De mi a helyzet a többi tagállam esetében? Ezeknél egyetlen lehetőségként a hagyományos úton szerzett oltalom marad. Ezért először érdemes áttekinteni a hagyományos – az újjal párhuzamosan továbbra is létező – rendszer legfontosabb jellemzőit.

Kép: Depositphotos/garagestock

A hagyományos oltalomszerzés

Az EPC nevében ugyan szerepel az „európai”, de segítségével egyrészt nem érhető el az összes európai ország (például Fehéroroszország és Ukrajna nem tag), másrészt segítségével oltalmat lehet szerezni egzotikus, nem európai államokban is (Kambodzsa, Marokkó, Tunézia), továbbá Törökország is tagállam annak ellenére, hogy csak kisebb része található Európában. Minden lehetőséget figyelembe véve, az EPC segítségével 45 országban lehet oltalmat szerezni (ezek közül 39 EPC-tagállam, további hat ország pedig külön egyezményekkel kapcsolódik a rendszerhez). Ez az országkör lényegesen tágabb, mint az EU-tagállamok köre, ami 2024-ben 27 országot ölel fel.

A hagyományos úton történő oltalomszerzés a megadásig „szokásosan” halad. A vizsgálat során az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) kifogásokat vet fel, és ha azokat sikerül elhárítani (gyakran az eredeti oltalmi kör szűkítése mellett), akkor a bejelentő eljut a megadást kilátásba helyező határozathoz. Ha a kialakult szöveget a bejelentő jóváhagyja, befizeti a megadási díjat, továbbá benyújtja a leírás végén található – az igényelt oltalmi kört tömören megfogalmazó – igénypontok másik két hivatalos nyelvre történt fordítását (angol, német vagy francia nyelven folyhat az eljárás), akkor ezt követően az EPO kiadja a valódi megadó határozatot.

Azonban a megadott szabadalom nem hatályosul közvetlenül a fent említett 39+6 országban. Sok országban – ahol a hivatalos nyelvek közé tartozik az EPC három hivatalos nyelveinek egyike – automatikusan keletkezik oltalom.¹ Azonban az egyéb EPC-tagországok esetében még további lépésekre van szükség az oltalomszerzéshez az egyes nemzeti hivatalok előtt: díjat kell fizetni, illetve le kell fordítani az ország hivatalos nyelvére vagy a teljes szabadalmi leírást, vagy csak az igénypontokat. Ezt a lépést nevezzük hatályosításnak, avagy validálásnak, ami bizony meglehetősen költséges szélesebb országkör esetén. Ne feledkezzünk meg az évente fizetendő fenntartási díjakról sem, amikor meghatározzuk a megcélzott országkört, amiről szintén a megadás után kell döntenie a bejelentőnek.

Az új oltalmi forma, az egységes hatályú szabadalom (UP)

A fent tárgyalt valódi megadás után arra is lehetőség nyílik, hogy kérelmezzük az új oltalmi formát, a 2023 júniusától igényelhető egységes hatályú szabadalmat (Unitary Patent; UP). Ennek nagy előnye, hogy nem kell országonként validáltatni, mert a nevének megfelelően az oltalom egységes azokra az országokra nézve, amelyek EU-tagállamok, és egyúttal részt is vesznek a kooperá­cióban. Így a validálási költségek jelentősen csökkenthetők ezen országok esetében, és a fenntartási díjak is csak 4-5 ország együttes díjának felelnek meg.

A sajátos szerződéses háttér eleve kizárja azokat az országokat, amelyek nem tagjai az EU-nak. Továbbá a jelenlegi 27 EU-tagország közül Lengyelország és Spanyolország deklaráltan nem kíván részt venni ebben az együttműködésben, a tagországok közül pedig többen még nem ratifikálták a csatlakozáshoz szükséges azon nemzetközi szerződést, amely a UP-szabadalmakhoz kapcsolódó jogvitákat kezelő bíróságra vonatkozik (Unified Patent Court; UPC) – köztük Magyarország sem.

2024. szeptember 1-jétől 18 EU-tagországra (AT, BE, BG, DK, EE, FI, FR, NK, LV, LT, LU, MT, DE, IT, PT, RO, SE és SI) szerezhető így oltalom, de, ahogy említettük, Magyarországra például nem (ennek itt nem tárgyalt alkotmányossági akadálya is van jelenleg).

Fontos még, hogy ugyan a hagyományos és az új rendszer egymás mellett él, de ha UP-t igényeltünk, akkor a UP-tagországok esetében kizárt a hagyományos út (és fordítva, azaz nem szerezhető kettős oltalom).

Az egységes hatály előnyei és hátrányai

A UP fő előnye a jelentősen kisebb jogszerzési költség, továbbá „első ránézésre” előnyös, hogy a UPC döntése kiterjed az összes UP-tagországra. Így például egy győztes bitorlási per esetében egy eljárásban 18 országra kiterjedő kedvező döntést kapunk.

Azonban az egységes hatály miatt igen kellemetlen, ha elveszítjük a jogvitát a UPC előtt. Például, ha sikeres megsemmisítési eljárást indítanak a UP-vel szemben, akkor egyszerre szűnik meg az oltalom az összes UP-tagországra nézve, ami elgondolkodtató hátrány. Ezzel szemben a hagyományos úton szerzett szabadalmak az érvényesítést követően már jogilag egymástól függetlenek, ezért azok ellen külön-külön kell fellépni a nemzeti bíróságok előtt. Ez hátrányos, ha mi akarunk megsemmisíteni egy akadályozó jogot, és előnyös, ha mi vagyunk védekező pozícióban (költségesebb a támadó fél számára a sok­országos támadás, ráadásul ugyanazon szabadalomcsalád tagjai esetén gyakran jelentősen eltérő döntéseket hoznak a nemzeti bíróságok).

Van még egy – igen bonyolult – elvi lehetőség, ami veszélyt jelent a UP-szabadalmakra nézve. Az engedélyezési eljárások sajátosságából következően kialakulhat olyan helyzet, hogy egy nemzeti hivatal észlel egy olyan gátló bejelentést („korábbi nemzeti jog”), amely az engedélyezési eljárás során még nem volt látható az EPO adatbázisában. Ha csak a megadást követően észlelik az ilyen gátló jogot, akkor az egész UP elbukik. Az EPO úgy próbálja minimalizálni ezt a veszélyt, hogy a megadás előtt igyekszik feltárni a gátló korábbi nemzeti jogokat is. Azonban teljes bizonyosság nem érhető el, emiatt erről a kis valószínűségű kockázatról is tudni kell döntésünk meghozatala során.

Opt-out

Lényeges tudnivaló, hogy a UP/UPC rendszer elindulása óta a UP-szabadalmakkal kapcsolatos jogviták mellett a hagyományos úton szerzett szabadalmakkal kapcsolatos jogviták is „alapértelmezésben” a UPC-hoz tartoznak. Ez azt jelenti, hogy azok az eljárások is a UPC előtt folynak, amelyeket hagyományos úton szerzett szabadalommal kapcsolatban indítanak egy UP-tagországban (azaz még akkor is, ha nem is igényeltek UP-t). A meghozott döntés pedig érvényes és végrehajtható lesz az összes egyéb UP-tagországban.

Uralkodó vélemény szerint az ilyen UPC-döntés azokra az országokra vonatkozik, amelyek nemcsak aláírták, hanem ratifikáltak is a UPC Egyezményt (azaz a fent említett 18 tagországban). Ám létezik olyan UPC bírósági döntés is, amelyből az olvasható ki, hogy a UPC-döntés kiterjed a UPC Egyezményt aláíró, de még nem ratifikáló országokra is, ezt az értelmezést azonban még nem erősítették meg.

Fontos lehetőség, hogy a jogtulajdonos kivonhatja a megadott hagyományos (EPC) szabadalmát a UPC joghatósága alól. Ezt a lépést nevezik „opt-out”-nak, amelynek hatására a szabadalommal kapcsolatos jogviták nemzeti bíróságok előtt zajlanak. Egyszer van lehetőség arra, hogy a jogtulajdonos visszavonja opt-out kérelmét, és ezzel ismét a UPC joghatósága alá kerüljön („opt-in”). Ezekkel a lehetőségekkel egyszer lehet élni, és csak akkor, ha nem indult már korábban jogvita az érintett szabadalmakkal kapcsolatban.

A fentiekből következik, hogy a bejelentők több út közül is választhatnak találmányuk „európai” oltalmazása során, és a döntés meghozatala adott esetben bizony nem könnyű. Sajnos a jövőbelátás képességének hiányában nemritkán csak utólag derül ki, hogy a bejelentő jó irányt célzott-e meg. Azonban egy szakértői elemzés – egymással szembeállítva a lehetséges eljárások adott bejelentésre vetített előnyeit is hátrányait – segíthet az adott időpontban legjobbnak nevezhető döntés meghozatalában.•

1 BE, DE, FR, CH, LI, MC, IE, LU és UK, azaz AT nincs a listában.

Címlapkép: Depositphotos/djv