Az egészségesebb környezetért

Ózon és vegyi anyag kibocsátása nélkül tisztítja a levegőt és szünteti meg a kellemetlen szagokat egy száz százalékban magyar fejlesztésű készülék.


Levegő tisztítására alkalmas eszközök ugyan már korábban is rendelkezésre álltak, de a pandémia alatt felmerült az igény egy minden korábbinál hatékonyabb, biztonságosabb és környezetbarátabb légtisztítóra, amely veszélyes hulladék termelése nélkül képes fertőtleníteni a levegőt úgy, hogy eközben nem káros senkire, nem veszít a hatásából sem.

A szegedi mérnökök ennek szellemében alkották meg egy fotokatalitikus légtisztító prototípusát 2020 nyarán, majd felkérték a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszékének szakembereit, hogy vizsgálják be a készüléket. Az eredmények ígéretesek voltak, mert a berendezés igen hatékonyan pusztította el a baktériumokat a levegőben. Az innováció és a gyártási folyamatok tekintetében is száz százalékban magyar termék a próbamérések szerint két-három óra alatt teljesen megtisztítja egy 20-30 négyzetméteres helyiség levegőjét, ahol ezt követően sem kémiai, sem biológiai szennyezést nem lehetett kimutatni.

A SolvElectric Technologies Kft. által kifejlesztett fotokatalitikus légtisztító elemei valamilyen korábbi innovációban már megjelentek, de a szegedi mérnökök összességében olyan technológiát valósítottak meg, amely eddig nem létezett. A készülék a levegő tisztítása mellett megszünteti a kellemetlen szagokat és semlegesíti az allergéneket. A 2021 novemberében Dél-alföldi Innovációs Díjjal kitüntetett légtisztító használható orvosi rendelőkben, kórtermekben, iskolákban, vala­mint háztartásokban, és a jövőben a tömegközlekedésben szeretnék alkalmazni az eszköz továbbfejlesztett változatát.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022
Címkék

Innotéka