Az idei tikkasztó nyárban, a tartós melegben nemcsak a visszérbetegek, hanem az egészséges emberek is meg­tapasztalhatták, hogy lábukon látványosan kitágultak az erek. Szó sincs kóros jelenségről, a szervezet így próbálta rendben tartani a hőháztartását. Az értágulás akkor válik betegséggé, ha állandósul. (Ez a betegség egy gyakori, veleszületett érfalgyengeséget jelent, ami idős korra a népesség több mint 30 százalékát érinti.) A több milliméteres, olykor akár egy centiméteres tág, kanyarulatos erek a valódi veszélyt jelentő visszerek, amelyek százszázalékos gyógyítására jelenleg nincs eszköze az orvostudománynak – olvasható a Semmelweis Egyetem szakmai anyagában.

Az érrendszer puha falú csövekből áll, lent nagyobb a nyomás, mint a test felső régióiban, a láb ezért állandó terhelés alatt van, de normális esetben az erek rugalmassága ellensúlyozza a nagyobb nyomást. Ahogy idősödünk, az érfalak meggyengülnek, rugalmatlanná válnak. A folyamatos igénybevétel nyújtja, feszíti az egykor rugalmas rostokat, csakhogy az erek már képtelenek a visszahúzódásra. Ez a visszérbetegség lényege. A teljes körű gyógyítás azért nem lehetséges, mert egy maradandó szöveti elváltozás jön létre, amely idővel súlyosbodhat, visszérgyulladáshoz, trombózishoz, mélyvénás trombózishoz és végül halálhoz vezethet. Az időben kezelt, de már tönkrement ereket csak műtéti beavatkozással lehet gyógyítani. A tapasztalatok szerint az esetek 10-15 százalékában sajnos kiújul a betegség. A hajszáleres visszereket műteni sem lehet. Ezeket injekcióval, lézeres úton vagy rádiófrekvenciás módszerrel lehet eltüntetni. A visszérgondok érrendszerünk látványos problémáinak egyike, annak a rendszernek, amelynek pontos működését sokáig nem ismerte az ember.

Az érrendszerrel kapcsolatos első jelentős felismerés Marcus Aurelius császár „udvari orvosa”, Galenus (i. sz. 130–200) nevéhez fűződik, aki előremutató megállapításai mellett sokszor tévedett is. A májról például azt hitte, hogy az a vénarendszer központja, és az termeli a vért. Tévedett abban is, hogy a szív elválasztó falát véráteresztő anyagként képzelte el. A vér útjának irányát, az ereket azonban meglehetős pontossággal írta le, de az önmagába visszatérő keringésre nem jött rá. A vérkeringés felfedezésének másik jeles előfutára a teológus-orvos, Miguel Serveto (1511–1553) volt, akire a kis vérkör felfedezőjeként emlékezünk.

A vérkeringés felfedezésében alapvető szerepet játszott az angol William Harvey (1578–1657), aki 1602-ben doktorált Pa­do­vában, majd nem sokkal azután, hogy visszatért Angliába, az anatómia és a sebészet tanárává nevezték ki a londoni Royal College of Physiciansben. Korszakalkotó, 1628-ban, Frankfurtban megjelent művének címe: Exercitatio anatomica de motu cordis et sanguinis in animalibus (Anatómiai értekezés a szív és a vér mozgásáról az élőlényekben). A felfedezés nagy vihart váltott ki az anatómusok körében, akiknek a többsége azt vallotta: „inkább tévedni Galenusszal, mint elismerni Harvey igazságát”. Harvey a támadásokkal szemben nem védekezett, mivel szerinte alapvető igazságot feltáró műve nem szorul magyarázatra. Meggyőződése volt, hogy a tudományos módszertan alapján egyértelműen bizonyította, hogy a szív pumpálja a folyamatos körforgásban lévő vért a testben, és mint ilyen, zárt rendszert alkot. Úttörő felfedezését olyan korábbi felismerésekre alapozhatta, mint például a véna- és szívbillentyűk leírása és a tüdőn átmenő kisvérkör magyarázata. Egyszerű és bárki által megismételhető tapasztalással leírta a kisvérkört, a nagyvérkört, a teljes keringést, amire addig senki nem gondolt. Csak az artériák és vénák közötti pontos átmenetet nem tudta igazolni, mivel nem használt mikroszkópot. Azzal a kérdéssel sem foglalkozott, miért kering a vér, pusztán a mechanizmust fejtette meg. Marcello Malpighi (1628–1694) olasz anatómus és hisztológus (szövettannal foglalkozó), a mikroszkopikus boncolástan megalapítója, XII. Ince pápa orvosának érdeme a kapilláris vérkeringés felfedezése, és ő írta le először a vörösvértesteket is.

A vérrel, vérkeringéssel kapcsolatos felfedezések sorában a következő igazán nagy felfedezés a bécsi születésű osztrák orvos és biológus, Karl Landsteiner (1868–1943) nevéhez fűződik. Landsteinert az tette híressé, hogy 1901-ben felfedezte az emberi vércsoportokat, amiért 1930-ben megkapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Landsteiner 1900-ban kezdte el kutatni a sikertelen vérátömlesztések okát. Saját magától és öt munkatársától vett vérmintából 30 vérkeverékből álló sorozatot készített, majd egy éven át tesztelte a vérmintákat. Megállapította, hogy az egyes személyektől származó vér másokéval keveredve a vörösvértestek kicsapódásához vezet, ám ez nem minden vérkeverékben következik be. Landsteiner arra a következtetésre jutott, hogy e kicsapódás két antigén (A és B) meglétével, illetve hiányával magyarázható. Vizsgálatainak részleteit 1901 novemberében a bécsi orvosi hetilapban közölte. Az Rh-faktort Alexander S. Wiener (1907–1976) amerikai kutatóval közösen fedezte fel 1937-ben a rhezusmajmok (vörösképű makákók) vérében. Bár később világossá vált, hogy az emberi és az állati antitestek nem azonosak, a vércsoportrendszer elnevezése (Rh) máig nem változott. Az orvostudomány történetének egyik kulcsmozzanata volt az emberi vércsoportok meghatározása, hiszen a sikeres transzfúziók révén az akkori orvosok már az első világháború idején sokak életét mentették meg, illetve e felfedezés nélkül a sebészet, a törvényszéki orvostan, a transzplantáció sem tartana ott, ahol napjainkban.

Ám, hiába a korszakalkotó felfedezések, a korszerű módszerek, a magyar lakosok önpusztító életviteléből adódó megbetegedések következményeit alig tudják ellensúlyozni a modern eljárások. A következmény: Magyarország évtizedek óta az első helyen áll Európában a középkorú férfiak és nők infarktus okozta halálozásában, kórházi kezelésében. Ez a tendencia igen kismértékű javulást mutatott az elmúlt néhány évben, és így továbbra is a rangsor élén vagyunk. Igazán jelentős eredményt az úgynevezett elsődleges, széles társadalmi szintű megelőzés: életmódoktatás már az iskoláskorban, étrendi szokások alapvető változása, mozgáskultúra fejlesztése, a szociális helyzet javítása és a társadalmi-politikai stressz csökkentése hozna. Ezen a területen hatalmasak a lehetőségeink.

