2020. szeptember 9.

Szerző:
Bencze Áron

Kép/ábra:
NIF Zrt.

Vasútfejlesztési körkép

Korszerű vasúti kommunikációs rendszer épül 2255 kilométer vasúti nyom­vonalon, megkezdődik a Debrecen–Füzesabony közötti vasúti vonal­szakasz átépítése, és jelenleg is zajlik a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése – emelt ki néhányat a 2020-as év fontos fejlesztései közül Kikina Artúr, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója.


A Közlekedéstudományi Egyesület pandémiás helyzet miatt elmaradt XXI. Közlekedés­fejlesztési és beruházási konferenciájának alkalmából a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatójával tavasszal készült interjúnk aktualizált és szerkesztett változatát olvashatják.
Ha az elmúlt évtized beruházásait nézzük, akkor az idei év mennyire számít kiugrónak a vasúti fejlesztések számában és volumenében?

– Visszatekintve az elmúlt évekre, egészen biztosan kijelenthető, hogy a 2020-as esztendő is mozgalmas lesz a vasúti projektek szempontjából. Idén két igen jelentős projektünk fejeződik be: elkészül a Kelenföld–Százhalombatta vonalszakasz teljes pályafelújítása és kapcsolódó létesítményeinek korszerűsítése 20,5 kilo­méter hosszon, valamint az Ebes–Debrecen vasúti vonalszakasz korszerűsítése. Itt kétvágányú, 160 km/h sebességű közlekedésre alkalmas pálya korszerűsítése valósul meg 8 kilométer hosszon. A vágánykorszerűsítések mellett a központi forgalomirányítási (Köfi – a szerk.) rendszer kiépítése is ütemesen halad. Májusban befejeződött a kivitelezés a Pusztaszabolcs–Dombóvár vonalon, várhatóan ősszel a Rákos–Újszász–Szolnok vonalon is már a rendszer adta előnyökkel történhet a közlekedés. Ezen túlmenően 2020-ban több jelentősebb kivitelezési munka is megkezdődhet. Ezek közül érdemes kiemelni a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train járműtelep építési munkáit, Székesfehérvár állomáson a gyalogos-felüljáró meghosszabbítását, a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítését, illetve a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet kialakításával összefüggő közúti, vasúti és közmű infrastruktúra-fejlesztések megvalósítása részeként a Debrecen–Füzesabony közötti vasúti vonalszakasz átépítését.

Bárkára emelik a Déli összekötő vasúti Duna-híd egyik elemét Csepelen
Jelenleg is zajlik a Rákos és Hatvan állomás közötti komplex beruházás. Egészen pontosan milyen fejlesztéseket érint a projekt?

– A beruházás keretében 2020 végéig 52 kilométernyi kétvá­gá­nyú vasúti pálya épül át Rákos és Hatvan állomás között. A felújításnak köszönhetően megszűnnek a sebességkorlátozások a vona­lon, a vonatközlekedés, a menetrendszerűség sokkal megbízhatóbbá válik. A teljes szakaszon új, elektronikus biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló rendszer épül, melynek eredményeként mintegy tíz perccel rövidülhet a vonatok menetideje. A biztonságosabb átvezetések érdekében az öt meglévő szintbeni közúti átjáró helyett új felüljárók épülnek. A szakemberek valamennyi vasúti műtárgyat átépítik a vonalon: mind a tizenhárom állomás és megállóhely megújul. Korszerű és akadálymentes állomási környezet, térvilágítás, szélesebb magasperonok, utastájékoztató berendezések, új perontetők és esőbeállók épülnek. A folyamatosan zajló beruházás eredményeként már átépült a teljes vasúti pálya és a felsővezeték is, elkészültek az utasperonok, a térvilágítás és a hangos utastájékoztatás a teljes vonalon. Az infrastruktúra, valamint a biztosítóberendezés tervezett átadása 2021-ben, míg a vonat­befolyásoló rendszeré 2022-ben várható.

Idén is folytatódik a GSM-R távközlési hálózat kiépítése a magyar vasúti hálózaton. Hány kilométeres szakaszt érint a fejlesztés?

– Az európai uniós finanszírozású beruházás növeli a vasúti kommunikáció megbízhatóságát, biztonságosabbá teszi az utazásokat, és új szolgáltatások bevezetését alapozza meg. Az élvonalbeli kommunikációs rendszer biztosítja az átjárhatóságot a hazai és az európai vasúttársaságok számára, hozzájárulva a magyarországi vasúti hálózat verseny­­képességé­nek, hatékonyságának és biztonságának javításához. A projektben 2255 kilométer vasúti nyomvonalon épül ki egy korszerű vasúti kommunikációs rendszer, 300 új diszpécser­központtal és 275 új rádiótoronnyal. Ezzel az európai szabványoknak megfelelő új kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedés­irányítási Rendszerhez (European Rail Traffic Management System; ERTMS – a szerk.).

A 6-os számú főút korrekciója és a felette haladó, újonnan kiépült kétvágányú vasúti pálya
Beszélgetésünk elején már említette a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train vonalat. Milyen feladatok valósulhatnak meg ott még ebben az évben?

– Hódmezővásárhelyen végéhez közeledik a vágányépítés, Hód­mező­vásárhely Nagy­állomáson az ütközőbakok telepítése szeptemberig megtörténik. A teljes szakaszon öt kitérő került beépítésre. Továbbá az idei év feladatai a kapcsolódó útépítések befejezései lesznek, azok 2020 szeptemberére fejeződnek be. Két helyszínen, Népkert és Hódmező­vásárhely Nagyállomáson körülbelül 100 férő­helyes P+R parkoló épül, a munkálatok tervezetten november végére befejeződnek. A városi vasúti szakaszon a felsővezeték-tartó oszlopokat felállították, a munkavezeték kihúzására 2020. szeptember–november között kerül sor. A jelző- és bizto­sító­berendezés telepítése folyamatban van, annak befejezése 2020 végére várható. A belvárosi áramátalakító gépház elkészült.

Hódmezővásárhely és Szeged között a vasúti pálya átépítése megtörtént. Az újonnan létesített második vágányok kivitelezése befejeződött, az utolsó fázisban a jelző- és biztosítóberendezés telepítése van hátra. Megerősítették az alépítményt is, ennek eredményeként a kivitelezési munkák befejezését követően a vasúti pálya 100 km/h-s sebességű vonatforgalom lebonyolítására lesz alkalmas. Algyő vasútállomásnál a P+R parkoló, illetve B+R kerékpártárolókhoz kapcsolódó burkolatépítési munkákon dolgozik a ki­vitelező. Még 2020-ban kerül sor a biztosítóberendezés szerelési, továbbá a vasúti jelző­berendezés kihelyezési munkáira (tengelyszámláló berendezések felszerelése, külső- és belsőtéri jelzők el­helyezése stb.) is, de mindezek mellett az útátjárók végleges biztosítási módjának kialakítása is tervezett. A nagyvasút–városi vasút közötti átmeneti szakaszon a biztosítóberendezés telepítése és üzembe helyezése, valamint integrációja a szegedi Köfi központba is az év végéig fog megtörténni.

Mikor kezdődhetnek a nemzetközi szintű nagysebességű vasúti projektek?

– A nagysebességű vasútvonalak megvalósításának célja a többi kö­zött az egyes nagyvárosok (például Pozsony, Prága, Varsó, Ko­lozs­­vár, Bécs) közötti versenyképes eljutási idő biztosítása, a nyugat-európai nagysebességű hálózatba való integrálása, a gazdaság élénkítése. A Budapest–Varsó vasútvonal vonatkozásában a megvalósíthatósági tanulmány készítése 2019 júniusában megkezdődött, je­lenleg a végleges megvalósíthatósági tanulmányon dolgoznak, annak tervezett befejezése 2021. március.

A Budapest–Kolozsvár vasutat illetően a megvalósíthatósági tanulmány készítésével összefüggő közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van. Sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén a tervezési szerződés megkötése tervezetten 2020. szeptember, a tervezett befejezés pedig 2022. első negyedév. A megvalósít­hatósági tanulmány célja, hogy javaslatot tegyen egyebek között Magyarország közigazgatási területére vonatkozóan az optimális nyomvonalra, a megvalósítás finanszírozására, ütemezésére és a majdani üzemeltetés feltételeire, figyelembe véve a környező országok tervezett nagysebességű vasútvonali elképzeléseit.

Budatétény, Növény utcai külön szintű keresztezés és körforgalmak a Kelenföld–Százhalombatta pályaépítési projekt keretében
Milyen munkálatok zajlanak jelenleg az észak-balatoni vasútvonalon? Milyen kihívást jelentett a Csittényhegyi alagút átépítése?

– Az észak-balatoni vasútvonalon a NIF jelenleg a Szabadbattyán–Balatonfüred vonalszakasz villamosítását végzi. A munkák részeként a teljes szakaszon kiépül a villamos vontatású közlekedést szolgáló infrastruktúra, 2 × 25 kilovolt feszültségszinttel. Bővítjük a szabad­battyáni transzformátorállomást, valamint teljesen átépül és akadálymentessé válik négy érintett állomás: Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs.

2020. április végére befejeződtek a Csittényhegyi alagút és Balatonfűzfő állomás (részleges) átépítésének kivitelezési munkái. Balatonfűzfő állomáson elkészült az új vágányhálózat, térvilágítás, az akadálymentesített sk +55 centiméteres magasperon és az egyik esőbeálló falszerkezete. A vonalon a forgalomba helyezés megtörtént, a menetrend szerinti vasúti közlekedés május 1-jétől újraindult. A munkák következő nagy etapja a nyári időszak után várhatóan szeptember 28-ától kezdődik, amikor befejeződik a felsővezeték-hálózat építése, valamint átépül Polgárdi, Balatonkenese és Alsóörs állomás, és befejeződnek a munkák Balatonfűzfőn is.

A kivitelezés tervezetten 2021 tavaszán fejeződik be, így a 2021-es nyári szezonban már ki lehet aknázni a villamos vontatás előnyeit. A beruházás folytatásaként idén megkezdődik a Balaton­füred–Tapolca–Keszthely vonalszakasz villamosításának tervezése is, ezzel megvalósulhat a teljes északi part villamosítása.

Százhalombatta állomás átépített vágány­képe és felsővezeték-hálózata
Folyamatban van a Kelenföld–Pusztaszabolcs vasútvonal felújítása. Hol tart ez a beruházás, és várhatóan mikorra készül el?

– A Kelenföld–Pusztaszabolcs vasútvonal három nagyobb pálya­építési projektben (Kelenföld–Százhalombatta, Százhalombatta–Ercsi elágazás és Ercsi elágazás–Pusztaszabolcs), valamint két, hozzájuk tartozó biztosítóberendezési projektben valósul meg. Kelenföld és Százhalombatta között 20,5 kilométer hosszon már elkészült a vasúti pálya teljes átépítése, a vasúti forgalom felvétele megtörtént. Jelenleg a passzív zajvédelem befejező munkálatai folynak. A munkák várható befejezése 2020. december vége. A Százhalombatta és Ercsi elágazás közötti vonalszakasz 15,7 kilométer hosszon újul meg. A beruházásban a felső­­vezetéki hálózatot, továbbá a jelző- és biztosítóberendezési rendszert is korszerűsítik. Százhalombatta állomás végleges vágányhálózata új magasperonok és gyalogos-aluljáró létesítésével már elkészült. A nyílt vonali szakaszon még folyik a pályaépítés. Hátravan még Ercsi elágazás környezetében a zöldmezős vonalszakasz vasúti pálya al- és felépítményének, valamint Százhalombattán az Iparos úti közúti felüljáró és Városkapu úti körforgalom befejezése. A szakasz felújítása várhatóan 2020 végére elkészül.

Ercsi elágazás és Pusztaszabolcs között a meglévő pálya korszerűsítésére kerül sor 12,2 kilométer hosszon. Az állomásépületeket – állapotuktól függően – felújítják, átépítik vagy lebontják. Az állomások és a megállóhelyek környezetében P+R parkolók, valamint kerékpártárolók létesülnek. A zaj- és rezgésvédelem szempontjából szükséges helyeken zajárnyékoló falak épülnek. A meglévő műtárgyakat részben átépítik, felújítják, és új műtárgyak épülnek. Az Ercsi elágazás–Pusztaszabolcs vonalszakaszon a nyílt vonali szakaszok átépültek, Iváncsa megállóhely és Pusztaszabolcs állomás ideiglenes forgalomba helyezése 2020. június 30-án megtörtént. 2020 végéig befejeződnek a kiegészítő munkálatok (útépítés, P+R, növénytelepítés, területrendezés) is.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka