2021. augusztus 2.

Szerző:
Horváth Dániel

Alkalmazkodó­képességünk és a járvány mentális hatásai

A koronavírus-járvány harmadik hulláma, úgy tűnik, véget ért, és be­köszön­tött a viszonylag nyugalmasabb nyári időszak. Azt még nem tudhatjuk, hogy ősszel lesz-e újabb hullám, így a bizonytalanság nem szűnt meg. Az egész­ségün­ket és az egziszten­cián­kat érintő bizonytalanság hatalmas stresszt ró szinte min­denkire; az elmúlt más­fél év meg­­próbáltatá­sai­ban már egyébként is nagy mentális terhet voltunk kénytelenek elviselni. Ez sokaknál pszichés betegségeket váltott ki, az eleve betegek helyzetét pedig súlyosbította. A járvány lelki egészséget érintő hatásairól beszélgettünk Demetrovics Zsolt egyetemi tanárral, az MTA doktorával, az ELTE Pedagógiai és Pszicholó­giai Kar Pszichológiai Intézet Klinikai Pszichológia és Addiktoló­gia Tan­székének vezetőjével és Király Orsolyával, a tanszék adjunktusával. Ők az MTA Orvosi Osztálya hírlevelében közöltek a témába vágó cikket.


Elveszett generáció? – ezzel a címmel közölt a The Lancet orvosi szakfolyóirat nemrégiben kommentárt a COVID-19 világ­járvány serdülők mentális egészségére gyakorolt hatásáról. A címben arra a széles körben elterjedt nézetre utalnak a cikk szerzői, akik az oslói Norvég Erőszak- és Traumatikus­stressz-kutató Intézet munkatársai, hogy az általános nézet szerint az elmúlt másfél év izoláltsága, félelmei nagyon komolyan károsíthatták a serdülők mentális egészségét. Olyannyira súlyos lehetett ez a hatás, hogy az egész nemzedék „elveszett”, vagyis tömegeknél alakultak ki zavarok. Kérdéses azonban, mint írják, hogy ezeket a félelmeket az adatok alátámasztják-e.
Nos, az első, nagy mintán végzett empirikus vizsgálat alátámasztja a félelmeket. Izlandi kutatók a serdülőkori depresszió járvány előtti – 2016-os és 2018-as – gyakoriságát hasonlítot­ták össze a járvány utáni, pontosabban az első sokk utáni elő­fordulással. Összesen 60 ezer izlandi serdülő (13–18 éves fiatal) adatait elemezték, és azt állapították meg, hogy a depressziós tünetek szignifikánsan gyakoribbá váltak körükben, a mentá­lis jólétük pedig rosszabbodott. Jóllehet az utóbbi évtizedekben világjárvány nélkül is romlik a serdülők mentális egész­sége, a járvány hatására ez a lefelé tartó trend még meredekebb zuhanásba kezdett.

Többen fordulnak mentális panaszokkal szakemberhez

Ma már egyértelműen látszik, hogy a járványhelyzet valóban megnövelte a mentális betegségek kockázatát azoknál is, akik korábban nem küzdöttek ilyen kórképekkel, azoknál pedig főként, akik eleve érintettek voltak.
„A felmérésekből egyértelmű, hogy számszerűleg is többen fordulnak mentális panaszokkal az ellátórendszerhez, és nagy valószínűséggel ez a hatás hosszabb ideig fog tartani – vélekedik Király Orsolya adjunktus. – Ha esetleg most végleg lecsengene a járvány, amiben én sajnos szkeptikus vagyok, a mentális következmények hosszan fognak tartani. A hatás, ami a stresszt kiváltja, nem fog eltűnni egyik napról a másikra. Sokan folytonos anyagi bizonytalanságba kerültek, és megváltoztak az életkörülményeik.”

Az ellátórendszer maga is megszenvedte a járványt úgy, hogy eközben egyre többen igényelnék a segítséget. A szakemberek szerint most még nem látni, hogy a mentális egészségi panaszokkal küzdők és a számukra nyújtott segítség mikorra tud úgy összehangolódni, hogy mindenki hozzájusson az ellátáshoz.
„Bár nagyon sok vizsgálat még folyamatban van, így egyelőre nem lehet sok végleges kutatási eredményről beszámolni a világjárvány mentális egészséget illető hatásairól, de az biztos, hogy e helyzet extrém kihívást jelent sok tekintetben mindannyiunk számára – állapítja meg Demetrovics Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár. – Ez a hatás mindenkinél eltérő mértékű, és a jellege is eltérő. Már most is látható és becsülhető e hatások egy része, de sok következmény valószínűleg csak hosszabb távon fog jelentkezni.”

Az egyértelmű, hogy a mentális egészség szempontjából sokak életében ez az időszak szélsőségesen súlyos stresszhelyzetet teremtett, és e stressz forrása igen sokrétű lehet. A legalapvetőbb ok magától a betegségtől való félelem, ugyanis az elmúlt másfél évben mindannyian nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy egy eddig ismeretlen vírus fertőzzön meg minket, amely az esetek egy részében meglehetősen súlyos, akár maradandó betegséget, illetve halált is okozhat. Ettől a fejlett nyugati világban az emberek már sok-sok évtizede elszoktak. Magyarországon sem mindennapi jelenség a halál közelsége, sem az erőszakos halálé, sem a fertőző betegségek miatt bekövetkező halálé. Most azonban ezt a biztonság­érzetet újra kellett értékelnünk, hiszen a veszély nagyon is valós volt, illetve a nem beoltottak számára továbbra is valós.

Most jószerével egyik hétről a másikra nagyon közel került az emberekhez a saját halálos megbetegedésük esélye, illetve a szeretteik, különösen az idős hozzátartozóik súlyos megbetegedése és esetleges halála. Ez hatalmas stresszforrás, még akkor is, ha a veszély megmarad a szorongás és a félelem szintjén, és nem történik tényleges tragédia a családban. Ám sokak számára ez nem is csak szorongást, hanem valós veszteséget jelentett, mert sokan vesztették el a koronavírus-betegség miatt közelebbi vagy távolabbi rokonukat, hozzátartozójukat, kollégájukat.

Azonban az elmúlt – szorongással és elszigeteltséggel telt – másfél év hatásai korántsem csak ezekre a közvetlen következményekre korlátozódnak.
„Nagyon sok közvetett hatás is megjelenhet a járványhelyzetet átélt emberek mentális egészségében. Hiszen a járványnak például gazdasági hatásai is voltak, ami sokaknál a munkahely elvesztésével járt. De ha ez nem következett be, akkor is az ettől való félelem komoly egzisztenciális bizonytalanságot is okozott – folytatja Demetrovics Zsolt. – Azok az intézkedések, amelyek a járvány megfékezésére irányultak: a karantén, a társas együttlétek, a kikapcsolódás korlátozása, mind olyan helyzetet teremtettek, amelyekhez alkalmazkodni kellett.”

Az izoláció hatása az emberekre

Ez a korábban senki által nem tapasztalt helyzet igen eltérő mértékben és különböző módon hatott az emberekre. Teljesen másként érintette a szociális izoláció azokat, akik egyébként is egyedül élnek, mint az együtt élő családokat (amelyek esetében akár még pozitív hozadékai is lehettek az összezártságnak, merthogy a szülők például többet tudtak együtt lenni a gyerekeikkel). Ám még abban az esetben is, ha ennek a különleges helyzet­nek voltak olyan elemei, amelyeket pozitívan is értékel­hetünk, e szituáció úgyis plusz stressz­helyzet­ként hatott mindenkire, amihez alkalmazkodni kellett. Megint más volt a helyzet a rosszul funkcionáló családoknál, ahol az össze­zártság az egyébként is meglévő feszültségeket a felszínre hozta, illetve fölerősítette.

Az új helyzet mindenképpen alkalmazkodást kíván. Ez nem lehetetlen, hiszen az ember rendkívüli módon képes alkalmazkodni még a legextrémebb helyzetekhez is. Viszont hatalmas különbség van az egyes személyek alkalmazkodóképességében. Ez igaz az egzisztenciális kihívásokra és az interperszonális helyzetekre, illetve ezek szinte teljes hiányára is. Vannak, akik rugalmasabbak, és könnyebben alkalmazkodnak a váratlan szituációkhoz, vagy introvertáltabbak, és így könnyebben viselik a szociális izolációt, míg másoknak sokkal inkább lételemük az intenzív társas élet. Ezért a lezárás időszaka nagyon különböző mértékben jelentett kihívást az egyes embereknek.

A mentális egészség szempontjából a pandémiás időszak szélsőségesen súlyos stresszhelyzetet teremt – a betegségtől való félelem, a halál mindennapi közelsége, a gazdasági hatások (munka­hely elvesztése), egzisztenciális bizonytalanság –, mely mindenképp alkalmazkodást kíván, ami nem lehetetlen. Az ember rendkívüli módon ké­pes alkalmazkodni még a legextrémebb helyze­tek­hez is, viszont hatalmas különbség van az egyes személyek al­kal­­­- mazkodóképességében.

A koronavírus-járvány – tavaly nyárhoz hasonlóan – „vissza­vonult”, mert a többi légúton terjedő betegséghez hasonlóan szezonálissá vált a viselkedése. Télen, amikor hidegebb van, jobban terjed, és a vírus tovább fertőzőképes marad a szabad levegőn, illetve az emberek több időt töltenek zárt térben. Emellett egyre többen szereznek immunitást az oltások révén. Azt nem tudhatjuk, hogy ősszel jön-e a negyedik hullám, miként azt sem, hogy mikor jelenik meg egy olyan mutáns variáns, amely jelentős mértékben csökkentheti a jelenlegi vakcinák hatékonyságát. De bárhogy is alakul a járvány jövője, a betegség és a járványhelyzet, az eddigi megpróbáltatások pszichikai hatásai bizonyosan maradandók lesznek, és talán még akkor is érződnek majd, amikor a SARS-CoV-2 vírus már besimult az egyéb humán koronavírusok közé. Ám ugyanígy maradandónak bizonyulhatnak a társas találkozásokat átalakító szokások is.

„Nem gondolom, hogy a járvány hatásai nyomtalanul fognak elmúlni. A közösségi lét még nagyobb része tevődött át az online térbe, és e változások egy része jó eséllyel meg­maradhat – vélekedik Demetrovics Zsolt. – A munkahelyeken és az oktatásban megjelent online megoldások is szinte biztosan fenn fognak maradni valamilyen formában. Az oktatásban most ugrásszerűen végbementek azok a változások, amelyekről régóta beszélt mindenki, de kényszerítő tényező hiányában eddig csak lassan haladtak.”

Az idősek helyzete

A különböző társadalmi csoportokat meglehetősen eltérő mértékben viselhette meg az elszigeteltség és a megszokott társas érintkezések tilalma. Noha elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fiatalok, akik inkább eljárnak otthonról, és a közfelfogás szerint folyamatosan buliznak, sokkal nehezebben viselik, ha nem találkozhatnak a barátaikkal, mint az idősek, akik megint csak az előítéletek szerint folyton otthon ülnek, ám a valós helyzet ennél minden bizonnyal összetettebb. Demetrovics Zsolt szerint az, hogy a fiataloknál kimaradt néhány hónapnyi bulizás, az talán akkor érzékenyen érintette őket. Ugyanakkor ezt a szükségletet sokan minden bizonnyal igyekeztek valahogy kompenzálni, és várhatóan a korlátozások feloldásával a fiatalok szociális élete viszonylag hamar helyreáll.

Az idősek azonban jóval nehezebb helyzetben vannak, mert a legtöbbjük egyébként is izoláltabban élt, sokaknál nem könnyíti meg, hanem éppen nehezebbé teszi a meg­próbálta­tást, hiszen a szeretteikkel meglévő, nemritkán kevéske interakciót is nélkü­lözniük kellett. Tehát nem lehet egyértelmű, súlyosság szerinti sorrendet felállítani a külön­böző kor­csoportokra nehezedő stressz­helyzetek között, az viszont bizonyos, hogy a hatásai eltérőek voltak a különböző társadalmi csoportokban.

A korlátozások feloldásával a fiatalok szociális élete viszonylag hamar helyreáll. Az izoláltabban élő idő­seknél a bezártság nehezebbé tette a megpróbáltatást, hiszen a szeretteikkel meglévő, nemritkán kevéske interakciót is nélkülözniük kellett. Nem lehet egyértelmű, súlyosság szerinti sorrendet felállítani a különböző korcsoportokra nehezedő stresszhelyzetek között, bár a hatásai eltérők voltak a különböző társadalmi csoportok esetében.

A karanténidőszakban számos közszolgáltatás, illetve a szociális háló bizonyos elemei akadozóvá váltak, vagy effektíve el is lehetetlenültek. Demetrovics Zsolt szerint az is bebizonyosodott, hogy baj esetén egy ezzel ellentétes, és sokkal reménykeltőbb folyamat is beindult: „Ha baj van, akkor sok erőforrás mobilizálódik. Számos olyan történetet is hallani lehetett, amikor barátok, szomszédok, ismerősök, kollégák tettek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy csökkentsék az izolációt, illetve segítsék az önellátást. Ugyanígy a szakemberek (pszichológusok, pszichiáterek) részéről is számos erőfeszítés irányult a felmerülő mentális nehézségek enyhítésére.”

A szociális elszigeteltség és a senki által nem ismert, potenciálisan halálos betegség fenyegetése az egészséges embereket is hatalmas meg­terhelésként érhette. De még sokkal nagyobb nehézségekkel találták magukat szemben azok, akik eleve küzdöttek valamilyen mentális problémával. A mentális betegek ebből a szempontból olyan külön­le­ges csoportot alkotnak, akiknél egyrészt szűkültek az ellátás lehetőségei az ellátó­helyek bezárása vagy a működésük korlátozása miatt. Ez a körülmény önmagában is kihívást jelentett, és ezt tetézte, hogy a mindenkire nehezedő stressz a problémákkal küzdő embereknél különösen súlyos megterhelést okozhatott.
„A kollégák arról számolnak be, hogy a mentális kórtörténettel nem rendelkező és a korábban is kezelt emberek is sokan jelentkeznek az ellátó­helyeken. Tehát nagyon sok az új beteg is
– mondja Király Orsolya. – Ők valószínűleg nem fordultak volna pszicholó­gus­hoz, pszichiáter­hez, ha nem alakul ki a járvány­helyzet. A két leg­gyakoribb kórkép a szorongás, illetve a depresszió.”

A depresszió és a szorongás gyakoribbá válásával megnövekedhet az ezek folyomá­nya­ként kialakuló egyéb mentális betegségek, illetve a különféle függő­ségek veszélye is. Mivel ezek rövid távon csökkent­hetik a szorongásos és depressziós tüneteket, könnyű bele­csúszni a problémás használatba, amiből aztán hosszú távon igen nehéz ki­gyógyulni, teszi hozzá Király Orsolya. Magyar­országon hallatlanul nagy probléma az alkoholiz­mus, és ezen a járvány­helyzet bizonnyal tovább rontott. A különböző viselkedési addikciók kockázata is növekedett azáltal, hogy az otthonukba zárt emberek jobb híján (és a stresszel való könnyű meg­küzdés érdekében) esetleg fokozot­tabb mértékben kezdték használni az internetet, merültek bele a közös­ségi oldalak használa­tába, online szerencse­játéko­kat játszottak, és pornográf tartalmakat fogyasz­tottak. Illetve, főként a fiatalok, video­játékok­kal játszottak, amelyek esetén szintén kialakulhat a problémás vagy függő használat. Ugyan­akkor azt is látni kell, hogy ez az eset­leges fokozott használat nem szükség­szerűen jelenti a függő­ség kialakulását, főleg nem hosszú távon. Érdemi válaszokat majd az után­követéses vizsgálatok adnak.

Növeli a viselkedési addikciók koc­ká­zatát, hogy az otthonukba zárt emberek jobb híján foko­zottabb mértékben kezdik hasz­nálni az internetet, merülnek bele a közösségi oldalak, online szerencse­játékok és pornográf tartalmak használatába. A fiatalok főként videojátékokkal játszottak, és ebben az esetben is kialakulhat a problémás és/vagy függő használat.

Fontos kiemelni, hogy a kamaszoknak is megterhelő a szociális izoláció, a bezárt iskola. Még ha a közhiedelem szerint a diákoknak alapvetően nem is hiányzik, ha nem kell iskolába járniuk, valójában ez nem így van, hiszen az iskola nemcsak a tanulás, de a számukra legfontosabb terület, a közösségi lét színtere is.

Visszacsapó hatások

„Nem csak az akut helyzet lehet kritikus. Általánosan ismert az összes kihívással és stresszhelyzettel kapcsolatban, hogy sokszor a kritikus helyzetben az illető valahogy mozgósítani tudja a mentális és fizikai tartalékait, és ezek segítségével megküzd a helyzettel. Amikor azonban véget ér az akut vészhelyzet, jelentkezik a visszacsapó, kimerülési hatás – magyarázza Demetrovics Zsolt. – Mindezek miatt most nagyon fontos lenne, hogy az egészségügyi ellátórendszer, illetve a közösségi segítők is odafigyeljenek arra, hogy sokak mentális állapota nem fog egy csapásra rendeződni. Most valamelyest csökken a nyomás, de a kifáradási időszak nem ért véget. Ezért most fognak megjelenni azok a problémák, amelyek az akut időszakban »el lettek napolva«.”

A visszacsapó hatás problémái szintén sokrétűek lehetnek az egyén állapotától, kórtörténetétől, személyiségétől függően. Sokan vannak, akik átestek a betegségen, akár súlyos állapotba kerültek, sokak életéért az intenzív osztályokon küzdöttek, lélegeztetni kellett őket, míg végül szerencsésen meggyógyultak. Náluk előfordulhatnak visszamaradó testi tünetek, mentális problémák. A fizikai károsodásokat poszt-covid-szindrómaként foglalják össze, és részleteiben még ma sem ismerjük pontosan, ugyanis még nem telt el annyi idő, hogy egyáltalán vizsgálni lehetett volna a hosszú távú következményeket.

Mentális szempontból ezeknél az életveszélybe került embereknél megjelenhetnek poszttraumás stressz zavar (PTSD) jellegű tünetek. Ám nem kell ahhoz közvetlenül is érintettnek lenni, hogy maradandó változások történjenek a viselkedésben. Az elmúlt majdnem másfél évben sokan hozzászokhattak az otthoni léthez. Ahhoz, hogy jószerével minden tevékenységet, amihez korábban el kellett menni és emberek között kellett lenni (például a bevásárlás), hónapok óta sokan otthonról, online intéznek. Nem is lesz egyszerű mindenkinek visszaszokni az idegenekkel való találkozáshoz.

A két éve még teljesen mindennapos tevékenységek – mint a bevásárlás vagy a tömegközlekedés – ma szorongást vál­tanak ki sokakból, vannak akiknek nehéz lesz a visszarendeződés, de az emberek nagy része rendkívül rugalmas, ami jó alapot teremt arra, hogy többségük rá fog találni azokra a módszerekre és lehetőségekre, amelyek a lehető legteljesebb mértékben helyreállítják az életüket – belátható időn belül.

Ez nem feltétlenül irracionális viselkedés, hiszen a járványnak még egyáltalán nincs vége, és nem minden vakcina megbízhatóságáról van ugyanolyan konszenzus a szakemberek között; ráadásul a társadalom majdnem fele továbbra sincs beoltva, és ki tudja, hogy ez változni fog-e a közeljövőben. Mindezek miatt sokan még úgy is tartanak mások közelsé­gé­től, hogy a rendeletek többé már nem korlátozzák az emberek mozgását – legaláb­bis belföldön. Demetrovics Zsolt úgy véli, hogy ebben a kérdésben is egyensúlyra kell törekedni. Biztosan lesznek, akiknek nehéz lesz a visszarendeződés, de nem is szabad egyelőre minden viselkedésünkben tökéletesen visszarendeződni. Viszont az a meg­győző­dése, hogy az emberek nagy része rendkívül rugalmas, ami jó alapot teremt arra, hogy több­ségük rá fog találni azokra a módszerekre és lehetősé­gekre, amelyek a lehető leg­teljesebb mértékben helyre­állítják az életüket – belátható időn belül. Akiknél pedig nehezeb­ben történik ez meg, náluk nagyon fontos, hogy megfelelő segítséget, támogatást kaphassanak.

„Teljesen természetes reakció, ha az ember ilyen rendkívül veszélyes helyzetben szorongani és félni kezd a saját és a szerettei egészsége miatt. Ma már szinte nincs is olyan ember, akinek az ismerősei között ne történt volna megbetegedés, esetleg halálozás
– mondja Király Orsolya. – De nem kell személyes érintettség ahhoz, hogy szorongani kezdjünk. A két éve még teljesen minden­napos tevékenységek, a bevásárlás vagy a tömeg­közleke­dés ma szorongást váltanak ki sok emberből, és nehéz meghatározni, hogy ezek a mentális hatások mikortól tekinthetők kórosnak és kezelésre szorulónak. Talán ott lehet meghúzni ezt a határt, ahol már az ember egészséges pszichés működése sérül.”

Vagyis van egy pont, ahol a szorongás vagy a depresszió miatt az ember már nem képes ellátni a mindennapi tevékenységeit – a munkát, a bevásárlást, a háztartás fenntartását – úgy, ahogy szeretné. Az emberek az esetek többségében akkor kérnek segítséget, amikor úgy érzik, hogy az az állapot nekik már nem komfortos, és egyedül nem képesek meg­küzdeni a problémával. Ez a pont a hosszan tartó járvány­helyzet, az izoláció és a veszély közelsége miatt most jóval több embernél jön el, mint korábban, és még nem látszik a mentális krízishelyzet vége.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka