Negyed évszázada a villamosipar szolgálatában
A négy villamosmérnök tulajdonában működő magyar középvállalkozás fő tevékenysége a kezdetektől a villamosipar részére irányítástechnikai és energiaellátó rendszerek, berendezések gyártása és üzembe helyezése, illetve különböző villamosipari kivitelezések megvalósítása volt.

Az INFOWARE fő piacai elsősorban az áramszolgáltatók, erőművek és azok az ipari vállalatok, amelyek NAF/KÖF és KÖF/KIF transzformátor-alállomásokat működtetnek. „Fő küldetésünk, hogy munkánkat a lehető legnagyobb minőségi szinten, határidőre, magas műszaki színvonalon, a legújabb technikai és szervezési eredmények alkalmazásával végezzük. Folyamatosan dolgozunk azon is, hogy vevőinket versenyképes áron juttassuk termékeinkhez és szolgáltatásainkhoz” – fogalmazta meg ars poeticájukat a vezérigazgató, kiemelve: első alkalommal 2005-ben kerültek kapcsolatba a nemzetközi piaccal, majd 2006-tól folyamatosan exportáltak Oroszországba. A gazdasági válság hatására a magyarországi villamosipari piac beszűkült, ezért az INFOWARE 2010-ben erős hittel és eltökéltséggel stratégiai váltást indított el.

„Az új stratégia lényege a nemzetközi piacok felé való nyitás, megbízhatóan fizető és stabil rendelésállományt biztosító vevők megtalálása és kiszolgálása. Ennek keretében több lépést hajtottunk végre az elmúlt négy évben. Legelőször: komoly műszaki és kereskedelmi szakértelemmel rendelkező csapatot állítottunk össze, mely erős hittel és kitartással, kőkemény munka mellett, az új stratégiák irányába elindította, átalakította és jelenleg is működteti az INFOWARE egyes divízióit. Másodszor: rendkívül erős, a külföldi multinacionális cégeket is kielégítő, vevői elégedettségi, ezen belül minőségi, szervezeti és vállalati kulturális célokat tűztünk ki, melyeket minden határon túl teljesítettünk, még akár »tanulópénzek« megfizetése árán is. Harmadszor pedig: nagyon szoros stratégiai szövetséget kötöttünk oroszországi partnerünkkel az orosz piac vonatkozásában” – vázolta az elmúlt időszakot Kertész Sándor.
A felkészülés nemcsak a cégstruktúra átszervezését, de a telephely bővítését, a munkavállalók folyamatos képzését és auditálások sorát is jelentette. Nem eredménytelenül. A keleti kapcsolatok ismét felélénkültek, és az új, stratégiai szövetség értelmében az orosz igények szerinti speciális és rendkívül összetett műszaki követelményeknek megfelelő fejlesztésekbe kezdtek. A vezérigazgató kifejtette: villamosipari alállomásokba, erőművekbe intelligens egyen- és váltakozó áramú segédenergia-ellátó berendezéseket, automatikákat, illetve az eddigieknél sokkal magasabb szintű igényeket is kielégítő irányítástechnikai rendszereket dolgoztak ki. Ennek eredményeként 2015 februárjában az INFOWARE berendezései felkerültek a Rosseti tanúsított szekunder berendezéseinek listájára. Így az INFOWARE egyedüli magyar cégként szállíthat ilyen eszközöket az oroszországi nagyfeszültségű villamosenergia-termelő, -szállító és -elosztó hálózati alállomásaiba egészen 750 kilovoltig. Ezzel párhuzamosan pedig az egyik legjelentősebb villamos hálózati berendezéseket gyártó franciaországi nehézipari céggel is sikerült kapcsolatokat kiépíteniük. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy egy 2012-es rostának köszönhetően 2015 tavaszától a legmagasabb szintű, A kategóriás beszállítói lettek az ALSTOM Gridnek. Ennek eredményeként szélesre nyílt a nemzetközi piac, és jelenleg tucatnyi külföldi ALSTOM cég gyártat az INFOWARE-nél a Közel-Kelettől az EU-n keresztül Afrikáig, de már Dél-Amerikába is adtak ajánlatot.

A felminősítés egyik alapfeltételeként az INFOWARE kapacitásbővítésbe kezdett, ami egyúttal egy több százmilliós telephelybővülést is eredményezett. „A korábbi 350-400 négyzetméteres gyártófelületű csarnokunkat tavasztól egy 1300 négyzetméteres váltja fel, ami éves szinten 1200-1500 berendezés gyártását teszi lehetővé Szigetszentmiklóson” – pozicionálta a cég jövőbeli lehetőségeit Kertész Sándor, aki szerint a 2011-es átalakítások kockázatvállalással jártak, azonban ez része volt a megrendelői igények kielégítésének. Mozgásterüket pedig tovább szélesítette, hogy egy 2014-es Munkahelyteremtő Pályázatnak köszönhetően napjainkra a 35-40 fős létszámot sikerült jelentősen bővíteniük.
Az INFOWARE exportja korábban a bevételek mindössze 15-20 százalékát tette ki, ám tavaly már közel egyenlő arányban oszlott el a hazai és a külföldi piacokra termelt áruk értéke, és a tendencia tovább erősödhet az Oroszországba nemrég elkészült fejlesztések megjelenésével. Kertész Sándor ugyanakkor reménykedik a magyar lehetőségek fellendülésében is. Mint emlékeztetett, korábban kifejlesztett termékeik a mai napig megtalálhatóak a magyar alállomásokban, ezért bízik abban, hogy új rendszereikkel részt vehetnek a magyarországi villamosipari munkálatokban is.•