Tavaszi verseny mobilfejlesztőknek
A mobilfejlesztőknek szervezett hétvégén a résztvevők – a fejlesztői verseny mellett – workshopokon is gazdagíthatják tudásukat. A győztesek ismét pénzdíjat és komoly ajándékokat vihetnek haza, emellett találkozhatnak a legjobb fejlesztőkkel, és nem utolsósorban tanulhatnak egymástól. Az ismét egymillió forint összdíjazású versenyre és a rendezvényre egyaránt ingyenesen lehet jelentkezni.
A verseny alapvető üzenete nem változott az első, 2011 novemberében lezajlott Mobil Weekend óta: a szervezők továbbra is a magyar alkalmazások számát szeretnék növelni igényes és kreatív ötletekből kiinduló fejlesztésekkel. A regisztráltak közül a közösségi szavazás és a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb ötletek jutnak el a versenyre, ahol aztán grafikusok, programozók és marketingesek együttes munkával teszik azokat értékesíthető mobilalkalmazásokká. A szervezők mindhárom hazai fejlesztői közösséget aktivizálni szeretnék, szívesen látják az iOS, az Android és a Mango fejlesztőket egyaránt.

Az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter – a régió legjelentősebb informatikai klasztere – mellett a Miskolci Egyetem is kiemelkedő részt vállalt a verseny szervezéséből, a Mobil Weekend szervezői pedig az őszi rendezvényen szerzett tapasztalataikat, ismert előadókat és korábbi partnereiket hívják a rendezvényre.
A rendezvény honlapja: mobilweekend.hu •