Újabb innovációs rendezvény az ELTE-n

Az immár hagyományos, tizenkettedik alkalommal megrendezett konferencia megnyitóján dr. Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese köszöntőjében elmondta: „Az ELTE nemcsak a hallgatóknak nyújtott oktatás minőségében tekinthető kiemelkedő intézménynek, hanem az innovációnak is aktív színhelye. Az egyetemen számtalan kutatás folyik, és az eredmények nagyon hamar hasznosulnak a gazdaságban és más területeken is.”
A köszöntőbeszédek után mutatkoztak be az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat nyertesei. A Demola Budapest különdíjában Lukács Teodóra (ELTE PPK) és csapata Okos szelektív – Kukákok – Szelektálj játékosan című pályázata részesült, a Start-it @K&H különdíját A fiatalok természettudományos szemléletét formáló projekt kiterjesztett valóság szemüvegek segítségével című pályázatukért pedig Máthé Árpád (ELTE TTK) és csapata érdemelte ki. Az Ötletpályázat nyertese Urbán Ida (ELTE TáTK) és csapata lett a Matematikai kiterjesztéseket tartalmazó dokumentumok gépi felolvasása a mesterséges intelligencia eszközeivel című munkával, a második díjat Visnovitz Márton (ELTE IK) kapta CaseLab – Okostelefon-alapú hordozható terepi mérőműszer című projektjéért, a harmadiknak járó díjat pedig Pethő Máté (ELTE TTK) és csapata hozhatta el Postronics című pályázatával.

Az Év Innovatív Kutatója díjat dr. Lőrincz András, az Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszék tudományos főmunkatársa vehette át Mélyhálós technikák alkalmazásával kidolgozott iparilag hasznosítható megoldások – találmány és szabadalmi bejelentés című projektjéért.
A díjátadó után a résztvevők két előadást hallgathattak meg a mesterséges intelligenciáról és az azt övező tévhitekről. Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője először a szervezet stratégiáját ismertette, majd arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia globális értelemben is új iparágat teremt, amely új kockázatokkal és új technikai lehetőségekkel jár együtt. „Az MI óriási mennyiségű adattal dolgozik, éppen ezért lehet kiváló trendelőrejelző” – mondta Szertics Gergely.
A rendezvényen olyan szervezetek is bemutatkozási lehetőséget kaptak, amelyek szolgáltatóként innovációs problémákra nyújtanak valós megoldásokat.
Az eseményt az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) Vágj bele! Kezdj vállalkozni! programja keretében két előadás és egy panelbeszélgetés zárta. Az előadók – Kiss Gergely (ügyvezető igazgató, Attrecto Zrt.) és Tamási-Irsai Renáta (cégvezető, Rollbar) – személyes történetükkel szemléltették, hogyan lehet elindítani egy vállalkozást, milyen nehézségek várnak a vállalkozókra, mennyi lemondással jár egy cég elindítása, és mekkora felelősség százmilliós költségvetést kezelni.
A rendezvényt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatta.•