Kezdjük az alapoknál: tulajdonképpen hányféle radioaktív hulladék létezik?
– A radioaktív hulladékokat sokféle szempont szerint kategorizálhatjuk, ebben még a nemzetközi gyakorlat sem egységes. Osztályozhatjuk őket halmazállapot, hőfejlődés, aktivitáskoncentráció szerint, de a hulladékban jelen lévő radionuklidok felezési ideje – és még sok minden más – is szóba jöhet. Gondolom, a nem szakmabeliek általában itt szokták abbahagyni az ilyesfajta cikkek olvasását, ezért azt javaslom, osszuk fel két markáns, ám a laikusok számára is jól érthető csoportra a hulladékokat: az atomerőművi és a nem atomerőművi (intézményi) eredetű hulladékokra, és nézzük meg, hogyan kell őket kezelni, tárolni…

Kezdjük talán a második csoporttal, hiszen az „egyebekből” a pajzsmirigyvizsgálatoknál használt jódizotópon kívül más nem nagyon ugrik be.
– Talán meglepő lesz a szám, de Magyarországon több mint 500 cég használ a munkájához radioaktív anyagokat, mintegy 50 pedig úgynevezett nukleáris anyagokat alkalmaz. Ezek jelentős része az ön által is említett gyógyászatban használatos, a többi között jód- és foszforizotópok formájában, de az iparban, a mezőgazdaságban és bizonyos kutatóhelyeken is használják őket. Hogy mást ne mondjak, Csillebércen működik egy tudományos célokat szolgáló kutató­reaktor, míg a Műegyetemen egy minimális teljesítményű tanreaktor.
A mezőgazdaságban egyebek között csírátlanításra használják a radioaktív anyagokat, a füst- és tűzjelzők nagy része pedig a könnyen elnyelődő alfa-sugárzásra épül, míg mondjuk a precíziós hegesztéseket „röntgenezéssel” ellenőrzik.

Tényleg: az orvosi röntgengépek is ide tartoznak?
– A hazánkban található 5-6 ezer röntgengép, ha úgy tetszik, egy alkategóriát képez, hiszen e berendezések úgynevezett ionizáló sugárzást bocsátanak ki, de számos radioaktív izotópot tartalmazó zárt sugárforrás is használatban van. Az eredeti céljukra már nem használható sugárforrásokat is be kell gyűjteni, és hosszú távra tárolni kell.

Akkor elérkeztünk a lényeghez: az 500 cég évente iksz tonna radioaktív hulladékot termel, amelyet, gondolom, örömmel átad önöknek, csináljanak vele valamit!
– Hogy mekkora örömmel, azt inkább tőlük kellene megkérdezni, hiszen a szolgáltatásért fizetni kell. Ha nem is annyit, amennyibe az államnak kerül, de nem is ingyenes. Szerencsére ezek a cégek – vagy ahogy mi a szakzsargonban mondjuk: hulladékbejelentők – felelősségteljesen kezelik és szállíttatják el ezeket az anyagokat. Egyébként pedig mi inkább köbméterben számolunk: egy évben országosan úgy 10-15 köbméter ilyen hulladék keletkezik, és ezenkívül hulladékká válik körülbelül ezer kisméretű sugárforrás. Ezeket speciális teherautókkal és jól kiképzett sofőrökkel a Pest megyei Püspökszilágy határában kialakított tárolóba szállítjuk.

Hulladékátcsomagolás a Püspökszilágyi Radio­aktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban

Azt hittem, hogy már Bátaapátiba, hiszen decemberben országos hír volt, hogy átadták az új hulladéktárolót…
– A bátaapáti új tároló egyértelműen és kizárólagosan a Paksi Atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékainak a tárolásá­ra szolgál. Minden más – az eredeti felosztásunk szerint „nem atomerőművi”, de szintén kis és közepes aktivitású – hulladék az 1976 óta működő, mintegy 5000 köbméteres püspökszilágyi tárolóba kerül.

Négy évtizeddel ezelőtt még nagyon mások voltak a politikai, gazdasági és technológiai körülmények hazánkban: teljesen biztonságos egy akkoriban épült tároló?
– Egyértelműen. Egyrészt már akkor is jól képzett mérnökök tervezték meg a létesítményt, azóta pedig folyamatos egyrészt a kontroll, másrészt pedig a technológiai fejlesztés. Hiszen sokat fejlődött a műszaki kultúra és a szabályozás, plusz a szigorodó nemzetközi normákhoz is igazodni kell.

Nehezen tudom elképzelni, milyen technológiai fejlesztésről lehet szó egy ilyesfajta speciális tárolóban: vastagabb betonfalat építenek a hulladék köré?
– Ezeket a radioaktív hulladékokat nem ömlesztve tároljuk, hanem speciális hordókba zárva – évtizedek óta. Éppen nemrégiben fejeződött be egy hosszú próbafolyamat, amely annak kiderítésére irányult, hogyan tudnánk összekötni a hulladékok újracsomagolását bizonyos térfogatnyeréssel, a maximális biztonság szem előtt tartásával. Ma már ugyanis olyan nagy teljesítményű présgépek léteznek, amilyenekről két vagy három évtizeddel ezelőtt még csak álmodtunk. Ezek alkalmazása révén mintegy 30 százalékkal kisebb helyet foglalnak majd el a hulladékok.

Ha jól értem, egyesével felnyitják a hordókat? Nem szívesen dolgoznék arrafelé…
– Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy Józsi bácsi jön a flexszel, és szétvagdossa a hordókat. Speciális körülmények között, betartva a legszigorúbb munka- és sugárvédelmi előírásokat, nagyrészt robotok segítségével dolgoznak a kollégák. A préselés után gyakorlatilag „újracsomagolják” a hulladékokat, aminek következtében tovább nő a biztonság, és nem kell megnagyobbítani a tárolót. Ha minden a tervek szerint alakul, még az idén elkezdhetjük ezt a biztonságnövelő programot, amely az előbb említetteken kívül magában foglalja a munkálatok idejére egy csarnok felhúzását a tároló felnyitott része fölé, továbbá a diszpécserrendszer korszerűsítését és a jelzőrendszer modernizálását is. Reményeink szerint 2060-ig elég hely lesz Püspökszilágyon, hogy tökéletes biztonságban tudjuk tárolni az ország kis és közepes aktivitású hulladékát.

Akkor térjünk is át Paksra, illetve Bátaapátiba! Ott azért mégiscsak érdekesebb – mondhatni a környezetre veszélyesebb – dolgok történhetnek.
– Veszélyről szó sincs, de az kétségtelen, hogy a közvélemény érdeklődését egy atomerőmű környékéről származó hír jobban fel tudja kelteni, mint hogy hová rakjuk az orvosi jódizotópokat. Az erőművel kapcsolatban mindenesetre már az elején tisztázni kell, hogy a kiégett fűtőelemek és az egyéb radioaktív hulladékok két különálló kategóriát képeznek. A fűtőelemek közül például egyetlen darabot sem fogunk Bátaapátiba vinni, az ugyanis egyértelműen csak a kis és közepes aktivitású hulladékok tárolására szolgál. A kiégett fűtőelemeket utoljára 1998-ban szállítottuk vissza Oroszországba, azóta Pakson tároljuk őket, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT). Ez a létesítmény az erőmű közvetlen szomszédságában található, vasúti sínek kötik össze őket. A létesítményben jelenleg húsz tárolókamra van, a mai adatok szerint egészen pontosan 7507 kiégett kazetta található bennük.

A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának csarnoka Pakson

A kívülálló számára kissé bizarrnak tűnik, hogy a kevésbé veszélyes hulladékok számára költséges felszín alatti tárolót építünk, az igazán veszélyes hulladékot viszont „átmenetileg” a felszínen tároljuk, akár 40-50 évig is…
– Csak a pontosság kedvéért: a magyar szabályozás szerint a kiégett fűtőelem nem számít radioaktív hulladéknak, ugyanis még újrahasznosítható, szép idegen szóval reprocesszálható… A világon jelenleg háromféle „szakmai filozófia” létezik a kiégett fűtőelemek kezelésére. Az említett újrahasznosítás több országban, például Franciaországban vagy Japánban már bevett gyakorlat. Ennek két hátránya is van: hihetetlen összegekbe kerül, és a technológiai folyamat végén mégiscsak maradnak olyan nagy aktivitású hulladékok, amelyeket valahol el kell helyezni. A mai tudásunk szerint ugyanis nincs olyan technológia, amelynek alkalmazásával teljesen kiválthatók lennének az úgynevezett geológiai tárolók.

Akkor viszont ne sokat vacilláljunk: ássunk egy jó nagy gödröt valami geológiailag nyugodt kőzetbe, és hagyjuk ott a kazettákat pár százezer évig, amíg lebomlanak…
– Az ősmasszívumokban gazdag USA, Kanada és a skandináv országok ezt a változatot preferálják: a technológiailag kötelező három-öt éves átmeneti „pihentetést” követően, az újrahasznosítási fázist átugorva, a közvetlen elhelyezésre koncentrálnak. Európában Finnország jár legközelebb a megoldáshoz: egy közel ötvenéves kutató- és fejlesztőmunka végén valószínűleg 2020 táján jutnak el a végleges tárolás megvalósításához. Addig természetesen náluk is ideiglenes tárolókban vannak a fűtőelemek.

Gondolom, hazánk a harmadik kategóriában, a pénztelenek és bizonytalanok között van…
– Ezt a kategóriát a nemzetközi szakma „wait and see” elnevezés­sel illeti, vagyis ezek az országok további műszaki és gazdasági megfontolások után kívánnak dönteni a végleges megoldásról. Azt talán mondanom sem kell, hogy ezek az „átmeneti” megoldások is tökéletesen biztonságosak, de a dolog logikájából következően a kiégett fűtőelemek évről évre szaporodnak, egyszer valamikor úgyis meg kell oldani az elhelyezésüket. A szakemberek nagy része egyébként meg van róla győződve, hogy egy-két évtizeden belül ezen a téren is technikai áttörés következik be, és így a kérdések nagy része okafogyottá válik.

Ettől függetlenül, úgy tudom, nálunk is keresik azt a he­lyet, ahol ezeket a fűtőelemeket majd véglegesen el lehet helyezni…
– Nem mindig azonos intenzitással, de több évtizede folynak ilyen kutatások a Nyugat-Mecsekben, Boda környékén. Persze nem évek, hanem évtizedek alatt kell megtalálni a végleges megoldást.

Akkor térjünk vissza Bátaapátiba! Itt 2012 decemberében az ünnepélyes átadással egy közel két évtizedes, mintegy 70 milliárd forintos program fejeződött be.
– December 5-én valóban megnyílt a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló, de befejezésről szó sincs. Bányászati szakkifejezéssel élve két kamrát már „kihajtottunk”, ezek közül az egyik már üzemel. Újabb két kamra kialakításán jelenleg is dolgoznak a kollégák, de az eredeti tervekben 17 szerepel.

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló panorámaképe Bátaapátiban

Ezek mikorra készülhetnek el?
– Ha minden pénzünket és energiánkat ide összpontosítanánk, néhány év alatt át tudnánk őket adni, csak kérdés, lenne-e értelme? A hulladékok folyamatosan termelődnek az erőműben, a kamrák fenntartása, szellőztetése pedig csak vinné a pénzt. Arról nem is szólva, hogy a paksi kollégákkal közösen éppen nemrégiben alakítottunk ki egy új filozófiájú hulladékelhelyezési tervet, amelynek alapján több mint kétszer annyi hordót tudunk majd elhelyezni egy kamrában, tehát a végelszámolásnál jóval kevesebbre lesz szükség.

Felszín alatti tárolókamrák ábrája a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban

Új présgépeket szerelnek fel, mint Püspökszilágyban?
– Nem, itt alapvetően másfajta „csomagolásban” gondolkodunk. A szakmai részletekkel nem untatom az olvasókat, az eredmény azonban remélhetőleg önmagáért beszél: az eddigi 19 százalékos térkihasználás mintegy 47 százalékos lesz. Az engedélyeztetési eljárás már folyik, a tervek szerint a harmadik-negyedik kamrát már az új elvek szerint rendezzük be.

Nagy aktivitású kazetták elhelyezése réztokban – a koncepcióterv szerint egy réztokba 12 kazetta kerül

A szállítókonténerben három réztok harminchat kazettát tartalmaz

Végezetül egy „válságos” kérdés: jut mindenre pénz, vagy néhol vissza kellett fogni a büdzsét?
– Természetesen nem szórhatjuk a pénzt, de olyan utasítást még nem kaptunk, hogy erre vagy arra a beruházásra nem jut a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból. Úgy tűnik, Magyarország hosszú távú nukleáris és környezeti biztonsága a döntéshozóknál is prioritást élvez, és az alapba való befizetéseket (elsősorban az MVM Paks Zrt. részéről) úgy határozzák meg, hogy azok fedezzék a szükséges kiadásokat.•