2013. május: jegyzet, portré, tudomány, innováció, startup, egyetem, kiállítás/konferencia, agrárium, zöldkörnyezet, atomenergia, hulladékgazdálkodás, disszemináció, elektronika, biztonságtechnika, it, nanotechnológia
2013. május 2.

Szerző:
Bogdán Zoltán

MTA Energiatudományi Kutatóközpont Környezetfizikai Laboratóriuma • energia.mta.hu

Vizsgálat egy minden gyanún felül álló kőzet ügyében

A Paul Scherrer Intézettel (PSI) együtt dolgozni egész Európában komoly presztízst jelent. Ezért volt különös jelentősége a svájciak kifejezett ragaszkodásának, hogy a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének programjában közösen kutas­sanak az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Környezetfizikai Laboratóriumával. A hároméves közös munka részleteit dr. Török Szabina laborvezető ismertette.


A svájciak rendkívül szigorúan veszik a hosszú távú környezetvédelmet és a nukleáris biztonságot, ezért komoly anyagi áldozatokra is hajlandóak. Noha nem tagjai az Európai Uniónak, pénzügyileg mégis támogatják az uniós országokban zajló, előrevivő alapkutatásokat – mint amilyen például Csille­bércen zajlik. Persze az önzetlen segítségen kívül a közös kutatási téma is összeköti a két kutatóhelyet: Svájcban az öt atomerőműből kikerülő nagy aktivitású hulladékokat ugyanúgy agyagkőben gondolják végérvényesen elhelyezni, mint nálunk. Csak éppen az övéket Opalinus agyagnak, a miénket pedig Bodai Agyagkőformációnak hívják – a Nyugat-Mecsekben fekvő Boda község után.

Röntgenmikronyaláb célkeresztjében a bodai agyagkő

Persze nem véletlenül esett a svájciak választása a volt Atomenergia Kutatóintézet laborjára, hiszen az itteni munkatársaknak év­tizedes tapasztalataik és jelentős tudományos eredményeik vannak a különböző mikroszkopikus anyagvizsgálati módszerekben, különösen ami a röntgenspektroszkópiai méréseket illeti.

– Fizikusok és kémikusok vagyunk, tehát nem mi fogjuk eldönteni a végleges lerakó helyét – fogalmaz dr. Török Szabina –, sőt még csak azt sem tudjuk megmondani, melyik kőzetréteg marad nyugalomban a következő ezer vagy tízezer évben. A mi feladatunk, hogy ennek a bizonyos agyagos kőzetnek a „szorpciós kapacitását” vizsgáljuk meg, vagyis hogy mely ásványok játszanak döntő szerepet az ember által előállított úgyne­vezett radionuklidok irreverzibilis megkö­tésében. Gondolom, ez elég ijesztően hangzik a nem szakembereknek, pedig csak különböző geokémiai modelleket állítunk föl, hogy az agyagban tárolt nagy aktivitású hulladék „vándorló” ionjai semmilyen körülmények között ne kerülhessenek kapcsolatba a bioszférával a következő pár száz vagy pár ezer évben.

A vizsgálatokat nehezíti, a kutatói kíván­csiságot viszont igencsak felkelti az a tény, hogy az agyag hihetetlenül heterogén anyag.
Maga az agyagkő nemcsak a radioaktív ionokat elnyelő tulajdonságai miatt került a kutatói érdeklődés középpontjába, hanem azért is, mert kis porozitású, csekély víz­áteresztő képességű kőzet. Nagy mennyiségű vizet képes felvenni a kristályrácsok és a mikronméretű szemcsék közé, ettől megduzzad, és szinte „saját testével” zárja el a víz útját. Ez azért fontos, mert mai tudásunk szerint a radioaktív szennyeződés csak egyetlen úton-módon kerülhetne nemkívánatos kapcsolatba az élővilággal: ha valamilyen víz kioldaná.

Svájc egyébként jóval előttünk jár a végleges tárolókat illetően. Elfogadtak több potenciális területet a végleges elhelyezés számára, társadalmi egyeztetéseket folytattak le, meghozták a szükséges törvényeket, pénz is van elég – már csak a tudomány véglegesítő pecsétjére várnak. Ehhez járulhat hozzá a magyar laborral közös hároméves kutatás, amelynek egy részét az Energiatudományi Kutatóközpontban, a többit pedig a PSI-ben és németországi szinkrotron laboratóriumokban végezték el. Feltétlenül biztató, hogy a csillebérci labor komoly eredményeket tudott felmutatni például a megkötődésért felelős ásványi fázisok azonosításában.

A svájciak hozzáállására jellemző, hogy a szerződésben szigorúan előírták az eredmények publikálását. Ezek nem svájci vagy magyar titkok, az emberiség javát szolgálják, tehát nyilvánosak.
2013 októberében lejár a három év. Vajon lesz folytatás?
Ha a svájciak arcára gondolunk, amikor sokadszorra szembesültek a magyarországi bürokrácia útvesztőivel, azt kell mondanunk, hogy a projekt jövője jelenleg bizony „agyaglábakon áll”. Ha viszont a tudományos együttműködés zökkenőmentességét és eredményeit vesszük, akkor lesz folytatása ennek a kutatási témának.•

Az egyik legismertebb fizikusról, a svájci atomprogram „atyjáról” elnevezett Paul Scherrer Intézet (PSI) az alpesi ország legnagyobb és leghíresebb műszaki és természettudományos kutatóintézete. A német határ és Villigen kisvároska mellett, az Aare folyó két partján terül el. Különösen nukleáris és nanotechnológiai kutatásairól híres, több részecskegyorsítója is van.
 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020

Innotéka