Az atomenergia biztonságos alkalmazásának felügyelete a pandémia idején

Az atomenergia felügyeleté­nek két alap­pillére a környezet és a lakosság egész­ségé­nek, biztonsá­gának védelme. Ezt az Országos Atom­energia Hivatal (OAH) az engedélye­zés, ellenőrzés, értékelés és érvényesí­tés révén garantálja.


Az OAH, az egészségügyi helyzet alakulását időben felismerve, 2020 szeptemberétől olyan védekezési intézkedé­seket hozott, melyek biztosították a Hivatal folyamatos feladat­ellátá­sát. A home office bevezetése, a kontaktusok csökkentése, találkozók elhalasztása mind ugyanazt a célt szolgálta: megóvni az OAH munkatársainak és családjaik egészségét, hogy az atomenergia biztonságos alkalmazásának felügyeletét ugyanolyan magas szín­vonalon tudják ellátni, mint a pandémia előtt.

Az elmúlt egy év tapasztalatai azt mutatják, hogy kisebb áldozatok árán, de a Hivatal zavartalanul tud működni ilyen körülmények között is. Egyik ilyen „áldozat” az „atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági felügyeletét szolgáló műszaki megalapozó tevékeny­ség (MMT)” elnevezésű program keretében megrendezett éves TSO-szeminá­rium. Az 1996 óta működő MMT-program egyik célja az OAH szakmai tevékenységének műszaki-tudomá­nyos megalapozása és a hatósági munka szakmai támogatása. Az iparági, nemzet­közi és kormány­közi szervezetek­ben, valamint a hazai intézmény­­rendszer­­ben be­­követ­­ke­­zett változásoknak való megfelelés érdekében elenged­hetet­len, hogy az MMT-program irányításában olyan célok legyenek kitűzve, amelyek érvényesí­té­sé­vel az a leg­­nagyobb hatékonysággal állítható a hatóság felügyeleti munkájá­nak szolgála­tába. Ennek érdeké­ben az OAH négy évre szóló politikát dolgoz ki, mely meg­határozza a közel­jövő kutatási területeinek prioritásait, igazodva az iparági folyamatok és a tudomány fejlődé­sé­hez, továbbá a hatóság előtt álló feladatokhoz. Az elmúlt években az MMT-program témáinak középpontjában egyre nagyobb mértékben az új blokkokhoz kap­csolódó meg­alapozó elemzések, tanulmányok álltak, ahogy az OAH felkészült az új blok­kok engedélyezésére.

Az OAH helyi szakismereté­nek, szakértelmé­nek fejlesztése mellett az MMT-program közvetett célja a hazai műszaki háttér­­­intézmények (Technical Support Organizations – TSO) szakisme­re­té­nek fenntartása, fejlesztése, a szakma­kultúra hosszú távú bizto­sítása. A kutatási eredmények és a szakterületek fejlődési irányai­nak széles körű bemutatá­sára jött létre a „TSO-szeminárium”. Az immár hagyományos, kétnapos szakmai konferencia idén került volna 15. alkalom­mal megrendezésre, ám a kialakult egészségügyi helyzetre tekintettel várhatóan elmarad.

2020-ban a Paks II. Zrt. benyújtotta az új atomerőművi blokkokra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalhoz, melynek elbírálására 12 + 3 hónap áll a hatóság rendelkezésére (a képen: Paks II. Erőmű-beruházási Központ kivitelezése).

2020-ban a Paks II. Zrt. benyújtotta az új atom­erőművi blokkokra vonatkozó létesítési­engedély-kérelmet az OAH-hoz, mely­nek elbírálására 12 + 3 hónap áll a hatóság rendelkezésére. A lé­tesítési­engedély-kérelem értékeléséhez az Országos Atom­energia Hivatal külső szakértők véleményét is felhasználja. A több tízezer oldalnyi dokumentáció feldolgozására elkészített munkaprogram alapjaiban határozza meg a hatóság munkáját és az MMT-program irányát is. Az engedély­kérelemhez kapcsolódó elemzések, tanulmányok, értékelések készítésében csaknem a teljes hazai TSO-hálózat részt vesz.

Ezen felül az OAH felkérte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ) az úgynevezett „Technical Safety Review” misszió lefolytatására, melynek keretében egy független nemzet­közi szakértő csoport is értékeli a létesítési­­engedély-kérelem alapját képező Előzetes Biztonsági Jelentést.

Az atomenergia alkalmazásának felügyelete mellett az OAH látja el azokat a nukleáris balesetekkel kapcsolatos gyors értesítési, kapcsolattartási és hatósági feladatokat is, amelyek Magyarország európai uniós tagságából, valamint a NAÜ keretében létrejött, és egyéb nemzetközi meg­állapodások­ból erednek, emellett a hazai létesítmények jog­szabályban előírt baleset­elhárítási fel­készültségét is rendszeresen ellenőrzi.

A járványügyi helyzet a balesetelhárítási felkészültség és gyakorlatok ellenőrzése és szervezése terén is új helyzetet teremtett. A „social distancing” jegyében az OAH online szervezte meg és felügyelte a balesetelhárítási gyakorlatokat, így a szakmai felkészültség ellenőrzésén kívül a kommunikációs csatornák és eljárásrendek végrehajthatóságának ellenőrzése is elsődleges szempont volt. A gyakorlatok ilyen irányú tapasztalatai is hozzájárulnak az OAH és az engedélyesek balesetelhárítási felkészültségi szintjének fejlesztéséhez.

A nemzetközi ajánlások, európai uniós irányelvek előírják a tagállamok számára a nemzeti rendszereik és hatáskörrel rendelkező szabályozó hatóságaik önellenőrzését, valamint azt, hogy a hatóságok nemzetközi szakértői értékelést kérjenek a nukleáris biztonság folyama­tos javítása céljából. Az eredeti tervek szerint 2020 második felében került volna sor a NAÜ nukleáris­veszély­helyzet-kezelési rendszert átvilágító missziójára, valamint 2021 elején a kiégett kazetták és radioaktív hulladékok kezelésének rendszerét felül­vizsgáló NAÜ-misszióra. A missziók elhalasztásától függetlenül a fel­készülés a fogadó és a felül­vizsgáló fél részéről is folyamatos, így egy mélyebb, átfogóbb értékelés készülhet a hazai gyakorlatokról.

Közel egy év távlatából látszik, hogy az OAH védekezési intézkedései hatásosak és előremutatóak voltak. A jelenlegi egészségügyi körülmények között is zavartalan működés biztosítása azért is kiemelkedő teljesítmény, mert az OAH több mint 4000 engedélyes tevékenységét felügyeli, köztük egészségügyi intézménye­két, melyek folyamatos működése elengedhetetlen a pandémiás helyzet következményeinek csökkentéséhez, illetve mielőbbi meg­szüntetésé­hez.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka