2022. augusztus 3.

Szerző:
Szegedi Imre

Árpád-házi királyok nyomában

Az utóbbi másfél évtizedben új lendületet vett az Árpád-házi királyok kutatása, amihez hathatós segítséget nyújtanak a legmodernebb genetikai eljárások, kormeghatározó tech­ni­kák. Királyok után kutatnak Tihanyban, Esztergomban, Székesfehérváron és Buda­pes­ten. Az eredményekből egyesek messzemenő következtetéseket vonnak le, mások óvato­sab­bak. Áttekintő írásunkban a legújabb eredményeket mutatjuk be.


Munkácsy Mihály: Honfoglalás

A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság templomát Szent István kezdte építtetni a 11. század elején, végső nyughelyéül. Elkészülte után a korabeli Európa egyik legnagyobb bazilikája volt a templom, ahol a magyar történelem 38 királyát koronázták meg, tizenöt magyar uralko­dót pedig ott temettek el. Az egykori templom csaknem teljes területét feltáró ásatások és írott források ellenére kevés biztosat tudunk a Székesfehér­váron eltemetett királyok sírjainak helyéről. Az ottani bazilikába való királyi temetkezés Könyves Kálmán 1116-os halálától vált szokássá, elődei közül Orselo Pétert a pécsi székesegyházban, Aba Sámuelt Sármonostorban, I. Andrást a ti­hanyi apátságban, I. Bélát Szekszárdon, I. Gézát az egykori váci szé­kesegyházban, Szent Lászlót Váradon temették el.

Szent István székesfehérvári sírjáról, a király temetkezési he­lyé­ről és módjáról egyetlen megemlékezés maradt. Könyves Kál­mán király uralkodása idején írta Hartvik püspök, hogy (Szent István)

1426-ban az itáliai származású Ozorai Pipó gótikus stílusban újjá­építtette a bazilika délnyugati tornyát. Becslések szerint 65–70 méter magas lehetett az úgynevezett Pipó-torony, ame­lyet a törökök lőporraktárnak használtak, s miután nem tudták meg­tar­tani a várost, nehogy a győzteseké legyen a robbanóanyag, 1601-ben inkább felrobbantották. A hatalmas robbanásban a to­rony összeomlott, a templom leégett.

A török hódoltság idején a székesfehérvári királysírokat feldúl­ták, uralkodóink földi maradványait pedig szétszórták a törökök. Az itt eltemetett egykori királyok közül egyedül a 12. század vé­gén uralkodott III. Béla, valamint felesége maradványait sikerült azonosítani. A székesfehérvári bazilika területén 1848-ban buk­kan­tak árokásás közben III. Béla és felesége temetkezésére más sírok között. Maradványaikat már akkor – a korszak tudományos színvonalán, temetkezési mellékletek alapján – azonosították, és Pestre szállították. A környezetükben lévő maradványokat is fel­tárták, azok a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. 1862-ben a budavári Mátyás-templom főoltára alá épített kriptában he­lyez­ték el a maradványokat, innen kerültek azok 1898. október 21-én mai helyükre, a kápolnába.

III. Béla király koponyájáról az 1967-es vizsgálat során készített felvételek. (Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tár, fotógyűjtemény)

Az Országos Onkológiai Intézet munkacsoportja 2013-ban kez­dett dolgozni a maradványok azonosításán. (Az Or­szá­gos On­koló­giai Intézetben a személyre szabott terápia meg­álla­pí­tá­sá­hoz új módszerek jelentek meg, amelyek az archeo­ge­ne­ti­ká­ban is hasznosíthatók.) A programot vezető Kásler Miklós professzor és csapata 2014 márciusában vett mintát. Hat év múltán jelentették be, hogy sikerült a 800 éves csontokból meghatározni az Árpád-házra jellemző DNS-t. Az Árpád-házi királyok és királynék csont­jain végzett genetikai vizsgálatokat az Országos Onkológiai Intézet és a Göttingeni Egyetem párhuzamosan végezte. A tudományos publikáció a European Journal of Human Genetics tudományos lapban jelent meg az Árpád-ház filogenetikai eredetének meg­ha­táro­zása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címmel.

Ugyanakkor volt, aki fölvetette, hogy a Mátyás-templomban őrzött csontok Könyves Kálmántól is származhatnak. A krónikák leírják Könyves Kálmán halálát, „ahogy az agyveleje a fülén ki­csor­dult”, aminek a koponyát vizsgálva CT-nyoma maradt volna. Kásler Miklós professzor 2020-ban arról nyilatkozott, hogy a Könyves Kálmán halálát leíró krónikák nemcsak arról szólnak, hogy az agyveleje kifolyt a fülén, hanem arról is, hogy párakötést tettek rá. Vagyis hólyagos középfülgyulladásban halt meg a király, ami viszont deformitást okoz a koponyán, amit CT-vel ki lehet mutatni. III. Béla koponyáján ellenben nem találtak ilyen eltérést, viszont látszik egy trepanáció, azaz koponyalékelés nyoma. Az egykori be­avatkozás nem ütötte át a koponya mindkét csontlemezét, csak a külsőt. Tehát vélhetően rituális beavatkozáson esett át az ural­kodó. Éppen emiatt könnyen tisztázhatták, hogy a koponya III. Béla koponyája. A vizsgálat két irányból azonosította III. Bélát: egy­részt a felesége DNS-e, illetve, hogy a király esetében nem tudták ki­mutatni azt a betegséget, amelyben Könyves Kálmán meghalt.

Az elmúlt évezred történelme csak egyetlen királyunk, I. András síremlékét kímélte meg teljesen.

I. András 1055-ben a Tihanyi-félszigeten monostort és királyi te­metkezési helyet alapított. A király az altemplomi kripta fölé építtetett monostorba bencés szerzeteseket költöztetett, mi­köz­ben el kell ismerni, hogy nem tudjuk pontosan a mo­nos­tor és a kripta egymáshoz való pontos elhelyezkedését. A tör­ténet­tudo­mány hiteles adatként fogadja el a krónikák be­szá­moló­ját, mely szerint a zirci udvarházban elhunyt András királyt, végakaratának megfelelően, a tihanyi bencés monostorban temették el 1060-ban, majd fia, Dávid herceg végső nyughelye is ez lett 1090 körül.

A tihanyi altemplom feltárása. (Forrás: Tihanyi Bencés Apátság)

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) koor­di­ná­lá­sá­val 2020-ban indult el A Tihanyi Királykripta multidiszcip­li­náris kutatása című projekt. A program legfőbb célja a Tihanyi Bencés Apátság királykriptájának régészeti hitelesítő feltárása volt. A kripta területén utoljára 1953-ban folytak kiterjedt régé­szeti munkák, ezek dokumentációja alapján várható volt, hogy eredeti helyzetben lévő, érintetlen temetkezést nem találnak a helyszínen. Az 1953-ban kialakított sírhely betonszarkofágjából három rossz állapotú faládát emeltek ki. Ezek a ládák – olvasható a BTK közleményében – a kripta korábbi átalakításai során elő­került, méltatlanul rossz körülmények között őrzött emberi ma­radványokat tartalmaztak. A vizsgálatokat először a debreceni ATOMKI ‒ Isotoptech Zrt. radiokarbon-laboratóriumában végez­ték, majd az itteni mérési eredmények alapján a nemzetközileg szintén magasan jegyzett poznańi és mannheimi laboratóriumban is megismételték.

Az okleveles források, a történeti kutatás eddigi eredményei, az apátság történeti hagyománya, valamint az újonnan elvégzett régészeti feltárás eredményei alapján a kutatásban részt vevő szakemberek megalapozottnak tartják, hogy a 11. századra kel­tez­hető csontmaradványok I. András király és szűkebb családja földi maradványaihoz tartozhatnak. „Egy vagy két férfi maradványairól lehet szó. A csontok nagyon rossz állapotban kerültek elő, ezért többféle módszerrel próbálunk értékelhető genetikai mintához jutni. Optimisták vagyunk, hisszük, hogy eredményre jutunk” – tájékoztatott Mende Balázs Gusztáv, a BTK Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa.

I. András király felnyitott kriptájában talált faládák. (Forrás: Tihanyi Bencés Apátság)
I. András király felnyitott kriptájában az egyik láda tartalma. (Forrás: Tihanyi Bencés Apátság)

A 11. századi Árpád-házi uralkodók sorában sohasem kapott nagy figyelmet a mindössze három éven át uralkodó I. Géza, annál többet tudunk öccséről, I. (Szent) Lászlóról. Pedig I. Géza utódaival folytatódott az Árpádok históriája, hiszen Szent László­nak nem született fia. I. Gézát a váci bazilika közepén te­met­ték el 1077-ben. A katedrálist a későbbi évszázadokban több­­ször jelentősen átépítették, de az alapító király sírját minden bizonnyal tiszteletben tartották a templom fő helyén. A török kor harcai­ban a székesegyház megsérült, tetőzete megsemmisült, ám falai a nyugati tornyok kivételével még a török kiűzése után is álltak. Ezek szisztematikus bontása csak 1720 körül indult meg, miután a ferencesek megszerezték a területet, és a katedrális helyén saját rendházuk építésébe kezdtek. A középkori székesegyház ma­radványai kisebb részben a mai ferences kolostor déli szárnya alatt helyezkednek el, nagyobb részben mellette kerültek elő. 2015-ben Batizi Zoltán régész azonosította a középkori templom közepén a valószínű sírhelyet – bár a szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy valóban a király sírhelyét találták-e meg –, a kifalazott sírgödörből azonban már a kőanyagot is kitermelték a 18. században. A gödörben több csontmaradványt találtak, de I. Gézával kapcsolatba hozható nem került elő.

I. Gézát tehát öccse, a később szentté avatott I. László követte a trónon. Simor János győri püspök, későbbi esztergomi érsek volt az utolsó, aki felnyittatta az 1095-ben Nyitrán elhunyt Szent László koponyaereklyéjét. Mindez 1861-ben történt. Azóta senki sem látta Szent László hermájának tartalmát. A kegyeleti jogokat gyakorló Győri Egyházmegye 2011-ben döntött úgy, hogy engedélyezi a relikvia fölmérését modern képalkotó el­já­rá­sokkal, modellezését, valamint az így nyert adatok alapján a király arc­vonásainak rekonstrukcióját.

Az antropológiai mérésekhez előkészített koponyaereklye és az ezüst ereklyetartó. (Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet)

A szakemberek arra voltak kíváncsiak, valóban koponyaereklye van-e benne, a teljes koponya vagy csak töredék, és arra főleg, hogy I. László király maradványait őrzi-e. Az 1046-ban született I. László 1077-től magyar, 1091-től horvát király is volt. Sokáig azt hitték a szakemberek, hogy először Somogyváron temették el, majd onnan került Váradra. Ezt a tévhitet Solymosi László történész 2016. októberi akadémiai székfoglalójában cáfolta. A történész szerint a lovagkirályt a váradi székesegyházban temették el, a so­mogyvári apátságban sohasem nyugodott. III. Celesztin pápa 1192-ben avatta szentté I. Lászlót. Ekkor felbontották nyughelyét, maradványait díszes sírba helyezték át. A koponyát azonban kü­lön­választották, és mellszobor alakú tartóba tették. (A díszes sírt azóta sem találják Nagyváradon.) Az ereklyetartó 1406-ban, tűzvészben megrongálódott, a koponyának azonban nem esett baja. Naprághy Demeter 1606-ban hozta el Nagyváradról, majd Prágában restauráltatta. Naprághy 1607-es győri püspöki ki­ne­ve­zése után a Szent László-herma is a városban maradt, mivel a fő­pásztor végrendeletében az ottani székesegyházra hagyta azt.

Varga Noémi ötvös, restaurátor felnyitja az ezüst ereklyetartót. (Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet)

2011 szeptemberében négy napot kaptak a Kristóf Lilla Alin­da antropológus által vezetett orvosok, antropológusok, böl­csé­szek arra, hogy minél alaposabban feltérképezzék a 150 éve nem elemzett relikviát. A Semmelweis Egyetem anató­musa, Pato­nay Lajos és a Szegedi Tudományegyetem antropológusa, Pálfi György koordinálásával mintát vettek a DNS-vizsgálathoz. A meg­maradt három fogból egy kisőrlőfogat távolítottak el, valamint a koponyaalapból kiemeltek egy-egy centiméter át­mé­rőjű csont­hengert. A sok száz éves ereklyéből csak töredezett, további ér­demi vizsgálatra, következtetések levonására, össze­hasonlításra alkal­mat­lan DNS-szekvenciát nyertek. Ha sikerrel járnak, a kezünkben volna egy referencia-génállomány a többi Árpád-házi királyhoz. Az arcrekonstrukció alapján a királynak erőteljesen kiemelkedő szemöldökíve és mélyen be­húzódó orrgyöke volt, szája közepes vastag­ságú lehetett. A rekonstruált arc kevéssé hasonlít a hermáéhoz, ami azzal magyarázható, hogy a herma mintegy 400 évvel a király halála után készült, az ötvösmester nem is­mer­hette Szent László pontos arcvonásait.

A koponyaereklye a CT-berendezésben. (Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet)

Tavaly novemberben a Magyarságkutató Intézet arról számolt be, hogy sikeresen nyertek ki Szent László királyunk maradványaiból DNS-in­for­mációt, amelyből meghatározzák a teljes örökítőanyagát. A Győri Egy­ház­megye tavaly júniusban engedélyezte a Szent László-koponya­­erek­lye interdiszciplináris kutatását. A fog- és sziklacsontporból a helyszínen vett mintákból az intézet archeogenetikai laboratóriumában a kutatók sikeresen nyerték ki a DNS-információt, amelyből az egykor élt egyén teljes örökítőanyagát meghatározzák. Az új kutatásra azért volt szükség, mert korábban az archeogenetikai vizsgálatok sikertelenül zárultak, az újabb pedig azért lehetett sikeres, mert az elmúlt évtizedben hatalmas technológiai előrelépés történt ezen a téren.

Idén áprilisban a Magyarságkutató Intézet azt jelentette, hogy a Szé­kes­­fe­hér­vá­ron talált csontok kutatásakor két Árpád-házi személyt azo­no­sí­tottak. Ennek alapfeltétele III. Béla király genetikai mintájának meg­­határozása volt, amelynek köszönhetően vált lehetségessé a Székes­fe­hér­váron és a Tihanyban nyugvó maradványok azonosítása. A vizsgálatok során azonosított Árpád-házi személyek a tudományos publikáció meg­jelenésekor válnak hivatalosan ismertté.

Idén ünnepeljük az Aranybulla közzétételének 800. évfordulóját. A ma­gyar történelem egyik meghatározó dokumentumát II. András, egyik leg­jelentősebb Árpád-házi királyunk adta ki, akinek sírját magyar–román összefogással Egresen (Igriş) tárják fel. (Egres a Maros folyó partján, Temes megyében található.)

A főbb ásatási zónák. (Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet)
A sírok feltárásával párhuzamosan készül a szelvényfalak dokumentációja. (Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet)

A középkori krónikáink többsége szerint az 1235-ben elhunyt II. Andrást az egresi monostorban helyezték örök nyugalomba. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Régészeti Intézete a temesvári Bánáti Múzeum munkatársaival 2013 óta kutatja a terü­letet. Geofizikai módszerrel találták meg a falu közepén lévő lelőhelyen a föld alatti maradványokat. 2019-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma Árpád-ház Prog­ramjának támogatásával zajlanak a munkák a Bethlen Gábor Alap­kezelőn keresztül.

Ezekről azonban nem jelenthető ki, hogy biztosan a király és feleségének a nyughelye. A feltételezett királyi sírhelyek esetleg már a tatárjáráskor elpusztultak, ebből azonban nem következik, hogy az uralkodó csontjait nem találhatják meg.

A legtöbb munkát a sírok adták, az évek során több mint 400 sírt dokumentáltak. (Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet)

A második honalapítóként is emlegetett IV. Béla királyt, fe­le­ségét és fiát Esztergomban temették el, ám nyughelyét mind­máig nem sikerült azonosítani, még a sírját befogadó ferences templom helye sem ismert. A magyarázat ebben az esetben is a Kárpát-medence viharos történelmében keresendő. A király fia, Béla herceg 1269-ben, lánya, Margit, egy évvel később hunyt el. A herceget a ferencesek esztergomi templomában – az esztergomi ferences kolostor Magyarország első ferences rendháza volt –, a később szentté avatott Margitot a Margitszigeten temették el. 1270. május 3-án meghalt IV. Béla király, júniusban vagy jú­liusban az özvegye, Mária királyné is. Kettejüket fiuk mellett he­lyezték végső nyugalomba. Az 1543-ban török kézre került Esz­tergomot az 1595-ös ostrom szinte teljesen elpusztította. A vá­ros templomainak csak a romjai érték meg a törökök 1685-ös kiűzését. A városba visszatérő ferencesek kolostoruk helyét nem tudták azonosítani, így 1697-ben a város közepén álló egyik romos templom helyét kapták meg. Egyesek szerint a király sírja nem a ma Szent Annaként ismert templom alatt van. Az esz­tergomi Jókai utca 7.-ben kellene keresni a hajdani Segítő Szűz Mária-templom szentélyét, amelynek főoltára előtt volt a Képes Kró­nika szerint IV. Béla vörösmárvány síremléke. Kérdéses, hogy a ma­gán­épület alatt hogyan végezhetnének feltárást? A roncso­lás­men­tes technikák elvileg hasznos információkkal szolgálhat­nak, a he­lyi ferences vezető azonban kétli, hogy a Jókai utcában elő­­ke­rül­het­nének IV. Béla maradványai.

Ha mégis megtalálnák a síremléket, benne csontmaradványo­kat, a genetikai meghatározásra is lenne mód. Ám túl sok a ha…•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022
Címkék

Innotéka