Az Akadémia épülete 1920 körül. (Kép: gyujtemenyek.mnm.hu)

A pozsonyi országgyűlés alsótáblájának kerületi ülésén, 1825. november 3-án Felsőbüki Nagy Pál, a rendi ellenzékiség vezéralakja élesen kikelt a nemzeti kultúra és az anyanyelv ügye iránt bűnös közönnyel viseltető mágnások ellen. A szemrehányás hatására „ifjú gróf Széchenyi magyar lovas kapitány … ezen ajánlást tette: Tisztelt Statusok és Rendek! Én ugyan nagy nem vagyok, de vagyonos ember vagyok, azért nemzeti nyelvemnek gyarapítására egy egész esztendei jövedelmemet ajánlom, úgy, hogy ennek a kívánt célra való fordítása s elrendelése mindenkor az ország gyűlésétől függjön.”

„Én ugyan nagy nem vagyok, de vagyonos ember vagyok, azért nemzeti nyelvemnek gyarapítására egy egész esztendei jövedelmemet ajánlom…”

Az Akadémia történetét az mta.hu-n megjelent tanulmányában 1918-ig bemutató Fónagy Zoltán történész szerint Széchenyi István 60 ezer forintos adománya nem ötletszerű és magányos tett volt. A Nemzeti Múzeumot megalapító apja példáját követve, kötelességtudattól és hivatásérzettől indíttatva már évek óta kereste a cselekvés terét. A beszédét követő reakciók pedig arról tanúskodnak, hogy az alapítás többek szervezett akciója lehetett. Széchenyi példáját azonnal követte két barátja, Károlyi György és Andrássy György gróf, valamint Vay Ábrahám. Ők négyen számítottak alapítóknak. Az országgyűlés alatt számosan csatlakoztak hozzájuk kisebb-nagyobb összeggel, így 1827-re mintegy 250 ezer forintos alap­tőke gyűlt össze: ennek kamatai jelentették az intéz­mény működésének fő forrását. A kor szokásainak megfelelően a nagyobb adakozók nem a felajánlott összeget, hanem annak kamatait fizették be évente az Akadémia pénz­tárába. Teleki József gróf családja pedig 30 ezer kötetből álló könyvtárát engedte át, megalapozva ezzel az Akadémiai Könyvtárat.

A Magyar Tudományos Akadémia alapítása. (Rohn Alajos grafikája a Vasárnapi Ujságban.) Forrás: OSZK EPA

Az 1845-től hivatalosan is Magyar Tudományos Akadémia néven emlegetett intézmény első elnöke a történetkutató Teleki József gróf lett, alelnökké pedig Széchenyi Istvánt választották. Az intézmény működtetésében kulcsszerepet töltött be a titkár: e hivatalt az első fél évszázadban Döbrentei Gábor, Toldy Ferenc, Szalay László és Arany János töltötte be. Az első közgyűlésre 1831. február 4-én került sor. Az új intézmény figyelmének középpontjában eleinte a nyelvművelés állt. Működése első maradandó eredménye a magyar helyesírás egységesítése és a nyelvtan rögzítése. Az első helyesírási szabályzatot 1832-ben, a leíró nyelvtant 1846-ban és az értelmező szótárt 1862-ben adta ki.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei az Akadémiát is érintették: a nyolctagú Batthyány-kormányból öten voltak az Akadémia tagjai, de rajtuk kívül is több akadémikus viselt magas kormánytisztséget, vagy vett részt képviselőként az országgyűlés munkájában. A tagok reformkori és szabadságharc alatti tevékenységének is volt szerepe abban, hogy 1849 után az Akadémia tevékenységét és autonómiáját erősen korlátozták. Tíz év szünet után tartottak újra közgyűlést, amelyen kiegészítették a megfogyatkozott tagságot: a 70 elhunyt tag – köztük volt Teleki József és Vörösmarty Mihály is – helyére választott 74 új akadémikus között volt Arany János és Jókai Mór is.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei az Akadémiát is érintették: a nyolctagú Batthyány-kormányból öten voltak az Akadémia tagjai.

Bár a tudományos élet erőit a dualizmus évtizedeiben is az Akadémia fogta össze, szervező, kezdeményező szerepet – saját intézmények, illetve jelentősebb anyagi alapok híján – legfeljebb a társadalomtudományok esetében játszhatott pályázatok kiírásával, a könyvkiadás támogatásával. A természettudományokban inkább csak az eredmények minősítésén, értékelésén keresztül befolyásolhatta a kutatások menetét. A korszak nemzetközi szintű eredményeinek java része az egyetemi intézetekben született, a gazdasági-társadalmi modernizáció igényeit kiszolgáló új tudományos intézmények pedig álla­mi alapításként jöttek létre. Az Akadé­miát a századfordulótól mind gyakrabban érték olyan bírálatok, hogy a fontos korkérdésektől elforduló, magába zárkózó intézmény lett.

