2014. november 3.

Szerző:
Szegedi Imre

Emberközpontú gazdaság

Október 13-án jelentették be, hogy az idei közgazdasági Nobel-díjat Jean Tirole francia közgazdász kapta meg a piaci erők elemzéséért. Ugyanezen a napon védte meg Háromdimenziós gazdaság – Lehet-e gazdálkodni erényetikai paradigmában? című PhD-disszertációját Baritz Sarolta Laura nővér. A 224 oldalas elmé­leti levezetés és empirikus kutatási eredmények szerint igenis gazdálkodhatunk erényetikai paradigmában. A domonkos rendi nővért, közgazdászt az emberközpontú gazdaságról kérdeztük.


Baritz Sarolta Laura

„Nem szeretem a katolikus és a keresztény közgazdaságtan kifejezést, mert amit én vallok, nem egy valláshoz kötődik, hanem minden ember számára belátható közgazdaságtani irányzatot hirdetek. Ennek az a lényege, hogy a talpára állítjuk a közgazdaságtant. A jelenlegi főáram, a mainstream, a gazdasági folyamatokban közgazdasági törvényeket, törvényszerűségeket vesz alapul, amiben az ember, az egyén jobbára csak eszköz. Az emberrel erőforrásként, munkaerőként számolnak, gazdasági tényezőként tekintenek rá. Az emberközpontú gazdaságban is gazdasági tényező az ember, de rajta alapul minden. A gazdaság működésére alapvető hatással van, hogy milyen attitűdű, értékrendű emberek irányítják ezt a szektort. Empirikus kutatásaim ugyanakkor azt mutatják, hogy nem egyértelmű a megfeleltetés az értékrend és a gazdasági rend között. A lehetőség potenciális, ami egyéb tényezők befolyásától függően is vagy teljesül, vagy nem” – nyilatkozta magazinunknak Baritz Sarolta Laura nővér. Egy erényetikai értékrendű ember élhet egy etikus értékrendű gazdaságban, de leélheti az életét egy haszonközpontú világban is. A haszonközpontú értékrendű ember haszonközpontú gazdasági rendben is létezhet – ez a mai mainstream –, ám elkerülhet egy értékközpontú gazdasági rendbe is.

Baritz Sarolta Laura PhD-disszertációjában az ember és a gazdasági rend összefüggését vizsgálva arra kereste a választ, hogy vajon a gazdasági rend vagy az ember az elsődleges-e? Arra a következtetésre jutott, hogy az ember az elsődleges, hiszen alapvetően az ember alakítja a gazdasági rendszert, bármilyen legyen is az. Hasonló következtetésre jutott, mint II. János Pál pápa, aki szerint miután az ember szabad és felelős, nincsen senki és semmi, aki vagy ami levenné a válláról a felelősséget az erényért és a bűnért. Jézus sem a Római Birodalom törvényeit próbálta megváltoztatni, hanem az egyes emberrel foglalkozott. Nem a struktúrát kezdte el módosítani, hanem az egyes embert belülről. Az emberek egyedi egységek, szubsztanciák, a rendszer, a társadalom csak belőlük származik. A társadalomnak nincs önálló döntése, szabadsága, ez mind az egyes emberektől ered. Ha a világon valamely rendszer működésében probléma van – jelenleg a gazdasági rendszer nyugodtan ide sorolható –, akkor végső soron az egyedi emberrel van gond. Az emberi értékrendben, az emberi gondolkodásmódban kell keresni a probléma forrását. „Ha változik az emberi gondolkodásmód, akkor jó esetben a gazdasági struktúra és az adott társadalom viselkedése is változhat, alakulhat” – állítja Baritz Sarolta Laura, aki Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban című képzést vezet a Sapientia Hittudományi Főiskolán.

Laura nővér otthon van az üzleti életben is, hiszen az 1960-ban Budapesten született, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1983-ban diplomázott szakember a többi között az egyik nemzetközi tulajdonú üdítőital-gyártó és élelmiszer-ipari vállalat, a Pepsi-Cola nemzetközi kereskedelemfejlesztési menedzsere volt. (Nyelvismerete, szaktudása okán számos külföldi utazáson, hosszabb-rövidebb kiküldetésen volt, jelentős üzletkötéseket bonyolított. 1994 óta tagja a magyarországi domonkos nővérek szerzetesi kongregációjának, és a rend budakeszi rendházában él. 2005-től a Corvinus Egyetem PhD-hallgatója. 2010-től a Sapientia Hittudományi Főiskolán társaival új szakirányt hozott létre az egyház társadalmi tanításán alapuló közgazdaságtan oktatására.)

Ahogyan egy társadalom értékrendje, normái átalakulhatnak, az emberi értékrend átalakulása ugyanúgy maga után vonhatja az üzleti etika fogalmának átalakulását, jó és rossz irányba egyaránt. Ami évtizedekkel ezelőtt etikátlan volt egy üzletkötésben, ma már elterjedt marketingfogásnak számít. Például tíz éve még nem volt elfogadott, hogy a potenciális vevőt exkluzív utakkal, szállodai programokkal „kényeztessék”. Illetve régebben még megbotránkozást keltett volna, ha a vállalatok marketingszempontból célcsoportként kezelték volna a gyermekeket. Ma ez már, sajnos, bevett reklámfogás.

Azt, hogy mi befolyásolja a tartalmak változását, a főiskolai oktató nagyon összetett folyamatnak látja. A leginkább kiemelt szerepe ebben a médiának, az oktatásnak és magának az üzleti világnak van. De a kis közösségek, a civil szervezetek is meghatározhatják, hogy mi a norma, a bevett társadalmi viselkedés. Azt, hogy napjainkban mi az etikus viselkedés, nem lehet eldönteni. Ami az egyik etikai rendszerben etikus, a másikban éppen bűnnek számít. Ha például az ökoetikát vesszük alapul, akkor egy hangya elpusztítása bűn. „Kellene egy kapaszkodó, egy kiindulási pont és egy cél, amely alapján az ember egyértelműen tudhatja, mi a jó, és mi a nem jó. Számomra már megvan ez az erkölcsi normarendszer, ahol minden a helyén van, és ennek alapján meg tudja mondani, mi a kirívóan etikátlan.”

Ahhoz, hogy változás menjen végbe a társadalomban, a változást akarók számának el kell érnie egy kritikus tömeget. Ha ez így van, akkor miért kevés az etikus struktúra a világban? II. János Pál pápa az Emlékezés és azonosság című kötetében írta le a konkoly és a búza példáját. A két növény együtt fejlődik, az ember számára hasznos és haszontalan egyaránt küzd a létért, egészen az aratásig. A küzdelemnek nincs vége, mert a társadalmak fejlődnek, mindig újabb kihívások támadnak. Az viszont egyértelmű, hogy a jóért érdemes küzdeni. Egy hívő ember a végső jó tudatában éli le az életét, a köztes kudarcokat pedig elviseli és megéli.

Vajon talpára állítható-e a gazdaság működése? Baritz Sarolta Laura szerint igen. Az ember szabadsága és döntése az, ami végső soron meghatározza a gazdasági rendszert. Ezért a gazdaság végső céljának is az embernek kell lennie.

Aquinói Szent Tamás (1224–1274) a Summa Theologiae című munkájában és más műveiben is foglalkozik gazdasági kérdésekkel. Ő háromféle jót különböztetett meg. Ezek egyike a hasznos jó, ami nem más, mint a materiális jellegű értékek, amelyek eszközök. Megnevezi még a gyönyörködtető jót, amit a hedonizmus egész másképp, célként ír le, gondoljunk a wellness, a kényeztetem magam, mert megérdemlem szlogenekre. Szent Tamás a gyönyörködtető jót, a kellemest kísérőnek tekinti, például öröm kísérheti a jótetteket, egy anyagi jószággal járhat kellemes érzés, de a gyönyörködtető jó, a kellemes soha nem lesz öncél. A harmadik köre a jóknak az erkölcsi jó, amit ő a legfontosabbnak tekint. Tehát mindenképpen az erkölcsi jó az első, a hasznos jó pedig eszközként viszonyul hozzá. Mint például a keserű orvosság, amely önmagában nem jó, ám eszközként szolgálja az élet, egészség értékét. Szolgálja az ember javát, a közjót.

Aquinói Szent Tamás szerint a gazdaság szerepe a szolgálat. Nem uralkodnia és diktálnia kellene az emberek és az élet különböző szférái között, hanem szolgálnia őket. Nem kell megvetni az autót és a paprikás csirkét, csak a maga helyén kell kezelni: az értékek legalsó szintjére kell helyezni. A cél az erkölcsi javak – bizalom, együttműködés, nagylelkűség, kölcsönösség – elérése, míg a legfőbb cél a közjó. De mit értsünk a jó fogalmán? Ha most valaki megkérdez tíz embert arról, hogy szerinte a jó objektív vagy szubjektív kategória, kilencen bizonyosan a szubjektivitásra voksolnak. Mert az a jó, ami nekem jó. A háromdimenziós értékrendszerben a jó objektív kategória, mert van egy külső viszonyítási pont. Nem én vagyok a viszonyítási pont, hanem egy külső tényező, ami Baritz Sarolta Laura számára az Isten. Minden tőle származik: a törvények és a normák. A tízparancsolatban megfogalmazott normák univerzálisak, más vallásokban is megtalálhatók. Aquinói Szent Tamás szerint az ember elsődleges hajlama a jóra való törekvés, erre rakódik rá az eredeti bűn miatti sebzettsége.

A gazdaság az anyagi, azaz a hasznos javakról szól. Ha azt mondjuk, hogy a hasznos javak szolgálják az erkölcsi javakat, akkor
a gazdaság szolgálja az értékeket, a felette álló nem materiális értékeket, az erényeket, a mértékletességet, a szolidaritást, az együttműködést, a jóakaratot. Ha úgy tekintem, hogy a gazdaság egyfajta szolgáló, akkor nem ítélhetem el sem az üzletet, sem a profitot, hiszen ezek jók, hasznos jók. Nyilvánvaló, hogy profit is kell ahhoz, hogy a gazdaság működjön. A ruhát meg kell varrni, a cipőt el kell készíteni, de ha nem azt nézem, miként húzhatom belőle a legtöbb hasznot, hanem azt, hogyan tudom szolgálni vele az ember javát, tehát a közjót, akkor már az egésznek más a szemlélete. „Mi azt mondjuk, a gazdaság célja nem a profitmaximalizálás, hanem a közjó. Tehát kilépünk a materiális szintből, és fellépünk az értékek szintjére.”

Az értékek hierarchikus rendjét már az ókori görögök, így Arisz­to­telész is vázolta. Nála is a materiális szint az alsó, a felső szint az erkölcsi, intellektuális javaké. A görögöknél az egész hierarchia végső célja az igazságosság szemlélete volt, Aquinói Szent Tamásnál pedig az Isten. Utóbbi a Summa Theologiae című művében a pénzről azt mondja, hogy a pénz az utolsó a hasznos javak között. A pénzfelhalmozás és a pénzhasználat között hierarchikus sorrend van, és a felhalmozás az utolsó. Tehát a hasznos jók aljára teszi a pénzt. Nem elveti, nem azt mondja, óvakodjunk a pénztől, hanem azt, hogy a pénz a szolgák szolgája. Ha viszont a pénz a szolgák szolgája, akkor nagyon sok jót tudunk vele tenni, gondoljunk az adományozókra, de a befektetőkre is. Ha a pénzre ilyen szemlélettel tekintünk, akkor elismerjük szerepét a gazdasági folyamatban.

Az „oikonomia” és „krématisztika” megkülönböztetése az ókori görög városállamokban kezdődött. Arisztotelész a Politika című könyvében elítélte Thalészt, mert a jó olajbogyótermést nyerészkedésre, kizárólag vagyona növelésére használta fel. Ez a krématisztika, melynek képlete: P-P’, azaz amikor a pénzt még több pénz felhalmozására használjuk. Ezzel szemben az oikonomia (a háztartás körüli munkák elvégzése, a háznép szükségleteinek kielégítése) a konkrét használati értékben és szükséglet kielégítésében gondolkodik: árut pénzért cserélve áruhoz jutunk, így a pénz itt csereeszköz. Az oikonomia korlátos, a krématisztika célja a pénz korlátlan felhalmozása. Az uzsora is az utóbbi körbe tartozik: azért szedek kamatot, hogy minél több pénzem legyen. És ez egy végtelen folyamat.

A háromdimenziós gazdaságban nem a profitmaximalizálás a végső cél, hanem az értékteremtés. Oikonomikus gazdálkodás folyik, a lényeg a szükséglet kielégítése. Ha ez megtörtént, vége az adott gazdasági folyamatnak, s következik egy másik. Konkrét szükségletekről szól: elő kell állítani az élelmiszert, a cipőt, a ruhát, a szükségletek és gazdaságosság törvénye szerint. A profit nem végső cél, hanem eszköz egy értékcél megvalósításához. A legnagyobb érték az ember. A gazdaság végső célja az emberi kiteljesedés, az emberi boldogság elérése, amit nevezhetünk közjónak is.

A ferences rend Monti di Pietà 15. századi jelzálogkölcsönző bankjai nem még több pénzt akartak felhalmozni, hanem a szegényeknek akartak mérsékelt kamatra kölcsönt folyósítani. Végső céljuk a szegényeken való segítés volt, tehát konkrét, korlátos ügylet. Közben a mérsékelt kamatbevételből fenn tudták tartani magukat. A középkori uzsorás pénzváltók (krématisztika) tevékenységét és magas kamatait elítélte az egyház, ugyanakkor a Mater et Magistra pápai enciklika 1961-ben kimondja: a mérsékelt kamat elfogadható a gazdasági, pénzügyi tevékenységben. Az egyház társadalmi tanítása az oikonomia típusú, a mértékletesség erényével keretezett kamatügyleteket fogadja el, amelyeket a Monti di Pietà példáz.

Itt nemcsak a kamat mértékéről van szó, hanem a bank működési elveiről, céges filozófiájáról, kultúrájáról. Sőt arról a gazdasági paradigmáról, amelyben a bank működik. Ha ez a paradigma kimondja, hogy a gazdaság fő célja a haszon maximalizálása, ebbe a környezetbe a krématisztikával konform bankok illenek bele. „Alternative banking” tevékenységet azok űznek, akik más paradigmában gondolkodnak. Ezek a bankok a profitról azt vallják: „a profit hasznos dolog, ha mint eszköz arra a célra irányul, amely értelmet ad annak, ahogyan megtermelik és ahogyan felhasználják. Ha azonban a profit kizárólagos céllá válik, ha helytelen módon állítják elő, és ha figyelmen kívül hagyja a közjót, mint végső célt, azzal a veszéllyel jár, hogy lerombolja a gazdaságot és szegénységet okoz.” (Caritas in veritate pápai enciklika, XVI. Benedek, 2009.)

A Banca Etica palermói etikus bank végső célja a közjó előmozdítása Olaszországban, s olyan ügyek finanszírozása, amelyek a szolidaritás, emberi méltóság, szociális gazdaság és környezetvédelem talaján állnak. Missziójukkal nem a pénzügyi tevékenység alapszabályait akarják megtagadni, hanem azokat az alapelveket megreformálni, amelyeken a jelenlegi bankvilág nyugszik. A mai világban a Banca Eticán kívül is léteznek etikus bankok, amelyek egyebek között a környezeti problémák megoldását, a szegénység felszámolását segítik. Ha a bankok által kért kamatnak ilyen funkciója van, akkor jó célt szolgál. Ha a profit cél és nem eszköz, akkor méreg és öl. A pénz, a kamat, a profit önmagában nem rossz, csak helyesen kell velük bánni.

Hasonlóan közelíti meg a kérdést – a nem keresztény világból – az iszlám közgazdaságtan atyja, Ibn Khaldún (1332–1406) vagy kortársaink közül például a szegénybankok gondolatáról ismert Nobel-békedíjas Muhammad Junusz, illetve az egyik leghatásosabb 20. századi közgazdásznak tartott Ernst Friedrich Schumacher. A nyugati világ tudósai között is számos követője van az arisztotelészi–Szent Tamás-i gazdasági megfontolásnak, gondoljunk az egyház társadalmi tanítására építő római (Angelicum), amerikai (University of Saint Thomas) vagy spanyol (Navarrai Üzlet Iskola) egyetemekre.

Az emberközpontú gazdaság megteremtése mindannyiunk számára előnyökkel járna. Elhozhatná a békét, felszámolná a szegénységet, s megoldást jelenthetne a klímaváltozással kapcsolatos problémákra. Hiszen ha az összes döntéshozó az irányzatban használt Eric Fromm-i objektív önérdek alapján döntene, amely azt mondja, hogy „az én önérdekemben a másik ember javának az akarása is benne van”, akkor könnyebben jutnának megegyezésre nagy horderejű kérdésekben is.

Követőkre találhat ez a gazdasági világkép egy olyan korban, amikor a felhalmozás, a kapzsiság a hajtóerő? „Én nem ezt tapasztalom, ezt a berögzült struktúrát a média sulykolja. A média egy manipulatív eszköz, nem biztos, hogy a nagy tömeg véleményét közvetíti. 2002 óta dolgozom ezen a területen, és beigazolódni látom azt a mondást, hogy ha felkapcsolod a villanyt, előjönnek a krumplibogarak. A krumplibogarak ez esetben a hozzám hasonlóan gondolkodók. Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akiket nem a felhalmozás mozgat, hanem a kiteljesedés folyamata. Nagyon sok embert kiábrándít az őt körülvevő világ, és új utakat keres. Nagyon sokan működőképesnek tartják az emberközpontú közgazdaságtant, de hozzáteszik, hogy nagyon nehéz megvalósítani. Mert sokkal egyszerűbb az ágyban heverészni, mint felkelni, és tenni valami hasznosat.” Baritz Sarolta Laura tapasztalata szerint megéri a fáradság, mert ha valaki elindul ezen az úton, boldog lesz, mert megannyi sikerélménnyel, értékkel gazdagodik.

A boldogság közgazdaságtana címmel a közelmúltban szervezett konferenciát a domonkos nővér. Hogy miért éppen erről? Mert manapság a közgazdaságtan, a pszichológia és a szociológia területén is divattéma a boldogság. Alapkérdés azonban, hogy valójában mit értünk boldogságon. A főáram alapvetően a hedonista megközelítéssel él: a boldogság egy kellemes állapot elérése. Az emberközpontú gazdaságban az Arisztotelész által megfogalmazott és Aquinói Szent Tamás által továbbfejlesztett boldogságfogalomból indulnak ki. Eszerint a boldogság cél, a kiteljesedés célja. Dinamizmus, folyamat, melyben az ember az értékek hierarchiája szerint egyre tökéletesedik az erények által. Arisztotelésznél a kiteljesedési folyamat végső célja az igazság szemlélése, a kereszténységben pedig maga Isten.

Az emberközpontú közgazdaságtanban gondolkodók tehát azt vallják, hogy a gazdaság az embereken alapul, végső soron az emberi értékrend határozza meg a gazdasági rendet. Ha az embert helyezzük a középpontba, akkor a közgazdaságtanban is az emberről kell beszélnünk, meg kell fogalmaznunk egy holisztikus emberképet. Ezt Isten nélkül nem tudjuk, ezért segítségül kell hívnunk a teológiát és a filozófiát. Ezek szükséges szakterületek ahhoz, hogy a közgazdaságtani fogalmakat teljessé tegyük. Nem a két szemléletmód közötti vita a cél, hanem az arisztotelészi erényetika mint alternatíva felmutatása, mert Magyarországon ez eddig alig kapott teret. A háromdimenziós gazdaság egy értékalapú, értékvezérelt gazdaság, míg a mai struktúra értéksemlegességet hirdet. „A jelenlegi struktúra kétdimenziós, mert nem tud ellépni a materiális szintről, a hasznos jó szintjéről. A jelenlegi gazdasági rendszer a végső célt is a materiális javak szintjén keresi” – fogalmaz Baritz Sarolta Laura.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy ha van egy katalizátor, amely segíti kihozni a jót az emberekből, akkor képesek a változásra, a jó magukban való növelésére és továbbadására. Ilyen katalizátort hozott létre a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) szakirány 2010-es beindításával. A gazdaság és etika kapcsolatának meg­teremtésében három szemeszteren keresztül bizonyosodik be, hogy a katolikus egyháznak – és a protestánsnak is – van üzenete a gazdaság, az üzleti élet számára. Bár a világban dúló válságok kapcsán sokan vélik úgy, hogy az etikának, erkölcsnek semmi helye nincs a folyamatokban, főleg a gazdaságban, mégis van jó néhány olyan jel, olyan tett, olyan gazdasági egység, vállalkozás, amelyek szembemennek a főárammal, és „másképp vállalkoznak”, másképp gazdálkodnak, mint a többség. A másképp vállalkozásra való hajlam többekben van meg, mint ahányan valóban gyakorolják. Baritz Sarolta Laura PhD-disszertációjában négyszáz tételes az irodalomjegyzék, de sokkal többen írnak és gondolkodnak így. A mai fiatalokat is meg tudja fogni ez a megközelítés. „Az egyik előadásom után negyven-ötven diák kérdezett lelkesen a Corvinuson. Évről évre új hallgatók jönnek, és a régiek sem tűnnek el. Műhelyként dolgozunk együtt. A fiatalokat mozgatja a tudásszomj. Más egyetemről is kaptam felkérést ennek a szemléletnek az oktatására. Most dolgozom ki az oktatási koncepciót. Ez olyan út, aminek van célja, kibontakozása. A kérdés az, hogy hallgatóim miként folytatják életüket. Rögzítik, hogy ilyen is lehet a gazdaság, vagy elindulnak ezen az úton, és tovább mélyítik ilyen irányú tudásukat? Az utóbbit remélem.”
Logikus a kérdés, hogy ha az emberközpontúság lenne a gazdasági mainstream, akkor milyen lenne a társadalom? Baritz Sarolta Laura szerint bizonyára nem lenne akkora távolság az emberek között, mint napjainkban. A döntéshozók, irányítók mindenképpen szolgáló attitűddel vezetnék az államot, nem a maguk hasznát, a maguk javát néznék, hanem a közjót. Megtanulnának szolgálni: a felső szint nem elnyomna, hanem kisegítene. Ebben a társadalomban például nem lenne hajléktalan, ez a rendszer mindenki emberi méltóságát tiszteli. Nyilvánvalóan lennének különbségek a jövedelmek és a tulajdonviszonyok között, de nem kirívóan nagyok. Megvalósulna a béke, igazságosság, szolidaritás – mindazok az értékek, amelyeket az egyház társadalmi tanítása leír. Hogy elérhető-e ez az állapot? Mindenképpen kell egy ideál, ami felé érdemes haladni, amiért érdemes küzdeni, s a megvalósulást a Gondviselésre bízni.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka