Magyar neutronoptikai cég a világelitben

Mint kiderült, két tekintélyes német megrendelés, illetve az MTA Természettudományi és Wigner Fizikai Kutatóközpontjával közösen elnyert 472 millió forintos uniós pályázat mellett azért megérzik a gazdasági válságot is.
A világ nagy neutronkutató intézetei ugyanis egyre nagyobb csúszásokkal kapták meg az állami és pályázati pénzeket, ami kihatott a megrendelésekre – a szinte kizárólag csak exportra dolgozó Mirrotronnál is. Ráadásul befejeződtek azoknak az amerikai, japán és angol beruházásoknak az első ütemei is, amelyek a nagyobb intenzitású, úgynevezett „spallációs” neutronforrások és új mérőállomások létesítését célozták meg, a maguk beruházásigényével együtt. A világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, az Európai Spallációs Forrás (ESS) ugyan már a megvalósítás fázisába került Svédországban, de a komolyabb tenderekre még néhány évet várni kell. Magyarország részvétele a projektben előnyös üzleti helyzetet teremtene, de addig is fizetést kell adni a Mirrotron több mint harminc munkatársának és megrendelést a közel száz beszállító cégnek.

– Előremenekülünk – mondja Kaszás György. – Amellett, hogy leszállítjuk például a nagy értékű komplett műszereket a berlini és müncheni neutronközpontoknak, igyekszünk olyan fejlesztéseket megvalósítani a cégen belül, amelyek alkalmassá tehetnek bennünket még komolyabb feladatok ellátására is. Az ESS-től mi is több megrendelést várunk pár éven belül, de azt már most tudjuk, hogy például a felületi hullámosság terén nemcsak néhány százalékkal, hanem egy teljes nagyságrenddel jobb eredményeket várnak. A többi között e cél eléréséhez jön jól az a bizonyos konzorciumi pénz, amelyből a Mirrotronnak mintegy 237 millió forint jut majd. Ebből tudunk vásárolni például speciális CNC-marógépet, mérőpadot vagy felületi érdességmérőt, ezek mindegyike több tízmilliós érték.

A cég a pályázaton belül vállalta például, hogy a fémcsiszolásban is hozza azt a felületi finomságot, amit – fantasztikus munkatársai révén és az egész világon páratlan módon – a síküvegcsiszolásban elértek. Ugyancsak a pályázat eleme az „újszerű, innovatív fókuszáló neutronoptikai elemek”, illetve egy nagyfelbontású gázdetektor prototípusának kifejlesztése is. Ehhez persze megfelelő géppark és olyan eszközök kellenek, amelyekkel egyáltalán mérni tudják ezt a fajta pontosságot.
Hogy mitől jobb egy tervezéssel, fejlesztéssel, gyártással és telepítéssel is foglalkozó kis csillebérci cég, mint a gazdag amerikai vagy német konkurencia? Elsősorban az igényekhez való rugalmas alkalmazkodástól, illetve a kialakított teljes innovációs lánctól. Vagyis a Budapesti Kutatóreaktorban dolgozó okos kutatófizikusoktól, a saját kreatív mérnökeiktől, a hibátlan gyártó szakembereiktől – és a két évtizedes kollektív tapasztalattól. A hírek szerint a kínaiak (is) megpróbálták „lekoppintani” a gyártmányaikat, de rájöttek, hogy tíz év kellene hozzá. Ezért inkább továbbra is ugyanúgy rendelik a neutronkutatási laboratóriumaik számára a Mirrotron-féle high-tech spektrométereket, detektorokat vagy „szupertükrös” neutronvezetőket, mint mondjuk az USA, Japán, Nagy-Britannia vagy Németország.
Pályázati azonosító: Új generációs neutronos vizsgálóberendezések komponenseinek fejlesztése KMR 12-1-2012-0226