Smart TV
Megszoktuk már, hogy minden okos, vagyis a tárolt vagy ideiglenesen szükséges információinkat egyes eszközeink a számunkra leginkább megfelelő módon (okosan) képesek rendszerezni és megjeleníteni.
A műsorszóró szolgáltatók csomagjaiban ma már elérhető például az internetezés, mégis a szórakoztatóelektronika központi eleme, a televízió napjainkban hasonló fejlődésen megy át, mint a mobiltelefon. Itt az ideje, hogy a tévéink teljes internetelérést vagy szkájpolást is biztosítsanak. Természetesen a nagy felbontás (HD) már nem elég, mindezt 3D megjelenítésben szeretnénk élvezni.

A koreai gyártók, úgy tűnik, fénysebességre kapcsoltak, már ami a termékek bemutatását illeti. A Samsung Smart TV családja után az LG is előrukkolt legújabb modelljével. Nézzük meg, mit kapunk a 250 és 650 ezer forint közötti árért.
Az okostévékre jellemző, számítógéppel vetekedő „operációs rendszer” lehetővé teszi a közösségi oldalak használatát éppúgy, mint az egyéb telepíthető alkalmazások segítségével elsajátítható tudásanyag feldolgozását vagy éppen a játékos sportolást. Mindehhez már a hang is háromdimenziós: a vizuális anyag harmonizál az audioanyaggal – ha például a fejünk felett elzúg egy repülőgép, az „igazi” hangerősödést, robajt és csendesedést hallhatjuk.
Természetesen a külső sem elhanyagolható. Egy igazi okostévé nagy képernyőt és leheletvékony kávát ölt magára, távirányítója érthető és letisztult, kiegészítői pedig – mint a 3D szemüveg és hangszóró – kifinomultak és dizájnosak. Az igazi szórakoztatóelektronikai központoktól elvárható módon.•