Az 1918. októberi őszirózsás forradalom után felálló polgári demokrata kormány – Pótó János történész szerint – érdemben nem foglalkozott az Akadémiával: ideje sem volt rá, és tudománypolitikai elképzelései sem voltak, vagy legalábbis nem maradt nyoma, hogy lettek volna. Nem így az 1919 márciusában hivatalba lépő tanácskormánynak. A világforradalom igézetében fogant Tanácsköztársaság vezetőinek szemében gyanús és megsemmisítendő volt minden, ami nemzeti és konzervatív. A Közoktatásügyi Népbiztosság április 14-ei rendeletével felfüggesztette az Akadémia működését – a legrövidebb időn belüli átszervezés ígéretével. Erre azonban nem került sor, így az Akadémia a proletárdiktatúra bukása után változatlan formában folytatta tevékenységét.

A háború és forradalmak után meglehetősen akadozva indult újra az Akadémia munkája, mert a háborús infláció felemésztette vagyonának jelentős részét. Trianon után az ország helyreállításában a kultúrának és a tudománynak nagy szerepet szánó kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó rendszeres államsegéllyel támogatta az intézményt, amely anyagi stabilitását azonban csak az 1920-as évek végén szerezte vissza, amikor gróf Vigyázó Ferenc teljes vagyonát az intézményre hagyta. A mintegy 16 millió pengős Vigyázó-hagyatéknak ettől kezdve évi 500-600 ezer pengőnyi jövedelmét fordították tudományos célokra: kutatások támogatására, pályadíjakra, könyvkiadásra.

Berzeviczy Albert és Klebelsberg Kuno az Akadémia ülésén, 1930-as évek. (Kép: gyujtemenyek.mnm.hu)

A két világháború között sajátos kettősség jellemezte az Akadémiát. Szellemisége és vezetése makacsul őrizte a 19. század végi avult konzervativizmusát, amely elsősorban az élet- és természettudományok elutasításában nyilvánult meg. Ugyanakkor olyan, méltán világhírű természettudósok kerültek be az Akadémia tagjai közé, mint Szent-Györgyi Albert biokémikus, Kandó Kálmán gépészmérnök vagy Zemplén Géza kémikus.

Az ekkor már 120 éves intézmény a második világháború után több szempontból is a megszűnés határára jutott. Anyagi helyzete ismét ellehetetlenült, a hatalmat tényleg megszerző Magyar Dolgozók Pártja az Akadémia puszta létét is fenyegette. Lázadozott az akadémiai tagság egy része is: a valódi reformokra törekvők Szent-Györgyi Albert és Bay Zoltán vezetésével 1945 nyarán létrehozták a Természettudományi Akadémiát. A két intézmény között egy évig tartó heves vita után a helyzet kompromisszummal oldódott meg 1946-ban: az Akadémia felvette tagjai sorába a Természettudományi Akadémia korábban nem akadémikus tagjait.

Az 1950–1960-as években hozták létre az Akadémia kutatóintézeteinek hálózatát. Ezt követően az Akadémia nem csupán tagjainak egyéni teljesítményével, hanem a több tucat kutatóintézetében dolgozó tudósok ezreinek munkájával járult hozzá a magyar tudományosság fejlődéséhez.

Az 1980-as évek végén újabb reformfolyamat indult az Akadémián. Még a politikai rendszerváltozás előtt, 1989-ben rehabilitálta a Közgyűlés az 1949-ben méltatlanul kizárt akadémikusokat. 1992-ben pedig önálló intézményként megalakult a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. 2018-ban kezdődtek tárgyalások az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között a kutatóintézetek leválasztására. Erre 2019-ben került sor.

„Ma az Akadémia olyan köztestület, amelynek nemcsak a mindenkori legfeljebb 365 magyar akadémikus a tagja, hanem mindenki, aki tudományos fokozattal bír, és a köztestületbe a felvételét kéri. Ez a tagság jelenleg közel 20 ezer fő, a magyar tudományos élet nemzetközi szinten is igényes tájékozódással és a nemzet ügyei iránti elkötelezettséggel jellemezhető színe-java, egy olyan szakembergárda, akik nélkül nincs tudomány és nincs innováció” – nyilatkozta magazinunknak Kecskeméti Gábor, az MTA200 Elnökségi Bizottságának elnöke. 2019 óta az Akadémia nemcsak a tudományos munka személyes kiválóságát ismerheti el az akadémiai doktori cím odaítélésével, hanem a magyar tudományos intézmények számára is kiváló kutatóhelyi címet ítélhet oda. Ez a pályázaton megszerezhető tanúsítvány nagy presztízsű ösztönző erőként kezdett működni; mind az egyetemi, mind a vállalati szférában erős érdeklődés mutatkozik iránta. Az Akadémiának ma is vannak eszközei arra, hogy stratégiai kutatási programokat indítson és folytasson. Nemzeti programjai között a Fenntartható Fejlődés és Technológiák, valamint az immár a harmadik szakaszában futó Nemzeti Agykutatási Program mellett a közelmúltban megjelent a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program is.

Az Akadémiának ma is vannak eszközei arra, hogy stratégiai kutatási programokat indítson és folytasson.

Az Akadémia számos nagy presztízsű hazai kutatást, kutatóműhelyt támogat. Kecskeméti Gábor szerint a legjelentősebb a 2009-ben indult Lendület program. Korábbi Lendület programvezetők közül többen ma már akadémikusok. Igen jelentős a három évre megpályázható Bolyai kutatási ösztöndíj, amelynek nyertesei olyan posztdoktorok, akiktől középtávon az akadémiai doktori címre pályázókat is remélik.

A 21. században a tudományellenesség terjedése minden korábbinál nagyobb kihívás elé állítja a tudomány képviselőit, így az Akadémia tagjait is. Az akadémiai hon­lapon olvasható, miszerint az MTA kiemelt küldetése, hogy a tudást mindenki számára hozzáférhetővé tegye, és mindig, minden időben hiteles igazodási pontként szolgáljon a ránk zúduló információtömegben. Kérdésünkre, hogy milyen eszközökkel rendelkezik ehhez az intézmény, Kecskeméti Gábor így válaszolt: „Az a mód, ahogyan az Akadémia a széles nagyközönség tudománnyal, tudományos gondolkodással kapcsolatos felfogását befolyásolni próbálhatja, az igényes tudománykommunikáció. Az elmúlt években ennek hatékonyságában nagyot léptünk előre. A hagyományos felületek mellett megjelentünk a közösségi médiá­ban és a legnépszerűbb videómegosztón. Élőben közvetítjük a novemberi Magyar Tudomány Ünnepe programjait, amelyek így nagyságrendekkel több emberhez jutnak el, mint 2020 előtt. Elindult a Középiskolai MTA Alumni Program, amelyben jelenleg 300 iskola és 1700 kutató vesz részt. A kritikus gondolkodást fejlesztő program népszerűsítéséhez az Akadémia számára korábban el­képzelhetetlen módszereket, például influenszerekkel való együttműködést is alkalmaztunk, nagy sikerrel: legutóbbi tanulmányi versenyünkön 686 csapat vett részt hazai és határon túli középiskolákból.”

A 2025-re, az Akadémia fennállásának 200. évfordulójára megszépülő MTA-székházban a díszterem felújításán dolgozik a restaurátor 2024 tavaszán. (Kép: mta200.hu)

Kincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban és az Akadémián

A bicentenárium alkalmából Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia címmel időszaki kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című kiállítás részletének látványterve. (Kép: mta200.hu)

A több mint 800 tárgy között olyan relikviákat találunk, mint Széchenyi István adományozólevele az Akadémia megalapítására, Kisfaludy Károly halotti maszkja, a székház egykori homlokzatát díszítő oroszlánfejek vagy éppen Karikó Katalin Nobel-díja. Császtvay Tünde kurátortól megtudtuk, hogy „bár a kiállítás 800 négyzetméteren mesél az Akadémia kétszáz éves történetéről, valójában nem egyszerű megjeleníteni, amit ez a tudásközpont végigélt, és azt a gazdagságot, amit két évszázad alatt létrehozott. Kevesen tudják elképzelni, mi zajlik a falai mögött, pedig mióta fennáll, itt összegződik az a minden­kori tudásmennyiség, amelynek eredményei – kisugározva a társadalom, a közélet, a mindennapok világa felé – beindítják és dinamizálják a mindenkori fej­lődést, és sok áttétellel működtetik a hétköznapjainkat – ma is. Ezt az erőt, ezt a mérhetetlen sokszínűséget szeretnénk megmutatni, ez egyben a legmagasabb szintű tudomány­népszerűsítés is. A kiállításon több mint 800 műtárgy – köztük akár korabeli közle­ke­dési vagy csillagászati, földtudományi, természettudományi eszközök –, virtuális tudástár, érdekes és a magyar kiállításokon még soha nem látott modern, digitális eszközök jelennek meg. A tárgyak nagy része olyan páratlan és olyan unikális, nem mellesleg rendkívül érzékeny és sérülékeny, amelyeket nagyon nehéz volt megkapni az őket őrző közgyűjteményektől, intézményektől, és csak a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi évfordulója miatt kölcsönözték ki. Nagyon sokféle műtárgy jelenik meg: több évszázados textilalkotások, viseletek, kódexek, Vörös­marty-, Kölcsey-, Szent-Györgyi Albert- (stb.) kéziratok, első kiadású nyomtatványok, a tudósközösségi gondolkodásban elöl járó jeles személyekhez köthető üveg-, bútor-, fénykép-, dokumentum- és iratanyag, órák és személyes tárgyak is láthatók.”

Novembertől lesz látogatható az Akadémia által őrzött nemzeti ereklyéket bemutató tárlat. A kiállításon olyan, a magyar kultúra felbecsülhetetlen értékű emlékei tekinthetők meg, mint a Kézirattárban őrzött, pergamenre írt Carbo-kódex, amely Mátyás király dicső tetteiről szól párbeszédes formában. Ugyanott őrzik Madách Imre Az ember tragédiájának kéziratát. Madách régóta dolgozott a kéziraton, maga is bizonytalan volt a mű értékét illetően. Végül elvitte a kéziratot Arany Jánoshoz, akinek eleinte nem igazán tetszett a szöveg, de 1861 augusztusában már lelkesen jelentette ki, hogy végre nem egy Petőfi-utánzat, hanem egy nagyszerű mű született. Babus Antal, az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének vezetője egyik előadásában megemlítette: egyesek azt is felvetették, hogy Az ember tragédiája inkább Arany János műve. Amikor azonban betűről betűre átvizsgálták a kéziratot, kiderült, hogy a több mint 5000 Arany-javítás szinte mindegyike csupán helyesírási jellegű, tartalmi változtatásokat alig tett benne.

A Szózat első kéziratát szintén az MTA őrzi.

A Szózat első kézirata. (Kép: mta200.hu)

Vörösmarty Mihály, aki a Magyar Tudo­mányos Akadémia rendes tagja volt, sokat javította a Szózat első kéziratát. A költő fel­tehetőleg az Akadémia egyik ülésén kezdte fogalmazni az első vázlatot, mi­­vel a kéziraton látható a saját kezű bejegyzése arról, hogy két erdélyi tudóst akadé­mi­kussá kellene választani.

A professzor szerint az elmúlt kétszáz év egyik tanulsága, hogy a minőség iránti igényes elkötelezettségnek nincs alternatívája. Az Akadémia mindig akkor működött jól, amikor szakmai kiválóságra, nemzetközi összemérhetőségre, a világ tudományos trendjeibe való egyenértékű bekapcsolódásra tudott összpontosítani. 

A professzor szerint az elmúlt kétszáz év egyik tanulsága, hogy a minőség iránti igényes elkötelezettségnek nincs alternatívája.

A másik tanul­ság, hogy az akadémikusok testülete általában összetartó, szolidáris, egymás iránt érzékeny, figyelmet tanúsító közösség volt, amely a saját belső kommunikációjában és kifelé is a tudomány ügye iránti elkötelezettséget tudta megjeleníteni. Ezért volt minden korszakban nagyfokú szavahihetősége annak a véleménynek, amit képviselt. Ma is a legelfogadottabb intézmények közé tartozik, sőt vezeti azt a rangsort, ahol az emberek a hitelességet mérik, megítélik. A következő tanulság, hogy a nemzetközi tudományos trendekbe való egyenértékű bekapcsolódás mellett a speciálisan nemzeti tudományok művelése, a saját tradícióink, a nemzeti kulturális örökségünk, a nemzeti identitásunk alapját adó műveltségi tartalmak fenntartása, gondozása, kutatása, művelése az Akadémiának mindig is kivételes elkötelezettsége volt, és ma is az; e területen hosszú távon mindig egyenletesebben teljesített, mint a hivatalos állami kultúrpolitika gyakran változó és nem feltétlenül következetes szempontrendszere.•

Címlapkép: gyujtemenyek.mnm.hu