2012. augusztus 2.

Szerző:
B. Szabó Edina

Ruhába rejtett empátia

Biztosan látták már amerikai filmekben a nemek egymás iránti tiszteletének erősítésére szánt egyik eszközét, a kismamaruhát: cserélhető haspárna, súlyokkal kiegészített hátkikészítéssel az átélhetőség érdekében, férfiaknak. Orvostanhallgatóknak azonban lehetőségük van arra is, hogy átéljék idős betegeik testi tüneteit.


A geriátriai szakember, dr. Rahel Eckardt által kifejlesztett Age Man Anzug (vagy Age Man Suit) elsősorban orvostanhallgatók számára készült azért, hogy az öltözet segítsen átélni mindazt, ami az idős korral jár. (A geriátria, vagyis idősgyógyászat megelőző, gyógyító és rehabilitáló idősorvoslás.) Orvosainktól jogos elvárás a türelem, az együttérzés, fájdalmunk megértése, de az adott lelki értéken túl egy tapasztalt orvos sem tudja beleélni magát idős páciense helyzetébe.

Amint valaki belebújik a leginkább vírusvédelmi öltözetre hasonlító ruhába, máris egy akár nyolcvanéves ember bőrében érzi magát. Hirtelen megnövekedett terheléssel, a könyök és térdízületek merevvé válásával, lassú reflexszel, az ujjak érzéketlenségével és a sárga plexis sisak jóvoltából tompa hallással meg nehezen érthető beszéddel, csökkent látással találkozik szembe viselője. Így a tesztelésben részt vevők időről időre átélhetik a súlyokkal terhelt járás csoszogássá válását, a kommunikáció, az olvasás vagy a zenehallgatás nehézségeit, vagy éppen az étkezéseknél fellépő problémákat – az idős embereket sújtó tünetek sokaságát.

Persze nem csupán az orvostanhallgatók tapasztalatra épülő empátiáját lehet így fejleszteni. Idősotthonokban dolgozóknak vagy házi ápolásban részt vevőknek éppúgy fontos lehet nem csupán hallani egy tünetet, de érzékelni is azt. Üzleti oldalról pedig az idősek részére gyártott termékek esetében maguk a tervezésben és a gyártásban részt vevők tudják finomítani a produktumokat az adott korosztálynak leginkább megfelelő módon.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka