Esélyeink az innovációs versenypályán
Magyarország, két helyet előrelépve, a 33. helyen áll azon a globális innovációs listán, amelyet az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete, a WIPO állított össze, és tavaly augusztusban jelent meg. Az átfogó index kiszámításánál egyebek között a politikai, a szabályozási és az üzleti környezetet, az emberi erőforrásokat, az oktatást, valamint infrastruktúrát vették figyelembe. Hazánk az innovációt tekintve 44,7 pontot kapott a 2015-ös 43 pont után. A rangsort hatodik éve Svájc vezeti, az első 25-ös csoportban 15 európai ország szerepel. Mi áll a magyar emelkedés hátterében?
– Egyértelműnek tűnik, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén néhány, a helyes irányba mutató folyamat elindult, ezt az OECD 2016 decemberében közzétett jelentése is megerősíti. Ugyanakkor nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani a hasonló rangsoroknak, csak akkor, ha tartós tendenciára mutatnak rá. Ez az adat most kedvező, remélem, tovább is tudunk lépni, és reális célkitűzéssé válik, hogy az ország a régiós versenytársak között meghatározó szereplő, akár vezető legyen ezen a területen, ehhez azonban dinamikus együttműködésre van szükség az állam, a vállalatok és az egyetemi-akadémiai szféra között.
Fejlesztéspolitikai szakértők szerint a vállalatok kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzésére kiírt pályázatok nyertes cégeinél néhány esetben felmerül a gyanú, hogy az elnyert uniós forrás jelentős részét érdemi kutatás vagy fejlesztés helyett eszköz- és gépvásárlásra, illetve bérekre fordítják. A szakértők ezért úgy vélik, hogy az innovációs hivatalnak alaposabban, körültekintőbben kellene eljárnia a támogatások odaítélésénél. A kutatás-fejlesztés-innováció területén találkozni korrupcióval?
– A pályázatok értékelésének átláthatósága, a forrásallokáció szakmailag helyes egyensúlyainak megtartása fontos követelmény a munkánkkal szemben – ebben nagy segítségünkre van a független szakértői háttér.
Ugyanakkor valóban előfordulhat, hogy a pályázók a támogatást nem valódi kutatás-fejlesztési célra használják fel. Sokszor elmondom: az a pályázat, ahol a fejlesztés nagy részét különböző alvállalkozóknak akarják kiszervezni, tehát nem a pályázó végzi el az érdemi kutatói, fejlesztői munkát, eleve gyanús. Ennél már csak az rosszabb, ha ezek a pályázatok komplex kutatás-fejlesztési program vagy innovatív megoldás kidolgozása helyett elsősorban tanulmányok írását célozzák. Arra is van példa, hogy a pályázó annak megvizsgálásához kér támogatást, hogy az általa ugyancsak pályázati pénzből vásárolt műszer, berendezés milyen célra használható. Azt gondolom, hogy aki nem tudja, mire jó egy eszköz, az ne vegyen ilyent.
Mondok egy másik példát is. Ha egy pályázónál a bérek a pályázati pénzből hirtelen ötszörösére emelkednének, joggal kérdezzük: valóban ötszörös lesz az adott kutatók és fejlesztők teljesítménye? Az természetes, hogy egy jó projekt eredményeiért többletjövedelemhez jussanak az érintettek, de a pályázati források nem használhatók fel általános béremelésre, premizálásra. Mi több fejlesztést, innovatív terméket és szolgáltatást, fenntartható projekteket szeretnénk látni, ezek a források ugyanis csak ilyen célokra fordíthatók. Remélem, hogy a 2020-ig szóló uniós ciklus végén kevés olyan program lesz, amely nem folytatható.
Nagyon fontos, hogy egy országot hogyan ítélnek meg a közpénzek felhasználása szempontjából. A többlépcsős, anonim szakértői értékelésen, valamint testületi döntésekre épülő bírálati rendszert azért alakítottuk ki, hogy kutatás-fejlesztési és innovációs téren a leginkább versenyképes és a legkiválóbb pályázatok jussanak közfinanszírozáshoz, és a korrupció árnyéka se vetülhessen a pályázati pénzek felhasználására.
Mit ért a pályázatok folytathatóságán?
– Ezeknek a forrásoknak nem egyszerűen az a céljuk, hogy egy kutatóhelyet vagy vállalkozást magas szintre hozzunk, hanem az, hogy a működés a támogatás felhasználása után is hasonló szinten legyen folytatható önerőből, piaci forrásokból vagy nemzetközi pályázati forrásokból, például az Európai Bizottság Horizont 2020 programjából. Úgy kell felépíteni a programot, hogy az fenntartható és hosszú távon is működőképes legyen, másképp nem érdemes elindítani. Mi csakis a legjobb projekteket akarjuk finanszírozni. Ahogy az olimpiára is a legjobb sportolóinkat küldjük, mert csak így van esélyünk a győzelemre, a kutatás-fejlesztésben is ugyanez a helyzet, a legjobbaknak kell lehetőséget biztosítani. Az egyszerű logika azt mondaná, hogy annak is adni kell, aki rosszabb helyzetben van, de ez nem szociálpolitika. Itt verseny van, ahol a legjobbakat kell még jobbá tenni!
Az NKFI Hivatal megszervezésekor hatékonyabb és fegyelmezettebb munkát, kevesebb bürokráciát ígért, illetve azt, hogy csak az számíthat támogatásra, aki valóban újdonságot hoz létre, és minden eurónak a felzárkózást kell szolgálnia. Az első két év visszaigazolta ezeket a célokat? Azért kérdezem ezt, mert az átszervezések ellenére a pályáztatási rendszert még mindig lassúnak és bürokratikusnak találják egyes résztvevők.
– A közpénz helyes befektetése szükségszerűen bürokratikus, hiszen államháztartási szabályokat kell betartani, minden fillérről számot kell adni. Egy alkalommal Bill Gatesszel egymás mellett ültünk egy nemzetközi konferencián szervezett vacsorán. Elmondta, hogyan támogat különböző szervezeteket. Ha valaki hozza az ígért eredményt, akkor számíthat újabb forrásra. Rám nézett és elmosolyodott: „persze az én helyzetem sokkal egyszerűbb, mint a tiétek, akik közpénzekből gazdálkodtok. Engem sosem kérdez meg senki, hogy miért így vagy úgy határoztam.”
Valójában két ellentétes elvárás fogalmazódik meg a döntéshozókkal szemben: gondosan és gyorsan válasszák ki a pályázatok nyerteseit. A kettő együtt nem megy. Ha gyorsan döntünk, könnyebben előfordulhat, hogy nem kellően megfontolt döntést hozunk. Ha aprólékosan és több testület bevonásával vizsgáljuk a pályázatokat – márpedig így kell eljárni –, az időbe kerül. A két szempont között kell egyensúlyt találni. A Hivatal egyébként csak a hazai támogatások felett rendelkezik önállóan, az uniós támogatások odaítélése más intézményekkel közösen történik.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a források gyors lehívása a pályázókon is múlik: ha késve vagy hiányosan adnak be dokumentumokat, nem teljesítik időben a vállalt feladatokat, késik a következő fázis finanszírozása is. A pályázóknak át kell gondolniuk, hogy mit tudnak teljesíteni és mit nem, hiszen szakmai és pénzügyi szempontból is el kell számolni a forrásokkal.
Természetesen szeretnénk pályázóbarát versenypályázati rendszert működtetni, hogy a területre szánt pénzek minél gyorsabban jussanak el a kutatókhoz. A gyorsaság terén a legfontosabb előrelépés az lehet, ha a következő évi pályázatokat már az előző évben előkészítjük. Azt szeretném elérni, hogy minden évben októbertől decemberig kiírhassuk a következő évi programokat, majd március végéig döntést is hozzunk.
Japánban a bruttó hazai termék (GDP) 3-3,5 százalékát költik évente innovációra, az Egyesült Államokban ez az érték 2,5 és 3 százalék közé esik. Az EU 28 tagállamának átlaga eléri az évi két százalékot. Magyarországon 2015-ben a GDP 1,39 százalékát (468 milliárd forintot) fordították kutatás-fejlesztésre, ami nagyjából megegyezik az előző két esztendő értékeivel. Ugyanakkor a magyar kormány is célul tűzte ki nemzeti innovációs stratégiájában, hogy 2020-ra a kutatás-fejlesztési ráfordítások a GDP 1,8 százalékára növekedjenek. Elérhető ez?
– Elérhető, de nem egy csapásra, hanem fokozatosan. Nagy kárt okoznánk, ha egyszerre próbálnánk ezt meglépni.
2020-ig 1200 milliárd forint fordítható a kutatás-fejlesztés és innováció finanszírozására.
Ezeket a forrásokat kell a kutatási infrastruktúra fejlesztésére, a kutatóhelyek és a vállalatok együttműködésének erősítésére és a kiváló kutató-fejlesztő szakemberek számának növelésére fordítanunk. Ezekre az alapokra építve lehet csak fenntarthatóan növelni a GDP-arányos ráfordítás mértékét. 2017–2018-ban például problémát okozhat, hogy a strukturális alapokból származó uniós támogatások elosztási elvei miatt a konvergenciarégiókban – azaz épp a KFI potenciál zömét adó Közép-Magyarország kivételével mindenhol – nagy innovációs forrásbőség várható.
Évekkel ezelőtt a vállalkozások kis része fordított pénzt kutatásra, fejlesztésre és innovációra – ezt a területet döntően az állami támogatások tartották életben. Javult a helyzet?
– Igen, 2005-ben nálunk még több volt az állami, mint a vállalkozási forrás, de ez előnyösen változott: egyre többet költenek erre a vállalkozások, 2015-ben már mintegy 230 milliárd forintot, ami a vállalkozások erősödését mutatja.
Ugyanakkor még mindig kevés az olyan hazai vállalat, amelyik a kutatás-fejlesztéshez kellő tőkével rendelkezik. Ez gondot jelent, mert ha a fejlesztés döntően állami támogatásból valósul meg, nem biztos, hogy azonos hatékonyságú, mint ha az adott cég a saját pénzét kockáztatná. Persze olyan pályázattal is találkozunk, ahol a pályázó a projektköltség 50-60 százalékát vállalja – az ilyen jelentkezéseket szívesebben és nagyobb bizalommal finanszírozzuk, hiszen a cég láthatóan maga is bízik a piaci megtérülésben. Azt azonban nehezen hiszem el, amikor hazai cégek olyan pályázatokkal állnak elő, amelyekben az éves árbevételükkel közel azonos mértékű pénzt fordítanának kutatás-fejlesztésre. Az élenjáró nagy gyógyszergyárak a bevételük 15 százalékát költik ilyen célra, ekkora befektetés árán maradhatnak versenyképesek. Többet még ők sem tudnak erre áldozni.
A vállalati kutatás-fejlesztési pályázatok bírálata során azt is vizsgálják a szakértők, hogy várható-e nemzetközi színtéren is piacképes termék a projekt magvalósulása esetén – hiszen a magyar piac kicsi. Ahhoz, hogy érzékelhető GDP-növekedést produkáljon ez a szektor, exportálni kell. A tudományos életben egy jelentősnek számító alapkutatási eredmény nem mindig jár gazdasági haszonnal, míg egy kisebb horderejű célzott kutatásból eladható, hasznot hozó produktum lehet. Természetesen fontos, hogy a nemzetközi tudósvilág elismerje, hogy Magyarországon jelentős tudományos eredmények születnek, hogy több szakcikket publikálunk, mint mondjuk Szlovákia, de mi elsősorban azt szeretnénk látni, hogy ezek a felfedező kutatások olyan alapot teremtenek, amely révén a kutatás-fejlesztésre fordított befektetésből a gazdaság is gyarapodik.
Az ország jövője szempontjából fontos verseny ugyanis a piacon zajlik.
Nyitott a Hivatal a más szervezetektől érkező javaslatokra? Általánosságban kikkel tud és szeretne együttműködni?
– Jelentős szakértői háttérre építünk, a hazai egyetemi, kutatóintézeti hálózat mellett a vállalati szférából is számos kiváló szakemberrel állunk kapcsolatban. Együttműködő partnerünk a Magyar Tudományos Akadémia, hiszen céljaink jelentős mértékben egybeesnek, bizonyos pontokon azonosak. Partnereink a kutatási-fejlesztési-innovációs pályázatokat kiíró európai intézmények is – egy ország tudományos intézményrendszerének mindig is feladata volt, ma pedig különösen az, hogy kapcsolódni tudjon a világban működő más tudományos intézményrendszerekhez. Az ágazati stratégiák megalkotóival, továbbá a kutatás-fejlesztéshez, innovációhoz kapcsolható szervezetekkel ugyancsak párbeszédet folytattunk-folytatunk az intelligens szakosodási stratégia megalkotása-megvalósítása során.
Ahhoz, hogy lépést tartsunk a világgal, megfelelően képzett szakemberek kellenek. Hogyan állunk ezen a téren?
– Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb kérdés. Akik ma robotot fejlesztenek, azoknak a jövőben is lesz munkájuk, de sokan lesznek, akiknek a munkáját a jövőben éppen a robotok veszik át, ezért a jelenleginél jóval több tehetséges fiatalnak kellene műszaki és természettudományi pályát választania. Olyan motiváló feltételrendszert kell kialakítanunk, hogy a pályaválasztók a szüleikkel együtt azt lássák: aki ezeken a területeken dolgozik, annak az átlagnál jobbak a perspektívái, többet keres, szakmai elismerések és sikerélmények várják. Önmagukban tehát nem elegendőek a források, ha nincsenek megfelelő felkészültségű szakemberek. Ha nem tudjuk a tehetségeket azokra a területekre vonzani, ahol a jövő fejlesztéseit megalapozzák, akkor nem javulhat lényegesen az ország versenyképessége.
Sokan választanak ilyen pályát, de nem itthon hasznosítják a tudásukat, hanem külföldön. Többen is állítják, hogy a szakemberek külföldre távozását a kiszámítható kutatói-vállalkozói környezet állíthatja meg. Hogyan tarthatnánk itthon azokat, akik már az egyetemet is külföldön végzik? Ezzel összefüggésben mi az oka annak, hogy a kutatóhelyek száma a korábbi tendenciának megfelelően 2015-ben tovább szűkült? A Piac és Profit magazin adatai szerint a 2801 kutatóhely 6,4 százalékos csökkenést jelentett egy év alatt. De a kutatással foglalkozók száma is visszaesett 1,7 százalékkal, azaz már csak 56 200-an dolgoznak ilyen pozícióban.
– A közelmúltban az angliai Cambridge-ben jártam, ahol nagyon sok kiváló ifjú honfitársunk tanul. Büszke voltam eredményeikre – évfolyamelső is akad közöttük a legkiválóbb college-ból –, ugyanakkor az jutott eszembe, hogy ott szombaton is oktatnak, ott a tanárok és a hallgatók elsősorban a képzésre és a kutatásra összpontosítanak, az oktatók nem forgácsolják szét az idejüket több munkahely között.
Ahhoz, hogy valaki itthon egyetemi tanár lehessen, nagyon sokat kell dolgoznia, nagyjából annyit, amennyit Svájcban követelnek meg egy professzortól. A fizetésben azonban óriási a különbség. A szakemberek itthon tartása három tényezőn múlik: ebből csak egy az anyagi megbecsülés, hasonló jelentősége van a megfelelő infrastruktúrának és a stabil intézményrendszernek. Mindegyik területen tettünk lépéseket. A kutatói utánpótlás biztosítása érdekében a doktori fokozattal rendelkező kutatóknak posztdoktori kiválósági programot hirdettünk, így ösztönözve, hogy a pályán maradjanak, és itthon alapozzák meg és folytassák kutatói karrierjüket. A kutatási infrastruktúra és a kutatói műhelyek fejlesztésére pedig hazai és EU-s forrásokból öt felhívás keretében mintegy 150 milliárd forint áll a kutatói közösség rendelkezésére 2020-ig.
Tavaly novemberi hír, hogy Magyarország szerepelt a legsikeresebben az EU Horizont 2020 keretprogramjának legnagyobb presztízsű együttműködési pályázatán, a Teaming elnevezésű kutatási kiválósági programban. A 27 országból benyújtott 169 pályázat közül mindössze tíz győztes kap támogatást, ebből kettőt magyar vezetésű konzorcium jegyez. A Hivatal által koordinált, kiváló magyar és nemzetközi szakmai partnerekből álló két győztes konzorcium összesen 26 millió euró (mintegy nyolcmilliárd forint) forrást nyert el kiválósági központ megvalósítására. Ez azt jelenti, hogy a magyarok megtanultak uniós szinten is pályázni?
– Igen, a végső támogatói döntés azt mutatja, hogy igenis vannak itthon nemzetközi szinten is versenyképes kutatási területek. Ezeket érdemes fejleszteni, például források biztosításával. Úgy kell alakítani az intézményi struktúrát, hogy a versenyképes helyek nagyobb támogatást kapjanak. Remélem, hogy a következő évek hasonló kiírásaiban újabb magyar intézmények mérettetik meg magukat sikerrel.
A két említett program sikere azért is különösen fontos számunkra, mert a két programot az NKFI Hivatal által szervezett előválogatás során szakmai zsűri választotta ki, emellett menet közben is támogattuk a két nyertes konzorcium pályázati munkáját. Magyarországról egyébként kilenc pályázat futott be, ebből három került be a második forduló harmincegy pályázata közé. A második körben két magyar pályázatot nyújtottunk be, és a második kör értékelése során a nyolc másik országból érkező nyertes konzorciumok mellett csak hazánkból választottak két nyertes programot. Nem utolsósorban pedig előkészítettük a magyar kormányzat – a nyertes pályázók számára ötmillió eurót biztosító – pénzügyi kötelezettségvállalásának dokumentumát, amely nélkülözhetetlen volt a sikeres pályázáshoz, hiszen ezek a központok, legalábbis kezdetben, biztosan nem tarthatók fent saját forrásból.
A tudomány mely területein vagyunk erősek?
– Az elismerések megmutatják, hogy a nagyvilág miként gondolkodik rólunk. A hazai idegtudományi kutatások mindenképpen az élenjáró tudományágak közé tartoznak – az élvonalbeli kutatásokat finanszírozó Európai Kutatási Tanács (ERC) legtöbb grantját ezen a területen nyertük el. Matematikában mindig jók voltunk, mint ahogy a molekuláris biológiai kutatásokban szintén kiváló eredményeket értünk el. A két Teaming projekt sikere pedig igazolja, hogy a magyar mérnöki tudást is elismeri a külvilág.
Huszonhat konzorciumi projekt összesen mintegy 28 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert tavaly november végén az NKFI Alapból. A Nemzeti versenyképességi és kiválósági program felhívására hazai felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és vállalkozások által létrehozott közép-magyarországi konzorciumok nyújthatták be pályázatukat. Miért csak Közép-Magyarországról lehetett pályázni?
– Ebben a régióban található a hazai kutatás-fejlesztési kapacitás nagyjából 65 százaléka. Ugyanakkor Közép-Magyarországra – éppen a régió fejlettsége miatt – nem fordíthatunk jelentős uniós forrásokat: azokból hasonló célra hat konvergenciarégió kaphatott 90 milliárd forintot az előző két évben. Hazai forrásokkal oldani akarjuk ezt a finanszírozási egyensúlytalanságot, hiszen nem lehet cél a központi régió kutatás-fejlesztésének ellehetetlenülése. Ezért a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap egy részét a központi régió intézményeinek írjuk ki az uniós felhívások tükörpályázataként, mert azt szeretnénk, hogy a közép-magyarországi kutatóhelyek is fejlődjenek, amíg a kevésbé fejlettek felzárkóznak.
Az EU részéről fontos elvárás, hogy erősödjön a kapcsolat a kutatóhelyek és a vállalatok között, mert csak így lehet a közösség számára hasznos termék a tudományos eredményekből. Ehhez volt, van és lesz is pénz, hiszen a 2014–2020-as uniós ciklusban 1200 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési és innovációs forrás áll hazánk rendelkezésére, amelyből 750 milliárd forint érkezik az EU-tól. Hogyan állunk e forrás időarányos felhasználásával?
– Háromszáznegyvenmilliárd forint felhasználásáról már döntés született, ebben benne van az a hetvenmilliárd, ami a szegedi lézerközpont építését támogatja. Ebben az évben további háromszázmilliárd forint felhasználásáról döntünk. Általában a felhasználható keret sokszorosára érkezik támogatási igény. Az eddigi tapasztalatok szerint a pályázatok mintegy 25 százalékát tudjuk finanszírozni, ami megfelel a nemzetközi trendeknek. A 20-30 százalék közötti sávban a kiváló programok már biztosan forráshoz jutnak, de ha ennél kevesebben kapnak támogatást, akkor ígéretes fejlesztések maradhatnak ki.
Mit vár a szegedi lézerlabortól?
– Ez az első, nálunk létrehozott, a nemzetközi kutatói közösség számára is működtetett tudományos nagyberendezés. Egyelőre nincs még tapasztalat arra vonatkozóan, hogy miként kell optimalizálni az ilyen helyen folyó kutatásokat, kapacitásokat. Most az a legfőbb, hogy a nemzetközi kutatói közösségnek „eladjuk” ezt a maga területén páratlan kutatási lehetőséget, tehát a nemzetközi kutatói közösség figyelmét felhívjuk a lehetőségre, és a téma kutatóit Magyarországra vonzzuk.
Mit tart az elmúlt év legfontosabb eredményének, és mit a 2017-es év legnagyobb kihívásának?
– 2016-ot nagyon sikeresnek tartom abban a tekintetben, hogy összeállítottunk egy komplex versenypályázati portfóliót, majd a pályázatokat kiírtuk, és azok folyamatos elbírálása nyomán mára minden célcsoport jelentős forráshoz jutott. 2017 közepéig újabb hazai és uniós programok jelennek meg, majd az év második felében elkezdődik annak monitorozása, hogy a korábbi nyertesek által megkezdett projektek miként teljesítenek. Időben kell észlelni, ha valahol baj van, éppen ezért a megvalósítás folyamatos szakmai értékelését is sokkal hatékonyabbá szeretném tenni. Nagy kihívás a hazai kockázati tőke bevonása a magyar kutatás-fejlesztési rendszerbe, ez a visszatérítendő támogatások arányának növekedésében fog megjelenni. Célom az is, hogy ne annyira az inkubátorházak, mint inkább az ígéretes kezdő vállalkozások száma sokasodjon. Jelenleg ugyanis azt látom az úgynevezett startup világban, hogy sok az „edző” és kevés a „sportoló”, miközben fordítva lenne célravezető.•