Inno-tér
2020. október 21.

KÖVET 25 Jubileumi Díjátadó Ünnepség és Konferencia

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért a környezetvédelem és a vállalati felelősségvállalás területén vállalati/szervezeti megmérettetéssel és szakmai konferenciával ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A KÖVET 25 Program keretében díjazták és bemutatták a környezetvédelmi és társadalmi szempontból leginkább példamutató intézkedéseket és vállalatokat, szervezeteket. A díjátadó mellett az egyesület alapító- és jelenlegi tagjainak ünnepi oklevéllel köszönte meg, hogy az elmúlt 25 év során a KÖVET Közösség tagjaként támogatták a fenntarthatóság érdekében végzett szakmai munkát.


A díjakat Boros Anita az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára és a zsűri képviseletében Zilahy Gyula professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudományos- és nemzetközi dékánhelyettese adta át.

A KÖVET 25 Program díjazott szervezetei és intézkedései

Környezeti Megtakarítás díj 2020.
„A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs” kategória (3 éven belül megtérülő beruházás)

MOL Nyrt. DS Logisztika és Agruniver Holding Kft. – Kármentesítés során lefölözött szabad fázisú szénhidrogén hasznosítása. Az intézkedés lényege: a kármentesítés során lefölözött szabad fázisú szénhidrogén, konkrétan benzin-gázolaj keverék mechanikai tisztítása hulladékártalmatlanítás helyett egy, a két vállalat által kifejlesztett szűrőberendezéssel.

Környezeti Megtakarítás díj 2020.
„A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs” kategória (3 éven túl megtérülő beruházás)

Egis Gyógyszergyár Zrt. – Ecetsav hasznosítása nyersanyagként, biogáz és villamos energia előállítása. Az intézkedés lényege: a gyártás során képződő híg ecetsavas anyalúg ártalmatlanítása helyett annak hasznosítása biogáz és villamos energia előállítására.

Környezeti Megtakarítás díj 2020.
Karbon-megtakarítási különdíj – vállalat kategória – a legtöbb CO2 -egyenérték-megtakarítással járó intézkedés

HiPP Termelő és Kereskedelmi Kft. – Komplex energiahatékonyság. Az intézkedéscsomag lényege: a vállalat a gyártás és üzemelés minden területén igyekezett feltárni az energia-megtakarítás és így a szén-dioxid csökkentés lehetőségeit, így a fűtési rendszer, a világítás, a szigetelés, a kondenzvíz-leválasztók és a sűrítettlevegő használatakor is.

Zöld Iroda Díj 2020. – non-profit/intézmény kategória

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata - Energiatakarékos önkormányzat. Az önkormányzat zöld iroda programjának lényege: a zöld irodai működés megvalósítása a munkatársak aktív bevonásával és példamutatással a kerékpáros közlekedéstől a palackos vizek mellőzésén át a papírmentességig.

Zöld Iroda Díj 2020. – vállalati kategória

Ferling Kft. - Közös ötletek. Közös siker. Zöld munkakörnyezet. Az ügynökség zöld iroda programjának lényege: az irodai munkahelyi környezet zöldítése a munkatársak aktív bevonásával és folyamatos motiválásával.

Zöld Munkahely Díj 2020. – kis, közepes és nagyvállalat kategória

SZ+C Stúdió Kft. – A mi irodánk még a szomszéd kertjénél is zöldebb. A vállalat zöld munkahely programjának lényege: a zöld, környezettudatos megoldások alkalmazása a vállalati működés minden szintjén, az irodától a szelektív hulladékgyűjtésen és víztakarékosságon át napelemek használatáig.

Vállalati Felelősség Piac Díj 2020. Kiváló VF Megoldás Díj – kisvállalat kategória

Wessling Nonprofit Kft. – Mit tehet egy vizsgálólaboratórium a tudományos tájékoztatásért és az oktatásért? A vállalat intézkedésének lényege: a Laborkaland című program révén a természettudományos tárgyak, pl. a kémia népszerűsítése a diákok körében.

Vállalati Felelősség Piac Díj 2020. Kiváló VF Megoldás Díj – nagyvállalat kategória

OTP Bank Nyrt. – Túlfogyasztás helyett gondolj a jövődre! A bank kampányának lényege: A tudatos és átgondolt vásárlási szokásokra való áthangolás, a célcsoport figyelmének felhívása a túlköltekezésre és a túlfogyasztásra.

A KÖVET 25 Programra beadott intézkedések valamint a programok eredményeit tartalmazó táblázat megjelent az Egyesület Lépések című szaklapjának különszámában, amely elérhető a KÖVET irodában, illetve letölthető az egyesület honlapjáról.


A délután folyamán külföldi és hazai vendégelőadók segítségével elemezték a COVID-19 veszélyhelyzet környezeti és gazdasági hatásait, tanulságait és a vírushelyzet utáni fenntartható gazdasági modell lehetőségeit vitatták meg.

Postpandemic economy, avagy elmélkedés a vírushelyzet utáni gazdaság „mibenlétéről”


Jelenleg még nem világos a Covid-19 következtében elhunytak száma hogy viszonyul a közlekedési balesetek áldozatainak lecsökkent számához és a WHO által évi 2-3 millióra tehető légszennyezésből eredő halálozások számához. A vírusválság gazdasági következményei első látásra katasztrofálisak, már az Economist c. mértékadó lap is „90%-os gazdaságról” beszél, azaz az átmeneti 20-30%-os visszaesés egy része nem fog visszaépülni. Ugyanakkor alternatív gondolkodók mellett már főáramú közgazdászok is megkockáztatják azt a kijelentést, hogy habár fájdalmas, de talán nem is olyan nagy baj ez, hiszen a világgazdaság túlnőtte magát: meghaladta az emberi és fenntartható mértéket. Mindenki egyetért abban, hogy jobb lenne az egy évvel ezelőtti gazdaságnak csak a fenntartható, felelős részét újjáépíteni. Ám ehhez nemcsak a társadalmak által legitimált politikai akarat hiányzik, hanem a közegyetértés is: milyen irányban haladjunk tovább? A KÖVET konferencián ez volt az elméleti és gyakorlati téma, hazai és külföldi vezető szakértők előadásain és vitáján keresztül.

Forrás: KÖVET

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka