Inno-tér
2022. november 9.

A hangod elárulja, ha beteg vagy

A daganatos betegségek, az Alzheimer- és a Parkinson-kór, illetve a depresszió és az autizmus korai jeleit szűri ki a tervek szerint a Dél-floridai Egyetem Egészségügyi Hangközpontjának új, jelenleg készülő applikációja. A mesterséges intelligencián alapuló fejlesztés, a beszéd- és légzésminták elemzése mellett, a hangszálak rezgéseiből állapítja meg a betegségre utaló elváltozásokat.


A tizenkét kutatóintézet bevonásával zajló kutatás jelenlegi fázisában a hangmintákat gyűjtik: öt betegségcsoport tagjainak hangját rögzítik, köztük a neurológiai rendellenességekkel, gégerákkal, depresszióval, tüdőbetegségekkel és az autizmussal küzdőkét.

A kutatók az adatbázisban szereplő 30 ezer résztvevő teljes kórképét és orvosi kartonját is elemzik majd. Az applikáció rendkívül egyszerű lesz: a pácienseknek egy mikrofonba kell beszélniük, az így rögzített hangot pedig az applikáció összeveti az adatbázisban található hangokkal. A kutatók szerint a legtöbb esetben meg lehet majd állapítani, ha valakinek a hangja olyan elváltozást mutat, mint a rögzített betegeké. Az applikáció komoly előrelépést hozhat a távegészségügyi gyakorlatok fejlesztésében, hiszen lehetővé tenné, hogy az egészségügyi intézményektől távol élők és az anyagilag rosszabb helyzetben lévők is részesei lehessenek a prevenciós folyamatoknak.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022
Címkék

Innotéka