Egyvalami egyértelmű: az innovációs járulék leírhatóságának megszűnése. A lépés miatt felháborodott érintetteket kormányzati körökből folyamatosan azzal nyugtatták, hogy a felszabaduló források egyéb innovációs területre kerülhetnek, az innovációs tevékenység állami ösztönzéséről pedig vannak elképzelések. Ezek részleteiről vagy a bevezetés időpontjáról azonban egyelőre nem volt nyilvános információ.
Az Innovációs Nagydíj pályázat december közepi meghirdetésekor csupán annyi derült ki Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárának szavaiból, hogy az innováció a magyar gazdaság számára hosszú távon is kiemelkedően fontos. 2012-ben 13,5 milliárd forintos pályázati keret támogatja ezt a hosszú távon fontos területet.
Ha csak ennyi, az nagyon kevés. Ennyi pénzből toldozni-foldozni lehet, építkezni nem.
Az innováció az egyetlen lehetőségünk, esélyünk a gazdasági növekedésre, de hogyan növekedjünk, ha a magyar piacon kevés a globálisan is versenyképes, eladható termék? Ha ritka, mint a fehér holló a nemzetközi szinten is eredményes high-tech vállalkozás? Az állami kutatás-fejlesztési ráfordítások GDP-hez mért aránya mindössze 1,14 százalék (2011-es adat), de nem tekinthetők elegendőnek az üzleti szféra befektetései sem a K+F területén. Kevés fejlesztés jut el a gyakorlati megvalósításig, illetve a természettudományos és műszaki szakemberek aránya sem követi a piaci igényeket, aminek egyik következménye, hogy alacsony a szabadalmi aktivitás.
Jó példáért nem kell messzire menni, csak a rokonokhoz. A finnek bebizonyították, hogy válságban az az egyetlen jó megoldás, ha az innovációra és oktatásra pluszforrásokat fordítanak – 2008 és 2011 között 74(!) százalékkal növelték ilyen jellegű kiadásaikat.
A példa adott, csak nyerhetünk, ha ezt az utat járjuk.•
