RESERVIRIS – a helybiztosítás új lehetőségei
Az utasok megtartása és az utasforgalom növelés érdekében a vasúti közlekedési vállalatoknak növelniük kell a szolgáltatási színvonalukat. Ez a járműpark, az infrastruktúra és az értékesítési rendszerek korszerűsítését jelenti. A jegyértékesítés területén ezt a színvonalnövelést új funkciók bevezetésével és már meglévő szolgáltatások összekapcsolásával lehet megtenni. Nemzetközi forgalomban a vasúti jegyértékesítés fele helybiztosítással érintett, és ezeknek az ajánlatoknak, termékeknek a száma fokozatosan nő. A helybiztosítással egybekötött termékek egyben magasabb szintű szolgáltatást is jelentenek.

Hogyan lehet növelni az értékesítési folyamatok hatékonyságát, az utasok elégedettségét a jegyértékesítés területén a helybiztosítással, milyen funkciókkal lehet bővíteni a helybiztosítást ennek eléréséhez? Az utasok számára talán az egyik legfontosabb és a leginkább szembetűnő szolgáltatás az úgynevezett grafikus helyfoglalás, ahol az utas a jármű alaprajzán megjelölve láthatja a még szabad, illetve már foglalt helyeket, azok elhelyezkedését. Ezekből saját igényei szerint tud választani. Másik ilyen funkció a foglaltság általános kijelzése vonatokra, viszonylatokra, amivel az utas számára is láthatóvá válik, melyik vonat mennyire van már tele, érdemes-e még halogatnia a jegyvásárlást.

A szolgáltatások bővítésén kívül igen fontos szerepe van a más rendszerekkel való összekapcsolásnak is. Erre nagyon jó példa az úgynevezett PRM Assistance Booking Tool, amelyet abból a célból hoztak létre az európai vasutak, hogy a segítséget igénylő utasok fogadásához és kiszolgálásához értesíteni tudják egymást. Például, ha valaki Budapestről utazik Münchenbe és kerekesszékes helyet vásárol, Münchenben ennek az eszköznek a jóvoltából automatikusan értesítést kaphat az állomási személyzet. Az értesítési funkciók nemcsak az állomási személyzetnek lehetnek fontosak, hanem az utasoknak is. Elektronikus jegyvásárlás esetén az utassal a szolgáltatók online is kapcsolatba léphetnek, ha a foglalásukat valamilyen esemény érinti. Ez történhet akár e-mailben vagy a „Push notification” funkción keresztül. Ilyen eset lehet egy terelés vagy egy vasúti kocsi cseréje miatti átfoglalás. A Data-Press Kft. által fejlesztett RESERVIRIS olyan helyfoglalási megoldás, amely ezeket a szolgáltatásokat biztosítani tudja, képes a rendszerek összekapcsolására, értékesítési rendszerekbe integrálódására. Nemcsak vasúti, de egyéb közlekedési módokat is támogat, mint például az autóbusz vagy a hajó.
A RESERVIRIS az üzemeltetőknek is jelentős hatékonyságnövelést biztosíthat a beépített automatizmusoknak köszönhetően, amelyek a menetrendi változások és az ebből esetlegesen következő útvonal-módosulások miatti vagy a gördülőállomány változásai (kocsicsere) miatt szükséges átfoglalásokat is automatikusan érvényre tudja juttatni.•