Nem csak az ipari kemencék szakértője

A Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Kft.-nél alig ismerik a sorozatgyártás fogalmát. Gentischer Tamás ügyvezető lapunknak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy szinte minden megrendelésük egyedi technikai kihívást jelent, és megvalósítása komoly előkészítő munkát igényel.


Az 1992-ben alapított Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Kft. egy korábbi állami vállalat tevékenységét vette át. A piaci viszonyok radikális változása milyen profilbővülést eredményezett az átalakulás óta?

– A rendszerváltás előtti tevékenységünknek köszönhetően a cég dolgozói több tízéves tapasztalattal rendelkeznek a petrolkémiai ipar területén előforduló acélszerkezeti, tűzálló-falazati és az ezekhez kapcsolódó állványozási munkákkal kapcsolatban. A petrolkémiai alkalmazások mellett komoly gyakorlatunk van erőművi, alumíniumipari és hulladékmegsemmisítő berendezések telepítésében, javításában, karbantartásában. Másik fontos üzletágunk az olajipari kemencék gyártása, karbantartása és javítása volt. Az ezredfordulóig a Dunai Finomító területén több mint ötven kemencét építettünk át: a régi téglás megoldásokat modernebb anyagokkal módosítottuk, monolit rendszerű tűzálló betonos paneleket használtunk. Az átépítések olyan jól sikerültek, hogy nagyobb volumenű átalakításokra azóta sem volt szükség, ezért idővel nyitottunk a minősített hegesztőmunkák felé.

100 köbméteres, dupla falú szloptartály gyártása
Mennyi ideig tartott az engedélyek és tanúsítványok megszerzése?

– Egy több mint hároméves folyamatot zártunk le az új piacra való belépéssel. Ebben az időszakban nemcsak a dokumentumok megszerzése volt a feladatunk, de a szakemberek képzése és a technikai berendezések beszerzése is. A kilencvenes évekre jellemző maximális kihasználtságunk visszaesett, elsősorban a szintfenntartásra koncentráltunk. Míg korábban 120 fővel is működtünk, létszámunk mára 40-50 főre csökkent. Ugyanakkor ez az időszak lehetővé tette azt is, hogy tovább bővítsük portfóliónkat: megszereztük a tartályjavításhoz szükséges tanúsítványokat, különböző nyomástartó berendezések gyártását és telepítését vállaljuk, illetve saját technológiánk felhasználásával speciális, öntvénybordás hőcserélőket tudunk készíteni a finomítóknak. Tevékenységünk zömét továbbra is a Dunai Finomító területén fejtjük ki, ahol folyamatos karbantartást végzünk acélszerkezeti és tűzálló-falazati területen, de többéves keretszerződés alapján a Mol-csoport magyarországi telephelyein – egyebek között Zalában, Szajolon, Kecskeméten – végzünk különböző feladatokat.

Ezekhez a megbízásokhoz sok esetben speciális gépekre van szükség. Milyen egyedi darabokkal rendelkeznek?

– Valóban nemritkán adódnak olyan kihívások, melyeket kizárólag speciális berendezésekkel lehet teljesíteni. Birtokunkban van két olyan egytonnás önépítő lift, melyekkel kiváltás nélkül 150 méteres magasságban is lehet munkát végezni. Emellett van egy drótkötélen felkúszó állványunk, ennek magassági korlátja kizárólag a drótkötél hosszától függ. Ez utóbbit elsősorban kémények karbantartásakor használjuk, az önépítő lifteket pedig a Dunai Finomító területén különböző desztillációs tornyok mellé szoktuk telepíteni, ahol óriási kiesést jelentene egy hosszabb leállás.

Miért volt szükség új telephely építésére?

– Pályázati pénzből, hitelből és önerő bevonásával múlt év szeptemberében kezdtük el a beruházást, miután az előző telephelyünk már nem elégítette ki a fokozatosan növekvő igényeket. Alapvetően daruzott csarnokra volt szükségünk, ahol a többi között acélszerkezet gyártására, tűzállóanyag-sablonok készítésére és sablonban gyártott tűzálló idomok kemencében történő kiégetésére is mód van. Jelenleg egy német cég számára ipari kemencék acélszerkezeteit gyártjuk. Emellett egy saválló reaktoron is dolgozunk a szabadegyházi szeszgyár megbízásából, és egy pályázat keretében gumiégető reaktor megvalósításában is érdekeltek vagyunk.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka