Rekordköltségvetéssel indul a Horizont Európa

Idén áprilisban indul az Európai Unió minden eddiginél nagyobb költség­vetésű kutatási és innovációs keretprogramja, a 95,5 milliárd eurós Horizont Európa. Kormányzati célkitűzés, hogy Magyarország részesedése ezekből a közvetlenül pályázható uniós forrásokból 2027-re elérje a lakosságá­­val arányos 2,18 százalékot. De vajon hogyan érhető el mindez? Milyen szemlélet­­váltásra van szükség a sikerhez? Mi indokolja az egyetemek központi szerepét a megújuló innovációs ökoszisztémában? Birkner Zoltánt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökét és Csuzdi Szonját, a Nemzetközi Főosztály vezetőjét kérdeztük.


Az előző keretprogramban, 2014 és 2020 között a Horizont 2020 program teljes költség­vetésé­nek 0,6 százaléka került Magyarországra. Mennyire lehetünk elégedettek ezzel a teljesítménnyel?

Birkner Zoltán: Bizonyos szempontból nincs okunk pa­naszra, hiszen a 2004-ben vagy azután csatlakozott 13 tagország között ezzel a harmadik legjobb eredményt értük el, 1400 sikeres pályázattal mintegy 350 millió euró támogatáshoz jutottak a hazai szerveze­tek. Főként az informatika, az agrárium, a közlekedés és az egészségügy területén szerepel­tünk jól. Emellett az Európai Unió legnagyobb, felfedező kutatásokat támogató pályázati rendszerét működtető Európai Kutatási Tanács programjaiban is hasonlóan jó számokat tudunk felmutatni. Természetesen ez a teljesítmény nem mérhető össze Német­országéval vagy a skandináv államokéval, azonban már nálunk is elindult egy szemlélet­­váltás ezen a téren. Már 2018-ban tudatosan elkezdtünk foglalkozni a 2021 utáni idő­szakkal: meghatároztuk a stratégiai csomópontokat, és kidolgoztuk, hogyan lehet még hatéko­nyab­ban felkészülni a kihívásokra. Véleményem szerint ma sokkal jobb mentális állapotban várjuk az új keretprogram rajtját, mint korábban bármikor. Egy sporthasonlattal élve: a kosárlabdacsarnokot elkezdtük felújítani, a lelátó, a palánk, a pálya, az öltözők már a leg­moder­nebbek, és most zajlik a játékoskeret frissítése.

Birkner Zoltán (Fotó: Revicky Zsolt)
Tehát bízhatunk egy erősebb szereplésben az idén tavasszal induló ciklusban?

B. Z.: Mindent megtettünk és megteszünk ezért. Hatalmas lehetőség előtt állunk, hiszen az áprilisban megnyíló rekord-költségvetésű, 95,5 milliárd eurós Horizont Európa program­ból már az idei évben is jelentős források lesznek elérhetők a kutatás és az innováció támogatására. Kormányzati célként fo­­galmaztuk meg, hogy 2027-re Magyar­ország részesedése a közvetlenül pályázható uniós forrásokból elérje a lakosságarányos 2,18 százalékot.

2014-hez képest idén jóval korábban indult a pályázók tájékoztatása és felkészítése az új programra. Miért volt erre szükség?

Csuzdi Szonja: Versenyelőnyhöz jut, aki előre gondolkodik, így jóval eredményesebb lehet az újonnan megnyíló felhívásokon. Ezért már a program hivatalos elindítása előtt, februártól gyakorlatorientált online rendezvénysorozatot in­dítottunk, hogy felkészítsük a hazai vállalko­zá­­so­kat, tudásközpontokat, egyetemeket és kutatóintézeteket. A sikeres pályázás­hoz ugyanis feltétlenül szük­sé­ges a program újdonságainak, újfajta szemléletének és követel­mé­nyei­nek meg­ismerése, emellett a tapasztalatok azt is mutatják, hogy a sikerre esélyes nemzetközi együttműködések kialakítását, a konzorciumépítést szintén érdemes minél előbb elkezdeni.

Csuzdi Szonja
Milyen elemekből áll a rendezvény­sorozat?

Cs. Sz.: Február 11-én – a járványügyi helyzetre tekintettel – online tartottuk meg nyitó­rendezvényünket, amelyen át­tekintést adtunk az előttünk álló ciklus elemeiről. Annak ellenére, hogy a Horizont Európa szerves folytatása az előző hétéves periódus Horizont 2020 keretprogramjának, mégis számos új elemmel bővül. Ilyenek például a szekto­rokon és technológiákon átívelő együtt­­működéseket ösztönző klaszterprog­ra­mok, a legfontosabb társadalmi kihívásokat célzó missziók vagy az uniós, tagállami és ipari társ­finanszírozással megvalósuló stratégiai kezdeményezé­sek. Ezt követően egészen március vé­géig heti 2-3 tematikus eseményt tartottunk, ahol nemcsak tájékoztató elő­adásokkal vártuk az érdeklő­dő­ket, hanem konzultációs lehetőséget is biztosítottunk a felmerülő kérdések meg­vitatá­sára. Március végén pedig egy nagyszabású, egész napos szakpolitikai programnyitó eseményt rendeztünk. A rendezvénysorozaton túl az NKFI Hivatal számos eszközzel segíti a hazai pályázókat: a keretprogram témáira szakosodott nemzeti kapcsolat­tartó szakértők tanácsadói tevékenységével, pályázatírói és pályázat­menedzsment-tréningekkel, az innova­tív kis- és kö­zép­­vállalkozások­nak, kkv-knak szóló mentor­programmal, a pályázatok elő­értékelésével és hazai forrásokból indított rásegítő pályázatokkal is támogatja a konzorcium­­építést és a szükséges önrész elő­teremtését.

Kiket tudnak bevonzani ezekre az online rendezvényekre?

Cs. Sz.: A nemzeti kapcsolattartók háló­zatában olyan munkatársaink dolgoz­nak, akik széles kapcsolati hálóval rendelkeznek az adott tématerületen, és ismerik, rendszeresen tájékoztatják az uniós pályázásban érdekeltté tehető hazai szervezeteket, vállalatokat és in­novátorokat. Számos intézménnyel szak­értői szinten is együttműködnek, vagyis bevonják őket a keretprogram pályázatainak alapját képező munkaprogramok véleményezési folyamatába. A felkészítő rendezvényeinket számos kommunikációs csatornán – a többi között a honla­punkon és közösségi oldalainkon is – nyilvánosan is meghirdetjük, illetve a felsőoktatási intézményekben és az újonnan induló nemzeti laboratóriumokban kialakított H2020/Horizont Európa kontaktpontokon keresztül is igyekszünk minél több potenciális pályázóhoz eljutni. Biztató az érdeklődés, a nyitórendezvényre több mint 500 regisztráció érkezett, de a tema­ti­kus webináriumokra is a 100 fő fe­letti részvétel volt jellemző. Határozottan lát­szik, hogy az innovációs öko­szisz­té­ma szereplői is nagy várakozással figye­lik az új keretprogram lehetőségeit, amely még nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy a támogatott projektek valós társadalmi kihívásokra reflektáljanak. A programok tartal­má­nak kialakításában mind hangsúlyosabban megje­len­nek az állampolgárok igényei, és fel­használói oldalon is bevonják őket az eredmények hasznosításába. Az új szemlélettel bővül a potenciális pályázói kör is: fontos célcsoportokká válnak például a nonprofit szervezetek és önkormányzatok, amelyek korábban nem tudtak bekapcsolódni a pályázásba.

Milyen konkrét célokat lehet látni az új programon belül?

Cs. Sz.: Az Európai Unió új keretprogramjának megközelítése egyre inkább ösztönzi a különböző szektorok konstruktív együttműködését egy-egy probléma, kihívás közös kezelése érdekében, ez számos olyan területet kapcsolhat össze, amelyeket korábban egymástól függetlenül kezeltek. Így kerültek egy csoportba például a klíma, az energetika és a mobilitási kérdések, vagy éppen a digitalizáció, az ipar és az űrkutatás. Horizontális célként jelenik meg a klí­ma­változással kapcsolatos kihívások ke­­­zelése; a keretprogram költségvetésé­nek 35 százalékát erre kívánják fordítani. A zöld átmenet támogatásán kívül a digitalizáció elősegítése ugyancsak számos programrészben előtérbe kerül. Új eszköz­ként jelennek meg az úgy­nevezett missziók is, amelyek egy-egy különösen fontos társadalmi kihívás – mint a rákkutatás, a klímaváltozás, az intelligens városok, a talaj­egészség, az egészséges óceánok és tengerek – területén érnek majd el belátható időn belül konkrét eredményeket. Ilyen cél például, hogy 2030-ra az unióban legyen 100 karbon­semleges város, vagy hogy hárommillió rákbeteg életminősége javuljon a rákkutatás révén.

Korábbi előadásaiban és nyilatkozataiban többször is említette, hogy az új ciklus sikeréhez elengedhetetlen a szemléletváltás. Mivel tudták elősegíteni, hogy ez a folyamat elinduljon?

B. Z.: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is jól áll a tudományos eredményeket tekintve, de nem megfelelő azok társadalmi hasznosulása a gazdaságban, a termelő­szférában. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozásával az innováció ösztön­­zése minden eddiginél magasabb szintre ke­rült. Sikerült a legfontosabb társadalom- és gazdaságpolitikai célok közé emelni, hogy a hazai ökoszisztéma szereplői már ne csak „innoválgassanak”, hanem a növekedés motorjai legyenek.
Korábban is voltak kiváló kutatóink, jó egyetemeink és ambiciózus nagyvállalataink, azonban ezek a szereplők ritkán találkoztak egymással. Ráadásul a hazai kkv-k közül nagyon kevesen kapcsolódtak be az innovációs térbe, így ezen a téren is szemléletváltást kellett elérni. Palkovics László személyében olyan szakember került a minisztérium élére, aki az ipar és a tudomány világát egyformán érti és ismeri, így sokat tud tenni a két szféra hatékony összekapcsolódásának érdekében. Világossá tettük az érintettek számára, hogy minden egyes államilag támogatott fejlesztés esetében meg kell jelennie gazdasági haszon­nak, azaz a kutatások már nem pusztán önmagukért valók, hanem egyúttal a közjót is szolgálják.

Hogyan láttak hozzá az átalakításhoz?

B. Z.: A feladat adott volt: össze kellett kötnünk a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőit egymással, mégpedig úgy, hogy ez ne álljon meg egy-egy szigetszerű pályázat szintjén. Folyamatos együttműködésre van szükség, olyan közös munkára, ami az érintettek közötti szálakat jóval szorosabbra fűzi, mint korábban bármikor. Ennek előfeltétele, hogy a tudás­­teremtő szférában is megjelenjen a piaci szemlélet. Kizárólag így születhet olyan tudás és tudományos tel­jesítmény az egyetemeken és a kutató­­intézetekben, amire valóban szük­sége van a piacnak. Egyesével találkoztunk a felső­oktatási intézmények vezetőivel, akik azonnal megértették, hogy ebben a térben mindenkinek jut szerep, és a kultúra­váltásnak köszönhetően új di­menzió nyílik meg előttük. Ennek ösztönzé­sére az alkalmazott kutatási felhívásainkat is célorientálttá tettük, az uniós prioritásokhoz igazodva négy kiemelt tématerület – ipar és digitalizáció, biztonságos társadalom és környezet, egészség, vala­mint kultúra és család – köré csoportosítottuk. A hazai egyetemek és kutató­intézetek az elmúlt két esztendőben kizárólag e logika alapján fogalmazhattak meg belső humán­erőforrás-fejlesztése­ket, doktori programokat, intézmények közötti, nemzetközi vagy éppen ipari együtt­működéseket. Az egész struktúrát abba az irányba tereltük, hogy e logika szerint cél­orientáltan gondolkozzon.

Milyen más konkrét lépések valósultak meg eddig?

B. Z.: Napjainkban az egyetem már sokkal többről szól, mint pusztán az oktatás és a kutatás. Mindig is hittem abban, hogy a hazai felsőoktatási intézmények az innováció központi szereplőivé tudnak válni. Ezt segíti elő a többi között a nemzeti laborok, az egyetemi kompetenciaközpontok és a tudományos parkok országos hálózata. Segítettük az egyetemeket, kutatóintézeteket a specializálódásban is, hogy amiben a legjobbak, azon legyenek képesek másokkal összefogva, világszínvonalon dolgozni. A nemzeti laborok, mint integrált és témákra szakosodott tudásközpontok, például lehetővé teszik, hogy ne egy-egy egyetem néhány kutatója, hanem az adott szakterület minden releváns tudása – például a mesterséges intelligencia esetében 230 együttműködő partner – együtt lát­szódjon, amikor Magyarország képbe kerül.
A megoldásközpontú gondolkodásmód és a vállalkozói kultúra szélesítésére több mint húsz felsőoktatási intézmény részvételével elindítottuk Magyarország első egyetemi szintű startup képzését. De nem csak a hallgatókat, az egyetemeket is meg kell tanítanunk arra, hogyan valósítsák meg az álmaikat, hogyan legyenek hatékonyak. Egyrészt a közjó érdekében, másrészt önmaguk finanszírozásáért.

Háromlábú finanszírozás
A jövő évtől a teljes felsőoktatási rendszerre új finanszírozási szisztémát vezetnek be – tudta meg a Magyar Nemzet. A hazai felsőoktatási intézmények állami normatívája ma létszám­alapú, vagyis elsősorban az intézmény méretétől, a hallgatók számától függ. A kormány tervei szerint azonban a következő tanévtől az egész felsőoktatásra vonat­kozóan be­vezet­nek egy háromlábú finanszírozási rendszert, amelyben külön támogatás vonatkozik az okta­tás költségeire (továbbra is hallgatóarányos elosztásban), az üzemeltetés, az épüle­tek fenn­tartásának fedezésére és a tudományos, kutatási tevékenység finanszí­­ro­­zá­­sára. Utóbbit a hírek szerint egyrészt a jelenlegi tudományos mutatók – például a minősített kutatók száma és a publikációs aktivitás –, másrészt a releváns egyetemi rangsorban elfoglalt helyezés alapján finanszírozzák. A kapott támogatás tehát sokkal jobban függ majd attól, ki mit tesz le az asztalra. Az osztrák mintán alapuló megoldás célja, hogy a magyar felső­oktatási intézmények versenyképesebbé váljanak. Az intézmények számára a finan­szí­ro­zás kiszámíthatóbbá válik, jobban illeszkedik az egyetem és az el­látandó feladat sajátos­sá­gai­hoz. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a lap érdeklődésére azt is közölte, hogy a szereplőket az objektíven mérhető és számonkérhető minőségi és mennyiségi teljesítmény­elvárá­sok meghatározásával teszik érdekeltté a hatékony­ság és a minőség javításában. A tervek szerint a megítélt állami támogatás nem­csak az adott költségvetési évre szól majd, hanem az állam a felsőoktatási intézmé­nyek­kel 15-20 éves keret­szerződé­seket köt, amelyekben kijelölik a fő fejlesztési irányokat, és ezeken belül rövidebb, három-öt éves ciklusokra szóló finanszírozási megállapodásokat dolgoznának ki, így az egyetemek hosszabb távra tudnak tervezni.
Mire képesek ma az egyetemeink a nem­zetközi térben?

B. Z.: Ma már valóban nem elég Magyarországon elsőnek lenni. A verseny jó ideje globális szinten zajlik, és ha nem hozol létre valami nagyon egyedit, akkor gyakorlatilag esélyed sincsen az élvonalban maradni. A nemzetközi rangsorokban elért helyezések fogódzót, viszonyítási alapot jelentenek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy már ahhoz is rengeteg energia kell, hogy egy-egy egyetem megőrizze a pozícióját a nemzet­közi térben, az előrelépéshez pedig még sokkal több kell. Ugyan­akkor az sem kérdés, mekkora hozadéka van annak, ha egy egyetemnek sikerül bekerülnie a Top 200-ba: meredeken emelkedni fog a külföldi hall­gatók száma, magasabb tandíjat kérhet el, a legkitűnőbb oktatókat is képes lesz magához csábítani és megtartani. Ami a hazai egyetemeket illeti, a Times Higher Education leg­frissebb rangsorá­ban a Semmelweis Egyetem 31 helyet lépett előre, így továbbra is a világ legjobb 500 felsőoktatási intézménye között jegyzik, és az ötven legtöbbet javító egyetem között van. Legnagyobb mértékben a tudományos publikációk idézettségét és a kutatást elemző indikátor értéke emelkedett, ebben az egyetem je­lenleg a 426. helyen áll a listán. Az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem a 601–800. sávban, míg a Debreceni Egyetem a 801–1000. sávban szerepel. A minőségi javulás folyamata tehát láthatóan elindult: az egyetemek egyre inkább betöltik új szerepüket, érzékelhetően bővítették kapcsolat­rendszerüket. Biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül ez a fejlődés a nemzetközi rang­sorokban is megmutatkozik.•

Támogatott tartalom


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka