2015. március 5.

Szerző:
Bogdán Zoltán

Európai Neutronkutató Központ: a beszállítás sem neutrális kérdés

Kevés olyan tudományág van a világon, ahol a magyar szakembereket egyértelműen a legjobbak között tartják számon. A több mint fél évszázados csillebérci kutatóreaktorra épülő neutronkutatás, illetve műszer- és berendezésgyártás egyértelműen ide tartozik. A világszínvonalú kutatási lehetőségeken túl milliárd forintokban mérhető piaci esélyt is jelent az a tény, hogy Svédországban már megkezdődött, és egy évtizeden át tart az Európai Neutronkutató Központ (European Spallation Source, ESS) építése. A részletekről és lehetőségekről Rosta Lászlóval, az MTA Budapesti Neutronkutató Centrumának tudományos koordinátorával beszélgettünk, aki egyben az ESS Irányító Tanácsának is tagja.


Tavalyi beszámolónkban arról adtunk hírt, hogy a hazai neutronos szakma meglehetősen frusztrált, majdhogynem elkeseredett. Ugyanis hosszú évek kitartó lobbitevékenységével sem sikerült elérni a mindenkori kormányoknál, hogy hazánk is csatlakozzon az ESS-t megvalósító, 17 tagállamból álló konzorciumhoz. Márpedig enélkül csak illúzió lett volna szakmailag és anyagilag kiemelkedő megrendelésekben reménykedni az 1,8 milliárd eurós projektből. Az állami illetékesek (ha a sok szervezeti átalakítás közben éppen akadt ilyen) nem érzékelték ennek a kiemelt európai tudományos létesítménynek a jelentőségét, vagy ha mégis, akkor sokallták az évi 500-600 millió forintos hozzájárulás mértékét. Így hát évekig nem történt semmi, miközben tudható volt, hogy a központot 2014 őszén – velünk vagy nélkülünk – mindenképpen elkezdik építeni.

Csoda után dolgos hétköznapok

Már-már úgy tűnt, hogy a legeslegutolsó határidőből is kicsúszunk, amikor megtörtént a csoda: 2014. július 23-án Magyar­ország (illetve a hazai kutatást felügyelő Lázár János miniszter) aláírta a csatlakozási szerződést. Ebben hazánk azt vállalta, hogy 11 éven keresztül évi 1,6 millió eurót (jelenlegi árfolyamon mintegy 500 millió forintot) fizet be az ESS központi alapjába. A Letter of Intent, vagyis a szándéknyilatkozat aláírásával hazánk teljes jogú tagja lett az ESS-nek, ami a lehetőségek tárházát nyithatja meg nemcsak a honi neutronkutatás, de az erre épülő ipari export előtt is.

Rosta professzor érthető módon sokkal jobban szeret a történet szakmai, semmint politikai előzményéről és hátteréről beszélni, de annyit azért megjegyez, hogy hosszú éveken keresztül valóban reménytelennek tűnt a kapcsolatfelvétel és információcsere a politika szereplőivel. Aki szóba állt velük, annak nem volt döntési jogköre, aki viszont dönthetett volna, nem fogta fel a dolog súlyát, illetve ki tudja, honnan származó téves információkra és tévhitekre alapozta elutasító véleményét. Egy biztos: bármilyen utat is kerestek, bárhová terjesztették fel a szakmai anyagaikat, az ügy előbb-utóbb megakadt.

Ha Pálinkás József (akkoriban még az MTA, ez év januárjától a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, nem mellesleg pedig atomfizikus akadémikus) nem veti latba szakmai reputációját és kapcsolatrendszerét, valószínűleg végleg lemaradtunk volna erről a korszakos lehetőségről. Így viszont teljes joggal reménykedhetünk, hogy a magyar kutatás-fejlesztés-innováció legalább ezen a téren bekerül a nemzetközi körforgásba, és olyan eredményeket fog elérni, amelyekre felkapja a fejét a tudományos világ.
De nem hagyható ki a lehetőségek sorából a kutatásra épülő műszergyártás sem. A csillebérci kutatóreaktor (Budapesti Neutron­kutató Centrum, BNC) köré szerveződő high-tech vállalkozások már ma is egymilliárd forint körüli árbevételt érnek el évente, az ESS 15 éven keresztül tartó építése pedig soha vissza nem térő üzleti lehetőséget jelent a piacképes cégeknek, köztük a magyaroknak.

Mi is az az ESS?

És miről is van szó tulajdonképpen?
Az Európai Unió nem szeretne leszakadni Amerikától, Japántól és Kelet-Ázsiától a tudományos kutatás területén. Ebből a célból építették fel a világ legnagyobb részecskegyorsítóját (CERN-LHC) Genf mellett, illetve adják át hamarosan a szintén világelső fúziós reaktort (ITER) Franciaországban vagy a „szuperlézert” (ELI), amelynek egyik központja Szegeden kerül tető alá.

Ezekhez hasonló jelentősége lesz a European Spallation Source-nak is, amely a neutronkutatás területén tör világelsőségre. Az ESS kutatási célú részecskegyorsító lesz, ahol nagy sebességű protonokat ütköztetnek nehéz (például wolfram) atomokkal. A becsapódás „felaprítja” az atommagot, és neutronokat lök ki belőle, ezt nevezik spallációnak. A semleges neutron könnyen áthatol a legtöbb anyagon, ezért a tudományos életben főleg roncsolásmentes anyagvizsgálatokra használják. A behatoló neutronok a speciális detektorokkal szóródnak a különféle atommagokon, a szóródásban észlelt változások pedig megmutatják a minta tulajdonságait. A neutronszórás egyre nagyobb szerepet kap a biológiai, biotechnológiai kutatásokban, az energetikában, illetve az anyagtudományok és az infotechnológia területén.

Az ESS tudományos újdonsága, hogy a világon eddig úgynevezett rövid impulzusú protongyorsítókat alkalmaztak, míg az ESS a hosszú impulzusú koncepcióra épül, amelyet a magyar Mezei Ferenc professzor dolgozott ki. Ő egyben a projekt műszaki igazgatója is.
Az Európai Unió legnagyobb tudományos infrastrukturális beruházása mintegy 14-15 év alatt épül fel a svédországi Lundban, illetve ekkorra éri el legnagyobb teljesítményét. Az előkészítés már 2009-ben megkezdődött, 2014. október 9-én volt az ünnepélyes alapkő­letétel, és azóta is folyik az építkezés. 2023-ban már részben üzemelni fog a létesítmény, ám teljes kapacitását csak 2028-ban éri el. Ez lesz a világ legnagyobb ilyen jellegű neutronforrása, mintegy tízszer akkora teljesítménnyel, mint az amerikai vagy japán konkurensek, ráadásul ugyanakkora összegből.

A létesítmény egészen pontosan 1,843 milliárd euróba kerül majd, ezt értelemszerűen a 17 alapító tag fizeti. (Mindez csak az építkezésre vonatkozik, az intézmény fenntartására további minimum évi 140 millió eurót kell fordítani.) A legnagyobb hányadot a két házigazda, Svédország (35 százalék), illetve Dánia (12,5) vállalta, a nagyobbak között megemlíthető még Németország (11), Nagy-Britannia (10) és Franciaország (8). Érdekesség, hogy az EU 28 tagja közül több kisebb ország is távol maradt a projekttől, viszont komoly összegekkel szállt be a nem EU-tag Svájc (3,5 százalék) és Norvégia (2,5).
Hazánk 11 év alatt befizetendő 17,6 millió eurója mintegy 1 százalékot tesz ki, ami a GDP-hez, illetve a tudományos költségvetésünkhöz képest nem elhanyagolható összeg.

Hogyan lesz ebből magyar üzlet?

Hogy miként lesz mindebből Magyarország számára „big businnes”, amelyben annyira reménykedik a hazai neutronos szakma? Az ESS minden bizonnyal udvariasan megköszöni az éves hozzájárulásunkat, ám a milliárdos megrendeléseket majd elviszik a világhírű német, francia vagy svéd cégek, ahogy erre, sajnos, korábban volt már példa a CERN, az ITER vagy a hamburgi röntgenlézer-kutatóközpont, az XFEL esetében.

Jó hír, hogy az ESS ebben is újat hozott. Még soha nem volt arra példa az EU-ban, hogy egy ilyen nagyságrendű kutatási beruházásnál rögzítse: a nemzeti hozzájárulás egy jelentős részét az adott állam úgynevezett „in kind” formában, tehát barterezve is leróhatja. Vagyis a hozzájárulás egy részét a hazai K+F szektornak utalja át, amely – ha a magas szintű minőségi követelményeket teljesíteni tudja – beszállíthat az ESS-projektbe. Nálunk ez az arány 30-70 százalék, vagyis csak 30 százalék kvázi készpénzt (480 ezer euró) kell befizetnünk évente, a fennmaradó 70 százalékot (1,12 millió eurót) a kutatóintézetek és a vállalkozások szellemi és anyagi termékekkel mintegy kiválthatják. Már ha tudják.

Rosta László szerint szerencsére nem képzelhető el olyan forgatókönyv, hogy ezt a keretet ne tudnánk kitölteni. Az elmúlt két évben a direkt erre a célra szervezett előzetes konferenciák, műhelytalálkozók és workshopok tanúsága szerint a magyar beszállítói kapacitás mintegy kétszer-háromszor meghaladja ezt az évi 350 millió forintos keretet. A csillebérci kutatóreaktorra épülő kutatóhálózat, illetve a berendezésgyártó vállalatok ugyanis képesek világszínvonalú termékeket előállítani, de természetesen ezen a speciális piacon is óriási a konkurencia- és árharc. Az ESS-projekt esetében jóval barátságosabb üzleti környezetre számíthatnak a magyar résztvevők, hiszen központilag deklarált cél a tagországok in kind beszállítói részarányának a betartása – természetesen minőségi megalkuvás nélkül. Ezzel pedig nálunk nem lehet gond.

A konkrét ügymenet

Az ESS-beszállítás modellje vázlatosan a következőképpen néz ki. A beruházás úgynevezett Cost Bookjában számos beárazott „munka­csomag” található, amelyre az egyes tagországok megfelelő intézményei jelentkezhetnek. Az ajánlatok szakmai minőségét az ESS tudományos, technikai és adminisztratív bizottságai ítélik meg, vagyis objektív alapon eldöntik, hogy a jelentkezők közül kit tartanak a legjobbnak. Értelemszerűen arra törekszenek, hogy valamennyi tagországnak jusson „valami”, ezt a döntést azonban nem lehet lobbizással vagy személyes kapcsolatokkal befolyásolni. A gigantikus vállalkozás sikerét kockáztatnák, ha csak egyetlen berendezésnél is engednének a minőségből.

Magyarország az évekig tartó huzavonával némileg hátrányos helyzetbe került, hiszen az először megépülő 16, tökéletesen más és más célt szolgáló spektrométerből kilencnél már azelőtt eldőltek a fontosabb kérdések, mielőtt hazánk csatlakozott volna. A többi között az is, hogy a negyven kiváló szakmai koncepció közül melyiket választják ki, illetve hogy melyik ország irányíthatja az adott berendezés megépítését. A fennmaradó hét berendezés sorsáról, koordinátoráról, illetve beszállítóiról még idén dönteni kell. Mondani sem kell, hogy a késlekedéssel itt sem könnyítettük meg a saját dolgunkat: nem kaptunk, nem kaphattunk „saját” spektrométert.

A helyzet azért nem reménytelen. Egyrészt a tervezett 22-ből a legvégére maradt hat spektrométerről csak 2017-ben döntenek, addig meg kiépíthetjük és megerősíthetjük tudományos állásainkat. Itt már van arra esély, hogy az egyik berendezést (legnagyobb valószínűséggel az úgynevezett repülési idő spektrométert) magyar irányítás alatt építsék meg, mert ezen a téren igen jó eredményeket tudunk felmutatni. Másrészt bizonyos részfeladatokból, kisebb-nagyobb szállításokból addig is bőven kivehetjük a részünket. Hogy mást ne mondjunk, az első 16 berendezés értékének 20 százalékát a speciális detektorrendszerek teszik ki, mintegy 70 millió euró összegben. Márpedig Magyarország detektorkuta­tásban és gyártásban igen jó nemzetközi hírnévnek örvend. A megrendelések töredéke is elég lenne ahhoz, hogy kitöltse a teljes hazai in kind keretet.

Ahogy Rosta László fogalmazott, azt eddig is tudtuk vagy legalábbis sejtettük, hogy a hazai neutronkutatást nemzetközileg is nagyra értékelik. Az ESS-sel kapcsolatban mégis nagyszerű dolog volt azt tapasztalni, hogy a fejlett országok szakemberei kifejezetten keresik a magyar partnereket, és javasolják, hogy ebbe vagy abba a közös projektbe szálljanak be. Nem a személyes szimpátia miatt, hanem mert szerintük ahhoz a részterülethez a magyarok értenek a legjobban Európában.

Azért még ne dőljünk hátra

Ahhoz, hogy olajozottan működjön az egész ESS beszállítói rendszer, az egyes országoknak nemcsak tudományos és technológiai, de „adminisztratív” feltételeknek is eleget kell tenniük. Mivel az ESS értelemszerűen nem szeretne folyamatosan több száz európai céggel és kutatóintézettel egyeztetni, minden országban létre kell hozni egy speciális ESS-intézményt. Ez elvégzi az „előszűrés” kényes feladatát, és a svédországi grémium elé már csak a legjobbak és a nemzeti in kind keretbe beférők kerülhetnek.

A Magyar ESS Bizottság (MEB) 2014 decemberében jött létre, három meghatározó tudományos intézmény: a Wigner Fizikai Kutató­központ, az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) és a debreceni ATOMKI részvételével. A MEB elnöke az EK főigazgatója, Horváth Ákos, elsősorban ő tartja a kapcsolatot a kormányzat részéről ki­jelölt intézmény (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hiva­tal) vezetőjével a minél zökkenőmentesebb ügymenet érdekében. Tulajdonképpen ez a bizottság dönti el, hogyan és mivel töltjük ki az évi 350 millió forintos nemzeti keretet.

Az ESS első éveiben természetesen a konkrét építőipari munkálatok a legfontosabbak (65 ezer négyzetméteres lesz az épület), de ezzel párhuzamosan már folynak a különféle kutatások és műszerfejlesztések is. Többtucatnyi olyan terület is van, ahová a magyar kutatók elméletileg be tudnak kapcsolódni, illetve a fejlesztések egy részét el tudják végezni. Ilyen reményteljes tétel lehet a kompakt moderátorok, azaz a hidegneutron-forrás cellák megalkotása, de a „szupertükrös” neutronvezetők és az EPICS alapú mérésvezérlő rendszerek terén is nemzetközi szintűek az eredményeink.

Természetesen fontos lenne már a korai kutatási-fejlesztési fázisba is bekapcsolódni: egyrészt az in kind keretek nagy részét ilyen tevékenységgel is ki lehet tölteni, másrészt ha a K+F szakaszban jól teljesítünk, nagy az esélye annak, hogy ipari szintre is eljuthatunk. Vagyis, soha vissza nem térő alkalom nyílik a magyar vállalkozások előtt, hogy a konkrét gyártmányaikat is értékesítsék az ESS számára, akár már színtiszta üzleti alapon is. Ami ugye, még a neutronok világában sem „neutrális” kérdés…•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka