Nehéz átállás
Egyebek mellett ez áll az ABB Motion Körforgásos jelleg: Nincs vesztegetni való idő című jelentésében, mely szerint az erőforráshiány a vállalkozások 37 százalékánál okoz költségnövekedést, 27 százalékuk esetében az ellátási lánc akadozását, 25 százaléknál pedig a termelési kapacitás lassulását.
A Sapio Research cég 2023 októberében végzett globális felmérésében 3304 ipari döntéshozó válaszait gyűjtötte össze a világ 12 országából, köztük az Egyesült Államok, Kína, India, az Egyesült Királyság, Svédország, Németország és Franciaország területéről. A válaszadók a következő iparágakat képviselték: energiaszektor, fémipar, vegyipar, olaj- és gázipar, közművek, tengerhajózás és bányászat. A kutatás a körforgásos gazdálkodásra való azonnali átállás akadályait is feltárta. Például, hogy a „körforgásos gazdaságnak” nincs egységes, a válaszadók többsége által elfogadott definíciója. A vizsgálatból kiderül, hogy számos fontos gyakorlatot egyelőre a cégek kisebb hányada vett csak át. Ilyen a hulladékkezelőkkel való együttműködés (41 százalék), az energiahatékony technológiák alkalmazása (37), illetve a körforgásos jelleg alapelveinek bevezetése az ellátási láncban (32). Viszont a megkérdezettek 67 százaléka használ bizonyos arányban újrahasznosított anyagot a termékeiben.•
Címlapkép forrása: ABB