Egyre keresettebb a szentesi paprika

Tavaly egymilliárd forinttal tudta növelni a zöldség-gyümölcs árbevételét a szentesi székhelyű Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete. Ledó Ferenc elnök elmondta: egyre keresettebb a piacon a szentesi paprika.


Milyen volt a DélKerTész 2015-ös éve?

– Jó évet zárt a DélKerTész. Elsősorban a tagi forgalmunk jelentős növekedéséről számolhatok be. Ha összeadjuk a növényfajokat, akkor tavaly több mint egymilliárd forinttal tudtuk növelni a zöldség-gyümölcs árbevéte­lünket. A hajtatott növényeknél mintegy 300 millió, az ipari növényeknél 500 millió, a görögdinnyénél pedig 200 millió forint volt a növekmény. Elsősorban a mennyiségek növekedtek, főleg a görögdinnyénél és az ipari növényeknél, a zöldborsónál és az ipari paradicsomnál. A hajtatott növényeknél a paprikaféléknél volt növekedés az elmúlt évben. Tavaly a hajtatott növényeknél az árak is jobbak voltak, mint egy évvel korábban. Természetesen ez is hozzájárult a növekedéshez. Ezenkívül 2015-ben tovább növeltük a csomagolt termékek arányát. Itt pedig a hozzáadott értékből adódott jelentős növekmény.

Tavalyelőtt nagy sikert könyvelhettek el, hiszen megkapta a szentesi paprika az ol­talom alatt álló földrajzi jelzést (OFJ) az Európai Bizottságtól. Hogyan tudták ezt kamatoztatni az elmúlt évben?

– A tavalyi év nagy pozitívuma volt, hogy egyre elfogadottabbá, keresettebbé vált a piacon az OFJ-vel ellátott szentesi paprika. Azok a szövetkezeti tagok, akik szentesi paprikaként termelik a növényt, és ha az csomagolt termék, akkor most már 70 százalékban szentesi paprikaként jelölve tudjuk eladni a terméket. Ez elsősorban a belföldi piacra vonatkozik.

Mennyiben befolyásolta a termelést az időjárás?

– Tavaly a szélsőséges időjárás nálunk is éreztette hatását, ha nem is olyan mértékben, mint a szabadföldön. Nálunk főleg a korszerűtlenebb fóliákban okozott ez gondot. Nyáron és kora ősszel több volt a kieső, úgynevezett nem minőségi áru. Paprika esetében például nagyobb volt a lecsó aránya. A nagy meleg miatt ugyanis kötődési problémák alakultak ki a növényeknél. Szerencsére azonban a kieső árut is aránylag jó áron tudtuk értékesíteni.

A szövetkezet mindig büszke volt a komplex, környezetkímélő, vegyszertakarékos, integrált növényvédelmére. Milyen munkát végeztek tavaly ennek érdekében?

– Tovább segítettük tagjainkat az integrált növényvédelemben, hiszen több mint 450 millió forinttal támogattuk a termelésüket. Elsősorban palántákat és biológiai növényvédelmi anyagokat adtunk, de osztályozó- és válogatógépeket is kihelyeztünk a tagjainkhoz. Jelentős kutatási munkát, fajtakísérleteket és növénykondicionáló szerekkel történt kísérleteket is végeztünk tavaly. Immáron harmadik éve végzünk költségelemzéseket az eltérő termesztésű, színvonalú termelő tagoknál annak érdekében, hogy milyen irányba fejlesszenek. Ez nagyon lényeges szempont, mert ahol nincsenek meg a technikai, technológiai követelmények, ott nem javasoljuk a csúcstechnológiát, mert abba csak belebukni lehet. Azt viszont látnunk kell, ha valaki fejleszt, annak milyen hozadéka lesz. Magyarán: meg­térül vagy sem. A technológiai fejlesztésekkel folyamatosan tud javulni a termékek minősége. A paprika- és paradicsomtermelőink az árualap több mint 90 százalékát már integrált-biológiai növényvédelemmel termelik. Ez hatalmas előrelépés a biztonságos élelmiszer-előállítás területén. A rendszeres talaj- és tápoldati vizsgálatok pedig környezetkímélő és költségtakarékos műtrágya-felhasználást tesznek lehetővé.

Milyen beruházásaik voltak tavaly?

– Mintegy 60 millió forintból vásároltunk osztályozáshoz és csomagoláshoz szükséges új gépeket és eszközöket. De újítottunk fel hűtőket is, és voltak még kisebb, elsősorban energetikai célú javítások. Így a szigetelést javítottuk, és új lámpákat is beszereltünk, hogy csökkentsük az energiaköltségeinket.

Milyen célkitűzéseik, terveik vannak erre az évre?

– Most egy kicsit megakadtunk a pályá­za­ti kiírásokban, mert az egyik helyen en­ge­­délyzett a TÉSZ-ek számára, hogy induljanak, a másik helyen viszont kizárják őket a pályázati lehetőségekből. Ettől tesszük függővé, hogy idén milyen mértékű lesz a be­ruházás. Közel 80 millió forintból szeretnénk bővíteni a klimatizált csomagolót, mert kinőttük, ahol a tagjaink osztályoznak, válogatnak. Új csomagológépeket is kell vásárolnunk, hogy még jobban ki tudjuk szolgálni a vevőinket.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka