteni az árut. Eddig ezt a hűtőház egyik sarkában végezték a termelőink, de mivel nagy volt rá az igény, még az idén szeretnénk megvalósítani a beruházást. Itt a DélKerTÉSZ már európai szintű, az élelmiszer-biztonságban mindenben megfelelő telephellyel és árualappal rendelkezik – hangsúlyozta a szövetkezet elnöke.

– A DélKerTész alapításától fogva a minőségi és biztonságos élelmiszer-előállítására törekszik, aminek meghatározója a GlobalGAP és a biológiai növényvédelem. 2010 végén elindítottuk a szentesi paprika földrajzi eredetvédelmét, amit 2011 végén elfogadott az Eredetvédelmi Tanács. A szentesi paprika védjegyre vonatkozó dokumentumát idén tavasszal adtuk be. Várhatóan erre még a nyáron megérkezik a válasz. Ekkor akarjuk akciókkal, marketinggel és árukóstoltatással tudatosítani a vevőinkben a szentesi paprika védjegyét. Az uniós védjegyet vélhetően csak jövőre használhatjuk. Addig is, augusztusban mi is részt veszünk a debreceni Farmer Expón – mondta végezetül Ledó Ferenc.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka