Európa innovátorai

Az elmúlt évben is magas volt a szaba­dalmi aktivitás, közel 200 ezer sza­badalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki a szervezet közléséből.


A legtöbb bejelentés 2024-ben a számítógépes technológia területére érkezett. Ezt követte a legerősebb növekedést felmutató „elektromos gépek, berendezések és energia” szektor, amelyet elsősorban a tisztaenergia-technológiák, köztük az akkumulátorinnovációk hajtottak. Harmadik helyen szerepelt a digitális kommunikáció, amelyet az orvosi technológia, majd a közlekedési szektor követ.

Siemens Zrt.

A benyújtott szabadalmak terén ugyanakkor nem dominálnak az EU-központú vállalatok: az első ötben távol-keleti, illetve amerikai cég található. A legnagyobb európai szereplő, a Siemens a hatodik.

A legtöbb bejelentést tevő vállalatok rangsora és a szabadalmi bejelentések száma:

  1. Samsung (5107)
  2. Huawei (4322)
  3. LG (3623)
  4. Qualcomm (3015)
  5. RTX (2061)
  6. Siemens (1830)

Szervezeti megbontás szerint a legtöbb szabadalmi bejelentést (71%) a nagyvállalatok adtak be, utánuk következnek a kis- és középvállalkozók, egyéni bejelentők (22%), illetve az egyetemek, kutatási intézmények (7%) .

A legtöbb innovációs bejelentés az USA-hoz kötődik. Az európai országokat illetően a rangsor a bejelentések száma szerint:

  1. Németország (25 033)
  2. Franciaország (10 980)
  3. Hollandia (7054)
  4. Svédország (4936)
  5. Olaszország (4853)

Magyarországról 139 szabadalmi bejelentést regisztrált a szervezet, ezzel hazánk Görögország (107) és Szlovénia (156) között foglal helyet. Közvetlen szomszédaink közül Szlovákia 62 bejelentéssel, Románia pedig 63-mal szerepel a listán, míg Ausztriából 2146 szabadalmi bejelentés érkezett.

Tavaly az európai szabadalmi bejelentések negyedében legalább egy női feltaláló is szerepelt. A legtöbb női innovátort felmutató ország közé Spanyolország (42%), Belgium (32%) és Franciaország (31%) tartozik.•

Címlapkép: Siemens Zrt.


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024  2025
Címkék

Innotéka