Forrás: Depositphotos/konstantynov

Amióta az emberiség létezik, függőségek is vannak. A nemzetközi kutatások alapján három emberből egy egészen biztosan küzd valamilyen addikcióval, még ha ezek túlnyomó többsége a társadalmilag elfogadott kategóriába tartozik is. A szenvedélybetegségek tárháza kifejezetten széles, a leggyakrabban az alkohol-, a drog- és a nikotinfüggőséggel küszködnek az érintettek. De vajon miben más, ha az internet rabjai vagyunk? „Jelen esetben nem az emberi szervezetre hatást gyakorló kémiai szerek okozzák a gondot, hanem egy jutalmazó vegyület, a dopamin” – mutatott rá az egyik alapvető különbségre Villányi Gergő. Az internetezés során ugyanis olyan sikerélményekben van részünk, melyek hatására dopamin szabadul fel az agyban. Ez a boldogsághormon azonnal aktiválja a jutalmazó rendszert, és egyben arra sarkallja a felhasználót, hogy ismételje meg a tevékenysé­get. A problémát elsősorban az je­lenti, hogy a dopamin egy függőséget okozó szer, azaz egyre nagyobb dózisra van szüksége az agyunknak a kívánt hatás elérésére, ezért kell mind több időt töltenünk az online térben. „A másik lényeges szempont a generációs kitettség” – folytatta a szakember, aki kiemelte: míg az alkohollal vagy a dohányzással – jó esetben – tizenéves korban találkoznak először a tinik, addig egy okoseszköz már egy kétéves kezében sem számít ritkaságnak. Az évtized elején paradigmaváltás történt az internet megítélésében, míg koráb­ban a digitális pszichológia úgy tartotta, hogy az élet minden területére beszivárgott ez a technológiai újítás, addig ma már konszenzus van arról, hogy a digitális világ élettérré vált.

Miért rezeg a zsebünk?

Ez a változás nem a véletlen műve, hiszen ma egy okostelefon egyszerre tölti be egy asztali számítógép, egy fényképezőgép, egy telefon, számos szótár, térkép és újság szerepét, ráadásul még beszélgetni és játszani is lehet rajta ismerőseinkkel, és akkor a több millió ingyenes applikációról nem is beszéltünk. Nem csoda, ha egyre többeket és egyre hosszabb időre szippant be az online tér. Egy friss felmérés szerint öt év alatt csaknem megkétszereződött a rendszeresen internetezők száma, és nyolcszorosára nőtt az az idő, amelyet az emberek internetezéssel töltenek.

A digitális kütyük használata alapjaiban befolyásolja mentális és fizikai működésünket is.

Ennek egyik kézzelfogható jele az úgynevezett fantomrezgés-szindróma, amikor úgy érzi az ember, hogy rezeg a mobilja, miközben valójában semmi sem történt. „Ha naponta 50-100 értesítés érkezik a telefonunkra, ne is csodálkozzunk ezen a tüneten” – figyelmeztetett a szakember, aki a karácsonyi ajándékcunamihoz hasonlította a jelenséget. Mindig azt hisszük, ez lesz a legjobb és a legszebb, miközben a jelzések döntő többsége teljesen érdektelen üzenet, egy felejthető hírlevélhez vagy egy újabb munkahelyi feladathoz kötődik. És hogy miért érezzük mégis a telefon rezgését a zsebünkben? Azért, mert az emberi agy a rendszeres értesítések hatására szinte egy pillanatra sem pihenhet meg, ugrál a valós és a digitális lét között, ezért egy idő után elfárad, és egyszerűen hallucinálni kezdünk.

A folyamatosan növekvő és egyre intenzívebb internethasználat ellenére Villányi Gergő a szakirodalomra hivatkozva nem tartja függőknek az okos­eszközeiket kissé kényszeredetten babrálókat. Mint mondta, elsősorban „túlhasználat” jellemzi őket, méghozzá a széles körű használat miatt. Hiszen a neten informálódunk, olvassuk el a napi híreket, ismerkedünk, levelezünk, az okoseszközeinken nézünk filmeket, és ott hallgatjuk a kedvenc slágereinket is.

Az internetezés során olyan sikerélményekben van részünk, melyek hatására dopamin szabadul fel az agyban. A dopamin egy függőséget okozó szer, azaz egyre nagyobb dózisra van szüksége az agyunknak a kívánt hatás elérésére, ezért kell mind több időt töltenünk az online térben. (Forrás: Depositphotos/MarkoAliaksandr)

Ez a kifejezés úgymond az egészséges mértéket meghaladó kategóriát jelenti, amikor okoz némi zavart az élet bizonyos területein, de az életmód továbbra is funkcióképes marad. Véleménye szerint a társadalom jelentős részét idesorolhatjuk, és csak egy jóval kisebb réteg életét uralja el annyira az internet­használat, hogy a társas kapcsolataikra, munkájukra és magánéletükre is elemi hatással van. A függőség azoknál állapítható meg tényszerűen, akiknél a normál életvitel és a működőképesség akadályozását tapasztaljuk. Természetesen a techcégek mindent megtesznek azért, hogy feszegessék a normalitás határát. Rendkívül felkészült szakember­gárdát és meg­annyi kutatást vetnek be, hogy aztán lekössék a figyelmünket. A cél: minél több időt töltsünk az adott játékban, a közösségi oldalakon vagy az applikációkban.

Menekülés a valóságból

Villányi Gergő az online játékok veszélyéről elmondta, hogy a fejlesztők tudatosan úgy alakítják a szabályokat, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek a játékkal, ráadásul az ott meghatározott célokkal és jutalmakkal teszik még vonzóbbá a játékot. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy nem szabad megfeledkezni az online játékok közösségépítő voltáról sem, ami az osztályban vagy munkahelyen perifériára szorultak számára jelenthet új lehetőséget. „Azok, akiknek a valós életben nincsenek barátaik, nem tudnak beilleszkedni, olyan helyet találnak, ahol örülnek nekik, közösen oldanak meg feladatokat, és végre egy közösség elfogadott tagjának érezhetik magukat” – jegyezte meg a szakember, aki arra is kitért, hogy a túlzott játék­használat elsősorban a valóságból való menekülésre utal. Érdekesség, hogy miközben a magányosok esélyt kapnak, addig ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban a párkapcsolatokra is hatással van az új szenvedély.

Az internet elterjedése és az online térben folytatott kommunikáció nagymértékben kihat az alapvető képességeinkre is. A kommunikációs képességeink sérülnek, és a képernyő előtt töltött órák számának emelkedése befolyásolja azt is, hogy mennyire vagyunk képesek a testbeszéd értelmezésére vagy a személyes párbeszéd fenntartására. (Forrás: Depositphotos/ikostudio)

A digitális özvegy nemcsak a megcsalásra, hanem az elhanyagolásra is használt kifejezés, ami a gyakorlatban a társ és a fizikai valóság háttérbe szorulását jelenti. Ezt a jelenséget erősíti az interneten ingyenes elérhető szexuális tartalmak folyamatosan szélesedő tárháza is. A pszichológus szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a fiatalok túlnyomó többségének első szexuális élménye ehhez köthető, miközben az ott látható jelenetek, pozíciók, alá- és fölérendelt szerepek messze nem tükrözik a valóságot. „Rengeteg az agresszió, az aktus szinte minden előjáték nélkül történik, sokszor teljesen ismeretlen emberek között, egyre több az extremitás, mindenki tökéletesen néz ki, a nőknek olyan képet mutat, hogy teljesen megalázó helyzeteket is élvezniük kell, a férfiak pedig használati tárgyként tekintenek a másik félre” – említett néhány kirívó példát. A pornó ráadásul képes olyan mértékben megemelni a szexuális ingerküszöböt, amit a valóságban, egy bizonyos szint után, már nemigen lehet kielégíteni. Így marad a virtuális világ. Az is komoly gondot okoz, hogy a pornó nézése közben jelentősen megemelkedik a dopaminszint, aminek az a következménye, hogy a valós szexuális együttlétek során már kevesebb dopaminfelszabadulás miatt akár impotencia is előfordulhat.

Az internet elterjedése és az online térben folytatott kommunikáció nagyban kihat az alapvető képességeinkre is. Sokan úgy vélik, hogy a 2000 után születetteket – a Z és az alfa generációba tartozókat – a felejtés generációjának is nevezhetjük majd, hiszen milyen értéke lesz a jövőben a lexikális tudásnak, ha bármit meg lehet találni a neten néhány kattintással. „Már az antik görögök idején is felmerült, hogy a memória haszontalanná válik a könyvek megjelenésével, de a gyakorlat azt mutatja: kétezer évvel később is még használjuk az agyunkat” – árnyalta a képet Villányi Gergő, aki szerint rendkívül fontos képesség továbbra is, hogy tudjuk, milyen információt tartunk hitelesnek. Azt ugyanakkor elismerte, hogy kommunikációs képességeink sérülnek. Egy közel tíz éve, az Egyesült Államokban végzett kutatásra hivatkozva elmondta, hogy a képernyő előtt töltött órák számának emelkedése arra is hat, hogy az alanyok mennyire képesek a testbeszéd értelmezésére vagy a személyes párbeszéd fenntartására. „Egy Z generációs, ha lát egy balesetet, akkor nem telefonon hívja a mentőket, hanem üzeneteket kezd el irkálni” – tette hozzá.

Akcióban a „kommentszekció”

Megkerülhetetlen téma: miért van az, hogy az interneten, a képernyő mögött erőszakosabbak vagyunk? Villányi Gergő egy né­met­­országi esetet említett, ahol egy nőt rendkívül komoly fenyege­tésekkel és sértegetésekkel illettek, azonban amikor a stáb felkereste a kommentelőket, hogy lehetőséget biztosítsanak számukra, hogy személyesen is a nő szemébe mondhassák a véleményüket, azonnal visszakoztak.

Az online térben a többség olyan viselkedést, hangnemet és stílust enged meg magának, amit a való életben sosem tenne

– jegyezte meg a digitális szakértő, rámutatva, sokszor kamupro­filok mögé bújva, valódi következmények nélkül osztja az észt a „kommentszekció”. És mit tehetünk ellene? Hogyan védhetjük meg gyermekeinket a kontrollálatlan támadásoktól? „Sokan egyszerű és gyors válaszokat szeretnének kapni, azonban a megoldás egy stabil és bizalomra épülő gyermek-szülő kapcsolatban rejlik” – magyarázta Villányi Gergő, aki szerint, ha jól működik a generációk közötti kommunikáció, a tinik könnyebben fordulnak tanácsért a szüleikhez. Nem azt fogják gondolni, hogy megszidják vagy megbüntetik őket, hanem tudják: partnerként kezelik őket, és segíteni próbálnak nekik. Véleménye szerint a tiltás és a korlátozás kevésbé vezet eredményre, inkább időt és energiát kell fordítani arra, hogy a szülőnek képe legyen arról, mivel foglalkozik a gyereke a neten. „Nem feltétlenül kell értenünk azt, amivel a gyerek foglalkozik, de olykor üljünk le mellé, hogy lássuk, milyen játékokkal játszik, milyen influenszereket követ” – tanácsolta a pszichológus.

Villányi Gergő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy gyakran éppen a szülők hozzák kellemetlen helyzetbe saját gyerekeiket, méghozzá a sharenting során. Ez a kifejezés az angol share, azaz megosztás és a parenting, a gyermeknevelés szó össze­vonásából jött létre. A jelenség sokak számára ismert lehet: a büszke szülők gyermekük fejlődésének szinte minden apró mozzanatát megosztják a közösségi oldalakon. És bizonyára nagyon cuki, ami­kor a néhány hónapos baba meztelenül fürdik a kádban, ám nemcsak a családtagok és közvetlen barátok örülnek a képeknek, hanem a pedofilok is, akik a darkwebről szorgalmasan válogatják gyűjteményük újabb és újabb darabjait. De egy fiatal kamasznak is kelle­metlen lehet, amikor azzal szembesül, hogy a szülei miatt már mé­retes digitális lábnyoma van maszatos, sírós vagy más, kínos helyze­tet ábrázoló képekből. A jelenség egy amerikai felmérés szerint nem elszigetelt: az amerikai babák 92 százaléka valamilyen formában megtalálható a neten, Európában pedig a szülők háromnegyede ismerte el, hogy rendszeresen oszt meg fotókat a gyerekeiről.

Gyakran éppen a szülők hozzák kellemetlen helyzetbe saját gyerekeiket a sharenting során azzal, hogy gyermekük fejlődésének szinte minden apró mozzanatát megosztják a közösségi oldalakon. Ugyanakkor a pedofilok a darkwebről szorgalmasan válogatják gyűjteményük újabb és újabb darabjait. (Forrás: Depositphotos/SergeyNivens)

Digitális halál

Az online pszichológia szakértője a közösségi médiával kapcsolatosan egy furcsa helyzetről is beszélt. Az egyre népszerűbbé váló oldalakon jelenleg több tízmillió elhunyt profilja érhető el, akiknek korábbi posztjaik, videóik továbbra is fent vannak a Facebookon, az Instán vagy éppen a TikTokon. A Facebookon már 2015 óta meg lehet nevezni egy olyan személyt, aki jogosulttá válik arra, hogy – haláleset után – az adott fiókkal kapcsolatban intézkedjen. Emlékoldallá nyilváníttathatjuk a fiókot, vagy egyszerűen töröltethetjük. Emellett 

egyre több esetben javasolják szakértők egy úgynevezett digitális tartalomleltár létrehozását

is, amelyben a legfontosabb digitális fiókjainkat és tartalmainkat gyűjtjük össze.

Villányi Gergő ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy a technika fejlődésének következtében elmosódnak a határok a fizikai és a digitális halál között. Példaként egy dél-koreai anya esetét hozta fel, aki 2016-ban vesztette el gyógyíthatat­lan betegségben az akkor hétéves kislányát. Dzsang Dzsi-Szung néhány évvel később élő adásban, egy külön erre a célra létrehozott virtuális valóságban újra találkozhatott gyermekének egy virtuális hasonmásával, akinek mozdulatait és gesztusait korábbi videó­felvételek és fotók alapján modellezték le. „A hatás elementáris volt, az édesanya azonnal elsírta magát, azonban egy ilyen kísérletnek káros következményei is lehetnek” – figyelmeztetett a szakember, arra is rámutatva, hogy egy-egy ilyen találkozás hallatlanul megnehezítheti a gyász­feldolgozás egyébként sem könnyű folyamatát. Mint mondta, egy ilyen hatású találkozás után feltehetőleg újra akarják látni elveszett családtagjaikat az emberek, akikre ezután hogy is lehetne halottként tekinteni? És a végén akár több halottal beszélgetünk majd, mint élővel? Egy biztos, számos startup piaci résként tekint erre a le­hetőségre, és úgy tűnik, nem tartják vissza őket etikai aggályok.•

Címlapkép forrása: Depositphotos/konstantynov