Ha már esélyt kaptunk arra, hogy a vén kontinens egyik legújabb tudományos fejlesztésének egyik eleme hazánkba kerülhet, ne húzzuk az időt. Ha már az Új Széchenyi Terv része lett a szegedi szuperlézer, akkor félre kellene tenni azt a mentalitást, hogy ráérünk arra még, mert nem érünk rá. A csehek jóval előttünk járnak, és ha nem vigyázunk, a programhoz később bekapcsolódott románok is lehagynak bennünket. Elismerem, hogy sok pénzről, 245 millió euróról van szó, de a teljes beruházás 15 százalékát kellene csupán a költségvetésből előteremteni. (Ez a 15 százalék 300 forintos euróval számolva 11 milliárd forint.)
2015 végére ígérjük a szuperlézer elkészültét, de lássuk be, még nagyon az elején vagyunk. Okos dolog, hogy program indult a majdan ott dolgozók képzésére, ám a földmunkák még el sem kezdődtek. Okos dolog, hogy megindult a tudományos berendezések tervezése, de ha a fejlesztési összeg 85 százalékát Brüsszel adja, akkor a 85 százalékra szóló pályázati anyagunkat el kellene készíteni. Már 2011 elejére ígértük, hogy benyújtjuk, de még sehol sem tart. Közben Szegeden adott a lézeres szakmai tudás, sőt Pécs és Budapest is besegít.
Észre kellene venni, hogy az ELI összeurópai program, ám a huzavona határainkon belül zajlik, határon túli értetlenségtől kísérve. Ha olyan nagyon akarják, akkor miért nem csinálják? – hallani. Csinálnunk kellene, mert egy tudományos berendezésről már lemaradtunk. Hiába Mezei Ferenc dolgozta ki az európai spallációs neutronforrás koncepcióját, ha a svédek építhetik azt meg Lundban – a magyar professzor közreműködésével. Az ELI szegedi változatának elméleti alapjainak kidolgozása jelentős részben szintén egy magyar fizikus, Krausz Ferenc nevéhez fűződik.
A szakma pezseg, kisvállalkozások azt remélik, hogy ők is bekapcsolódhatnak a munkába, hogy részvételükkel hamarosan egy kiválóan működő tudományos park, innovációs bázis épül az ELI köré. Csak a (lézer)fényt nem látják még az alagút végén.•
