Programozott agykutatás
Négy év alatt összesen tizenkétmilliárd forintot kap a Kutatási Technológiai és Innovációs Alapból a Nemzeti Agykutatási Program. Az erről szóló együttműködési megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Freund Tamás, a Nemzeti Agykutatási Program elnöke, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) igazgatója írta alá az Akadémián. A magyar kormány 2012 végén, egy hónappal az Európai Uniót megelőzve hirdette meg agykutatási pályázatát. Az EU csak 2013 elején tette közzé története legnagyobb szabású, 1,2 milliárd eurós, tíz évre szóló agykutatási projektjét. Barack Obama amerikai elnök is tavaly áprilisban hirdetett meg egy hasonló programot, amelyre még ebben az évben százmillió dollárt költenek. A kutatások bőségesen megtérülhetnek, hiszen világszerte rohamosan nő a depresszió, a szorongás, a pánikbetegség, az addikció, a krónikus stressz és a skizofrénia előfordulása. Az agy- és elmebetegségek kutatásának kiemelt támogatása tehát megalapozott és halaszthatatlan politikai és szakmai feladat.
Orbán Viktor miniszterelnök a program akadémiai meghirdetésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az agykutatás lehet a „zászlóshajója” annak a célkitűzésnek, hogy Magyarország a termelési központ mellett kutatási innovációs térséggé is váljon Európában. Az agykutatásban az ország megmutathatja tehetségét, a kutatók pedig társadalmilag, gazdaságilag fontos eredményeket érhetnek el, amelyek hasznosulhatnak majd például a magyar ipar egyik húzóágazatában, a gyógyszergyártásban. A kormányfő azt reméli, hogy a tizenkétmilliárd forintból olyan tudományszervezési projekt lesz, amelynek szellemi termékei itthon is hasznosulnak. Pálinkás József, az MTA elnöke azt hangsúlyozta, hogy a program a legkiválóbb hazai akadémiai és egyetemi műhelyek szoros együttműködésére épül, kiemelkedő finanszírozásban részesül, és fő célja, hogy hosszú távon fenntarthatóvá tegye a kutatói munkát.
„Az agy betegségei súlyos társadalmi és gazdasági terhet jelentenek civilizációnk számára” – nyilatkozta magazinunknak Freund Tamás, a NAP elnöke, aki szerint 2014-re ért be a kilenc évvel korábban kezdett lobbitevékenység. Akkor az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetsége (FENS) elnökeként Freund Tamás is delegált tagja volt az Európai Agytanács nevű lobbiszervezetnek. Ez a szervezet mérte fel elsőként az agybetegségekkel kapcsolatos költségeket. 2010-ben egy még teljesebb és alaposabb munka következett, amely megdöbbentő adattal szolgált: 2010-ben 30 európai ország agyi betegségekből eredő éves összköltsége 798 milliárd eurót tett ki, ami meghaladja a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a diabétesz kezelésével kapcsolatos együttes kiadásokat. A lakosság elöregedésével rohamosan nő az Alzheimer- és Parkinson-kórban, valamint az időskori elbutulásban szenvedők száma, másrészt az információözön és az állandósult stressz óriási mértékben terheli meg agyunkat. Ezekkel az okokkal magyarázható a mentális és neurológiai kórképek egyre nagyobb száma a világ fejlett részén.
Az Európai Agytanács célkitűzése volt, hogy az egyes EU-tagországokban is alakuljanak lobbiszervezetek, amelyek az adott államban hívják fel a figyelmet erre a helyzetre. Ennek megfelelően itthon is létrejött az Agykoalíció nevű csoport a szakmai szervezetek és vállalkozások – például a Magyar Idegtudományi Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága vagy éppen a gyógyszergyárakat képviselő Richter Gedeon Nyrt. – részvételével. A cél egyértelműen az volt, hogy ráirányítsák a döntéshozók figyelmét a betegségekkel kapcsolatos egészségügyi és szociális terhekre, hiszen az ideg- és elmebetegség az érintett családján túl a tágabb közösség számára is kihívást jelent. A figyelemfelkeltés eredménye lehetett, hogy a 2011-es magyar EU-elnökség idején a kormány az agykutatást nevezte meg a kutatás-fejlesztés fő témájaként. A következő esztendőben a magyar kormány négy évre tizenkétmilliárd forintot ítélt meg a hazai agykutatás számára.
A résztvevők közé tartozik az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, valamint a Richter Gedeon Nyrt., amely kiemelten kezeli az agykutatást és a központi idegrendszerre ható gyógyszerek fejlesztését. A konzorcium tagja továbbá az MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája (TKI), amely az A alprogramban a NAP központi infrastruktúrájának fontos elemét képező agybank működtetője. Az A alprogram 58 kutatási témát támogat átlagosan százmillió forinttal. Az évente felülvizsgált rendszer lényegi eleme, hogy aki nem teljesít, attól megvonhatják a támogatást. Az MTA TKI kulcsszerepet játszik az 5,6 milliárd forint összköltségű B alprogramban is, amelynek célkitűzése az agyelszívás visszafordítása és kiegyensúlyozása külföldön dolgozó kutatók meghívásával és alkalmazásával. A rendelkezésre álló forrásokból 15-30 újonnan alakuló kutatócsoport működtethető négy évig; várhatóan 120 új kutatói-fejlesztői állást teremtenek. A 12 milliárdból 2,5 milliárdért elsőrangú műszerek beszerzését is tervezik.
Hogy miért éppen az agykutatás jutott ilyen jelentős támogatáshoz? Freund Tamás szerint ennek több oka van. Az egyik, hogy egy ilyen kis ország nem fordíthat egyforma figyelmet és pénzt minden fontos tudományágra. Ki kell választania néhányat, amelyeket minden lehetséges módon fejleszt. A döntés során három alapvető szempontra kell figyelni. Az egyik, hogy a kiválasztott tudományágnak komoly hagyománya legyen, hiszen erre lehet építkezni, erre a nemzetközi közvélemény is emlékezik. A másik, hogy ne csak múltja, hanem jelene is legyen, tehát olyan kutatókat tudjon felmutatni, akik a világ élvonalát jelentik. A harmadik döntési szempont pedig az, hogy a társadalom részéről óriási fogadókészség és igény legyen a kutatási eredményekre. Az agykutatás Freund Tamás szerint mindhárom kritériumnak maximálisan megfelel. A magyar agykutatás sikeres közelmúltját olyan nevek fémjelzik, mint Szentágothai János vagy Grastyán Endre. A jelen kiváló teljesítményét pedig az, hogy a 2011-ben első alkalommal odaítélt Agy Díjat (melyet az Európai Agykutatási Alapítvány hozott létre, és az agykutatás Nobel-díjának számít – a szerk.) három magyar agykutató – Buzsáki György, Freund Tamás és Somogyi Péter – nyerte el. A legismertebb hazai tudósok között több agykutató – Freund Tamás mellett Nusser Zoltán, Tamás Gábor és mások – is van. „Nem nagyon tudok még egy olyan tudományterületet mondani, amelyik az agykutatáshoz hasonló szinten teljesítene, illetve elismert lenne.”
Nem szabad elfelejteni, hogy nem ez az első agykutatási program Magyarországon. Most azonban alapvetően más a helyzet, mint volt az 1990-es évek elején, amikor Bush amerikai elnök kezdeményezésére meghirdették az agykutatás évtizede programot, amely mellé azonban itthon nem sikerült pénzt rendelni. De nem csak a pénz jelenti a különbséget. A korábbi program nem volt „kitalálva” és átgondolva. A most induló Nemzeti Agykutatási Programban először jelent meg a pénz, majd ezt követően határozták meg, hogy ezt a forrást milyen rendszerben használják fel, hogy a lehető legjobban hasznosuljon. Először még nem volt szó NAP-ról, konzorciumról, pusztán egy támogatásról. Ám Freund Tamás csak akkor adta a nevét a programhoz, ha kialakítanak egy abszolút teljesítményorientált finanszírozási struktúrát, amely pillanatról pillanatra követi a pénz útját, és szigorú szakmai szempontok alapján ítélik oda vagy csoportosítják át a támogatást. Fontos cél volt új, modern műszerek beszerzése, illetve határterületeken dolgozó kutatók – immunológusok, molekuláris genetikusok, matematikusok, fizikusok, informatikusok – bevonása az idegtudományi kutatásokba. Olyanokra számítanak, akik a saját területükön kiválóan teljesítettek, de kihívást és jövőt látnak az idegtudományban. Tőlük újfajta gondolkodásmódot, technológiákat várnak, amivel új irányok indulhatnának ezen a területen.
Az előkészítő munka meghatározó része volt a konzorcium megszervezése, a két alprogram kialakítása. Olyan keretek létrehozása, amelyekkel az egyetemek érdekeltté tehetők a szakmai munkában. Az A jelű alprogramban az egyetemeken jól prosperáló és komoly nemzetközi eredményeket felmutató csoportok jutnak támogatáshoz. Ezek a már eddig is sikeres témáikat fejlesztik tovább. Arra is odafigyeltek, hogy ha a csoportnak van már támogatása (például OTKA), akkor ne legyen kettős finanszírozás, ugyanarra a témára ne kérjen és ne kapjon a NAP-ból is támogatást. A külföldről hazatérő szakemberek nyilvánvalóan hozzák azokat a témákat, amelyeken tíz-tizenöt éve dolgoznak. A hazai szakmai közösségnek persze újdonság lehet, amit a hazatérő kutat. A B alprogramot pedig azért hozták létre, hogy az egyetemek is a rendeltetésének megfelelően, kutatásra használják fel a pénzt. Erre az nyújt garanciát, hogy ez az alprogram az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodáján (TKI) keresztül működik. A forrás teljes egészében odakerül, az újonnan alakuló kutatócsoportok vezetői és a csoportok tagjai ezzel az irodával szerződnek le, az egyetem pedig befogadó nyilatkozat aláírásával vállalja, hogy négy évre helyet biztosít a csoportnak. Így ez a pénz nem kerül be az egyetemre, de ott hasznosul.
A Semmelweis Egyetemnek 875 millió forintos keret áll rendelkezésére. A program keretében két igencsak drága eszközt is beszerezhetnek, nagyságrendileg 300 millió forint értékben. Az egyik egy nagy kapacitású, a teljes genom szekvenálására alkalmas új generációs készülék, amelynek révén nagy sebességgel meghatározható a pontos DNS-sorrend. (A készüléket a Semmelweis Egyetem a Richter Gedeon Nyrt.-vel közösen vásárolja meg, és azt a jövőben közös kutatási infrastruktúraként használja, amely a konzorcium valamennyi kutatócsoportja számára is hozzáférhető.) A másik eszköz egy 256 csatornás EEG-készülék lesz, amelynek segítségével az agy fél milliméteres pontossággal térképezhető fel különböző helyzetekben. A készülékkel a skizofréniás betegeket vizsgálják majd. A cél annak még pontosabb meghatározása, hogy mely agyterületeknek, funkcióknak van jelentőségük a skizofréniában. Ez hosszú távon a jelenleginél hatékonyabb kezelési módokat eredményezhet.
A program 120 új kutatói álláshely létrejöttével számol. Akik külföldről jönnek haza, azok mindenképpen új kutatóként jelennek meg a magyar tudományban. Az eddig egyetemi tanszékeken dolgozó, de a következő négy évben a NAP kötelékében kutató szakemberek helyére új kollégákat vehetnek fel az intézmények, hiszen a NAP-osok bérét a jövőben a TKI fizeti, így az egyetemen maradó bérük terhére oktatói vagy klinikai segéderőt vehetnek fel. A NAP-osokat négy évre felszabadítják az oktatási kötelezettség alól, pontosabban munkaidejük legfeljebb tíz százalékában tarthatnak előadásokat, gyakorlatokat. Legfeljebb harminc új kutatócsoport jöhet létre, a vezetésükre alkalmas szakemberek megtalálása, kiválasztása nehéznek ígérkezik. „Vezető kutatónak nagyon nehéz idehozni egy külföldit, ezért elsősorban hazatérő magyarokra számítunk. Fiatal külföldi postdoc kutatók ellenben biztosan érkeznek az új csoportokba. Ez nem vágyálom, az MTA KOKI-ban jelenleg is egy tucatnyi ilyen tehetséges külföldi szakember dolgozik.”
Dóczi Tamás elnök, a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára szerint paradigmaváltásra van szükség az enyhének minősített agysérülések kezelésében, hiszen harmaduknak súlyos következményei lehetnek. Idővel csökken a munkateljesítmény, másodlagos mentális zavarok alakulhatnak ki, miközben a betegek stigmatizálódnak, elszigetelődnek.
Nusser Zoltán, az MTA rendes tagja, a program felfedező kutatások pillérének társelnöke az új vizsgálati módszerek közül az optogenetikára hívta fel a figyelmet. Az elmúlt öt évben elterjedt eljárás új távlatot nyitott a neurobiológiai kutatásokban, hiszen fényérzékeny fehérjéket juttatva az idegsejtekbe gyorsan és célzottan aktiválhatók a neuronok. A forradalminak tekinthető eljárás az agy minden korábbinál pontosabb feltérképezését teszi lehetővé. „A csúcstechnológiák segítségével megismerhetjük az élettani folyamatok neurobiológiai hátterét, valamint a kórképek kialakulásának mechanizmusát.”
Szombathelyi Zsolt, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatója, a NAP gyógyszerfejlesztésekkel kapcsolatos kutatások pillérének elnöke szerint a legfontosabb cél a betegségek kialakulásának pontos megismerése. „Ez adhat lehetőséget az idegrendszeri betegségekben szenvedők életminőségének javításához.” Az öregedő társadalmakban folyamatosan emelkedik az Alzheimer-kórban szenvedők száma, óriási összegeket fordítanak gyógyszerkutatásokra, de kevés eredménnyel. Eddig csupán négy, kevéssé hatékony, átmeneti javulást eredményező készítmény került forgalomba. A cél olyan gyógyító eljárások kidolgozása, amelyek képesek megállítani, sőt akár vissza is fordítani a betegség alapfolyamatait.
Ulbert István, az MTA Természettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a bionikai, infobionikai kutatások pillérének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a modern orvoslás új technikáit napjainkban alakítják ki. Olyan gépeket lehet építeni, amelyek az élő anyag mozgását kísérő fizikai és kémiai jelenségeket már molekuláris szinten is érzékelik, de kis méretű gépek akár be is építhetők az élő szervezetbe. Jó példa erre a Parkinson-kór esetében alkalmazott mély agyi stimuláció vagy az epilepsziás rohamokat meggátoló agyi érzékelő.
Oberfrank Ferenc, a NAP társadalmi kihívások pillérének elnöke szerint a program eredményei segítik majd a döntéshozókat a központi idegrendszer betegségei okozta valódi terhek felmérésében, társadalmi szintű mérséklésében és igazságos megosztásában. Hiszen eddig kevéssé tudatosult a társadalomban, hogy a közvetlen egészségügyi költségek a terheknek csupán harmadát jelentik. A fennmaradó rész a társadalom és az egyén szintjén jelentkezik.
Alapvető kérdés, hogy mi lesz a program lezárása után? Freund Tamás a folytatást reméli. Ha ez jól működő rendszerré válik, nem szabad négy év múlva magára hagyni, hiszen az agykutatás lényegi ismérve, hogy egy program indítása után nyolc-tíz év elteltével hoz eredményt. Ezeket egy felfelé ívelő szakaszban, az eredmények megszületése előtt magára hagyni, megfojtani óriási öngól lenne. Ezt a programot legalább tíz évig életben kellene tartani. A stratégiai megállapodásnak éppen ezért része, hogy sikeres első négy év után a kormányzat megfontolja a program kiterjesztését tíz évre. A továbbélés másik esélye, hogy – hatékony működés esetén – az egyetemek felismerik, hogy a náluk működő NAP-os kutatócsoportoknak köszönhetően milyen jelentős változások történtek az intézmény és az adott egyetemi tanszékek életében. Jelenleg ugyanis az egyetemi tanszékeken – néhány kivételtől eltekintve – halódik a kutatás. Márpedig ha az oktatómunka mögött nincs nemzetközi színvonalú kutatás, akkor azt nem nevezhetjük egyetemi nívójú oktatásnak, legfeljebb főiskolainak. Drámai mértékben eshet az oktatás színvonala, ha az egyetemekről kiveszik a kutatást például azért, mert az előadók nem a legmodernebb ismereteket oktatják, mert nem ismerik a legmodernebb eljárásokat és műszereket. Aki nem műveli, nem is tudja jól oktatni tudományát. Ha nincs kutatás, TDK-zni sem tudnak a tehetséges fiatalok. Freund Tamás szerint a tömegképzés keretein belül az elitképzés lehetőségét is meg kell teremteni. Erre csak úgy van mód, ha intézményesítik a TDK-t. Az a néhány ember, aki komolyan gondolja a tudományt, kerüljön be a kutatócsoportokba. A NAP segítségével az idegtudománnyal foglalkozó tanszékeken – orvosegyetemeken, tudományegyetemeken, klinikákon – mindenütt lesz olyan kutatócsoport, amelynek a vezetője zömmel kutat, akit körülvesznek a tehetséges és motivált TDK-sok, PhD-hallgatók. Így az egyetem betöltheti egyik alapvető funkcióját, vagyis azt, hogy az oktatási piramis csúcsán, a PhD-képzésben is jól teljesít.
Mikor tekinthető sikeresnek ez a négy év? Freund Tamás szerint már az is siker, ha az egyetemeken megtelepednek ezek a csoportok, ha négy év múltán az egyetemek úgy döntenek, hogy állást adnak ezeknek a kutatóknak. De valójában Freund professzor is a tízéves kifutásban reménykedik. Ha a biológiai tanszékeken megjelennek az elsősorban kutatással foglalkozó kollégák, akkor más diszciplínák művelői is elgondolkodnának hasonló váltáson. A program másik, viszonylag gyorsan érzékelhető eredménye a klinikákon jelentkezhet, ahol így megjelenhetnek a legújabb, legmodernebb diagnosztikai és gyógykezelési eljárások. Elképzelhető, hogy a kutatási eredmények hasznosítására spin-off cégek alakulnak. Tízéves távlatban alapkutatási eredményeket, gyógyszerkutatásban hasznosítható új gyógyszercélpontokat, új eljárásokat remélnek. „Azt a kormány sem várhatja el, hogy négy éven belül előállunk az Alzheimer-kórt gyógyító hatóanyaggal” – mondja a professzor.
Az EU Human Brain Projectje információs és kommunikációs technológiai szempontból közelít az agyhoz. Célja, hogy egyesítve az emberi aggyal kapcsolatos összes jelenlegi tudást, szuper-számítógépes modellek és szimulációk segítségével lépésről lépésre rekonstruálja az agyat. A 84 európai és nemzetközi kutatóintézet összefogásával 2013 és 2023 között 1,19 milliárd eurós költségű programban Magyarországról már a kezdetektől fogva részt vesz Freund Tamás neurobiológus kutatócsoportja. Feladatuk, hogy a legmodernebb anatómiai és élettani módszerek révén nyert adatokkal segítsék az idegsejtek, hálózataik és az egyes agyterületek számítógépes modelljeinek építését, valamint további kísérletekkel bizonyítsák a modellezett tételeket. Ezek felhasználásával összetett agymodelleket hoznak létre, és így szimulálják az agy működését. A végső cél: váljék lehetővé az agykutatók számára, hogy kapcsolatot találjanak az agyműködésért felelős gének, molekulák és sejtek tulajdonságai, illetve az emberi gondolkodás és viselkedés között. A professzor szerint a magyar program egy szempontból alapvetően különbözik az uniós kezdeményezéstől: szeretné megfordítani az agyelszívás folyamatát, míg az uniós elősegíti azt. Nem kétséges, hogy melyik szimpatikusabb a magyar agykutató számára. Még úgy is, hogy a konzorcium vezetése időt vesz el a saját kutatásaitól, de „ha valamit tehetek az ország agykutatásáért, akkor azért érdemes áldozatot hoznom” – vallja Freund Tamás.•
2014. április