Az Ajkaceratops lehetséges megjelenésének rekonstrukciója. Készítette: Matthew Dempsey

Az iharkúti ásatások során az elmúlt negyedszázadban számos jelentős leletet találtak. A legutóbbi felfedezésük azonban a Nature-ben jelent meg, ami igencsak kiemelkedőnek számít. Mi teszi ezt a leletet különlegessé?

– Ez a publikáció egy galléros-tülkös Ceratopsia dino­szaurusz kivételesen ép állapotban megmaradt ko­ponyájáról szól. Ennek a dínócsoportnak a leghíresebb képviselője a Triceratops. Ceratopsia-leletből igen kevés kerül elő Európából, a nagy többségüket Észak-Amerikában találják. Vagyis még a galléros dínóktól származó legtöredékesebb maradványok is különlegesek, de itt egy kivételesen jó megtartású koponyáról van szó. Ez rendkívül ritka, sokszor évtizedek telnek el a hasonló le­le­tek felbukkanása között. Ez a lelet rengeteg új információval szolgál ennek a növényevő csoportnak az elterjedéséről, tulajdonságairól és életmódjáról.

A kréta időszakban Európában is elterjedtek voltak a Ceratopsia-dinoszauruszok.

Hogyan illik a most bemutatott lelet az Iharkúton korábban talált dínók sorába?

– Azt tudni kell, hogy ezt a leletet nem mostanában ta­láltuk, hanem még 2017-ben, de csak mostanra jutottunk el odáig, hogy nagy biztonsággal tudtuk azonosítani. Eddig azt gondoltuk, hogy egy új, ez idáig ismeretlen fajhoz tartozik, ám a legújabb vizsgálataink bizonyították, hogy a 2017-ben felfedezett Ajkaceratops újabb példányával van dolgunk. Ezzel azt is bizonyítottuk, hogy az Ajka­ceratops valóban egy tülkös dínó volt. Ez a fosszília és több más leletünk együttesen egyre valószínűbbé teszi, hogy a kréta időszakban Európában is elterjedtek voltak a Ceratopsia-dinoszauruszok. Bár ezt korábban is gyanítottuk, a leletek olyan sporadikusak és töredékesek voltak, hogy nem mindenki számára bírtak bizonyító erővel. Jóllehet a gallért és a tülköt ezen a leleten sem tudjuk megfigyelni, az állat jellegzetes állkapocselemei árulkodó bélyegek. Vélhetően a Ceratopsiák egyik primitív ágához tartozott, ám egyelőre olyan kevés a leletanyag, hogy ezt nem lehet egyértelműen bizonyítani.

Az Ajkaceratops új koponyaleletének 3D rekonstrukciója. Modell: Luke Meade

Tülök és gallér

Mi a fő oka annak, hogy miközben Európából csak meglehetősen kevés tülkös dínó kerül elő, addig Ame­rikában kifejezetten sok van? Valóban nem sok ilyen őshüllő élt errefelé, vagy a geológiai körülmények nem kedveztek a fosszíliáik fennmaradásának?

– A fő ok, hogy a csontokat tartalmazó kőzetrétegek csak nagyon kis területen tárultak fel. Ráadásul a szárazulatok területe is kicsi volt, ahol ezek a dínók hajdanán éltek. Abban az időben ugyanis a mai Európa nagy részét szigetvilág foglalta el, ezért az itt élő dínók testmérete és diverzitása is kisebb volt az úgynevezett szigethatás következtében, mint amerikai vagy ázsiai társaiké. Jól tudjuk, hogy a fosszíliák az egykori élővilágnak csupán apró töredékét őrzik meg, és ha eredetileg is kevés állat létezett, azok közül még sokkal kevesebb maradványai maradhattak fenn. Ahhoz, hogy bőséges leletanyagra bukkanjunk, szükségünk van olyan üledékfelhalmozó­dási helyekre, ahol a csontok nagy tömegben összegyűlhetnek, emellett ezeknek a maradványoknak évmillió­kon keresztül fenn kell maradniuk, végül pedig a kőzet­réteg­nek fel kell tárulnia, vagyis a felszínre kell buk­kan­nia. Azok a térségek kedveznek a paleontológiai fel­fede­zé­sek­nek, ahol kevés a növényzet, ezért számíta­nak gaz­dag lelőhelyeknek a sivatagok és a félsivatagok. Euró­pa nagy részét azonban viszonylag sűrű növényzet fedi, a kő­ze­tet három-négy méter vastag talaj takarja. A Ba­kony­ban vég­zett korábbi bányaipari kutatófúrá­sok­ból tudjuk, hogy itt megvan az a krétakori kőzetréteg, amelyben sok dínócsont lehet, de ez a réteg mélyen van, és kevés helyen tárult a felszínre.

Az Ajkaceratops és a Mochlodon alsó állkapocselemeinek összehasonlítása. a) az Ajkaceratops kozmai előremutató és elülső állkapcsa, valamint b) a Mochlodon vorosi holotípusos dentáriuma bal oldali oldalnézetben – az a) tükrözve van az összehasonlítás megkönnyítése érdekében. Az elülső-hátsó állkapocs (d) emelt dudorát (tub) Łukasz Czepiński és Daniel Madzia az Ajkaceratops autapomorfiájaként (egyedi új jelleg, amely csak egyetlen leszármazási vonalon jelenik meg – szerk.) azonosította, és hasonló jellemző figyelhető meg a predentális ízfelszín (prdf) mögött a Mochlodon holotípus állkapcsán. Rövidítések: d, dentary (fogazott állkapocs); dep, depression (mélyedés); prd, predentary (előfogazott állkapocs); prdf, predentary facet (előfogazott állkapocs felülete); tub, tubercle (csomó).

Emlékszik a pillanatra, amikor rátaláltak a most bemutatott leletre?

– Nem. Annyit tudunk biztosan, hogy 2017-ben került elő, egy nagy kőzetdarabba volt ágyazva, és csak a koponya sima felszíne látszott ki. Ezért először azt hittük róla, hogy teknőspáncél, és csak akkor derült ki, amikor kiprepa­ráltuk, hogy koponyáról van szó. Aki először preparálta, nem tudta azonosítani, és én is csak évekkel később kezd­tem gyanítani a koponya elülső, csőrszerű részéből, hogy az Ajkaceratops újabb példánya lehet. Amikor teljesen letisztítottuk, akkor derült ki, hogy a koponya teljes elül­ső része megvan a szemüreg mögötti részekig, benne az állkapocs elemeivel, fogakkal. Először úgy tűnt, hogy a fo­gak a Mochlodon vorosi dínóhoz tartoznak, emiatt egé­s­zen a legutóbbi időkig azt gondoltuk, hogy nem az Ajkacera­tops kozmairól van szó. Most azonban kiderült, hogy a korábban Mochlodon vorosiként, illetve Ajka­ceratops kozmaiként leírt különálló csontleletek mind egy fajhoz tartoznak. Vagyis nem két különálló növény­evő dínóról, hanem csak egyről beszélhetünk. Mivel pedig az Ajka­ceratopsot írtuk le először, az elsőség jogán az egyesí­tett faj is ezt a nevet kapta.

Kiderült, hogy a Mochlodon vorosi, illetve az Ajkaceratops kozmai nem két különálló növényevő dínófaj, hanem egy.

Tehát elképzelhető, hogy bizonyos Ceratopsia-leleteket más dínócsoportba tartozóként azo­no­sítottak korábban?

– Ezt nem lehet kizárni, és ez is közrejátszhat abban, hogy eddig nagyon kevés Ceratopsia került elő. Ma már úgy gondoljuk, hogy ez a csoport sokkal gyakoribb volt Euró­pában is a korábbi feltételezéseknél, csak az itteni fajok nem pont úgy néztek ki, ahogy azt az amerikai lele­tek alapján várnák a szakemberek. Az itteni fajok jelentő­sen különböztek a nagy testű, ismert fajoktól, legfőkép­pen a Triceratopstól. Jóval kisebbek voltak, a testhosszuk nagyjából 1,5-2 méter lehetett, és az orrcsontjukról hiányzott a tülök. A koponya hátsó csontjainak ellaposo­dá­sá­ból és kiszélesedéséből kialakuló gallér meglété­ről egyelőre nincsenek információink, de a jelek szerint túl nagy, csipkés, tüskés gallérja nem volt ennek a fajnak.

Villámárvíz

Immár huszonhat éve tartanak az iharkúti ásatá­sok. Mára kialakult Önben az összkép arról, hogy az ország területe mennyire gazdag valójában dinoszauruszleletekben?

– Erről vannak már sejtéseink. Sokatmondóak például a bányászati kutatófúrások eredményei. Amíg dübörgött Magyarországon a bányászat, a nyolcvanas évek végéig, rengeteg kutatófúrást végeztek, és ilyenkor akár több kilométer mélységből is hoztak fel kőzetmintákat. Káptalanfa község határában az egyik ilyen fúrás alkalmával 802 méter mélyen olyan kőzetrétegre bukkantak, amely tele volt dínócsontokkal. Az egyik mintában például egy páncélos dinoszaurusz páncéljának egyik eleme volt, amely ma a Földtani Intézetben található. Na most, ha egy 5 centiméter átmérőjű fúrófej eltalál egy dínófosszíliát találomra, akkor gondolhatjuk, hogy sok száz méter mélyen milyen tömegesen fordulnak elő ezek a kövületek. De Kiskunhalas térségében is találtak a 2500 méter mély fúrások során krétakori folyóvízi üledékrétegeket. Ezekben tudomásom szerint nem volt csont, de az efféle rétegek nagyon gyakran rejtenek fosszíliákat, csakhogy 2,5 kilométer mélyen ezek elérhetetlenek számunkra.

Ez tehát azt jelenti, hogy Magyarországon szinte kizárólag a volt bányák területén lehet eséllyel őshüllőkövületeket találni?

– A volt bányák mellett még a természetes feltáráso­kat, illetve útbevágásokat, építkezéseket is meg lehet említeni. De ha nem lett volna bányászat, akkor ezek a dínókat rejtő kőzetrétegek sohasem kerültek volna a fel­színre. Nem kell ahhoz több kilométeres mélység, hogy a fosszíliák soha ne kerüljenek elő. Ha Iharkúton nem mű­ködött volna korábban bánya, amely feltárta a fel­szín alatti rétegeket, akkor sohasem hatolhattunk volna le 18 méter mélységbe, ahol a krétakori maradványok pihennek. Senki a világon nem ad pályázati pénzt arra, hogy ilyen mélyen kutassunk, ha nincsenek a bányák, amelyek hozzáférhetővé teszik a kőzeteket. Hatalmas szerencsénk volt Iharkúton, hogy a krétakori dínócsontok közel kerültek a felszínhez. Bár az ottani leletek töredékesek és izoláltak, de ezrével lehet találni őket.

Iharkúton, ahol régebben bánya volt, a felszín alatt, 18 méter mélységben krétakori maradványok pihennek. A: A korábbi bánya területe 2019-ben. B: Páncélos dinoszaurusz-csontváz összefüggő hátsó függesztőöv régiója, 2012 (Képek: magyardinoszaurusz.hu)

Vajon miért halmozódtak fel ennyire a dínócsontok Iharkútnál?

– A csontokat tartalmazó kőzetréteg egy villámárvíz következtében jött létre. Ez nemcsak geológiai, hanem emberi léptékben is pillanatszerű esemény volt. Ha ott lettünk volna, hasonló történések szemtanúi lettünk volna, mint napjainkban a monszun sújtotta vidékeken: megáradtak a folyók, és mindent magukkal sodortak: fákat, dínókat, sziklákat. Majd ezen a helyen, ami akkori­ban valószínűleg egy sekély tó lehetett, a hömpölygő áradat lerakta az üledékét. Ennek a villámárvíznek a ha­gya­téka az a 10-50 centiméter vastag kőzetréteg, amely tele van csontokkal. A csontok rendszerint egymás hegyén-hátán pihennek, de sok közöttük a növénymarad­vány is. Mindez azt bizonyítja, hogy pillanatszerű katasztrofális esemény következtében jött létre. Ez a réteg számunkra egy időkapszula, hiszen megőrizte az akkori élővilág sok faját, és ezek maradványaiból kell visszafejtenünk, hogy milyen is volt az akkori világ.

Tehát az önök által feltárt dinoszauruszok mind egy napon pusztultak el?

– Részben igen, másrészt pedig sok olyan csont is talál­ható a leletanyagban, amelyek korábban elpusztult ál­­latoktól származnak, de az árvíz áthalmozta a marad­vá­nyaikat. Manapság is előfordul, hogy nagyobb esőzé­sek után a szétmálló talajból előtűnnek a korábban el­hul­lott állatok csontjai – ez történhetett Iharkútnál is.

Iharkúton a csontokat tartalmazó kőzetréteg egy villámárvíz következtében jött létre. A csontok rendszerint egymás hegyén-hátán pihennek, de sok növénymaradvány is van közöttük. C: Megkövesedett karom, 2013. D: Halcsigolya, 2021. (Képek: magyardinoszaurusz.hu)

Hogyan képzelhetjük el a krétakori Magyarország természeti adottságait?

– Fontos tisztázni, hogy a Kárpát-medence területén akkoriban nem volt egységes szárazföld. A Dunántúli-középhegység térsége valószínűleg szárazulat volt, de ennek kiterjedését sem ismerjük. Azt sem tudjuk, hogy pontosan meddig létezett szárazulatként, hiszen a korábbi és a későbbi rétegek egyaránt tengeri eredetűek, tehát a térséget többször is elöntötte a víz. A megáradó és az üledékét itt lerakó folyó nagyjából Rába-méretű volt, ebből arra következtetünk, hogy a szárazföld is nagyobb lehetett. A területe talán fél vagy egy magyarországnyi volt, de akár nagyobb is lehetett. A növényvilágról tudjuk, hogy főként zárvatermő fajok (például a tulipánfa és a csalán rokonai) alkották, azonban előfordultak itt páfrányok és zsurlók is. A magasabban fekvő térszíneken éltek nyitvatermők, például araukáriák (délfenyők – a szerk.) is. Az éghajlat szubtrópusi volt, kiegyenlítetten meleg körülmények között élhettek az itteni fajok, bár a csapadékmennyiség – a mai monszunéghajlathoz hasonlóan – ingadozhatott. Előfordultak erdőtüzek is, hiszen feltártunk elégett, elszenesedett növényi maradványokat is. Mivel nagyon intenzív volt a térségben az erózió, feltételezzük, hogy a vidék hegyes volt, bár ezek a hegyek viszonylag alacsonyak lehettek. Az üledékes réteget durvább és finomabb szemcsés homokkő és agyag alkotja, ami arra utal, hogy jelentős erozív erővel bíró, sebes folyású nagy folyók is lehettek a régióban.

Hétszáz négyzetméter

Amikor az ezredforduló idején először ellátogattak az iharkúti lelőhelyre, rögtön világossá vált az Ön számára, hogy milyen jelentős leletre bukkannak ott?

– Amikor 2000-ben egyetemi hallgatóként először a terepen jártunk Torma András barátommal, akkor nem­­csak Iharkútra indultunk, hanem Dudar határában akar­­tunk cápafogat gyűjteni, de úgy döntöttünk, hogy meg­néz­zük az iharkúti bánya mélyedésében feltáruló csehbá­nyai formációt is. Ez a krétakori folyóvízi üledé­kes kő­zetré­teg a bányászati tevékenység következté­ben bukkant a felszínre. A talajtól lefelé haladva néztük át a rétegeket, és nagyjából másfél órányi kalapálás után, nyolcméteres mélységben, rábukkantunk a csontokat tartalmazó rétegre. Már az első nap előkerült 40-50 csontdarab (fogak, teknőspáncéldarabok, csonttöredékek), de akkor a többségüket nem tudtuk azonosítani. A következő hetekben hétvégenként újra és újra kimentünk a bányába gyűjteni, így fokozatosan ráébredtünk, hogy itt komoly leletanyagról van szó, hiszen a csontokkal teli réteg még hosszan folytatódott a bánya belseje felé. A következő években aztán minden kétséget kizáróan bebizonyoso­dott, hogy egy nemzetközileg is rendkívül jelentős lelőhelyre bukkantunk.

Iharkúton már az első ásáskor előkerült 40-50 csontdarab.

Iharkút különleges. Egyébként tudományosan mennyire hálás paleontológiai kutatást végezni itthon? Ugyanis a hírekbe általában az Amerikában, esetleg Kínában talált hatalmas és népszerű dínók kerül­nek be. Eszébe jutott már, hogy Ön is áshatna Tyrannosaurus rexet?

– Ha több pénzünk van, tovább tudunk ásni egy olyan lelőhelyen, ahol eleve több maradvány pihen a mélyben, akkor nyilván több és szenzációsabb leletre bukkanha­tunk. Korábban már volt alkalmam egy Kínában ásó kínai–amerikai expedícióhoz csatlakozni. Ott a kínai kollégák­nak csak arra volt négy-öt emberük, hogy a kutatók ál­tal meg­jelölt leleteket kiássák. Nekünk csak meg kellett talál­nunk őket, és bemérni a helyzetüket GPS-szel, a kuli­munka már az alkalmazottakra hárult. Ők kiásták, letisztították a leleteket, majd gipszbe öntötték, és elküld­ték Pekingbe. Ezzel szemben mi évente két-három hé­tig tudunk ásni a Bakonyban, és természetesen a munka minden fázisát magunk végezzük. Ha az egész nyarat vé­gigásnánk, sok­kal nagyobb területet tudnánk feltárni, és sokkal több lelet kerülne elő. Az ásatás hetente körülbe­lül egymillió forint­ba kerül. De nem csak a pénz hiánya miatt nem teszünk így. Hetekig a terepen dolgozni kimerí­tő, mert ilyenkor reg­gel 8-tól este 8-ig a tűző napon dolgozunk hétköznap-hétvégén egyaránt. Ám ennyi idő alatt is rengeteg informatív lelet kerül elő, ezek feldolgozását is alig bírjuk. Nem lenne értelme egész nyáron ásni, mert képtelenek lennénk elég gyorsan értelmezni a leleteket.

Nem tart attól, hogy a belátható jövőben kimerülhet az iharkúti lelőhely?

– Az elmúlt negyed évszázad során körülbelül 700 négyzetméter területet tártunk fel, és még több ezer négyzetméter vár a feltárásra. Ebből azt gondoljuk, hogy ha ugyanebben a tempóban haladunk, még 50-80 évre ele­gendő munkánk van ebben a rétegben. Azt is tudjuk, hogy ugyanennek a rétegnek más pontjai is tartalmaz­nak fosszíliákat, tehát feltételezhető, hogy távolabb is lesznek leletek, ha egyszer elkezdjük azok feltárását. Rá­adásul már az is egyértelmű, hogy nemcsak a jelenleg kutatott kőzetréteg az érdekes, hanem legalább két má­sik réteg is ígéretesnek tűnik a bányában, bár ezekhez je­len­leg nem olyan egyszerű hozzáférni, mert túl meredek a fal, vagy sűrű erdő borítja a kőzetet. Összességében tehát Iharkúton és a környéken még bőven van leletanyag a következő évtizedekre. Az egy másik kérdés, hogy 40-50 év múlva lesz-e még valaki, aki elég érdekesnek tartja majd a lelőhelyet ahhoz, hogy folytassa az ásatást.

Ha ugyanebben a tempóban haladunk, még 50-80 évre elegendő munkánk van ebben a rétegben.

Pedig világszerte nő az érdeklődés a paleontológia, pontosabban az igazán nagy és híres csontvázak iránt. Az aukciósházak sok millió dollárért árverezik el a legkiválóbb Tyrannosaurus vagy Stegosaurus-csontvázakat. Ön szerint ez az érdeklődés és a temérdek pénz használ vagy inkább árt az őslénytani kutatásoknak?

– Ez nagy dilemma, nem lehet rá egyszerű választ adni. Egyrészt a közintézményekben dolgozó kutatók nem örülnek, amikor a gazdag magánemberek elhappolják a múzeumok elől a legjobb leleteket. Ezután vagy elzár­ják őket a birodalmukba a világ elől, vagy jobb esetben kölcsönadják egy nyilvánosan látogatható múzeum­nak. De még ezzel sem oldódott meg véglegesen a probléma, hiszen ő vagy az örökösei bármikor dönthetnek úgy, hogy többé nem mutatják meg senkinek sem a fosszí­liát. Az ilyesmit sajnos mi is megtapasztaltuk itt, Magyarországon, természetesen sokkal kisebb léptékben. Ná­lunk is előfordulnak illegális ásatások, amikor úgy ásnak bizonyos személyek, hogy erre senkitől sem kaptak engedélyt, a leletek pedig eltűnnek a tudomány elől, mert rend­sze­rint a pénzszerzés motiválja az egészet. Pozitív hozadéka is van annak, hogy egyre több pénz áramlik a paleontoló­giába, hiszen így megnőtt a kutatások intenzitása és léptéke. Csakhogy ennek a pénznek a nagy része nem a tudo­mányos őslénykutatásba áramlik, hanem az üzletszerű ásatásokba, amelyek csak a legnagyobb, legértékesebb leletek iránt érdeklődnek. Amikor pedig kiemelik ezeket a kontextusukból, azzal tudományos értelemben gyakran tönkreteszik a lelőhelyet.•

Címlapkép: Matthew Dempsey