A Szív- és érrendszeri betegek diagnosztikája és ápolása címmel megrendezett tavalyi konferencián Merkely Béla, a Városmajori Klinikai Tömb elnöke már arra hívta fel a figyelmet, hogy „az elmúlt években elért eredmények mindenképpen figyelemre méltóak, hiszen tizenöt év alatt a várható élettartam négy-öt évvel emelkedett, amelyből két és fél annak a gyógyító-megelőző munkának köszönhető, ami a kardiovaszkuláris ellátásban történt”. A kardiológiai központok hálózata mára jól kiépült Magyarországon, és az egész népesség számára elérhetővé vált. A korszerű ellátáshoz hozzá tartozik a korai felismerés, az alapvető helyszíni diagnosztikai lépések, terápiás feladatok ellátása. A töretlen fejlődés ellenére további teendő azoknak a rizikótényezőknek a kiküszöbölése, amelyek a civilizált társadalomban ehhez a betegséghez vezetnek. A civilizált társadalmakban élők koleszterinszintje például messze meghaladja a természeti népeknél mért értékeket, és ez jócskán hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek nagy számához a fejlett országokban. Ebbe a körbe tartozik a koronária betegség. A koronária betegség világszerte napjaink leggyakoribb súlyos betegsége, amely férfiaknál már fiatal korban is, de 50 év felett mindkét nemnél egyaránt előfordul. A legsúlyosabb szövődménye a halálos szívizominfarktus. A koronária betegség tulajdonképpen a szívet ellátó nagy- és kiserek érelmeszesedéses, érfali gyulladásos betegsége, amely fokozatos (érfali megvastagodás, úgynevezett plakk általi) vagy hirtelen (vérrög következtében) kialakuló érelzáródáshoz vezet. Ez a betegség is többrizikós, vagyis multifaktoriális eredetű: azaz örökletes és szerzett, egyéni hatások együttese miatt alakul ki.

A koszorúér-szűkületek terápiája elsősorban szívkatéterezéssel és egy speciális fémhálónak (stent) az érhálózaton keresztüli beültetésével történik; a stent egy vezetőhuzal segítségével, összenyomott állapotban indul útjára. A beavatkozás során a kívánt helyet elérve, a stentet az alatta lévő ballon felfújása segítségével alakítják a megfelelő méretűre. Az orvosegyetem honlapján olvasható tanulmány szerint az országban évente mintegy 18 ezer szívkoszorúér-tágítást végeznek. Az elmúlt években komoly fejlődés tapasztalható a stentek előállításában, ennek köszönhető a speciális gyógyszerbevonatú eszközök megjelenése. A legmodernebb technológiák jóvoltából pedig mára olyan biokompatibilis anyagból készült stentet is előállítanak, amely a szűkület kitágítása után – az érszakasz stabilizálódását követően – önmagától felszívódik.

Magyarországon tavaly júliusban került sor az első, biológiailag felszívódó stent (BVS – Bioresorbable Vascular Scaffold) beültetésére. (A stenteket az érhálózaton keresztül felvezetve helyezik el a testben a szükséges pontokon.) A különleges beavatkozást Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója végezte. A felszívódó stentnek köszönhetően kevesebb ideig kell gyógyszert szednie a betegnek, és javul az érfunkció természetes helyreállásának esélye. A szív koszorúerébe beültetett stent az elzáródott artéria újbóli megnyitásával helyreállítja a véráramot, és támasztékot nyújt az érfalnak egészen addig, amíg az eszköz – körülbelül két évvel a beültetés után – teljesen fel nem szívódik. Mivel nem marad fémimplantátum a beteg szervezetében, a természetes érfunkciók visszaállhatnak, s ezért a kombinált gyógyszeres vérhígító kezelésre is csak hat hónapig van szükség. A stent egy sejtosztódást gátló anyagot is kibocsát, hogy megakadályozza az ér visszaszűkülését.

Korábban a beavatkozást a lágyékhajlatból végezték, a tavalyi beültetés azonban, a világon először, csukló felől történt, csökkentve a beteg megterhelését, aki egy nap múlva hazamehetett. A szakemberek szerint ezzel a módszerrel számottevően csökken a szövődmények kialakulásának esélye. Ez a technológia óriási jelentőségű, hiszen kialakításának köszönhetően az elzáródott eret úgy nyitja meg, mint egy gyógyszerkibocsátó stent, ám bizonyos idő múlva felszívódik, így sokkal természetesebb érfunkciók kialakulását teszi lehetővé. A szívkatéteres beavatkozások forradalmasították a szívgyógyászatot – itthon jelenleg 150 ezren élhetnek sikeresen beültetett fémstenttel a szervezetükben.

A BME-n működő Stent Munka­csoport tevékeny­sége jó­voltából
néhány éven belül sor kerül­het az első hazai stentek be­ül­­te­tésére
(Forrás: BME Anyagtudomány és Technológia Tanszék)

Hazánkban nemcsak beültetik, hanem fejlesztik is a stenteket, azaz az erekbe beültethető mesterséges értágítókat. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának Anyagtudomány és Technológia Tanszékén működő Stent Munkacsoport fontos eredményeket ért el az érszűkületek kezelésére szolgáló fémhálók vizsgálata és fejlesztése terén. A több mint tízéves múltra visszatekintő munkacsoport kezdetben az itthon használt értágító eszközök vizsgálatát és minősítését végezte. A munkacso­port a különböző geometriájú, anyagú és felületű, valamint a ható­­­anyagokkal bevont stentek jellemzőiről és használhatóságáról, elhasználódásáról, tartós igénybevétel során várható viselkedéséről olyan tudásra tett szert, hogy mára a csoport az egyetlen hazai független minősítő intézmény.

A stentvizsgálatok eredményeinek értékelése mellett azt is elemezték, hogy a stentek tulajdonságai hogyan javíthatók, a kitágított érszakasz újraszűkülése milyen módosításokkal csökkenthető. Az eszközök vizsgálatakor és fejlesztésekor egyebek között a fémmel fedett felületet, a flexibilitást, a röntgensugaras láthatóságot is elemzik. Az érben elhelyezett eszköz átmérője a néhány millimétertől a 15 milliméterig terjedhet, hosszúsága pedig az alkalmazás helyétől függően 10-50 milliméter is lehet. Az eddig elért eredmények alapján megkezdődhet a saját fejlesztésű eszközök mintapéldányainak gyártása, amelyeket előbb laboratóriumi körülmények között, majd állatokba ültetve vizsgálhatnak. E szakasz sikeres lezárását követően pedig sor kerülhet a klinikai tesztekre és a minősítésre. A BME Stent Munkacsoport várhatóan a jó minőségű amerikai és európai stentekkel azonos szintű eszközt lesz képes készíteni. „A stentek előállításához és fejlesztéséhez jelenleg vállalati partner bevonásával és támogatásával rendelkezünk. Európai uniós források még nem állnak rendelkezésünkre” – tájékoztatta magazinunkat Bognár Eszter, a munkacsoport vezetője, akitől megtudtuk, hogy a szükséges eszközök és gyártóberendezések beszerzését követően néhány éven belül sor kerülhet az első hazai stentek beültetésére. A kereskedelmi forgalomba hozatalhoz szükséges vizsgálatok elvégzésétől és az engedélyek beszerzésétől nagyban függ az első stent beültetésének időpontja, a beültetés valószínű helyszíne pedig Magyarország. Logikus a kérdés, hogy mennyivel lehet olcsóbb a magyar, mint a nyugati stent? Bognár Eszter szerint a költséget elsősorban a hazai és a nyugati mérnöki órabérek határozzák meg. A termék árképzésében további szerepet játszik például a gyártott darabszám és a piaci igény. Most még nem tudnak számadatokkal szolgálni a magyar stent piaci helyzetéről, így az árképzéséről sem.

Szív-CT a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán (Forrás: Semmelweis Egyetem)

Gyógyszerek nélkül csökkenthető a magas vérnyomás annak a speciális pacemakernek a segítségével, melyet hazánkban elsőként a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikáján idén májusban ültettek be. Az első hazai vérnyomás-szabályozó pacemakert egy 48 éves asszony kapta, aki 30 éve küzd rendkívül magas vérnyomással és cukorbetegséggel. A beültetést a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese, Sótonyi Péter érsebész végezte. A pacemakert a beültetés után három héttel indították be, segítségével egy óra alatt sikerült az asszony korábban 200-as vérnyomását 156-ra beállítani. Ezzel a csökkenéssel azonnal a felére esett a magas vérnyomással járó egészségkárosodás veszélye, így például a stroke kockázata.

Haemodinamikai labor a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán (Forrás: Semmelweis Egyetem)

A készülék a szervezet saját vérkerin­gés-szabályozó rendszerét használja a magas vérnyomás kezelésére. A beültetett pacemaker két részből áll. A mintegy félcentis ingerlő elektródát a nyaki verőér külső felszínére, az agy keringésszabályozó központjához ingerületeket küldő, vérnyomást érzékelő idegrostokra rögzítik. A 4-5 centis telepet a kulcscsont alá ültetik, mely akár 5-7 évig is működhet csere nélkül. A pacemakert és az érzékelőt a bőr alatti zsírszövetben vezetett vékony dróttal kötik össze. Az eszközzel az ideget ingerlik elektronikusan apró impulzusokkal, távirányítással, így „csapják be” a szervezetet, mely vérnyomáscsökkenéssel reagál.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika az úgynevezett nem gyógyszeres terápiák legnagyobb regionális központja, évente 1700 szívritmust szabályozó eszközt (pacemakert) ültetnek be. A pacemakerek sokat fejlődtek az utóbbi évtizedekben. Eddig döntően a szívritmuszavarok és szívelégtelenségek kezelésére használták, az utóbbi években azonban olyan innovatív eszközök is kezdenek elterjedni, melyekkel a vérnyomás is szabályozható. A májusban beültetett eszköz elsősorban azokon a magas vérnyomásban szenvedő súlyos betegeken segíthet, akiknek szervezete nem reagál a gyógyszeres kezelésre. A közel két és fél millió hipertóniás magyar beteg mintegy 5-10 százaléka ilyen.•

Merkely Béla professzor számolt be a tavaly szeptemberben
a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikáján végzett első hazai
végleges műszív beültetéséről

A szerkezet a bőrön keresztül egy vékony kábellel kapcsolódik
az akkumulátorokhoz, elfér egy övtáskában, így a beteg nincs ágyhoz kötve

A félkilós, körülbelül 10 centiméteres szerkezet folyamatosan áramoltatja
a vért az erekben (Forrás: Semmelweis Egyetem)

Népegészségügyi szintű kardiovaszkuláris szűrővizsgálat kezdődött Budakalász Epidemiológiai Vizsgálat (BEV) néven 2011-ben. A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központja, a Magyar Kardiológusok Társasága, a TÁRKI és a Budakalászi Önkormányzat által szervezett felmérés célja a kardiovaszkuláris morbiditás (megbetegedés) és mortalitás (halálozás) elemzése társadalmi, gazdasági, valamint kulturális kontextusban. Ezek az elemzések adják majd az alapokat a következő évek, évtizedek során végrehajtandó teendők meghatározásához, melyek az életmód megváltoztatására, illetve a szükséges orvosi beavatkozások szervezett elvégzésére egyaránt vonatkoznak. A szűrési eredményekről minden résztvevő kézhez kap egy Összefoglaló orvosi véleményt, mely tartalmazza a fontosabb klinikai paramétereket, számított rizikótényezőket, illetve azok közérthető magyarázatát. A program honlapja szerint eddig a nyolcezer felnőtt lakos 26 százaléka, 2112 ember vett részt a szűrésen. A kezdeményezés egyedi, hiszen egy adott város lakosságát felmérő populációs kérdőíves és eszközös vizsgálatokon alapuló kardiovaszkuláris felmérést eddig Kelet-Közép-Európában nem végeztek.