2011. május 5.

Szerző:
S. K.

Kutatás-fejlesztés és meg­újuló­energia-hasznosítás

Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint 2020-ra a megújuló energia részarányát a jelenlegi 6-ról 13 százalékra kell emelni az összes energiafelhasználáson belül. Ebből kiindulva tervezte meg fejlesztési és működési stratégiáját 2020-ig a budapesti székhelyű, de székesfehérvári telephellyel is rendelkező „K+F” Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft.


Dr. Lőrincz Sándor ügyvezető igazgató („K+F” Tanácsadó Központ Kft.)

 A stratégiában a megújulóenergia-hasznosításon belül kiemelkedő szerep jut a nap- és szélenergia-termelés elősegítésének technikai fejlesztésekkel, a hőhasznosításnak napkollektorok alkalmazásával, újfajta bioüzemanyagok előállításának, valamint egy olyan számítógépes tervezőrendszer kifejlesztésének, amely segít kiaknázni egy-egy épület esetében a megújulóenergia-hasznosítási lehetőségeket. Ez utóbbi szükségességét az is alátámasztja, hogy Magyarországon az épületek emésztik fel az energia 39-42 százalékát, az energiahatékonyság javításával foglalkozó szakemberek szerint az energiafelhasználást ezen a területen akár 50 százalékkal is lehetne csökkenteni.

A „K+F” Tanácsadó Központ 2005-ben kezdte meg tevékenységét a megújuló energiaforrások hasznosításával kapcsolatos kutatás-fejlesztés és kísérleti alkalmazások területén. Ennek indoka az volt, hogy a gazdálkodó szervezetek részéről komoly igény mutatkozott a fosszilis energiahordozóktól való függőség leküzdése, az energiaköltségek csökkentése és a környezetbarát gyártási technológiák iránt, és számos cég igényelte már eddig is szakértői közreműködésüket, főként a biomassza-erőművek és bioetanol üzemek létrehozásával kapcsolatosan tudományos igényű összehasonlító elemzések és fejlesztési tervek készítése terén.
A Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft.-nek mára már az egyik fő tevékenysége lett a megújulóenergia-hasznosítási projektekben való részvétel, részben tanácsadás formájában, részben saját kutatás-fejlesztési tevékenységekkel, melyekhez több jelentős összegű vissza nem térítendő támogatást is elnyert a cég a különféle innovációs pályázatok révén.

A tanácsadási üzletág keretében elsősorban a megújulóenergetikai pályázati dokumentációk kidolgozása és ezzel kapcsolatos adminisztrációs ügyintézések folynak. Mostanáig több mint 900 nyertes fejlesztési pályázatot dolgozott ki ügyfeleinek, köztük jó néhány energetikai jellegű volt.

A cég több mint 300 iparvállalatnak és több kis- és középvállalkozásnak végzett, illetve jelenleg is végez olyan innovációs célú feladatokat, mint fejlesztési feladattervek kidolgozása, műszaki tanulmánytervek, termék-összehasonlító elemzések, technológiai tervek és költségelemzések. Ezek megoldásához és a kutatás-fejlesztési megbízások teljesítéséhez rendszeresen foglalkoztat PhD-hallgatókat.

Sokoldalú együttműködésre törekednek a hazai és külföldi felsőoktatási intézményekkel és kutatóintézetekkel, elősegítik a gazdasági szféra és a felsőoktatás kapcsolatainak elmélyítését, a főiskolai és egyetemi hallgatók elhelyezkedését, az oktatók munkával való ellátását, mind az általa szervezett képzések, mind a kutatás-fejlesztési feladatok megoldása során.

Hamarosan befejeződik a cégnél egy eszköz alapú adatbázisra épülő megújulóenergia-tervező rendszer kifejlesztése, melynek szakértői funkcióival három piaci szegmensben képes segítséget nyújtani az érdeklődőknek: a megújulóenergia-felhasználással kapcsolatos oktatások, az energiahatékonyság javítása épületnél és megújulóenergia-hasznosítási formák gyakorlati felhasználása a megújuló energia területén dolgozó tervezők számára.

A megújulóenergia-hasznosításban nagy szerep jut a székesfehérvári és a tatabányai innovációs központnak, melyek projektgazdája szintén a „K+F” Tanácsadó Központ.
A két innovációs központ létrehozásának céljai között szerepel a megújuló energiaforrások hasznosítása a régióban működő vállalkozások együttműködésével, valamint az egyetemi, főiskolai tudományos eredmények ipari alkalmazásával.
Az innovációs tevékenység kiteljesítése érdekében az új innovációs központ együttműködési megállapodásokat dolgoz ki a helyi cégekkel és felsőoktatási intézményekkel, melyek segítségével hamarosan a termék- és technológiafejlesztési, megújulóenergia-hasznosítási és ökoinnovációs fejlesztések szignifikáns központjává válhat a két új innovációs intézmény, részben a projektgazda „K+F” Kutatás-fejlesztési Tanácsadó központ, részben betelepülő cégek és felsőoktatási intézmények megújulóenergia-hasznosítással kapcsolatos innovációs tevékenységének eredményeként, melyek összességében száz főt meghaladó innovációs jellegű munkahely­teremtéssel is együtt járnak.•

„K+F” Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft.
Székhely: 1054 Budapest, Hold utca 29.
Telefon/fax : 1/354-2250
Pályázati iroda
8000 Székesfehérvár, Kadocsa u. 3/A
Telefon/fax: 22/327-940, fax: 22/327-595
Ingyenes zöldszám: 09-80-204-327
E-mail: info@consultingcenter.hu
Honlap: www.consultingcenter.hu

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka