Se sokat, se keveset

A tartósan napi hét óránál keveseb­bet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás kocká­zata – derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából.


Kép: Depositphotos/focuspocusltd

A GeroScience folyóiratban közölt átfogó elemzés szerint a hét óránál kevesebbet alvók­nál 14 százalékkal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb azoknál, akik­nél ez rendszeresen legalább kilenc óra, a halálo­zási kockázat már 34 százalékkal magasabb a na­pi hét-nyolc órát alvókhoz képest. A Semmelweis Egye­tem kutatása jelentős nemi különbségeket is fel­tárt. A férfiaknál a hét óránál kevesebb alvás 16 százalékkal, míg a nyolc óránál több 36 százalék­kal nö­velte a mortalitási kockázatot. A nőknél a rövid alvásidő 14 százalékkal, a hosszú pedig 44 százalékkal emel­te a halálozás esélyét.

Az alváshiány egyre súlyosabb globális népegészségügyi probléma – figyelmeztetnek a szer­zők. Világszerte milliók alszanak túl keveset a megnövekedett munkateher, a digitális eszközök rend­szeres használata vagy a gyakori stressz miatt. Különösen veszélyeztetettek a váltott műszakban dolgozók és azok, akiknek rendszertelen az idő­beosztásuk.

A kutatók az alvásidő és a stroke gyakorisága, il­­let­ve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti össze­függéseket is vizsgálták. Adataik alapján azok, akik éjszakánként öt-hat órát aludtak, 29 százalékkal na­gyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12 százalékkal nőtt a stroke-hoz kap­cso­lódó mortalitás kockázata. Azoknál, akik nyolc-ki­lenc óránál többet aludtak, a stroke kialakulásá­­nak esélye 46 százalékkal, a halálozásé pedig 45 szá­za­lék­kal volt magasabb.•

Címlapkép: Depositphotos/focuspocusltd


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024  2025
Címkék

Innotéka