Összefogás a duális képzésért
A Fokozatváltás a felsőoktatásban című új felsőoktatási stratégiában öt, szakemberhiánnyal küzdő területet nevesített a kormány. A Nyugat-magyarországi Egyetemen melyekkel találkozhatnak a diákok?
– Az orvosképzést leszámítva mindegyikkel. Intézményünkben komoly hagyománnyal bír a pedagógusképzés mellett a műszaki, a természettudományos, az informatikai, a közgazdász- és az agrárképzés egyaránt. Ennek megfelelően képesek vagyunk annak a kormányzati szándéknak megfelelni, mely szerint a közbizalmat és a diplomák értékét nem szabad eljátszani, a magyar felsőoktatást pedig a legsikeresebb magyar ágazatok közé kell emelni. Tradicionálisan mindig is gyakorlatorientált képzéseink voltak, így az új oktatási szisztéma bevezetése tovább erősítheti ennek a struktúrának a hatékonyságát. Komoly előrelépésnek tartom, hogy az egyetemen folyó oktatás mellett a vállalatnál töltött időben elméleti és gyakorlati képzésben is részt vesznek a hallgatók, így nem fordulhat elő, hogy a jövőben „iskolaszagú” tudással indítanánk el a diákokat. Turizmus-vendéglátás szakunkon a négycsillagos tanszállodánkban tevékenykedő hallgatóinkat mindig azzal bátorítom, hogy a diplomájuk megszerzése után akár másnap elhelyezkedhetnének a Hiltonban is, mert nálunk azonnal felhasználható tudást kapnak.
Az ön által említett gyakorlati képzéseknek milyen hagyományai vannak az egyetemen?
– Egyes szakok, mint például az agrár- vagy erdőmérnökképzés elképzelhetetlen gyakorlati oktatás nélkül. Az egyetemünk több mint kétszáz éves történelme során rövid időszakban volt csak példa arra, hogy levelezős képzést indítsunk, hiszen ilyen jellegű tudást kizárólag tankönyvekből nem lehet elsajátítani. Mosonmagyaróváron, az Albert Kázmér herceg által alapított akadémián Wittmann Antal a kezdetektől gyakorlattal megerősített képzést honosított meg, és ugyanez volt a helyzet az erdészképzésben Selmecbányán, majd Sopronban is. Ez a szemlélet azóta is alapvetés számunkra. A duális képzés bevezetése nem szándékában, csupán módszereiben, és reményeink szerint hatékonyságában különbözik majd a nálunk megszokottól.
2015 őszén indul a Nyugat-Pannon Mechatronikai és Járműipari Központtal együttműködve a gépészmérnökképzés Szombathelyen. Milyen kilátásokkal?
– Az elmúlt években egyre nagyobb teret hódító járműipari beruházásoknak köszönhetően komoly gépészmérnökhiány alakult ki a régióban, ráadásul a fokozott munkatempó miatt a vállalatoknál kevés idő jut a friss diplomások betanítására. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy már az első évben duális képzést indítsunk ezen a szakon. Az érdeklődők száma minket igazol: az ötven férőhelyre több mint kétszáz, jó kvalitású és tehetséges fiatal adta be jelentkezését.
A hallgatók képzéséhez olyan nagy vállalatokat sikerült megnyernünk Szombathelyről, mint a BPW-Hungária Kft., a Delphi Hungary Kft., az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., az iQor Global Services Hungary Kft., a LUK Savaria Kft., továbbá az Opel Szentgotthárd Kft. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások részéről is komoly az érdeklődés, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a szakmának is érdeke ez a fejlesztés.
Az új képzési struktúra bevezetéséhez milyen változásokra volt szükség az egyetemen belül?
– A duális képzés „hívószó” volt az oktatók körében is. A szak 2015. őszi indítására sikerült több neves hazai és külföldön dolgozó tanárt is elcsábítanunk. Ez tette lehetővé, hogy már 2014-ben Természettudományi és Műszaki Karrá formáltuk át a képzést végző kart, valamint annak szervezeti keretében megalapíthattuk a Műszaki Intézetet, az oktatásra való felkészülés jegyében. Új oktatóink egyrészt felismerték a történelmi pillanatot, másrészt tisztában vannak azzal, hogy ha sok kiváló szakember helyezkedik el az ágazatban, akkor a gyártás mellett a kutatás-fejlesztés is megjelenik a nyugat-magyarországi vállalatok portfóliójában, ami az oktatók számára is lehetőséget nyújt az innovációs munkában való részvételre. Emellett Szombathelyen és Zalaegerszegen a városok – képzéseinket támogatandó – duális képzési központokat hoztak létre, amelyek az oktatás egyetemen folyó részének fejlesztését támogatják.
Terveink között szerepel – a tapasztalatok figyelembevételével – a faipari, illetve a gazdasági szakokhoz kötődő további duális képzési központok alapításának kezdeményezése is.•
Projektazonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0010
Projekt címe: TÁMOP 4.1.1/C – NYME-BGF-PTE-ZFOK-PFA – Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés